Nyomtass te is! - új szamizdat kezdeményezés. Sajtószabadság, információszabadság, eDemokrácia Műhely Egyesület, politika, sajtó - Magyarország 2017

Egy kezdeményezés, amely megdöntheti Orbán rendszerét?

Szimpátiagesztusnak szánom elhatározásomat: mától a magam szerény módján hozzájárulok ennek a mozgalomnak a remélt sikeréhez és az Orbán-rendszer ennél is jobban remélt bukásához.

Én már nyomtatom! És te?

A szamizdatos hősidőket idéző kezdeményezés lényege:

A http://nyomtassteis.hu/ honlapon nyisd meg a szerkesztőség által összeállított, egyetlen A4-es lap két oldaldalára elférő újság friss számát, nyomtasd ki néhány (minél több, annál jobb) példányban és terjeszd - főleg olyan magyar választópolgárok körében, akikhez vélhetőleg csak a kormánypropagandát ömlesztő hírforrások információi jutnak el. 

Az eDemokrácia Műhely Egyesület kezdeményezése egyszerű és érthető, olcsó és a nyomtatás-terjesztés könnyen kivitelezhető. Hatékonysága felől lehetnek kétségeink, de tény, hogy szerepe lehet mindazoknak a tájékoztatásában, akiknek az M1 televízió nézőiként, a Kossuth Rádió hallgatóiként, a kormányközeli kézbe került vidéki lapok olvasóiként nincs valódi fogalmuk arról, mi történik ma Magyarországon.

Ahogy a honlapon olvashatni:

Ami a kormány által birtokolt vagy elfoglalt csatornákon keresztül árad, az már nem is elfogultság, hanem gátlástalan propaganda és agymosás, időnként konkrét hazugság. Ha nem lépünk fel ez ellen, akkor a következő választáson olyan emberek fognak szavazni, akik nincsenek tisztában azzal, hogy milyen országban élnek.

Ideje hát tennünk valamit!

Egy egyszerű eszközt ajánlunk, amellyel megtörhetjük a kormányzati médiafölényt. Egyfajta XXI. századi szamizdatot, amely a mindenütt jelenlévő technológiákra alapozva, olcsón, könnyen és gyorsan juthat el akár milliókhoz is.

A Nyomtassteis a kormánytól és Fidesztől még függetlennek megmaradt néhány újság és internetes portál híranyagából válogat. A cikkeket lerövidítik, közérthetővé teszik és az anyagot úgy tördelik be, hogy az elkészített .pdf dokumentum alapján bárki kinyomtathatja egy A4-es lap két oldalára - ezt félbehajtva el is készült a 4 oldalas kis hírlap.

Az aktuális lapszámok internetes oldalunkról tölthetőek le. Aki úgy gondolja, hogy ezekről a hírekről másoknak is értesülniük kell, annak csak annyi dolga van, hogy több példányban kinyomtatja, lefénymásolja, és tovább terjeszti.

A nyomtassteis kezdeményezés egyetlen esetben működik: ha elegen leszünk, akik tényleg nyomtatnak és terjesztik is ezt a kis újságot. Csatlakozhatsz kicsiben és nagyban is, lehetőségeid, erőd szerint. Akkor is sokat tettél, ha csak egy-két példányt nyomtatsz ki és juttatsz el ismerősökhöz vagy ismeretlenekhez.

De gondolkodhatsz nagyban is. Ha van lehetőséged, netán nyomdakapacitásod arra, hogy sok példányt állíts elő, akkor az már nagy segítség. Ha mozgósítod a barátaidat, hálózatot építesz olyanokból, akik rendszeresen szállítanák ki a lapot egy-egy adott körzetbe, akkor jelentősen járultál hozzá ahhoz, hogy minél több emberhez jusson el másféle információ, mint amit a kormányzati hírforrásokból kap.

A kis újság terjesztésének fontos eleme a személyes beszélgetés, így azok, akik csak az állam által elfoglalt hírforrásokból tájékozódnak, találkoznak más véleményekkel is. Ha tömeges mozgalommá tudjuk fejleszteni a kezdeményezést, akkor rövid idő alatt, érezhetően ellensúlyozhatjuk a hatalom médiamonopóliumát.

Az eDemokrácia Műhely Egyesületről

Az ötletgazda egyesületről a HVG ezt írja:

Az eDemokrácia Műhelyt két évtizeddel ezelőtt alapították szociológusok, politológusok, újságírók és jogászok azzal a céllal, hogy kutassák és terjesszék az internet és a mobiltelefon demokratikus használatának lehetőségeit. Volt is szerepük az internet közösségi használatának, leginkább a Teleházaknak a támogatásában, később pedig a tevékenységük jócskán túlnőtt az eredetileg meghatározott célon.

... Hét éve működteti az eDemokrácia Műhely a teljesen politikamentes, kizárólag praktikus információkat és híreket közlő Hasznoshirek.hu portált, amely világnézetétől és pártállásától függetlenül mindenkit kiszolgál azokkal a tudnivalókkal, amelyek a mindennapi gyakorlat ezernyi problémájának megoldásában segítik a polgárt az adózástól a pályázati lehetőségek kihasználásán át a felvételiig, hitelekig stb.

Egy hónappal ezelőtt indították el azt a mozgalmat, amelyhez a nyomtassteis.hu-n lehet csatlakozni. Ez a kezdeményezés éppen Orbán Viktor igazságából indul ki, miszerint tényleg bármit meg lehet írni ma Magyarországon, és valóban meg is íródik nagyjából mindaz, amelynek alapján a választópolgár autentikus információk birtokában szavazhatna, csak éppen ezek az információk a választópolgárok meghatározó részéhez nem jutnak el.

Bár pontosan tudom, hogy Kárpátalján nem csupán a tájékozatlanság miatt elsöprő azok többsége, akik a Fidesz és Orbán hívei (a fő ok a magyar állampolgárság "megadása" a kárpátaljai magyarok számára, továbbá az ide folyatott jelentős támogatások haszonélvezőiből kialakult klientúra nagysága és befolyása), így igen csekély az esély arra, hogy az itt élő kettős állampolgárokat, mint potenciális külhoni választókat, egy ilyen szamizdat kiadvány megingathat hálájukban vagy rövid távú önérdekük ellen fordíthat. Ám egyrészt azt gondolom, mégis akadhatnak, akiket néhány információ elgondolkodtathat, másrészt pedig

kiállásnak, szimpátiagesztusnak szánom elhatározásomat, hogy a Nyomtass Te Is néhány példányának előállításával és terjesztésével hozzájáruljak ennek a mozgalomnak a remélt sikeréhez és az Orbán-rendszer ennél is jobban remélt bukásához.

Azt gondolom, a szorongatott helyzetű kárpátaljai magyarság számára sem lehet hosszú távon kedvező egy velejéig romlott, korrupt, idegengyűlöletet szító és a demokráciát felszámoló országvezetés kegyenceiként élni.

Én már nyomtatok. Nyomtass te is!

Ps1. A magyar lakájmédia persze azonnal lesorosbérencezte a kezdeményezés mögött állókat és külföldről támogatott kormányellenes támadásnak hazudta a kezdeményezést. Nos, jelentem, a külföldről érkező erkölcsi támogatás részemről mostantól igaz :).

PS2. Hogy a sok idézettel ne kerüljek zavaró disszonanciába, ebben a posztomban felfüggesztettem azon elhatározásomat, hogy ezentúl nem használom az ly írásjelet.

Ma elkészítettem az elipszilon használatának eltörlését célzó kezdeményezésem logóját, tegnap pedig egy dedikálásban ly nélkül írtam le a nevemet így: Balla D. Károj - ez most először történt meg.

A dedikált könyv történetesen első regényem volt, aki pedig a j betűs írásmódon egyáltalán nem rökönyödött meg, az legkedvesebb egyetemi tanárom volt, akitől egyebek mellett éppen a magyar nyelv fonetikai rendszerének a szépségeit tanulhattam meg. Horváth Katalin tanárnő azonnal egy anekdotával reagált, amej arról szólt, Fábián Pál akadémikus nyelvészprofesszor annak idején miért mondott le az elipszilon használatának szabájzati eltörléséről.

Tegnapelőtt sem tétlenkedtem: elkészült akcióm összefoglaló honlapja (elég bőséges tartalommal, többek között a gyakori, részemről most már j-vel írandó ly betűs szavak jegyzéke is szerepel rajta (a teljesség igénye nélkül): A hejesírástudók lázadása - Csatlakozzatok! (az azelőtti napon meg verset írtam, lásd alább a linkjét!)

Az előzményekről

Ma már ezt az egészet nagyon komojan gondolom, de az elipszilon használatáról való lemondást eredetileg áprilisi tréfának szántam. Ám egyrészt a nyilatkozat megfogalmazása közben ojan érveket hoztam fel, amejeket tréfán kívül is őszintén vallok, másrészt úrrá lett rajtam a hiúság: mi szép is lenne az első ojan magyar írónak lenni, aki műveiben nem használja a ly betűt.

Ennek a különcségnek persze csak akkor van értelme, ha belátható időn belül a magyar nyelv írásos változatából is kikopik az elipszilon (a beszélt köznyelvben ez rég megtörtént). Hogy ez be fog következni, én abban szinte biztos vagyok, a kérdés csak az, hogy időben ez egybeesik-e az én akcióm kiteljesedésével. Ha igen, akkor valamiféle előfutára lehetek ennek az ugyan nem forradalmi, de mégis fontos változásnak, ha azonban a magyar hejesírás szabájait a beszélt köznyelvhez igen nagy fáziskéséssel hozzáigazító akadémikusok és bizottsági tagok továbbra is ellenállást tanúsítanak, akkor az akció visszhangtalanul lecseng és minden bizonnyal idejekorán feledésbe merül. Ez engem ugyan bántani nem fog, mégis akkor lennék elégedett, ha első fecskeként nyarat csivitelhetnék például azzal, hogy kezdeményezésmnek sok követője akadna az író, szerkesztő, újságíró, publicista kollégák táborában, netán tanárok, nyelvészek körében, így egyre több ojan szöveg keletkezne, amej mellőzi a ly-t, és így bizonyosan elérhető lenne az a kritikus mennyiség, amikor a jelenségről már kénytelen lenne tudomást venni a hejesírási szabájzat felett diszponáló szakmai grémium is.

Hogy ennek az elképzelésemnek van-e realitása avagy a fantazmagória kategóriájába tartozik, az valószínűleg nem fog egyhamar kiderülni, arra nem számítok, hogy hirtelen tömeges méretű mozgalom indulna ötletem nyomán, de azt egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy mondjuk eleinte csak a közösségi oldalakon, később talán más online fórumokon, és egyszer majd a nyomtatott sajtóban is felbukkannak ojan írásművek, amejek szerzői tudatosan választották a j betűs írásmódot. A tudatosság fontos, mint ahogy az is, amit akcióm honlapján megfogalmaztam:

Ebben elöl járva irodalmi blogomban máris publikáltam egy új, most írt verset, amejben minden kérdéses hejen j szerepel az elipszilon hejett: Balla D. Károj: Üdvre, kárhozatra

Mindig büszkén hirdettem, hogy a nosztalgiázást nem sokra tartom és magam szinte soha nem gyakorlom - legalábbis azt a formáját biztosan nem, amely olcsó pótszerként megszépíti a múltat, illetve leginkább bennünket szépít meg valami múltbéli eseményben, helyzetben. Mindig a jelen és a jövő foglalkoztatott, a soros teendők és a tervek. Ha visszatértem a múltba, igyekeztem szigorú kritikával élni, saját szerepemnek, személyes vagy irodalmi-közéleti megnyilvánulásaimnak is inkább a negatív oldalát néztem, hibáim számbavételéből tanulni igyekeztem. Illetve egy fontos kivétel azért akadt: a humoros, groteszk, visszás helyzeteket és az ilyen helyzetekben szereplők szellemes mondásait mindig előszeretettel idéztem fel, végső soron ez is egyfajta nosztalgia, de talán érezhető a különbség. Míg rokoni-baráti társaságomban mindig akadtak, akik szerették volna, hogy partnerük legyek a régi szép idők felidézésében, addig én ezeknek a régi időknek inkább a fonákságaira voltam fogékony. Mi több: a távolságtartáson túl kifejezetten zavart is, ha a régvolt dolgok túlságosan megszépültek a visszaemlékezésekben. 

Azt hiszem, éveim előrehaladtával ez valamelyest megváltozott bennem. Egy ideje nagyon szívesen sztorizok, mesélek régi dolgokról, olykor részletesen is felidézve olyasmit, amire az utóbbi évtizedekben még futólag sem gondoltam. És bár minden ilyen alkalommal továbbra is a furcsaságokra, a humoros körülményekre, a fonák helyzetekre, félreértésekre, szellemes értelmezésekre fókuszálok, mégis: be kell vallanom, hogy felfedezem magamban az elfogódottságot, olykor még az elérzékenyültséget is. Feltételezésem szerint ez az öregedés biztos jele, és sajnos nem mindig sikerül ezt az elmém számomra nem túl vonzó érzelmi viszonyt az alaptermészetem részét képező egészséges cinizmussal és öniróniával kompenzálni. Bizony-bizony nem ritkán arra megy ki a visszarévedés, hogy kellemes emlékekkel kellemes perceket szerezzek magamnak. Erre korábban, úgy tűnik, nem vagy alig volt igényem, most viszont egyre gyakrabban fanyalodom ilyesmire.

Meglehet, ez is közrejátszott abban, hogy Nagy múlt áll előttem! felkiáltással elkezdtem újrapublikálni 20 évvel ezelőtt írt naplóimat. Persze vannak más motivációim is, az egyik az, hogy az 1996-2002 közti időszak naplóit azon frissében nem tettem fel az internetre, eleinte azért, mert még nem volt nekem (1999-ig), aztán meg azért, mert más írásművek, versek, novellák, cikkek, tanulmányok közreadását tartottam sokkal fontosabbnak. Netnaplót (akkor még a blog kifejezést nem igazán használtuk) 2002-ben kezdtem írni, s amikor ennek bejegyzései már szépen megszaporodtak, akkor utólag csak publikáltam, némi szűréssel, a korábbi évek anyagát. Ezek csakúgy, mint az akkori friss naplójegyzetek akkori fapados honlapomra kerültek fel.

Azt a rendszert magam eszkábáltam, profi munkának igazán nem mondható, bár az akkori, még korainak számító webes megjelenések között nem számított kirívóan rossznak. Legnagyobb hibája, hogy olyan keretes egymásba ágyazásokat használtam, ami képernyőn ugyan elég jól mutat, de ez a szerkezet akadályozza a Google keresőt abban, hogy feltérképezze a tartalmakat, illetve ha mégis indexálja a belső keretek tartalmát, akkor a találatokban nem a szépen mutató keretrendszer egészét adja meg, hanem csak a beágyazott belső oldalt. Így éppenséggel rá lehet találni ezeknek az anyagoknak egy részére, de ha a találati listáról előhívjuk őket, akkor csonka formában, a címet, menüt, oldalsávokat nélkülöző, a teljes képernyőn szétfolyó formában nyithatók meg. Ezzel akkor nem törődtem (mit nekem a Google!), most azonban igencsak zavar. Mivel nem több száz, hanem több ezer így publikált szövegről van szó (akkoriban szerzők tucatjait szerepeltető webmagazint, digitális folyóiratot, a sajátomon kívül írótársak naplófolyamát gondoztam a rendszeremen belül), így sem a régi építmény újraalkotására, sem az akkori nagy számú szöveg újraközlésére nem látok lehetőséget. De hogy azért valamit mégis kimenekítsek: alkalmas helyben és formában, 20 év késleltetéssel elkezdtem újraközölni akkori naplómat. A szövegek nem egyeznek meg 100 %-ig az akkor publikálttal, meghamisítani magam semmiképp nem szeretném, de kisebb stiláris javításokra azért olykor rászánom magam, illetve kiegészítem a közleményeket az akkor közzé nem tett, de gépemben fellelhető, eddig nem publikált további részletekkel. Így ez a sorozat valamelyest teljesebb képet ad, mint az akkor közölt, vagy utóbb könyvbe szerkesztett (szándékosan nem a naplókönyveimben - Egy manzárdőr feljegyzései - megjelent szöveget, hanem az eredeti feljegyzéseket használom - bár az egyezés-átfedés igen nagy, azért vannak kisebb-nagyobb eltérések).

Mindeközben igyekszem nem nosztalgiázni, hanem inkább tanulságokat, következtetéseket vonok le az akkor leírtakból, de - miért kerteljek! - olykor elfogódottságon kapom magam. Igaz, legalább ennyiszer vagyok bosszús is. Leginkább ezért: mennyit összedohogtam, mennyit ágáltam, hány kifogást emeltem, hány mulasztásra, hibára, visszásságra mutattam rá - DE MIVÉGRE? Azon túl, hogy magamat jól-rosszul elszórakoztattam vele, volt-e bármi haszna mindannak, amit évtizedeken keresztül naplójegyzeteimben megírtam?

...látszólag egy regény megírásának pontos algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

A minap arról beszélgettünk Évával, milyen élményeink fűződnek az írói munkához. Pontosabban én kérdeztem meg tőle, melyik novellája írása közben érezte legnagyobbnak ezt az élményt. Nem tudott választani legélvezetesebb novellái közül, de elég pontosan meghatározta, mi is ennek az érzésnek a lényege, miben nyilvánul meg. Ebben egyetértettünk: én is hasonlókat tapasztaltam, amikor magával ragadott az írás édes szenvedélye. Viszont én negyvenvalahány évre visszamenőleg ki tudom választani azt az egy munkámat, amelyik írása közben ez a kellemes érzés a legmélyebben átjárt. Sőt, igazából azért tettem fel a kérdés, mert tudtam, hogy nekem van rá saját válaszom, megvan a privát favoritom, még ha ezt az elsőbbséget korábban nem is fogalmaztam meg.

Mert hát való igaz, hogy a versírás ihletett pillanatai nagyon fontosak, de ezek rövidebb kifutásúak, percekről, legfeljebb órákról van szó, esetleg pár napra széthúzódó élményről: a nagy szellemi kaland azonban hosszabb távú és terjedelmesebb szövegekhez kötődik. Én a regényeimet szerettem a legjobban írni.

Időben elsőként a Szembesülést. Bíbelődtem is vele vagy 13 éven át. Mivel azonban ez az élmény ennyire széthúzódott időben, és mivel ez a regény legalább annyira volt számomra erkölcsi kihívás, mint írói erőpróba, így az igazi élmény maga a gyökereimmel, múltammal, választásaimmal való emberi szembesülés és - talán - megigazulás volt, nem pedig az írói átélés. Írás közben mindig nyomasztott valamiféle magamra szabott felelősség, beteljesítendő misszió - és ez az alkotás örömét nem egyszer beárnyékolta. Bár iróniával, humorral, szerepjátékkal ezerszer kibújtam a nyomasztó terhek alól, amit viselnem kellett volna, azt fel-feldobáltam a levegőbe - ám hogy hagyjam őket földre zuhanni, azt nem tehettem meg, mert ezek az én terheim voltak és maradtak akkor is, ha röptüket igazgatva álltam alattuk. Így hát írás közben nem lehettem eléggé felszabadult.

Harmadik regényem, a Tejmozi írása közben ilyesmi már nem gyötört, holott bizonyos vonatkozásokban a személyes érintettségem nem volt sem kevesebb, sem súlytalanabb, mint a Szembesülésnél, de ezt ekkor már jobban tudtam kezelni, nem töltött el szorongással. De az írás öröme mégsem lehetett önfeledt, mert túl sok volt bennem a tudatosság, a fegyelem - viszont az eufóriához nagy adag ösztönös invencióra is szükség van, hogy a mámor az önkontroll fölé nőhessen. Ezen a regényen azonban eluralkodik az intellektualitás, a nagyon okos kigondoltság, szerénytelenül talán megkockáztathatom azt az állítást is, hogy az elegáns architektúra szerint épített erős szerkezetbe mívesen kimunkált szöveget sikerült helyeznem - de ennek az lett az eredménye, hogy a Tejmozit alighanem jobb olvasni, mint amilyen jó volt írni, így voltaképp először történt meg velem, hogy a saját munkám iránti féltékenységből adódó mérhetetlen írói önzésemet feladtam az olvasó kedvéért. Ez az önzetlen lemondás ugyan az írói morál felől nézve igen dicséretes gesztus, emiatt azonban az ösztönös átélés mámorító érzését felülírta a jócselekedet feletti megelégedettség. Ez is melengeti a szívet - de nem reszket belé a lélek. Az olvasó örömének a keresése és a gyakran filozófiai mélységűnek szánt veretes szövegek létrehozása iránti vágyakozás megint csak elvett valamennyit a fennkölt írói szabadságból.

Hogy mennyire másként volt ez az Élted volt regénye esetében, talán az is mutatja, hogy míg másik két regényemen hosszú éveken keresztül dolgoztam, addig ezt cirka 4 hónap alatt odatettem - ez éppen 20 évvel ezelőtt történt, 1996 végén kezdtem és 1997 tavaszára készen is lettem vele. Örömszöveget írtam, tobzódtak bennem az ötletek, fordulatok, ömlöttek a mondatok. Az építkezés nagyrészt teljesen spontán módon történt: egyik ötlet hozta a másikat, egyik megoldás vetette fel a következő megoldatlanságot. Egy nagy szövegrejtvénybe ágyazódik a voltaképpeni fő cselekmény, amelynek legfőbb funkciója, hogy kitöltse a keresztrejtvény üresen maradt kockáit. "Posztmodern trükkregény". Elfogadtam ezt a kritikusi minősítést, de eközben azt gondoltam, hogy egy jó bűvésztrükk igen aprólékos és pontos és hosszú előkészületeket kíván, a mutatvány tökéletesre csiszolása a Szembesülés esetén évekig tartott (nagyon sok fel nem használt szöveget is írtam közben, vázlatokat, táblázatokat, ábrákat készítettem...), ehhez képest az Élted volt regénye egyetlen csettintésre előállt. Ez a regény háromhavi önfeledt improvizálásom és túlpörgő kreativitásom jól sikerült  eredménye, ha van benne trükk, akkor az éppen az, hogy szemfényvesztő módon alapos kiterveltséget, elmélyült és koncentrált szellemi erőfeszítést, továbbá aprólékos szöveggondozó munkát enged feltételezni. Holott egyszerűen csak ez sült ki a nagy örömködésből.

Megjegyzem, hogy a megírás ideje alatt ezt nem pontosan így láttam. Akkori naplómban nehézségeimről is írok, panaszkodom, milyen lassan megy a munka, mert  "a magam támasztotta igényességnek alig-alig tudok megfelelni. Vagy igényeimet kellene lejjebb szállítani, vagy jobb mondatokat írni." Utólag azt gondolom, ez csak afféle nyafogás volt: minden korábbinál és minden későbbinél szaporábban haladtam előre a regényszövegben.

Arról is írok 1997 márciusában, hogy

"magánál a születő szövegnél ... jobban érdekel az írás folyamata. Ugyanakkor ezt a folyamatot szeretném teljesen függetleníteni magától a regénytől. Olyasmit szeretnék csinálni (itt az írni vagy alkotni nem lenne pontos), mint egy fiktív szabásminta vagy fiktív szakácskönyv. Létrehozni valamit, ami látszólag egy regény megírásának (ruha- és ételkészítésnek) a pontos, adekvát algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

„Én kérem egy regény vagyok, amely itt íródik, az Ön szeme láttára. De ez nem igaz, mert csalok és nem az vagyok, aminek mondom magam” – valahogy így okoskodhatna szép fikcióm. ...kitalálni könnyebb, mint megcsinálni.

Hát... talán mégis megcsináltam...

Keresőoptimalizálás régi posztok nyomában

Lassan három hete, hogy leállították a hhr.org domain alatt futó rendszer régebbi, statikus weboldalait, és magát a főlapot is. A Hungarian Human Rights Foundation amerikai székhelyű jogvédő szervezet, amely elsősorban a mai Magyarország határain kívül élő magyar kisebbségi közösségek jogaival foglalkozik immár 40 éve, 1976-es alapításától.

2000-ben nemcsak a székhelyük, hanem az irodájuk és honlapjuk szervere is az USÁ-ban volt. Ők figyeltek fel az én akkor kibontakozó internetes-webes ténykedésemre és mivel a határon túliak effajta kezdeményezéseinek a támogatása is profiljukba tartozott, felajánlották, hogy oldalaimat a HHRF szerverén helyezzem el - hála s köszönet érte. Először a hhrf.org/ungparty/ alkönyvtárban, majd továbbiakban (ahogy nőtt e rendszerem), más kiterjesztések alatt szaporodtak oldalaim. Közvetítésemmel itt kapott helyet a Kárpáti Igaz Szó weboldala is, amelyet akkor Kolos készített.

Nekem akkor nagyon imponált, hogy fizikailag amerikai területen kaptak elhelyezést digitális állományaim, jólesett, hogy nemcsak Ukrajnához, hanem Magyarországhoz képest is évezhetek valami területenkívüliséget.

Aztán néhány évvel később a szervezet irodát nyitott Budapesten, odaköltözött a honlapokat kezelő webmester, és nem sokkal később magyarországi szolgáltató tárhelyére került a számos különböző, részben kisebbségi webfolyamot, hírlapot, szervezeti oldalt magába foglaló teljes rendszer. Nekem eddigre más domainok alatt szerte az interneten már sok egyéb webfelületem is volt, blogok, tematikus oldalak, de továbbra is használtam a régi egységeimet. Leginkább archivumként tartottam fenn őket, így az UngParty NetCafé webmagazint, a netPánsíp digitális folyóiratot, a Pánsíp Szalont, személyes naplómat, UngParty Manzárd név alatt stb. Ez az archívum a 2000-2005 között az internetre felhelyezett mintegy 5000 weblapból, közel 100 szerző szépirodalmi és közéleti írásaiból, naplójegyzeteiből állt, de helyet kapott néhány digitális könyv is, így pl. Anna Ahmatova versei, kortárs lengyel és belga költők verseinek gyűjteménye (10-10 szerző), vagy Bagu László akkor megjelent friss kötetének digitális anyaga. Ezen az egy ember munkájához képest grandiózusnak mondható anyagon kívül 2005 után amolyan családi írói közlőhelyként is működött az UngParty, pl. Éva frissen keletkezett novellái mind-mind felkerültek személyes oldalára, hasonlóan az én különböző műfajú írásaimhoz. Sajnos a akkor a weboldal optimalizálás Google szempontjaihoz nem sokat konyítottam.

Nos, a HHRF leállása után ez az anyag vált elérhetetlenné mintegy három hete. A főoldalon karbantartási munkálatokról írnak, azonban tudható, hogy valójában külső támadás érte a HHRF honlapcsaládot, ezért kellett leállítani, ám - tudtam meg - helyreállítás helyett új hírportál létrehozásában állapodott meg a jogvédő szervezet és a webszolgáltató. Egy ilyen portál létrehozása nem kis munka, hetekig eltarthat, és én igazából csak azt nem értem, hogy azokat a belső rendszereket, amelyeket nem érintett a támadás - tudtommal az enyém ilyen - miért nem lehet újra elérhetővé tenni. Sajnos előfordulhat, hogy az átalakítás után régi oldalaim a régi helyükön soha többé nem lesznek lehívhatók. Bár a szolgáltató felelős vezetője levélbeli megkeresésemre nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a rendszer újraindítása után az én alkönyvtáraim is újra elérhetőek lesznek, de konkrét ígéretem nincs erre - egyszerre kételkedem és bizakodom.

Természetesen a teljes digitális anyag adekvát tükörképe benne van a számítógépemben, bármikor feltehetem egy másik domain alá, a probléma azonban abban áll - és számomra ez az elkeserítő -, hogy ezeket az archív anyagokat a Google régi helyükön tartja nyilván (3000 indexált oldal), rengeteg külső link mutat rájuk, továbbá pedig számos oldalam bizonyos kulcsszavas Google-helyezésekre nézve top helyezést ért el. Veterán oldalak lévén internetes értékük, beágyazottságuk és keresettségük jelentős - ha új domain alá költöztetem az egészet, mindez az érték elvész.

A veterán oldalak elvesztése nemcsak a potenciális olvasók és az akkori szerzők számára jelent veszteséget, hanem ezzel az általam 15 év alatt épített kis internetes univerzum nehezen megszerzett internetes potenciálja is elenyészik - mint honlapoptimalizálással és keresőmarketinggel is foglalkozó seobubusnak, a hhrf leállása hatalmas érvágás.

Régi posztok nyomában

Ha nem áll helyre régi rendszerem a hhrf.org alatt, jó szórakozás lesz a 2005-ig írt posztok újrapublikálása egy korszerűbb, dinamikus felületen. Hogy a külső szerzők munkáit is így tegyem közzé, az túl nagy munka, valószínűbb, hogy a régi, kissé fapados weblapokat egyszerűen átrakom valahová, mondjuk ez alá az oldal alá: https://honlap.balla.biz/.

irodalmi akció, játék; haiku, aforizma, minima | laptop szerviz | szamizdat hangoskönyv | szövegszerkesztő letöltése internetről

Évekkel ezelőtt esett meg utoljára, hogy kollektív szövegírásra, irodalmi játszódásra, interakcióba hívtam volna barátaimat, írótársaimat. Internetes korszakom elején ilyesmik állandóan napirenden voltak, hol a képzetes szavak lexikonjának a címszavait építgettük internetalmától az alattomos pörgeporig, hol virtuális könyveket alkottunk, ezek között Esterházy Péter Tompaszöglet című könyve volt az utolsó. De voltak közösen létrehozott szonettjeink is, az Egy mondat a világ című multikulti szövegjáték keretében meg éppenséggel olyan szöveget kreáltam, amely aztán Tejmozi c. regényem alapjául szolgálhatott. Rám nézve ez volt a legtermékenyebb irodalmi játékunk.

Most szerényebb célokat tűztem magam elé. Mivel hosszabb ideje amúgy sem írok terjedelmes opuszukot, így a legrövidebb műfajok felé fordítottam az interakció szekérrúdját is. A Facebookon azt kértem ismerőseimtől, olyan szópárokat adjanak fel nekem, amelyek elemei nem állnak egymással semmilyen tartalmi összefüggésben. A beérkező 2-2 szavas "feladványokból" én vagy egy-egy haikut, vagy aforizmát, vagy minimálprózát írok, vagyis olyan rövid valamiket, amelyekben mindkét szó nemcsak hogy szerepel, hanem jelentésének funkcionális súlya van a műben (ez utóbbi szándékomat csak magamnak fogalmaztam meg). A játék címéül ezt választottam: Hever egymáson a világ (JA).

Első körben jöttek is a szópárok csőstül, szabályosan le kellett állítanom társaimat: előbb hadd dolgozzam fel ezeket, aztán jöhet még egy-két forduló. Hiba volt ezt tennem, mert a második és harmadik közben már alig érkezett néhány szópár. Most a legújabbak megéneklése áll előttem, az eddig elkészültek pedig (a feladott szópárokkal együtt) itt olvashatók:

Előfordul, hogy első Kárpátalja-blogomban hónapokig nincs új bejegyzés. Ennek legalább két oka van: időhiány és érdeklődés hiánya. De lehet egyesíteni a két okot: túl sok egyéb közlőhelyem van, a közlendőm viszont más irányú. Pátriámmal csak ritkán, el-elvétve foglalkozom (erre megvan a jó okom). Hogy az utóbbi hónapokban valamelyest most mégis aktivizálódott a 2008-ban létrehozott, azaz az internet világában már idősnek számító webhely, annak nagyon praktikus oka van, ez pedig a SEO világába vezet, ezzel viszont ezúttal kivételesen nem terhelném olvasóimat. Legyen annyi elég: blogerősítésről van szó. Az elhanyagolt blogok hajlamosak elveszteni internetes potenciáljukat, míg azok, amelyek folyamatosan frissülnek, bővülnek, sokkal inkább számot tarthatnak nemcsak az olvasók, hanem a keresőrobotok figyelmére is. Blogot erősíteni persze leginkább olyan posztokkal lehet, amely felkeltik az érdeklődést, látogatottságot generálnak, illetve bizonyos kulcsszavakkal bekerülnek a Google találali listáinak az élére, és így a keresőből is érkeznek látogatók. (Na, mégis elkezdtem itt keresőoptimalizálási dolgokról írni.) Légyeg a lényeg: ha beírjuk a keresőbe pl. ezeket a kifejezéseket:

• ungvarszkij hotel
• knyahinya meteorit
• árpád vonal - turizmus
• üstben fürdés
• ungvár torta
• beszkidi alagút
• beregszászi nagyzsinagóga

- akkor a karpatalja.blog.hu megfelelő tematikus cikke a Top3 találat között szerepel. Itt azt is meg kell jegyeznem, hogy ezeket a bejegyzéseket nagyrészt segítőtársam, H.Cs. írta és tette fel a blogba - köszönet érte.

A blog legolvasottabb cikke egyébként a Virágzik a Nárciszok völgye című, de ehhez nem a Google, hanem a Facebook szállítja a látogatókat: a közösségi odalon nagyon sokan megosztották, amikor friss volt a hír.

No és akkor kis ajánlók az említett posztok némelyikéhez:

"minden ártatlannak látszó gesztusa mögött ott a keresőoptimalizáló szándék"

A honlapoptimalizálás terén végzett munkámról nagyon kedvesen, a túlzó elismerés hangján ír Bognár László barátom szakmai oldalán Keresőoptimalizált kreativitás (<<katt!) címmel - köszönet érte. Reagálását egy újabb blogposztom váltotta ki, amelyben a honlaptartalom optimalizálásának általános és speciális munkafázisait igyekeztem egyrészt egymástól megkülönböztetni, másrészt jellemezni, a végén egy olyan problémát is felvetve, amellyel szembekerül az, aki elméleti szinten tűnődik el azon, vajon mit is jelent a kulcsszavas relevancia és hogyan lehet érvényesíteni a kulcsszavak manipulatív túlhasználata nélkül. Hogy érthetőbb legyen: hogyan lehet királynak látszani anélkül, hogy a királyi megjelenés attribútumait tetten érhető szándékossággal (manipulative) alkalmaznánk.

László, aki voltaképp beavatott a keresőoptimalizálás, közkeletű rövidítéssel a SEO tudományába, munkám kreatív jellegét emeli ki és irodalmi ténykedésemmel is összefüggésbe hozza. Úgy gondolom, joggal. Túlzást abban érzek, amit alcímnek kiemeltem: ennyire céltudatos azért nem vagyok, és ennyire nem rendelek alá mindent a SEÓnak. Az kétségtelen, hogy blogjaim sokaságában valóban igyekszem oda kanyarítani a nem kifejezetten keresőmarketing szándékú bejegyzéseket is, hogy az alulra vagy oldalra kitett linkek számára is megfelelő szövegkörnyezetet alakítsak ki, de azért a személyes vagy irodalmi vagy közéleti jegyzetek és blogok nagyrészt mentesek ettől a szándéktól. Bár nyilván ennek az ellenkezőjére is akadhat példa. Azonban az igaz lehet, hogy a nem közvetlenül optimalizációs szándékú weboldalaknak, blogoknak és az ezekben elhelyezett szövegeknek közvetett módon szerepük van abban, hogy egy-egy honlapot valamely kulcsszóval a Google-találatok élmezőnyébe juttassak. Egy gyakran frissített, olvasott, erős személyes blog vagy valamely témát alaposan körüljáró statikus weblap értéket képvisel az online térben, és ez az értéke az optimalizációs folyamatban is hasznosítható.

A mélyebb összefüggések felől nézve tehát barátom, azt hiszem, jó helyen puhatolja a lényeget, ám hogy ez részemről közvetlen szándékkal történne, abban szerintem túloz, amikor így ír:

BDK ugyanúgy “cinkelt lapokkal” játszik, mint jómagam! Ez alatt azt értem, hogy a weben elhelyezett minden ártatlannak látszó gesztusa mögött ott a keresőoptimalizáló szándék, a kulcsszó magas röptű nyílheggyé köszörülése, a keresőtáblán való előre kúszás gerillamarketinges rutinja. Még a jó nevű irodalmi- és hírszolgáltató online kiadványok címlapjára kiemelt írásai is így cinkeltek. Hja, a kreativitás ilyen: ott és akkor jelenik meg címlapon, amikor és ahol meg akar jelenni és ezekkel a megjelenésekkel is röpteti feljebb a Googleban valamely honlapját.

A kreativitást illetően pedig énszerintem nemcsak az történik, hogy valamennyire a kreativitásom valóban "keresőoptimalizált" lett, hanem (és talán elsődlegesen) az is, hogy "irodalmi" módon optimalizálok, azaz nem követem a szakmai rutint, hanem igyekszem alkotói hozzáállással a magam számára is élvezetessé tenni ezt a munkát. Erre utalhat jó barátom cikkének az alcíme is: Túl a keresőoptimalizálás szabályain.

blog - web - optimalizálás - google | Valószínűleg már az is túlzás volt, amit íróként-szerkesztőként műveltem. Az még hagyján, hogy digitális folyóirat (netPánsíp) és webmagazin (UngParty NetCafe) indítása-fenntartása mellett egyfelől naponta blogoltam, másfelől összes megjelent művemet felpakoltam a netre - de vajon miért indítottam új és újabb blogokat? Na jó, hát persze: kell személyes blog, kell közéleti, nyilván indokolt, hogy legyen Kárpátalja-blogom. És Piréz-blogom. És Tsúszó-blogom. És honlapajánló blogom. És versblogom. És virtuális irodalmi felolvasóhelyem. És virtuális Magyar Köztársaságom. És Szabad Európa Rádióm. És Ukrajna-blogom. És ha már regényemnek a neten volt a könyvbemutatója, akkor kell egy Tejmozi-blog is. És hogy a többi könyvem se legyen árva, kell egy könyvesblog. A szellemi játékokat, feladványokat kedvelő sakkjátékos hogy lehet meg játékblog nélkül. És kell egy vagy inkább két közös blog Évával. Meg a szerteszét megjelent posztjaimból havonta válogató webmagazin is kellett, de nagyon. Meg egy olyan is szükségessé vált, amely csak a KULT témájú írásaimat (főleg filmes jegyzeteimet) tartalmazza. De itt talán meg kellett volna állni. Ez még nem lett volna több, mint írói énem kiterjesztése a virtuális térbe, a világhálóra, a webre. De nem álltam itt meg.

Kihagytam a fenti, nem feltétlenül időrendi felsorolásból a terjeszkedés egyéb okait - és néhány mellékszálat is. Új és újabb blogokra azért is szükségem lett, mert ezek különböző szolgáltatóknál futottak, más-más közösséghez szóltak (Freeblog, NolBlog, Blogter, Blog.Hu). De új és újabb blogokat nyitottam az időközben elsajátított technikák okán is, így a vizuális szerkesztővel összekínlódott első fapados netnaplómat fel kellett hogy váltsa előbb a fent említett szolgáltatók, illetve a Blogspot.com rendszerében működő blogmotorok kényelme, majd pedig eljött annak is az ideje, hogy saját tárhelyen, saját domain alatt indítsam el új főblogomat. De közben az összes régit, korábbit is megtartottam.

Az eddig nem említett mellékszálak: 1) 2006-ban beneveztem az első magyar keresőoptimalizáló versenyre, amelynek Pillangószív volt a kulcsszava. Világos, hogy kellett egy Pillangószív-blog. Jöttek az újabb versenyek és lett Linkfelhő-blogom, meg SEOnyár blogom. Csak idő kérdése volt, hogy ez előbb hobbimmá, majd szenvedélyemmé vált keresőoptimalizálás fogalmaival mikor indítok posztoló helyeket. Lett is rövidesen hat-hét újabb közlőhelyem ilyen címekkel: Honlapoptimalizálás, SEO blog, Kreatív linképítés, Google optimalizálás, Google első hely, Weboptimum, Google helyezés javítás... Ezzel összefügg a második szál: 2) mivel sikereim lettek az optimalizácói terén, a saját oldalaim gondozása után azt is elvállaltam, hogy mások weblapjait segítem abban, kulcsszavas pozíciókat szerezzenek a Google-találatok közt. Azért lett például Belsőépítészet-blogom, hogy patikatervezéssel foglalkozó barátom szakmai oldalát kívülről segíthessem, azért lett Pszichodráma blogom (kettő is), mert úgy tűnt, egy másik, pályaelhagyó barátom kémikusból pszichoterapeutává képezi magát, és szerette volna, ha pszichotrauma kulcsszóra keresve találnak rá a kuncsaftok, és azér lett Pókerblogom, mert Csönge párja is indított egy ilyet, és a terv az volt, hogy majd azt TOP pozíciókba turbózzuk - ehhez kellett a külső támogatás. A barátok után megtaláltak az idegenek is, lett is hirtelen két Transzferár-blogom...

És innen már nincs megállás. Hol bennem ébred fel az olthatatlan vágy, hogy honlapjaimmal TOP pozíciót szerezzek valamilyen kulcsszóval (pl. Arvisura, Homo Ludens), hol kívülről jön a megkeresés. Olykor témákat is megkívánok: kreatív szövegírás, x-y-z generáció, tartalommarketing - hopp, és már ott díszeleg egy új blog.

Összesen kb. hetven darab. Félelmetes. De most már százig aligha állok meg...

A tumblr.com rendszere volt szíves értesíteni arról, hogy immár az 500. bejegyzést tettem közzé Bédekkeremben, vagyis a http://ungparty.tumblr.com/ cím alatt elhelyezett mikroblogomban. Ezt a webhelyet most már hosszabb ideje arra használom, hogy minden újabb bejegyzésemet - függetlenül attól, hogy melyik blogomban jelent meg - itt ajánlom pár szóban, kis összefoglalóval. Magát a tumblr rendszert nem igazán kedvelem, a tartalom csak korlátozott mértékben optimalizálható, viszont arra nagyon alkalmas, hogy egy kis scripttel más blogjaimban  is kilistáztassam frisseimet. Mint például itt, jelen  bázisblogomban is, lásd a jobb hasábon a Frissek másutt, mindenütt cím alatt: itt a bárhová írt utóbbi 10 bejegyzésem sorjázik egymás alatt, kattintható címlinkkel és bevezető sorokkal, részlettel. Ezzel igyekszem kedvébe járni azoknak az olvasóimnak, akik időről időre eltévednek blogjaim között, hiába követik egyik vagy másik főbb közlőhelyemet, ha én ezeken kívül is számos egyéb felületre is írok kisebb-nagyobb rendszerességgel. Voltaképp az eligazodást szolgálja itt a blog tetején a kis táblázat néhány fontosabb webcímmel, de azt mégsem várhatom el, hogy mindet végigkattintva kutasson bárki is frisseim után. 

Tehát: jó megoldás vagy magát a Bédekkert figyelni, vagy valamelyik olyan webhelyemet, ahol az ott közzétettek kerülnek kilistázásra. Több ilyen létezik, pl. ez a pirézblogom (lásd: jobb hasáb: Frissek másutt, mindenütt - frissítés: sajnos 2016 végétől már nem működik) vagy ez a főkapu, ahol a frissek listája szerepel a központi helyen: BDK - UNGPARTY.

Az ilyen honlapokon egyébként a beágyazott script hatására nemcsak a listázás történik meg, hanem a jobb felső sarokban az oldal felkínálja Bédekkerem követését a Follow ungparty gomb megjelenítésével. Aki regisztrált felhasználója a tumbrl.com-nak, annak ez valóban csak egy kattintás.

kárpátalja.net honlap - információk - kárpátaljai magyarság száma

Sokan keresnek az interneten Kárpátaljával, Ungvárral, az itt élő magyarsággal kapcsolatos információkat. Egy jó honlapnak dolga, hogy tartalmazza a legfontosabb adatokat, tudnivalókat akkor is, ha esetleg más célt is szolgál. Hát még akkor, ha kifejezetten azért épült, hogy bőséges tájékoztatást nyújtva kielégítse azoknak az érdeklődőknek a kíváncsiságát (tudásszomját), akik a Google keresőbe ütnek be olyan kombinációkat, mint ungvár kárpátalja vagy kárpátaljai magyarok. Nos, pontosan ilyen webhelynek szántam a kárpátalja.net ékezetes domain alá építendő rendszert, amelyet nemrégiben felújítottam. Most Wordpress tartalomkezelő motor hajtja és felettébb alkalmas arra, hogy ne csak információs oldalak (például történelmi áttekintést) rakjak fel, hanem az oldal tárgyát képező egyéb írásokat is, főleg a sajátjaimat, természetesen.

De a dolgot kicsit meg is fordíthatom: azt állítván, hogy a weboldalt a téma iránt érdeklődők igényeinek a kielégítése céljából készítettem, csak részben igaz. Ugyanis ezt a feladatát a honlapom csak akkor tudja ellátni, ha a Google keresőben jól szerepel és a fontosabb keresőkérdésekkel élpozíciót szerez. Innen nézve az elsődleges cél nem az olvasói igények kiszolgálása, hanem a Google első oldalára, netán első helyére kerülés - ugyanis enélkül a weblap nem töltheti be funkcióját. A top10 pozíciók megszerzéséhez elsősorban minőségi tartalomra és optimalizált honlapra van szükség, de segítenek a keresőtalálati helyezések javításában a külső oldalakról érkező hiperhivatkozások (kattintható linkek) is. Így számos kulcsszóval a webhely az organikus (azaz nem hirdetési) találatok első oldalán szerepel, sőt... Persze az egyszavas kifejezésekkel minden esetben a Wikipédia vezeti a listát, de az élbolyba felzárkózni nem lehetetlen, főleg több szavas kombinációkkal, összetettebb keresőkérdésekkel, és főleg, ha ezekre oldalunk választ is ad. Például: hány magyar él ma Kárpátalján.

Az Irodalmi Szemle februári Kárpátalja-számából a Litera közli Éva novelláját:

Berniczky Éva

Boszorkánykonyha retró

Scherter Juditnak

Ragaszkodott ehhez a kiránduláshoz. Már a megérkezését követő napon indulni szeretett volna. Nem értettem, miért olyan sürgős. Egyáltalán miért izgatja annyira a valóságos vidék, amikor a hely kitalált részleteinek avatott ismerője rég. Valamiért nem elégítette ki, hogy a leírt gesztusokból rakja össze a vidék valós lakóit. Vagy szembesíteni szeretett volna mindazzal, amit leírtam. Mintha ösztönösen érezte volna, távolodnunk kell onnan, ahol éppen vagyunk, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz. Vagy talán azért kérte, hogy vigyem magammal, hátha ezen az eldugott helyen zavaromban majd elárulom, mit hallgattam el. Pedig szándékosan nem titkoltam el semmit. Mindössze folyton-folyvást elhatalmasodott rajtam az az átkozott érthetetlen és értelmetlen veszélyérzet. Meg aztán fölöslegesnek tartottam az utolsó gondolatomig megfogalmazni mindent annak, aki talán még nálam is jobban ismerte mondataimat. Így éreztem biztonságban mindkettőnket. Meg akartam óvni Juditot.

Halála után találtam meg egy véletlenül törölt levelét, ehhez csatolta gyakran előforduló szavaimat. Mögöttük zárójelben számjegyek, pontosan jelölve, melyiket hányszor használtam. Egyetlen tárgy és élő ember sem szerepelt a listán. Semmi megfogható, megsimítható vagy eltaszítható nem volt a felsoroltak között. A belőlük kirajzolódó fogalomrács tárgyak és személyek hiányára nyílt. Így maradhatott a szavakkal bekockázott körlet makulátlanul steril. Ugyanúgy, mint a bennem elhatalmasodó lelkiismeret-furdalás. Mi az, ami ellen ilyen fájóan védekezem? Aminek a kibeszéléséhez és feldolgozásához erőtlennek bizonyultam. Valójában régóta kételkedtem abban, hogy elég a figurákról méretet venni a jelölt hely formájának megőrzéséhez. Hiába kerestem saját bejáratú világomban menedéket. Túlságosan nagyoknak bizonyultak rajta a rések, amelyeken keresztül minduntalan visszapottyantam a valóságba. Folytonosságnak állítottam be földhözragadtságomat, holott mindössze a silány anyag kötött meg körülöttem. Pedig a lelkem mélyén jól tudtam, hogy zárt szerkezet a borzalom, szelleme akkor is kísér, ha azt képzelem, sikerült kilépnem fogságából. Egy darabig próbáltam megvédeni a valóságot szövegeim gondozójától. Olyanokat mondtam neki, hogy …az igazi jó helyet kiválasztani nem mindenkinek áll módjában. Még a hi-va-tá-sos kirándulóknak sem mind. …Ehhez nem elég a technika, ehhez stílus kell. De Judit nem tágított eredeti elhatározásától.

Végül beadtam a derekam, és elindultunk. Amint elhagytuk a városhatárt, kinyílt előttünk a táj. Nagyszerűen és őszintén, ahogyan annyiszor, ezen a délutánon is biztonságérzetet generált bennem. Mégiscsak jó ez a hely, szaladt ki a számon. Mindig elragadtatom magam, pedig nem árt az óvatosság. A főútról letérve galádabbra váltott az út minősége. Mielőtt elértük volna Csornoholovát, az aszfaltnak hol teljesen nyoma veszett, hol csipkésre váltott. Szakaszonként le kellett evickélnünk az út helyén tátongó árokba, végigbukdácsolni rajta, majd a végén felkászálódni az út folytatására. A kihagyások gerjesztette izgalmat azonban folyamatosan átminősítette a természet. A faluba vezető utolsó szakasz letaglózóan félelmetesnek tűnt. Fejünk fölött nyomasztóan zártak össze a fák, azt sugallva, ki itt elhalad, érzéketlenül nem menekülhet. Ha beborul az ég, ha nem, ezen a részen a szín minden körülmények között teátrálisan besötétedik. Valahol ránk vár barátságos kunyhójában a Baba-Jaga, a vasorrú, a gonosz boszi, vagy öreganyánk, és nekünk ki kell állnunk a próbáját. Belecsöppentünk a lenyűgöző környezetbe, amely nem éppen valóságbarát, egyszerűbb meseként kezelni. Mintha rendelésre történt volna, egymás után bukkantak elő szereplőink. Hirtelenszőke, csodálkozó tekintetű légből kapott gyerekek. Kedvezett nekik az időjárás, szemerkélt az eső, hát pörögtek elénk az alacsonyan szálló felhőkből. Nehéz gumicsizmáik húzták le könnyed vézna alakjaikat a magasból. Hiába kapaszkodtak a szürkésfehér gomolygásba, semmi sem menthette meg őket létezésüktől. A faházak eresze alá rakott dézsákban lassan szaporodott az eső fölöslege. Megállapítottam, hogy egyelőre nem elég a fürdőzéshez.

>> a teljes szöveg a Literán