kárpátalja.net honlap - információk - kárpátaljai magyarság száma

Sokan keresnek az interneten Kárpátaljával, Ungvárral, az itt élő magyarsággal kapcsolatos információkat. Egy jó honlapnak dolga, hogy tartalmazza a legfontosabb adatokat, tudnivalókat akkor is, ha esetleg más célt is szolgál. Hát még akkor, ha kifejezetten azért épült, hogy bőséges tájékoztatást nyújtva kielégítse azoknak az érdeklődőknek a kíváncsiságát (tudásszomját), akik a Google keresőbe ütnek be olyan kombinációkat, mint ungvár kárpátalja vagy kárpátaljai magyarok. Nos, pontosan ilyen webhelynek szántam a kárpátalja.net ékezetes domain alá építendő rendszert, amelyet nemrégiben felújítottam. Most Wordpress tartalomkezelő motor hajtja és felettébb alkalmas arra, hogy ne csak információs oldalak (például történelmi áttekintést) rakjak fel, hanem az oldal tárgyát képező egyéb írásokat is, főleg a sajátjaimat, természetesen.

De a dolgot kicsit meg is fordíthatom: azt állítván, hogy a weboldalt a téma iránt érdeklődők igényeinek a kielégítése céljából készítettem, csak részben igaz. Ugyanis ezt a feladatát a honlapom csak akkor tudja ellátni, ha a Google keresőben jól szerepel és a fontosabb keresőkérdésekkel élpozíciót szerez. Innen nézve az elsődleges cél nem az olvasói igények kiszolgálása, hanem a Google első oldalára, netán első helyére kerülés - ugyanis enélkül a weblap nem töltheti be funkcióját. A top10 pozíciók megszerzéséhez elsősorban minőségi tartalomra és optimalizált honlapra van szükség, de segítenek a keresőtalálati helyezések javításában a külső oldalakról érkező hiperhivatkozások (kattintható linkek) is. Így számos kulcsszóval a webhely az organikus (azaz nem hirdetési) találatok első oldalán szerepel, sőt... Persze az egyszavas kifejezésekkel minden esetben a Wikipédia vezeti a listát, de az élbolyba felzárkózni nem lehetetlen, főleg több szavas kombinációkkal, összetettebb keresőkérdésekkel, és főleg, ha ezekre oldalunk választ is ad. Például: hány magyar él ma Kárpátalján.

Az Irodalmi Szemle februári Kárpátalja-számából a Litera közli Éva novelláját:

Berniczky Éva

Boszorkánykonyha retró

Scherter Juditnak

Ragaszkodott ehhez a kiránduláshoz. Már a megérkezését követő napon indulni szeretett volna. Nem értettem, miért olyan sürgős. Egyáltalán miért izgatja annyira a valóságos vidék, amikor a hely kitalált részleteinek avatott ismerője rég. Valamiért nem elégítette ki, hogy a leírt gesztusokból rakja össze a vidék valós lakóit. Vagy szembesíteni szeretett volna mindazzal, amit leírtam. Mintha ösztönösen érezte volna, távolodnunk kell onnan, ahol éppen vagyunk, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz. Vagy talán azért kérte, hogy vigyem magammal, hátha ezen az eldugott helyen zavaromban majd elárulom, mit hallgattam el. Pedig szándékosan nem titkoltam el semmit. Mindössze folyton-folyvást elhatalmasodott rajtam az az átkozott érthetetlen és értelmetlen veszélyérzet. Meg aztán fölöslegesnek tartottam az utolsó gondolatomig megfogalmazni mindent annak, aki talán még nálam is jobban ismerte mondataimat. Így éreztem biztonságban mindkettőnket. Meg akartam óvni Juditot.

Halála után találtam meg egy véletlenül törölt levelét, ehhez csatolta gyakran előforduló szavaimat. Mögöttük zárójelben számjegyek, pontosan jelölve, melyiket hányszor használtam. Egyetlen tárgy és élő ember sem szerepelt a listán. Semmi megfogható, megsimítható vagy eltaszítható nem volt a felsoroltak között. A belőlük kirajzolódó fogalomrács tárgyak és személyek hiányára nyílt. Így maradhatott a szavakkal bekockázott körlet makulátlanul steril. Ugyanúgy, mint a bennem elhatalmasodó lelkiismeret-furdalás. Mi az, ami ellen ilyen fájóan védekezem? Aminek a kibeszéléséhez és feldolgozásához erőtlennek bizonyultam. Valójában régóta kételkedtem abban, hogy elég a figurákról méretet venni a jelölt hely formájának megőrzéséhez. Hiába kerestem saját bejáratú világomban menedéket. Túlságosan nagyoknak bizonyultak rajta a rések, amelyeken keresztül minduntalan visszapottyantam a valóságba. Folytonosságnak állítottam be földhözragadtságomat, holott mindössze a silány anyag kötött meg körülöttem. Pedig a lelkem mélyén jól tudtam, hogy zárt szerkezet a borzalom, szelleme akkor is kísér, ha azt képzelem, sikerült kilépnem fogságából. Egy darabig próbáltam megvédeni a valóságot szövegeim gondozójától. Olyanokat mondtam neki, hogy …az igazi jó helyet kiválasztani nem mindenkinek áll módjában. Még a hi-va-tá-sos kirándulóknak sem mind. …Ehhez nem elég a technika, ehhez stílus kell. De Judit nem tágított eredeti elhatározásától.

Végül beadtam a derekam, és elindultunk. Amint elhagytuk a városhatárt, kinyílt előttünk a táj. Nagyszerűen és őszintén, ahogyan annyiszor, ezen a délutánon is biztonságérzetet generált bennem. Mégiscsak jó ez a hely, szaladt ki a számon. Mindig elragadtatom magam, pedig nem árt az óvatosság. A főútról letérve galádabbra váltott az út minősége. Mielőtt elértük volna Csornoholovát, az aszfaltnak hol teljesen nyoma veszett, hol csipkésre váltott. Szakaszonként le kellett evickélnünk az út helyén tátongó árokba, végigbukdácsolni rajta, majd a végén felkászálódni az út folytatására. A kihagyások gerjesztette izgalmat azonban folyamatosan átminősítette a természet. A faluba vezető utolsó szakasz letaglózóan félelmetesnek tűnt. Fejünk fölött nyomasztóan zártak össze a fák, azt sugallva, ki itt elhalad, érzéketlenül nem menekülhet. Ha beborul az ég, ha nem, ezen a részen a szín minden körülmények között teátrálisan besötétedik. Valahol ránk vár barátságos kunyhójában a Baba-Jaga, a vasorrú, a gonosz boszi, vagy öreganyánk, és nekünk ki kell állnunk a próbáját. Belecsöppentünk a lenyűgöző környezetbe, amely nem éppen valóságbarát, egyszerűbb meseként kezelni. Mintha rendelésre történt volna, egymás után bukkantak elő szereplőink. Hirtelenszőke, csodálkozó tekintetű légből kapott gyerekek. Kedvezett nekik az időjárás, szemerkélt az eső, hát pörögtek elénk az alacsonyan szálló felhőkből. Nehéz gumicsizmáik húzták le könnyed vézna alakjaikat a magasból. Hiába kapaszkodtak a szürkésfehér gomolygásba, semmi sem menthette meg őket létezésüktől. A faházak eresze alá rakott dézsákban lassan szaporodott az eső fölöslege. Megállapítottam, hogy egyelőre nem elég a fürdőzéshez.

>> a teljes szöveg a Literán

piréz - pirézek. tárki kutatás. első piréz: mit jelent piréznek lenni

Az interjúkkal szemben averziómat az utóbbi időben úgy sikerült legyűrnöm, hogy csak a magam számára kényelmes, kedvező feltételekkel fogadom el a felkérést. Ha az interjú nem hang és kép formájában kerül rögzítésre, hanem később úgy is áttennék szövegbe, akkor élőben én se nagyon akarok nyilatkozni: a diktafonra felvett és utóbb legépelt válaszok általában írott anyagként eléggé setesuták. Ha javításra elküldik, egy csomó munka van fele: egyfelől az ember kiirtaná a pongyolaságokat, másfelől nem szeretné az előbeszéd fordulataitól teljesen megfosztani. Kényszerű kompromisszum születik: a írott szó mívessége meg sem képződik meg, az megszólalás és adott perc varázsa pedig elszáll. Ami megmarad, az a hiányérzet, rosszabb esetben a bosszúság.

De problémás az írásban készülő interjú is: Az előre leírt kérdésekre adott írásos válaszok esetén nincs mód a visszakérdezésre, ha az ember nem vigyáz, szétesővé válhat a műbeszélgetés. No meg... A kérdéseket összeírni közel sem akkora munka, mint a részletes, okos, válaszokat kidolgozni, utóbbival akár több napi munka is lehet, viszont ki neve van az interjú felett, na kié? A riporter tekinti saját szellemi tulajdonának, én csak az alany vagyok, pedig én dolgoztam meg vele alaposabban. No, hát ezt már többször sikerült azzal áthidalnom, hogy ragaszkodtam ahhoz: az interjút én is megjelentethessem saját nevem alatt valamelyik weboldalamon. Ha az anyag az első közlés jogára kényes orgánum számára készül, akkor legfeljebb be kell várnom az ottani megjelenést... Ám, úgy tűnik, könnyebb a helyzet, ha az interjú egy kutatás számára készül: akkor blogomban jelenhet meg először.

A NOL, azaz a Népszabadság Online blogjának - NolBlog - a megszűnése nekem leginkább csak azért okoz fejfájást, mert számomra ez egy fontos segédeszköz volt két területen: ha itt ajánlottam, más, alkalmasabb helyen írt jegyzeteimet (évek óta bloggerként csak erre használtam), az mindig hozott tucatnyi vagy több látogatót. A másik terület: mivel ezek veterán webhelyek több száz bejegyzéssel, megvolt az internetes autoritásuk ahhoz, hogy az itt elhelyezett linkek hatékonyan segítsék keresőmarketing munkámat.

A veteráni mivoltot nem volt lehetséges, de a sok száz posztot kimentettem egy saját tárhelyen vezetett blogba, de ha már nem egy mellőzött, elévült helyen lesznek, legalább az elavult linkeket ki kell cserélnem... Vesződöm is ezzel már két hete, és még sehol sem tartok.

Ajánló a Nolblogból

A Pirézblogba kimentett néhány poszt:

Liszka Jóska látogatása

Az MTA elnökségének határon túli testületi tagjalént érkezett egy beregszászi és ungvári tanácskozásra (civilben néprajzos, a Révkomáromban működő Fórum Intézet Etnológiai Intézetének az igazgatója.) Egy üveg borovicskát és táskányi könyvet hozott ajándékba, sajátjait leginkább, közte “A szlovákiai magyarok néprajza” c. tekintélyes (542 old.) öszefoglaló munkát. Nagyon jót beszélgettünk közös barátainkról-ismerőseinkről (pl. Hodossy Gyusziról) és azokról a “magyar” és “kisebbségi” ügyekről, amelyek valami hihetetlenül azonos módon vannak elbaltázva őnáluk és minálunk. Saját pozíciójában ő is olyan ember, aki ellenébe mozdult a nagy látszathazafias trendeknek. (Minket is ez a közös oppozíciónk hozott össze akkor, amikor egy kollégája bocsánatkérő levelet küldött szét dec. 5-e után; erre minketten hasonlóan reagáltunk.) Ittunk kicsi vodkát és sört a most már személyessé vált barátságra.

Liszka Józseffel; lám, most ilyen hájfejű vagyok

(És milyen érdekes: gyakran megesik, hetekig senki el nem vetődik felénk és mi sem mozdulunk ki, most meg hirtelen megnőtt a forgalmunk: holnapra Móricz Kálmán jelentkezett be, ugyanakkor Éva Beregszászba és Péterfalvára megy, szombatra meghívtak Ildikóék, a jövő héten pedig, mint írtam tegnap, a HVG-s kollegina érkezik.)

• Közös oppozícióban

Én már múlt időben mondom: Megszűnt a NolBlog, a Népszabadság Online blogszolgáltatása. Pedig még csak 3 hét múlva lesz az első nap, amikor már hiába keresik az oldalainkat: az elbocsájtó szép üzenetben 2016. január 31. a megszűnés napja, így értelemszerűen február 1-jével válik üressé az az internetes hely, amelynek tartalma ugyan sok szempontból vitatható volt, ám annyi bizonyos, hogy változatos témák és vélemények nyertek ezen a webfelületen a nyilvánosságot.

Magam már régóta nem tartozom a törzsközönség soraiba, sem olvasóként, sem bloggerként, de három bloghelyemet mind a mai napig fenntartottam, gondoztam, és ha ritkán is, de egy-egy friss poszt erejéig jelen voltam. Ennek számos oka volt, csak az egyik az, hogy mindig számíthattam az olvasók figyelmére és olykor néhány visszajelzésre is, a mások, hogy ott ajánlhattam egyéb, frissebb, fontosabb webhelyeimet - számítva az átkattintásokra. No és kár lenne eltitkolni: keresőmarketinggel is foglalkozván jól jött nekem az optimalizációs munkámban, hogy veterán blogokból küldhettem kulcsszavas linkeket azokra a honlapokra, amelyeknek Google-helyezéseit javítani igyekeztem. A veterán nem túlzás: az alapjaiban tekintve mégiscsak efemer jellegű internetes világban egy évtizedes állandóság jelentősnek számít. Nos, az én legrégibb nolblogom immáron 12. életévébe lépett (2004-ben nyitottam), de a két fiatalabb is az idén töltené be a 10. esztendejét (2006-os indulásúak).

Ennek ellenére könnyet még virtuális formában sem hullatok: a rendszer talán indulásakor még megfelelt az alapvető technikai elvárásoknak (ugyanaz a motor hajtotta, mint az időközben szintén megszűnt freelog.hu-t), de aztán ripsz-ropsz lekörözte a blogter.hu és a blog.hu szolgáltatása. Előbbi ugyan szintén megszűnt, de utóbbi nemcsak hogy stabil, hanem - ezt tucatnyi ottani rendszerem birtokában határozottan állíthatom - hanem jelenleg messze a legjobb magyar blogszolgáltató. A bloggerek számára olyan kényelmi alkalmazások futnak itt és olyan beállítási lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek leginkább csak fizetett megoldások esetében szokásosak (pl. saját tárhelyen futtatott Wordpress).

Nos, mindhárom blogomból a nolblogos posztjaimat első ijedelmemben maradéktalanul átmentettem egyik pirézblogomba, holott ez talán elhamarkodott döntés volt: igen sok érdektelen akadt köztük, ezekben sok az olyan utalás, amiről már azt sem tudom, mire utalt. Továbbá: hosszú időn át csak ajánlókat írtam itt: mindenkori aktuális főblogomban publikált naplóimat ajánlottam - ennek egy közösségi helyen volt értelme, egy magányos blogban, pláne évekre visszamenően, nincs sok értelme. No meg aztán: az a sok elévült-elavult link... Mindig is agyontűzdeltem posztjaimat linkekkel: hogy ne kelljen mindent magyarázni, idézni, körülírni. De azok az oldalak, amelyekre rámutattam, nagyrészt vagy megszűntek, vagy az a tartalom, amire én utaltam, már nem érhető el (legalábbis az adott linken). Elkezdtem hát gyomlálni a régi bejegyzéseimet. Mivel 800 posztról van szó és naponta 2-3-nál többel nincs kedvem vesződni, elég hosszú projektnek ígérkezik... Lógatom is az orrom emiatt, és az sem vigasztal, hogy ezekkel a kulcsszavakkal: a nolblog megszűnik - megszűnt a nolblog -  az én bejegyzéseim vezetik a Google találati listáit.

____________________________
A Nolblog megszűnik - tíz egynéhány év után megszűnik az egyik legrégebbi magyar blogszolgáltató, a Népszabadság Online kiadása alá integrált blogrendszer - személyes blogolás, web napló, egy manzárdőr feljegyzései - google első helyezés

10 éve, hogy 2006 nyarán elindult az első magyar seo-verseny pillangószó kulcsszóval: az első Google-helyre kellett a versenyzőknek saját honlapjukat eljuttatni ezzel a kulcsszóval. Annak idején sokat írogattam erről a versenyről, főleg az volt számomra érdekes-izgalmas, hogy bár szinte semmit sem tudtam a keresőoptimalizálás mibenlétéről és fogalmam sem volt arról, hogyan kell egy honlapot a Google-találatok élére feltornászni - mégis 5. helyezett lettem (a versenyt Bognár László barátom, egyik legrégibb bloggertársam nyerte meg), de a jónak számító 5. hely mellett az én más-más honlapom lett a 9. és 10. is. Valahogy ráéreztem bizonyos azóta is alkalmazott módszerekre, amelyek eléggé élesen eltértek a profi keresőoptimalizáló szakik gyakorlatától. Például privát belső játékot, versenyt indítottam Mondj pillangószívet címen blogger-társaim számára, például frazeológia egységeket kellett alkotniuk a furcsa szóval.

Hogy azóta a SEO nemcsak fő tevékenységemmé vált (mára az irodalmat is megelőzve), hanem igazi szenvedélyemmé, azt megírtam néhányszor, és mivel a pillangószíves évforduló is csak nyáron lesz kerek (júl. 19.), ezért itt most erről ne is essék több szó, inkább arról akarok beszámolni, hogy "visszaszereztem" akkori egyik versenyoldalam. Vagyishát a történet bonyolultabb ennél. A lényeg, hogy újra megvásároltam a balla.biz domaint, így a 2006-os SEO-verseny kedvéért indított versenyoldalamat visszahelyezhettem eredeti helyére, ez alá a domain, illetve a kedvéért 2006-ban nyitott aldomain alá: pillangosziv.balla.biz. Az eredeti címlapot megváltoztattam, így fest: Pillangószív - és a hajdani címlapot pedig egy belső nyitó oldallá változtattam, ehol: Az első magyar SEO-verseny - Pillangószív és lepkefing.

A linkek még nincsenek rendben és a régi fapados honlapépítkezés még nagyon meglátszik a belső oldalakon, de majd lassan ezt is kijavítgatom. Ahogy a most megszűnő NolBlog-ról átmentett 800 posztomat is. Elleszek ezzel egy ideig.

Ha azt kérdezed, melyik a kedvenc színem, ezt a részletes választ tudom adni:

Kedvencem az a vörösesbarnás sárga szín, amelyet október végén / november elején Nevickén láthatsz a falombokon átsütő nap fényében a vár felé vezető ösvényről az erdei avaron szétterülni.

Nem is mulasztottam el vagy negyvenöt esztendőn keresztül ezt visszaesőként megfigyelni, előbb gyerekként szüleim társaságában, aztán kamaszként barátaimmal, majd Évával és hosszú éveken át gyerekeinkkel, amikor kötelező programként elmentünk őszt nézni. Alighanem ezeknek az októbereknek-novembereknek az emléke munkált Csöngében, amikor egyheti ungvári tartózkodása során ő is kiadta a jelszót. Néztek őszt, megnézték a várat és a várból az Ung völgyét - és szedtek nekem gesztenyét. (Csönge fotói.)

Adri, Éva, Csönge és Bence a nevickei várban

Immár 15. alkalommal került sor az ARC kiállításra, amely az Ötvenhatosok terén nyílt meg Budapesten szeptember 11-én. A szabadtéri vernisszázs egyik óriásplakátján Csönge munkája szerepel. Orbán Viktornak abból a leveléből kreálta, amelyet a Nemzeti Konzultáció címén folyó kormánypropaganda legutóbbi űrlapjához volt szíves mellékelni a szeretett vezér, megerősítendő a magyar lakosságban a xenofóbiát. Közelről jól felismerhető ez az újabb nemzetmegosztó üzenet, amely nyilvánvalóan hozzájárult mindahhoz a borzalomhoz, ami ma Magyarországon menekültügyben történik. | A Facebookon az összes kiállított plakát megnézhető (nem meglepő, hogy több ugyanezt a témát érinti) és >> szavazni is lehet << a legjobban tetszőre.

A fenti a HVG felvétele innen | az alábbit Csönge készítette a megnyitón:

Fazekas Andrea két elemzése Berniczky Éva egy-egy novellájáról

Tojás és blasztula

A kiadói hozzájárulások most tették lehetővé, hogy Fazekas Andrea korábban megjelent tanulmányai a minap az elemzett művek szerzőjének a honlapjára is felkerülhettek. Az írásokban Berniczky Éva Blasztula és A tojásárus hosszúnapja novelláját veszi górcső alá a szerző: és valóban, mintha mikroszkóp alatt vizsgálná meg a szövegek motívumkincsét és metafora-rendszerét, így fedezve fel számos rejtett összefüggést a nyelvi megjelenítésben és a történésben vagy az alakok jellemében felfedezhető elemek között, eközben azt is megállapítva, hogy a „lírai nyelvhasználat az elemzést is nehezíti, mivel így több értelmezési lehetőség előtt nyit utat”. Hogy ezen lehetőségek közül a szövegek tanulmányozója melyekre bukkant rá, megtudható a saját meglátásokra alapozott, ám a szakmai forrásokra bőven hivatkozó, laikus számára mégis élvezetes írásokból.

„...mint petesejt a méhfalba...”

Filmszerű jelentettel kezdődik az elbeszélés, majd fokozatosan kitisztul a kép az olvasó előtt: egy nő száll fel a kerékpárjára. A jelenet a novella vége felé újra megismétlődik a szöveg más egységeihez hasonlóan. A narrátor szerint Erna alakja az elbeszélés elején olyan, mintha a mozivászonról lépett volna elénk. Erna is filmbeli szereplőnek érzi magát, pedig „nem járt moziba vagy nem látta azt a filmet, honnan vette mégis az édeskés, fájó nosztalgiát, hogy ilyennek képzelje magát” (31). Csak a novella befejezésében derül fény arra, hogy Erna nem más, mint a falu egyedülálló tanítónője, aki naponta megteszi biciklijével a falu és a város közti utat, a szünetben műanyag flakonban árulja a házi tejet, azután pedig „szomorú vénkisasszonyként lép az aprócska terembe” (40.), és bizarr módon első szeretője anyjával él és alszik egy ágyban. >>a teljes szöveghez

Történetté váló metaforák

a novellában több, főleg „fenntartott” metafora tűnik fel, az eddig említettek mellett a cím is szembetűnő: a hosszúnap „hibásan” egybe írva olyan szabálysértés, ami felhívja a figyelmet többletjelentésére. Ebben a formájában a szó megegyezik, a Jóm kippurnak nevezett zsidó vallási ünneppel, az engesztelés napjával.[11] Mivel a cím irányítja az olvasatot, ezért eleve már egy kontextusba helyezi a szöveget. Mivel Berniczky nem hoz fel identitásbeli vagy vallási kérdéseket, ezért az adott ünneppel való azonosítás csak metaforikus jelentőségű. Egyfajta szenvedéstörténet rajzolódik ki az olvasó előtt, mivel Aranka az anyag megvásárlása előtt hosszú ideig spórolt, úgymond böjtölt, hogy megvehesse azt. De végül beletörődik sorsába, tudja, hogy többet nem lesz lehetősége ilyen drága szövetet venni, mégsem lázad fel sorsa ellen, s nem hibáztatja Gyurikát sem. Egyébként a keresztény hagyományban a sötét sárga az eretnekség, az árulás színe,[12] s Gyurika is elárulta Arankát azzal, hogy magának tulajdonította az anyagot. A szövet bálványként való imádata visszautalás lehet a hosszúnapra. Ebben az értelmezésben a szereplők a profán világból a szakrálisba emelnek át egy közönséges anyagot, s ez méltatlan dolog. Viselkedésük arra enged következtetni, hogy az életükben nincs helye a valódi szakralitásnak. >>a teljes szöveghez

Más:

jegyzet főblogomból - Magyarország - Ukrajna - a kárpátaljai magyarság sorsa

Az ördög és a részletek

Előbbi az utóbbiakban lakozik, mint tudjuk. Éppen ezért a részletek akár fontosabbak is lehetnek, mint a nagy egész, mert gyakran apróságokon múlnak, dőlnek el a legnagyobb dolgok is. Most én mégis arról vagyok kénytelen beszámolni, hogy elvesztettem érdeklődésemet az egyes részletek iránt, és egyre inkább az izgat és nyugtalanít: végeredményben mire fut ki, hogyan és miként lesz vége ennek az egésznek.

Éveken át szinte napi rendszeresség dohogtam ezen-azon éppen aktuális blogomban, egy-egy témát összegezve cikkeket publikáltam lapokban, folyóiratokban. Reagáltam szinte minden fontosabbnak gondolt eseményre, fejleményre, ha nem is azonos mértékben, de odafigyeltem mind a magyarországi, mind az ukrajnai történésekre: politika, közélet, kultúra; a határon túli magyarság problémaköre; a kárpátaljai magyarság helyzete, válsága; a liberális eszmék és a kisebbségi jogok… Mindenről volt közreadandó véleményem, napi szinten tettem szóvá visszásságokat, igyekeztem figyelmeztetni veszélyekre, rossz tendenciákra, hibás döntésekre és ártalmas gyakorlatra. Elemeztem, élcelődtem, dohogtam. Fenemód érdekeltek a részletek, szemet szúrt minden apróság, lecsaptam, amire lehetett – miközben persze a nagy eszmék és globális érdekek védelmében hatajkodtam: emberi szabadság, egyéni és kollektív kisebbségi jogok (ezen belül a kárpátaljai magyarság hosszú távú érdekei), nyugati értelemben vett liberális demokrácia, sokszínű kultúra, a sokféleség igénye, tabuk és tilalmak nélküli alkotói szabadság…

Mondtam, mondtam a magamét – és mire mentem vele? Hát hiszen minden rosszabbra fordult. > a teljes naplójegyzet > Az ördög és a részletek