Ha önvédelmi, egészségügyi és mentálhigiéniai megfontolásokból nem tettem volna le arról, hogy foglalkozzam a kárpátaljai magyarságszervezetek viselt dolgaival, akkor biztosan nem hagytam volna szó nélkül Kovács Miklós KMKSZ-elnök nemrégiben megjelent cikkét. Nem mintha nem gondolnám azt a másik félről, az UMDSZ-ről, hogy ők sem különbek a Deákné vásznánál, ám a KMKSZ-oldal most ezzel az ostoba cikkel magas labdát adott ellenfelének, amelyet csak le kellett ütni:
Kárpátalja magányos magyar "Ramboja".
"..Szomorú dolog, amikor egy elnök saját maga kénytelen állandóan magyarázgatni a bizonyítványát, legyen szó akár a strasbourgi döntésről, akár tüntető kivonulásáról, amikor magyar kérdés szerepel napirenden a megyei tanácsban, akár a szervezeten belüli feszültségről. Egy kívülállónak egyre inkább úgy tűnik, hogy az elnök magányos kárpátaljai magyar “Rambóként” vívja harcát, s immár a szövetség vezetésében sem nagyon akadnak olyanok, akik teljes mellszélességgel és nyílt sisakkal kiállnának mellette. Így egyedül a KMKSZ elnöke “nem hajladozik”, hanem áll rendíthetetlenül. Igaz, egyre kevesebben vannak, akik kérnek ebből az “állásból”: Kovács Miklós kirekesztő, magán kívül mindenkit megbélyegző, több mint egy évtizede sugárzott, mára mumifikálódott magatartásából." - azért a válaszcikk mondatai sem akármilyenek...
Meglehetősen mulatságos dolog, hogy Európa közepe a kontinens egyik legelmaradottabb vidékén található: Kárpátalja felső hegyvidéki részén, a Rahói járásban, Terebesfehérpatak (Gyilove) határában. Ahol is az alább látható friss tavaszi videó készült. De mielőtt megnéznénk, nem árt tájékozódni afelől, hogy Európa földrajzi középpontját illetően megoszlanak a vélemények és éppenséggel 9 hely vetekszik egymással ezért a címért.
Újságot írni veszélyes. De veszélyes állatfajta maga az újságíró is. Aki nem hiszi, olvassa el ezt a két hírt gyors egymásutánban. Hogy nemcsak a zöld Kárpáti Igaz Szónál, hanem a Népszavánál is megérik a pénzüket a lapcsinálók, ahhoz kis adalékul szolgál, hogy az MTI-hírt (hátha sikerül valamiféle botrány képét sugallni) "Áll a bál 
Nem készült ilyen felmérés, de látatlanban meg lehet tippelni: ha egy magyar embert bárhol a világban megkérdeznek arról, mi jut eszébe legelőször Kárpátaljáról, akkor, talán a munkácsi várral vetélkedve, a Vereckei-hágó kapná a legjobb helyezést. Nem véletlenül: a Kárpátok gerincén itt átkelő honfoglaló magyarok emlékezete elég erősen él a nemzettudatban, épp ezért a hely is különleges jelentőséggel bír, nem pusztán egy földrajzi pont, hanem olyan történelmi, néha inkább mitikus-szakrális helyszín, amelyhez a nemzeti identitás közvetlenül kötődik. A „Verecke híres útján” a Kárpát-medencébe érkező és itt magának hazát foglaló nép képe – mint történelmi-nemzeti toposz – kiemelt jelentőségű volt a kollektív önazonosság kialakulásában, s megtartásában sem kisebb a szerepe.
Találtam egy hamisítatlan beregszászi mulatós-nosztalgikus giccs-nótát a kárpátinfó.net honlapján egy friss videófelvétel kísérőzenéjeként. Az élményszámba menő dalmű itt hallgatható meg: <frissítés:az eredeti helyen már nincs meg a felvétel, de itt meghallgatható: 
Turulos elődjét még a millennium évében (1896) állították az akkori országhatáron, amely Trianon után a csehszlovák érát még átvészelte. Véglegesen a szovjet hatóságok távolították el a második világháború után. Aztán nem sokkal a rendszerváltás után felvetődött egy új emlékjel felállításának a lehetősége. Sok huzavona és különféle botrányok miatt ez a terv meghiúsult, az emlékmű torzóban maradt: ekként azonban igen sokan látogatták, koszorúzták, mígnem a közelmúltban az elaltatott ügy új fordulatot vett azzal, hogy Magyarország és Ukrajna elnöke kárpátaljai találkozóján megállapodott felavatásáról. Matl Péter munkácsi művész tervei alapján az emlékmű elkészült, de a felavatás ezúttal is (egyelőre) 
Még régi blogomban számoltam be arról, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézete elkészítette a Magyar Nemzeti Szövegtárat, amely az anyaországi szókincsen kívül tartalmazza a határon túli magyar szóállomány felgyűjtött részét is (Kárpátaljáról a sajtószövegeken kívül nagyrészt az én szépirodalmi anyagaimra alapozva). Most kedves levelet kapott Éva egy újabb fejlesztésről, a csak a határon túli magyarok által használt idegen szavak szótáráról, a Terminiről:
"Hat év után Kovács Miklósnak papírja van arról, hogy csalással vették el tőle a képviselői mandátumát 2002-ben. A strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság most hozott ítéletet ügyében és kárpótlásra kötelezte az ukrán államot. Kovácscsal szemben akkor Gajdos István győzött. A magyar kormány ismerte a csalásról szóló panaszokat, mégis Gajdos szervezetét pénzelte." Lásd: 
Kisiskolás unokaöcsémet jó harminc éve egyszer elvittem Ungváron a moziba. NDK gyártású indiánfilmet néztünk, sajnos nem emlékszem, melyiket, de az bizonyos, hogy tele volt harci jelenettel. Akkoriban a mozikban főleg háborús és partizánfilmeket vetítettek, felüdülésnek számított ez a másfajtaság. Bár én már nem igazán élveztem az ilyesmit, kinövőben voltam belőle, de az öcskös tágra nyílt szemmel próbálta követni a történetet. Azt láthatóan hamar megértette, kik a jók és kik a rosszak a filmben, mert egyszer csak megkérdezte: „Ugye az indiánok az oroszokkal voltak?”
Épp a minap váltottam szót a Skypon valakivel arról, hogy az egyébként igen tiszteletre méltó teljesítményt nyújtó és egyetlen kárpátaljai magyar hírportál, a Kárpátinfó cikkei illusztrálására nem igazán fordít figyellmet. A más oldalakról átvett anyagok esetében is csak a szöveget közlik le, a képet lespórolják a szerkesztők. Most is ez történt, amikor a Múlt-kor cikkét betűhíven átvéve épp csak azt a Vasarely-képet hagyták el, amely hangsúlyos említésre kerül. Persze a hír enélkül is hír - Szegeden rövidesen kiállítják egyebek mellett azt a Vasarely-szitanyomatot is, amelyet "1982. június 24-én Jean-Loup Chrétien, az első francia űrhajós vitt fel a Szojuz T-6 űrhajón - a szovjet-francia interkozmosz együttműködés keretében - a Szaljut 7 űrállomásra" - de a jogos olvasói kíváncsiság kielégítetlen marad: vajon hogyan is néz ki a Világűr című mű. Persze, ha nagyon akarom, úgy is felfoghatom ezt a húzást, hogy a Kárpátinfósok így csalogatják Szegedre a látogatókat: nézzék meg az alkotást eredetiben. A valódi ok azonban alighanem az, hogy a szöveget egy szoftver automatikusan átveszi a forrásból és berakja az oldalba, míg a képeket manuálisan kellene illesztgetni - és erre már nem jut idő, ember, energia. Vagy egy kis odafigyelés.