Az internet gyorsaságát illetően három éven belül akár tíz évet is visszafejlődhetünk - írja a seo tanácsadás honlap. Kísérteni fog a betelefonálós korszak szelleme: szétkapcsolások, kis méretű fájlok optimalizálása és többperces letöltése, bosszúság.

Lelassulhat az internet

Ilyen és ehhez hasonló rémképekkel riogat az amerikai Nemertes Research kutatóintézetnek az a most kiadott tanulmánya, amelyet magyarul a National Geographic ismertet. Az összefoglaló szerzője írása végén kétségeket is megfogalmaz a kutatás eredményeit illetően.

Nos valóban, az okos érvek számomra sem meggyőzőek. A szélessávú hozzáférés rohamos fejlődésével ugyan valóban többszörös teher nehezedik a kiszolgáló központokra és hálózat-üzemeltetőkre, de a fejlesztések éppen az igényekkel arányosan növekvő  bevételek okán aligha fognak elmaradni.  Nyomós érvet hoz fel a tanulmány állításaival szemben a cikkíró azzal is, hogy a kutatás nem vette kellőképpen figyelembe az új technikák megjelenését és rohamos fejlődését, így például a vezeték nélküli (wireless) internet térhódítását.

Igaza lehet. Amint a mobiltelefonok (és az sms) megjelenése sem fenyegetett a hagyományos telefónia visszafejlődésével, ugyanúgy a vezeték nélküli internet-hálózatok is mentesítik a túlterheléstől a véges áteresztő képességű kábeleket. Teljesen nyilvánvaló, hogy internetezni a közeljövőben ugyanúgy fogunk, mint mobilozni: bárhol elővehetjük a laptopunkat, mindenütt lesz térerő, azt sem fogjuk tudni, melyik toronyhoz csatlakoztunk.

Ugyanígy nem tartom reális veszélynek azt, hogy az egyes tartalmak iránti megnövekedő kereslet lassulást fog előidézni ("Ötszörösére vagy akár tízszeresére is növekedhet egy video- vagy audiofájl letöltési ideje a YouTube-ról"), mert ugyanúgy decentralizálttá válhat mindez, ahogy már most is működik a torrent-rendszer. És ezen mitsem változtat at, hogy egyre többen használnak laptopot asztali számítógépként.

Vagyis azt az egy keresett videót nem kell nekem feltétlenül egy adott központi szerverről letöltenem a laptop ssd winchesterére, ott talán nem is lesz fenn a fájl, csupán az adatbázis, amely tudatja a programommal, mely felhasználóknál érhető el ez az állomány - s tőlük egyszerre kezdi csomagonként letölteni, hogy aztán az én gépemen összerakja. Minél népszerűbb egy tartalom, annál több kliens tölti le, minél több kliens letöltötte, annál könnyebb hozzáférni. Én legalábbis ebben látom az internet magas fokú életképességét. No meg persze abban is, hogy a piac törvényei szerint a növekvő kereslet nem csökkenteni, hanem gazdagítani szokta a kínálatot. Így - a következő évtizedekben legalábbis - szerintem további erőteljes progresszió várható. A nanotechnika fejlődésének hála továbbra is rohamosan nő az adathordozók kapacitása (ezzel fajlagosan olcsóbbá válik az információtárolás), terjed a vezeték nélküli net (közvetlen műholdas kapcsolat? miért is ne?), s egy bizonyos korlátig növekedni fog az internetes szolgáltatások iránti igény is. Ha minden lehetőség kimerül és minden igény betelik, akkor is inkább stagnálás várható, semmint visszafejlődés. Ahhoz világméretű energiaválságnak vagy gazdasági krachnak kellene bekövetkeznie. De még ez esetben is előfordulhat, hogy az internetnek lenne a legjobb esélye a túlélésre. Legalábbis nagyobb, mint mondjuk a gépkocsi közlekedésnek.

_________________________

• << első link laptop hardver blog
• szerviz | seo marketing - honlap optimalizálás
• belső link: http://bdk.blog.hu/2017/01/15/laptop-alaplap

Ma elkészítettem az elipszilon használatának eltörlését célzó kezdeményezésem logóját, tegnap pedig egy dedikálásban ly nélkül írtam le a nevemet így: Balla D. Károj - ez most először történt meg.

A dedikált könyv történetesen első regényem volt, aki pedig a j betűs írásmódon egyáltalán nem rökönyödött meg, az legkedvesebb egyetemi tanárom volt, akitől egyebek mellett éppen a magyar nyelv fonetikai rendszerének a szépségeit tanulhattam meg. Horváth Katalin tanárnő azonnal egy anekdotával reagált, amej arról szólt, Fábián Pál akadémikus nyelvészprofesszor annak idején miért mondott le az elipszilon használatának szabájzati eltörléséről.

Tegnapelőtt sem tétlenkedtem: elkészült akcióm összefoglaló honlapja (elég bőséges tartalommal, többek között a gyakori, részemről most már j-vel írandó ly betűs szavak jegyzéke is szerepel rajta (a teljesség igénye nélkül): A hejesírástudók lázadása - Csatlakozzatok! (az azelőtti napon meg verset írtam, lásd alább a linkjét!)

Az előzményekről

Ma már ezt az egészet nagyon komojan gondolom, de az elipszilon használatáról való lemondást eredetileg áprilisi tréfának szántam. Ám egyrészt a nyilatkozat megfogalmazása közben ojan érveket hoztam fel, amejeket tréfán kívül is őszintén vallok, másrészt úrrá lett rajtam a hiúság: mi szép is lenne az első ojan magyar írónak lenni, aki műveiben nem használja a ly betűt.

Ennek a különcségnek persze csak akkor van értelme, ha belátható időn belül a magyar nyelv írásos változatából is kikopik az elipszilon (a beszélt köznyelvben ez rég megtörtént). Hogy ez be fog következni, én abban szinte biztos vagyok, a kérdés csak az, hogy időben ez egybeesik-e az én akcióm kiteljesedésével. Ha igen, akkor valamiféle előfutára lehetek ennek az ugyan nem forradalmi, de mégis fontos változásnak, ha azonban a magyar hejesírás szabájait a beszélt köznyelvhez igen nagy fáziskéséssel hozzáigazító akadémikusok és bizottsági tagok továbbra is ellenállást tanúsítanak, akkor az akció visszhangtalanul lecseng és minden bizonnyal idejekorán feledésbe merül. Ez engem ugyan bántani nem fog, mégis akkor lennék elégedett, ha első fecskeként nyarat csivitelhetnék például azzal, hogy kezdeményezésmnek sok követője akadna az író, szerkesztő, újságíró, publicista kollégák táborában, netán tanárok, nyelvészek körében, így egyre több ojan szöveg keletkezne, amej mellőzi a ly-t, és így bizonyosan elérhető lenne az a kritikus mennyiség, amikor a jelenségről már kénytelen lenne tudomást venni a hejesírási szabájzat felett diszponáló szakmai grémium is.

Hogy ennek az elképzelésemnek van-e realitása avagy a fantazmagória kategóriájába tartozik, az valószínűleg nem fog egyhamar kiderülni, arra nem számítok, hogy hirtelen tömeges méretű mozgalom indulna ötletem nyomán, de azt egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy mondjuk eleinte csak a közösségi oldalakon, később talán más online fórumokon, és egyszer majd a nyomtatott sajtóban is felbukkannak ojan írásművek, amejek szerzői tudatosan választották a j betűs írásmódot. A tudatosság fontos, mint ahogy az is, amit akcióm honlapján megfogalmaztam:

Ebben elöl járva irodalmi blogomban máris publikáltam egy új, most írt verset, amejben minden kérdéses hejen j szerepel az elipszilon hejett: Balla D. Károj: Üdvre, kárhozatra

Mindig büszkén hirdettem, hogy a nosztalgiázást nem sokra tartom és magam szinte soha nem gyakorlom - legalábbis azt a formáját biztosan nem, amely olcsó pótszerként megszépíti a múltat, illetve leginkább bennünket szépít meg valami múltbéli eseményben, helyzetben. Mindig a jelen és a jövő foglalkoztatott, a soros teendők és a tervek. Ha visszatértem a múltba, igyekeztem szigorú kritikával élni, saját szerepemnek, személyes vagy irodalmi-közéleti megnyilvánulásaimnak is inkább a negatív oldalát néztem, hibáim számbavételéből tanulni igyekeztem. Illetve egy fontos kivétel azért akadt: a humoros, groteszk, visszás helyzeteket és az ilyen helyzetekben szereplők szellemes mondásait mindig előszeretettel idéztem fel, végső soron ez is egyfajta nosztalgia, de talán érezhető a különbség. Míg rokoni-baráti társaságomban mindig akadtak, akik szerették volna, hogy partnerük legyek a régi szép idők felidézésében, addig én ezeknek a régi időknek inkább a fonákságaira voltam fogékony. Mi több: a távolságtartáson túl kifejezetten zavart is, ha a régvolt dolgok túlságosan megszépültek a visszaemlékezésekben. 

Azt hiszem, éveim előrehaladtával ez valamelyest megváltozott bennem. Egy ideje nagyon szívesen sztorizok, mesélek régi dolgokról, olykor részletesen is felidézve olyasmit, amire az utóbbi évtizedekben még futólag sem gondoltam. És bár minden ilyen alkalommal továbbra is a furcsaságokra, a humoros körülményekre, a fonák helyzetekre, félreértésekre, szellemes értelmezésekre fókuszálok, mégis: be kell vallanom, hogy felfedezem magamban az elfogódottságot, olykor még az elérzékenyültséget is. Feltételezésem szerint ez az öregedés biztos jele, és sajnos nem mindig sikerül ezt az elmém számomra nem túl vonzó érzelmi viszonyt az alaptermészetem részét képező egészséges cinizmussal és öniróniával kompenzálni. Bizony-bizony nem ritkán arra megy ki a visszarévedés, hogy kellemes emlékekkel kellemes perceket szerezzek magamnak. Erre korábban, úgy tűnik, nem vagy alig volt igényem, most viszont egyre gyakrabban fanyalodom ilyesmire.

Meglehet, ez is közrejátszott abban, hogy Nagy múlt áll előttem! felkiáltással elkezdtem újrapublikálni 20 évvel ezelőtt írt naplóimat. Persze vannak más motivációim is, az egyik az, hogy az 1996-2002 közti időszak naplóit azon frissében nem tettem fel az internetre, eleinte azért, mert még nem volt nekem (1999-ig), aztán meg azért, mert más írásművek, versek, novellák, cikkek, tanulmányok közreadását tartottam sokkal fontosabbnak. Netnaplót (akkor még a blog kifejezést nem igazán használtuk) 2002-ben kezdtem írni, s amikor ennek bejegyzései már szépen megszaporodtak, akkor utólag csak publikáltam, némi szűréssel, a korábbi évek anyagát. Ezek csakúgy, mint az akkori friss naplójegyzetek akkori fapados honlapomra kerültek fel.

Azt a rendszert magam eszkábáltam, profi munkának igazán nem mondható, bár az akkori, még korainak számító webes megjelenések között nem számított kirívóan rossznak. Legnagyobb hibája, hogy olyan keretes egymásba ágyazásokat használtam, ami képernyőn ugyan elég jól mutat, de ez a szerkezet akadályozza a Google keresőt abban, hogy feltérképezze a tartalmakat, illetve ha mégis indexálja a belső keretek tartalmát, akkor a találatokban nem a szépen mutató keretrendszer egészét adja meg, hanem csak a beágyazott belső oldalt. Így éppenséggel rá lehet találni ezeknek az anyagoknak egy részére, de ha a találati listáról előhívjuk őket, akkor csonka formában, a címet, menüt, oldalsávokat nélkülöző, a teljes képernyőn szétfolyó formában nyithatók meg. Ezzel akkor nem törődtem (mit nekem a Google!), most azonban igencsak zavar. Mivel nem több száz, hanem több ezer így publikált szövegről van szó (akkoriban szerzők tucatjait szerepeltető webmagazint, digitális folyóiratot, a sajátomon kívül írótársak naplófolyamát gondoztam a rendszeremen belül), így sem a régi építmény újraalkotására, sem az akkori nagy számú szöveg újraközlésére nem látok lehetőséget. De hogy azért valamit mégis kimenekítsek: alkalmas helyben és formában, 20 év késleltetéssel elkezdtem újraközölni akkori naplómat. A szövegek nem egyeznek meg 100 %-ig az akkor publikálttal, meghamisítani magam semmiképp nem szeretném, de kisebb stiláris javításokra azért olykor rászánom magam, illetve kiegészítem a közleményeket az akkor közzé nem tett, de gépemben fellelhető, eddig nem publikált további részletekkel. Így ez a sorozat valamelyest teljesebb képet ad, mint az akkor közölt, vagy utóbb könyvbe szerkesztett (szándékosan nem a naplókönyveimben - Egy manzárdőr feljegyzései - megjelent szöveget, hanem az eredeti feljegyzéseket használom - bár az egyezés-átfedés igen nagy, azért vannak kisebb-nagyobb eltérések).

Mindeközben igyekszem nem nosztalgiázni, hanem inkább tanulságokat, következtetéseket vonok le az akkor leírtakból, de - miért kerteljek! - olykor elfogódottságon kapom magam. Igaz, legalább ennyiszer vagyok bosszús is. Leginkább ezért: mennyit összedohogtam, mennyit ágáltam, hány kifogást emeltem, hány mulasztásra, hibára, visszásságra mutattam rá - DE MIVÉGRE? Azon túl, hogy magamat jól-rosszul elszórakoztattam vele, volt-e bármi haszna mindannak, amit évtizedeken keresztül naplójegyzeteimben megírtam?

...látszólag egy regény megírásának pontos algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

A minap arról beszélgettünk Évával, milyen élményeink fűződnek az írói munkához. Pontosabban én kérdeztem meg tőle, melyik novellája írása közben érezte legnagyobbnak ezt az élményt. Nem tudott választani legélvezetesebb novellái közül, de elég pontosan meghatározta, mi is ennek az érzésnek a lényege, miben nyilvánul meg. Ebben egyetértettünk: én is hasonlókat tapasztaltam, amikor magával ragadott az írás édes szenvedélye. Viszont én negyvenvalahány évre visszamenőleg ki tudom választani azt az egy munkámat, amelyik írása közben ez a kellemes érzés a legmélyebben átjárt. Sőt, igazából azért tettem fel a kérdés, mert tudtam, hogy nekem van rá saját válaszom, megvan a privát favoritom, még ha ezt az elsőbbséget korábban nem is fogalmaztam meg.

Mert hát való igaz, hogy a versírás ihletett pillanatai nagyon fontosak, de ezek rövidebb kifutásúak, percekről, legfeljebb órákról van szó, esetleg pár napra széthúzódó élményről: a nagy szellemi kaland azonban hosszabb távú és terjedelmesebb szövegekhez kötődik. Én a regényeimet szerettem a legjobban írni.

Időben elsőként a Szembesülést. Bíbelődtem is vele vagy 13 éven át. Mivel azonban ez az élmény ennyire széthúzódott időben, és mivel ez a regény legalább annyira volt számomra erkölcsi kihívás, mint írói erőpróba, így az igazi élmény maga a gyökereimmel, múltammal, választásaimmal való emberi szembesülés és - talán - megigazulás volt, nem pedig az írói átélés. Írás közben mindig nyomasztott valamiféle magamra szabott felelősség, beteljesítendő misszió - és ez az alkotás örömét nem egyszer beárnyékolta. Bár iróniával, humorral, szerepjátékkal ezerszer kibújtam a nyomasztó terhek alól, amit viselnem kellett volna, azt fel-feldobáltam a levegőbe - ám hogy hagyjam őket földre zuhanni, azt nem tehettem meg, mert ezek az én terheim voltak és maradtak akkor is, ha röptüket igazgatva álltam alattuk. Így hát írás közben nem lehettem eléggé felszabadult.

Harmadik regényem, a Tejmozi írása közben ilyesmi már nem gyötört, holott bizonyos vonatkozásokban a személyes érintettségem nem volt sem kevesebb, sem súlytalanabb, mint a Szembesülésnél, de ezt ekkor már jobban tudtam kezelni, nem töltött el szorongással. De az írás öröme mégsem lehetett önfeledt, mert túl sok volt bennem a tudatosság, a fegyelem - viszont az eufóriához nagy adag ösztönös invencióra is szükség van, hogy a mámor az önkontroll fölé nőhessen. Ezen a regényen azonban eluralkodik az intellektualitás, a nagyon okos kigondoltság, szerénytelenül talán megkockáztathatom azt az állítást is, hogy az elegáns architektúra szerint épített erős szerkezetbe mívesen kimunkált szöveget sikerült helyeznem - de ennek az lett az eredménye, hogy a Tejmozit alighanem jobb olvasni, mint amilyen jó volt írni, így voltaképp először történt meg velem, hogy a saját munkám iránti féltékenységből adódó mérhetetlen írói önzésemet feladtam az olvasó kedvéért. Ez az önzetlen lemondás ugyan az írói morál felől nézve igen dicséretes gesztus, emiatt azonban az ösztönös átélés mámorító érzését felülírta a jócselekedet feletti megelégedettség. Ez is melengeti a szívet - de nem reszket belé a lélek. Az olvasó örömének a keresése és a gyakran filozófiai mélységűnek szánt veretes szövegek létrehozása iránti vágyakozás megint csak elvett valamennyit a fennkölt írói szabadságból.

Hogy mennyire másként volt ez az Élted volt regénye esetében, talán az is mutatja, hogy míg másik két regényemen hosszú éveken keresztül dolgoztam, addig ezt cirka 4 hónap alatt odatettem - ez éppen 20 évvel ezelőtt történt, 1996 végén kezdtem és 1997 tavaszára készen is lettem vele. Örömszöveget írtam, tobzódtak bennem az ötletek, fordulatok, ömlöttek a mondatok. Az építkezés nagyrészt teljesen spontán módon történt: egyik ötlet hozta a másikat, egyik megoldás vetette fel a következő megoldatlanságot. Egy nagy szövegrejtvénybe ágyazódik a voltaképpeni fő cselekmény, amelynek legfőbb funkciója, hogy kitöltse a keresztrejtvény üresen maradt kockáit. "Posztmodern trükkregény". Elfogadtam ezt a kritikusi minősítést, de eközben azt gondoltam, hogy egy jó bűvésztrükk igen aprólékos és pontos és hosszú előkészületeket kíván, a mutatvány tökéletesre csiszolása a Szembesülés esetén évekig tartott (nagyon sok fel nem használt szöveget is írtam közben, vázlatokat, táblázatokat, ábrákat készítettem...), ehhez képest az Élted volt regénye egyetlen csettintésre előállt. Ez a regény háromhavi önfeledt improvizálásom és túlpörgő kreativitásom jól sikerült  eredménye, ha van benne trükk, akkor az éppen az, hogy szemfényvesztő módon alapos kiterveltséget, elmélyült és koncentrált szellemi erőfeszítést, továbbá aprólékos szöveggondozó munkát enged feltételezni. Holott egyszerűen csak ez sült ki a nagy örömködésből.

Megjegyzem, hogy a megírás ideje alatt ezt nem pontosan így láttam. Akkori naplómban nehézségeimről is írok, panaszkodom, milyen lassan megy a munka, mert  "a magam támasztotta igényességnek alig-alig tudok megfelelni. Vagy igényeimet kellene lejjebb szállítani, vagy jobb mondatokat írni." Utólag azt gondolom, ez csak afféle nyafogás volt: minden korábbinál és minden későbbinél szaporábban haladtam előre a regényszövegben.

Arról is írok 1997 márciusában, hogy

"magánál a születő szövegnél ... jobban érdekel az írás folyamata. Ugyanakkor ezt a folyamatot szeretném teljesen függetleníteni magától a regénytől. Olyasmit szeretnék csinálni (itt az írni vagy alkotni nem lenne pontos), mint egy fiktív szabásminta vagy fiktív szakácskönyv. Létrehozni valamit, ami látszólag egy regény megírásának (ruha- és ételkészítésnek) a pontos, adekvát algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

„Én kérem egy regény vagyok, amely itt íródik, az Ön szeme láttára. De ez nem igaz, mert csalok és nem az vagyok, aminek mondom magam” – valahogy így okoskodhatna szép fikcióm. ...kitalálni könnyebb, mint megcsinálni.

Hát... talán mégis megcsináltam...

Keresőoptimalizálás régi posztok nyomában

Lassan három hete, hogy leállították a hhr.org domain alatt futó rendszer régebbi, statikus weboldalait, és magát a főlapot is. A Hungarian Human Rights Foundation amerikai székhelyű jogvédő szervezet, amely elsősorban a mai Magyarország határain kívül élő magyar kisebbségi közösségek jogaival foglalkozik immár 40 éve, 1976-es alapításától.

2000-ben nemcsak a székhelyük, hanem az irodájuk és honlapjuk szervere is az USÁ-ban volt. Ők figyeltek fel az én akkor kibontakozó internetes-webes ténykedésemre és mivel a határon túliak effajta kezdeményezéseinek a támogatása is profiljukba tartozott, felajánlották, hogy oldalaimat a HHRF szerverén helyezzem el - hála s köszönet érte. Először a hhrf.org/ungparty/ alkönyvtárban, majd továbbiakban (ahogy nőtt e rendszerem), más kiterjesztések alatt szaporodtak oldalaim. Közvetítésemmel itt kapott helyet a Kárpáti Igaz Szó weboldala is, amelyet akkor Kolos készített.

Nekem akkor nagyon imponált, hogy fizikailag amerikai területen kaptak elhelyezést digitális állományaim, jólesett, hogy nemcsak Ukrajnához, hanem Magyarországhoz képest is évezhetek valami területenkívüliséget.

Aztán néhány évvel később a szervezet irodát nyitott Budapesten, odaköltözött a honlapokat kezelő webmester, és nem sokkal később magyarországi szolgáltató tárhelyére került a számos különböző, részben kisebbségi webfolyamot, hírlapot, szervezeti oldalt magába foglaló teljes rendszer. Nekem eddigre más domainok alatt szerte az interneten már sok egyéb webfelületem is volt, blogok, tematikus oldalak, de továbbra is használtam a régi egységeimet. Leginkább archivumként tartottam fenn őket, így az UngParty NetCafé webmagazint, a netPánsíp digitális folyóiratot, a Pánsíp Szalont, személyes naplómat, UngParty Manzárd név alatt stb. Ez az archívum a 2000-2005 között az internetre felhelyezett mintegy 5000 weblapból, közel 100 szerző szépirodalmi és közéleti írásaiból, naplójegyzeteiből állt, de helyet kapott néhány digitális könyv is, így pl. Anna Ahmatova versei, kortárs lengyel és belga költők verseinek gyűjteménye (10-10 szerző), vagy Bagu László akkor megjelent friss kötetének digitális anyaga. Ezen az egy ember munkájához képest grandiózusnak mondható anyagon kívül 2005 után amolyan családi írói közlőhelyként is működött az UngParty, pl. Éva frissen keletkezett novellái mind-mind felkerültek személyes oldalára, hasonlóan az én különböző műfajú írásaimhoz. Sajnos a akkor a weboldal optimalizálás Google szempontjaihoz nem sokat konyítottam.

Nos, a HHRF leállása után ez az anyag vált elérhetetlenné mintegy három hete. A főoldalon karbantartási munkálatokról írnak, azonban tudható, hogy valójában külső támadás érte a HHRF honlapcsaládot, ezért kellett leállítani, ám - tudtam meg - helyreállítás helyett új hírportál létrehozásában állapodott meg a jogvédő szervezet és a webszolgáltató. Egy ilyen portál létrehozása nem kis munka, hetekig eltarthat, és én igazából csak azt nem értem, hogy azokat a belső rendszereket, amelyeket nem érintett a támadás - tudtommal az enyém ilyen - miért nem lehet újra elérhetővé tenni. Sajnos előfordulhat, hogy az átalakítás után régi oldalaim a régi helyükön soha többé nem lesznek lehívhatók. Bár a szolgáltató felelős vezetője levélbeli megkeresésemre nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a rendszer újraindítása után az én alkönyvtáraim is újra elérhetőek lesznek, de konkrét ígéretem nincs erre - egyszerre kételkedem és bizakodom.

Természetesen a teljes digitális anyag adekvát tükörképe benne van a számítógépemben, bármikor feltehetem egy másik domain alá, a probléma azonban abban áll - és számomra ez az elkeserítő -, hogy ezeket az archív anyagokat a Google régi helyükön tartja nyilván (3000 indexált oldal), rengeteg külső link mutat rájuk, továbbá pedig számos oldalam bizonyos kulcsszavas Google-helyezésekre nézve top helyezést ért el. Veterán oldalak lévén internetes értékük, beágyazottságuk és keresettségük jelentős - ha új domain alá költöztetem az egészet, mindez az érték elvész.

A veterán oldalak elvesztése nemcsak a potenciális olvasók és az akkori szerzők számára jelent veszteséget, hanem ezzel az általam 15 év alatt épített kis internetes univerzum nehezen megszerzett internetes potenciálja is elenyészik - mint honlapoptimalizálással és keresőmarketinggel is foglalkozó seobubusnak, a hhrf leállása hatalmas érvágás.

Régi posztok nyomában

Ha nem áll helyre régi rendszerem a hhrf.org alatt, jó szórakozás lesz a 2005-ig írt posztok újrapublikálása egy korszerűbb, dinamikus felületen. Hogy a külső szerzők munkáit is így tegyem közzé, az túl nagy munka, valószínűbb, hogy a régi, kissé fapados weblapokat egyszerűen átrakom valahová, mondjuk ez alá az oldal alá: https://honlap.balla.biz/.

irodalmi akció, játék; haiku, aforizma, minima | laptop szerviz | szamizdat hangoskönyv | szövegszerkesztő letöltése internetről

Évekkel ezelőtt esett meg utoljára, hogy kollektív szövegírásra, irodalmi játszódásra, interakcióba hívtam volna barátaimat, írótársaimat. Internetes korszakom elején ilyesmik állandóan napirenden voltak, hol a képzetes szavak lexikonjának a címszavait építgettük internetalmától az alattomos pörgeporig, hol virtuális könyveket alkottunk, ezek között Esterházy Péter Tompaszöglet című könyve volt az utolsó. De voltak közösen létrehozott szonettjeink is, az Egy mondat a világ című multikulti szövegjáték keretében meg éppenséggel olyan szöveget kreáltam, amely aztán Tejmozi c. regényem alapjául szolgálhatott. Rám nézve ez volt a legtermékenyebb irodalmi játékunk.

Most szerényebb célokat tűztem magam elé. Mivel hosszabb ideje amúgy sem írok terjedelmes opuszukot, így a legrövidebb műfajok felé fordítottam az interakció szekérrúdját is. A Facebookon azt kértem ismerőseimtől, olyan szópárokat adjanak fel nekem, amelyek elemei nem állnak egymással semmilyen tartalmi összefüggésben. A beérkező 2-2 szavas "feladványokból" én vagy egy-egy haikut, vagy aforizmát, vagy minimálprózát írok, vagyis olyan rövid valamiket, amelyekben mindkét szó nemcsak hogy szerepel, hanem jelentésének funkcionális súlya van a műben (ez utóbbi szándékomat csak magamnak fogalmaztam meg). A játék címéül ezt választottam: Hever egymáson a világ (JA).

Első körben jöttek is a szópárok csőstül, szabályosan le kellett állítanom társaimat: előbb hadd dolgozzam fel ezeket, aztán jöhet még egy-két forduló. Hiba volt ezt tennem, mert a második és harmadik közben már alig érkezett néhány szópár. Most a legújabbak megéneklése áll előttem, az eddig elkészültek pedig (a feladott szópárokkal együtt) itt olvashatók:

Előfordul, hogy első Kárpátalja-blogomban hónapokig nincs új bejegyzés. Ennek legalább két oka van: időhiány és érdeklődés hiánya. De lehet egyesíteni a két okot: túl sok egyéb közlőhelyem van, a közlendőm viszont más irányú. Pátriámmal csak ritkán, el-elvétve foglalkozom (erre megvan a jó okom). Hogy az utóbbi hónapokban valamelyest most mégis aktivizálódott a 2008-ban létrehozott, azaz az internet világában már idősnek számító webhely, annak nagyon praktikus oka van, ez pedig a SEO világába vezet, ezzel viszont ezúttal kivételesen nem terhelném olvasóimat. Legyen annyi elég: blogerősítésről van szó. Az elhanyagolt blogok hajlamosak elveszteni internetes potenciáljukat, míg azok, amelyek folyamatosan frissülnek, bővülnek, sokkal inkább számot tarthatnak nemcsak az olvasók, hanem a keresőrobotok figyelmére is. Blogot erősíteni persze leginkább olyan posztokkal lehet, amely felkeltik az érdeklődést, látogatottságot generálnak, illetve bizonyos kulcsszavakkal bekerülnek a Google találali listáinak az élére, és így a keresőből is érkeznek látogatók. (Na, mégis elkezdtem itt keresőoptimalizálási dolgokról írni.) Légyeg a lényeg: ha beírjuk a keresőbe pl. ezeket a kifejezéseket:

• ungvarszkij hotel
• knyahinya meteorit
• árpád vonal - turizmus
• üstben fürdés
• ungvár torta
• beszkidi alagút
• beregszászi nagyzsinagóga

- akkor a karpatalja.blog.hu megfelelő tematikus cikke a Top3 találat között szerepel. Itt azt is meg kell jegyeznem, hogy ezeket a bejegyzéseket nagyrészt segítőtársam, H.Cs. írta és tette fel a blogba - köszönet érte.

A blog legolvasottabb cikke egyébként a Virágzik a Nárciszok völgye című, de ehhez nem a Google, hanem a Facebook szállítja a látogatókat: a közösségi odalon nagyon sokan megosztották, amikor friss volt a hír.

No és akkor kis ajánlók az említett posztok némelyikéhez:

"minden ártatlannak látszó gesztusa mögött ott a keresőoptimalizáló szándék"

A honlapoptimalizálás terén végzett munkámról nagyon kedvesen, a túlzó elismerés hangján ír Bognár László barátom szakmai oldalán Keresőoptimalizált kreativitás (<<katt!) címmel - köszönet érte. Reagálását egy újabb blogposztom váltotta ki, amelyben a honlaptartalom optimalizálásának általános és speciális munkafázisait igyekeztem egyrészt egymástól megkülönböztetni, másrészt jellemezni, a végén egy olyan problémát is felvetve, amellyel szembekerül az, aki elméleti szinten tűnődik el azon, vajon mit is jelent a kulcsszavas relevancia és hogyan lehet érvényesíteni a kulcsszavak manipulatív túlhasználata nélkül. Hogy érthetőbb legyen: hogyan lehet királynak látszani anélkül, hogy a királyi megjelenés attribútumait tetten érhető szándékossággal (manipulative) alkalmaznánk.

László, aki voltaképp beavatott a keresőoptimalizálás, közkeletű rövidítéssel a SEO tudományába, munkám kreatív jellegét emeli ki és irodalmi ténykedésemmel is összefüggésbe hozza. Úgy gondolom, joggal. Túlzást abban érzek, amit alcímnek kiemeltem: ennyire céltudatos azért nem vagyok, és ennyire nem rendelek alá mindent a SEÓnak. Az kétségtelen, hogy blogjaim sokaságában valóban igyekszem oda kanyarítani a nem kifejezetten keresőmarketing szándékú bejegyzéseket is, hogy az alulra vagy oldalra kitett linkek számára is megfelelő szövegkörnyezetet alakítsak ki, de azért a személyes vagy irodalmi vagy közéleti jegyzetek és blogok nagyrészt mentesek ettől a szándéktól. Bár nyilván ennek az ellenkezőjére is akadhat példa. Azonban az igaz lehet, hogy a nem közvetlenül optimalizációs szándékú weboldalaknak, blogoknak és az ezekben elhelyezett szövegeknek közvetett módon szerepük van abban, hogy egy-egy honlapot valamely kulcsszóval a Google-találatok élmezőnyébe juttassak. Egy gyakran frissített, olvasott, erős személyes blog vagy valamely témát alaposan körüljáró statikus weblap értéket képvisel az online térben, és ez az értéke az optimalizációs folyamatban is hasznosítható.

A mélyebb összefüggések felől nézve tehát barátom, azt hiszem, jó helyen puhatolja a lényeget, ám hogy ez részemről közvetlen szándékkal történne, abban szerintem túloz, amikor így ír:

BDK ugyanúgy “cinkelt lapokkal” játszik, mint jómagam! Ez alatt azt értem, hogy a weben elhelyezett minden ártatlannak látszó gesztusa mögött ott a keresőoptimalizáló szándék, a kulcsszó magas röptű nyílheggyé köszörülése, a keresőtáblán való előre kúszás gerillamarketinges rutinja. Még a jó nevű irodalmi- és hírszolgáltató online kiadványok címlapjára kiemelt írásai is így cinkeltek. Hja, a kreativitás ilyen: ott és akkor jelenik meg címlapon, amikor és ahol meg akar jelenni és ezekkel a megjelenésekkel is röpteti feljebb a Googleban valamely honlapját.

A kreativitást illetően pedig énszerintem nemcsak az történik, hogy valamennyire a kreativitásom valóban "keresőoptimalizált" lett, hanem (és talán elsődlegesen) az is, hogy "irodalmi" módon optimalizálok, azaz nem követem a szakmai rutint, hanem igyekszem alkotói hozzáállással a magam számára is élvezetessé tenni ezt a munkát. Erre utalhat jó barátom cikkének az alcíme is: Túl a keresőoptimalizálás szabályain.

blog - web - optimalizálás - google | Valószínűleg már az is túlzás volt, amit íróként-szerkesztőként műveltem. Az még hagyján, hogy digitális folyóirat (netPánsíp) és webmagazin (UngParty NetCafe) indítása-fenntartása mellett egyfelől naponta blogoltam, másfelől összes megjelent művemet felpakoltam a netre - de vajon miért indítottam új és újabb blogokat? Na jó, hát persze: kell személyes blog, kell közéleti, nyilván indokolt, hogy legyen Kárpátalja-blogom. És Piréz-blogom. És Tsúszó-blogom. És honlapajánló blogom. És versblogom. És virtuális irodalmi felolvasóhelyem. És virtuális Magyar Köztársaságom. És Szabad Európa Rádióm. És Ukrajna-blogom. És ha már regényemnek a neten volt a könyvbemutatója, akkor kell egy Tejmozi-blog is. És hogy a többi könyvem se legyen árva, kell egy könyvesblog. A szellemi játékokat, feladványokat kedvelő sakkjátékos hogy lehet meg játékblog nélkül. És kell egy vagy inkább két közös blog Évával. Meg a szerteszét megjelent posztjaimból havonta válogató webmagazin is kellett, de nagyon. Meg egy olyan is szükségessé vált, amely csak a KULT témájú írásaimat (főleg filmes jegyzeteimet) tartalmazza. De itt talán meg kellett volna állni. Ez még nem lett volna több, mint írói énem kiterjesztése a virtuális térbe, a világhálóra, a webre. De nem álltam itt meg.

Kihagytam a fenti, nem feltétlenül időrendi felsorolásból a terjeszkedés egyéb okait - és néhány mellékszálat is. Új és újabb blogokra azért is szükségem lett, mert ezek különböző szolgáltatóknál futottak, más-más közösséghez szóltak (Freeblog, NolBlog, Blogter, Blog.Hu). De új és újabb blogokat nyitottam az időközben elsajátított technikák okán is, így a vizuális szerkesztővel összekínlódott első fapados netnaplómat fel kellett hogy váltsa előbb a fent említett szolgáltatók, illetve a Blogspot.com rendszerében működő blogmotorok kényelme, majd pedig eljött annak is az ideje, hogy saját tárhelyen, saját domain alatt indítsam el új főblogomat. De közben az összes régit, korábbit is megtartottam.

Az eddig nem említett mellékszálak: 1) 2006-ban beneveztem az első magyar keresőoptimalizáló versenyre, amelynek Pillangószív volt a kulcsszava. Világos, hogy kellett egy Pillangószív-blog. Jöttek az újabb versenyek és lett Linkfelhő-blogom, meg SEOnyár blogom. Csak idő kérdése volt, hogy ez előbb hobbimmá, majd szenvedélyemmé vált keresőoptimalizálás fogalmaival mikor indítok posztoló helyeket. Lett is rövidesen hat-hét újabb közlőhelyem ilyen címekkel: Honlapoptimalizálás, SEO blog, Kreatív linképítés, Google optimalizálás, Google első hely, Weboptimum, Google helyezés javítás... Ezzel összefügg a második szál: 2) mivel sikereim lettek az optimalizácói terén, a saját oldalaim gondozása után azt is elvállaltam, hogy mások weblapjait segítem abban, kulcsszavas pozíciókat szerezzenek a Google-találatok közt. Azért lett például Belsőépítészet-blogom, hogy patikatervezéssel foglalkozó barátom szakmai oldalát kívülről segíthessem, azért lett Pszichodráma blogom (kettő is), mert úgy tűnt, egy másik, pályaelhagyó barátom kémikusból pszichoterapeutává képezi magát, és szerette volna, ha pszichotrauma kulcsszóra keresve találnak rá a kuncsaftok, és azér lett Pókerblogom, mert Csönge párja is indított egy ilyet, és a terv az volt, hogy majd azt TOP pozíciókba turbózzuk - ehhez kellett a külső támogatás. A barátok után megtaláltak az idegenek is, lett is hirtelen két Transzferár-blogom...

És innen már nincs megállás. Hol bennem ébred fel az olthatatlan vágy, hogy honlapjaimmal TOP pozíciót szerezzek valamilyen kulcsszóval (pl. Arvisura, Homo Ludens), hol kívülről jön a megkeresés. Olykor témákat is megkívánok: kreatív szövegírás, x-y-z generáció, tartalommarketing - hopp, és már ott díszeleg egy új blog.

Összesen kb. hetven darab. Félelmetes. De most már százig aligha állok meg...

A tumblr.com rendszere volt szíves értesíteni arról, hogy immár az 500. bejegyzést tettem közzé Bédekkeremben, vagyis a http://ungparty.tumblr.com/ cím alatt elhelyezett mikroblogomban. Ezt a webhelyet most már hosszabb ideje arra használom, hogy minden újabb bejegyzésemet - függetlenül attól, hogy melyik blogomban jelent meg - itt ajánlom pár szóban, kis összefoglalóval. Magát a tumblr rendszert nem igazán kedvelem, a tartalom csak korlátozott mértékben optimalizálható, viszont arra nagyon alkalmas, hogy egy kis scripttel más blogjaimban  is kilistáztassam frisseimet. Mint például itt, jelen  bázisblogomban is, lásd a jobb hasábon a Frissek másutt, mindenütt cím alatt: itt a bárhová írt utóbbi 10 bejegyzésem sorjázik egymás alatt, kattintható címlinkkel és bevezető sorokkal, részlettel. Ezzel igyekszem kedvébe járni azoknak az olvasóimnak, akik időről időre eltévednek blogjaim között, hiába követik egyik vagy másik főbb közlőhelyemet, ha én ezeken kívül is számos egyéb felületre is írok kisebb-nagyobb rendszerességgel. Voltaképp az eligazodást szolgálja itt a blog tetején a kis táblázat néhány fontosabb webcímmel, de azt mégsem várhatom el, hogy mindet végigkattintva kutasson bárki is frisseim után. 

Tehát: jó megoldás vagy magát a Bédekkert figyelni, vagy valamelyik olyan webhelyemet, ahol az ott közzétettek kerülnek kilistázásra. Több ilyen létezik, pl. ez a pirézblogom (lásd: jobb hasáb: Frissek másutt, mindenütt - frissítés: sajnos 2016 végétől már nem működik) vagy ez a főkapu, ahol a frissek listája szerepel a központi helyen: BDK - UNGPARTY.

Az ilyen honlapokon egyébként a beágyazott script hatására nemcsak a listázás történik meg, hanem a jobb felső sarokban az oldal felkínálja Bédekkerem követését a Follow ungparty gomb megjelenítésével. Aki regisztrált felhasználója a tumbrl.com-nak, annak ez valóban csak egy kattintás.