Nem sokkal a NolBlog után megújult az egy ideje már (de nem a főcím alatt) ismertté vált új arcú NépszabadságOnline is. Az oldal igen tetszetős, elegáns, követi azt a trendet, amelynek során a hírportálok a korábbi "balra menü, jobbra linkek, középütt szöveg"-felosztásról áttértek erre a másfajta elrendezésre, amely ugyan sokkal mutatósabb, de szerintem kevésbé áttekinthető. Aki azonban nem keresgélni, visszanézni akar, hanem leginkább a kiemelt, ajánlott, szembetűnő anyagokat szereti olvasni (mint vélhetően a mai rohanó világ embere), annak épp megfelel. Az oldal még "béta" jelzéssel lett nyilvános, de már jól szerepel. Egyre inkább zökkenőmentes a NolBlog működése is, talán az idegenkedő felhasználók is megszokják lassan a korábbi változathoz képest hasonlíthatatlanul több lehetőséget kínáló új rendszert. Én is átformáltam, testre szabtam ottani blogomat és Bortnyik frissen elárverezett 170 milliós remekével ünnepeltem meg a megújulást: lásd.
Frissítés: A Nolblog 2016-ban megszűnt, a poszt átkerült ide:
http://blog.kárpátalja.net/bortnyik-lampagyujto/
Más:A pirézblog tehertétele: SMS kampány
Tesztüzem, béta verzió. Még nincs kész, de már használjuk. Mintha egy autósztráda még nem lenne készen, de már ráengednék az autósokat: törjék kicsit össze magukat, a rendszergazda majd okul a karambolokból... Két ilyen oldallal is módom van mostanság szórakozni. Az egyik az 
Nem olyan rég mutattam be egy 
Abból az alkalomból, hogy Zita és István 30 éves házasok, tegnap a furcsa nevű Ungvárszkij Hotel éttermében költöttünk el kellemes vacsorát. A konyha kitűnő, a felszolgálás udvarias (bár kissé lassan hozták ki az ételeket és a "szokatlan" igényeknek - Zita hagyma-fóbiájának - nem nagyon látszottak eleget tenni), a terem ízléses. Nekem leginkább a hangzavarral volt bajom: a sima falak igen visszhangossá teszik a helyet, a vendégek beszédének összhangzása így önmagában is eléggé zavaró, erre jön rá még a hangszórókból folyó, számomra kellemesnél hangosabb zene. Annak ellenére, hogy emiatt kicsit hangosabban kellett egymáshoz szólnunk (nekem pedig eléggé fülelnem), összességében remekül éreztük magunkat. Én persze pisztrángot ettem...
Öt folyóiratnak küldtem mostanában verseket (laponként kettőt-hármat), el is fogadták mindenütt, közlésben viszont a Parnasszus volt a legfrissebb. Csönge el is hozta a minap bemutatott friss lapszámukat. Benne ezek:
Tudtam, persze hogy tudtam: ez a két vers összetartozik. De mivel 12 év különbséggel írtam őket, valahogy soha nem tudtak egymás mellé keveredni. Most, hogy egy teljesen új verseskönyv összállítása aktuálissá vált, minden korábbinál más szempontok alapján válogatok az elmúlt két évtized terméséből. Így végre egymás mellé és közös főcím alá kerülhet ez a két opusz.
Én, mint 
Úgy tűnik, a nemrégiben