Mivel Rejtőért bőven kaptam a fejemre, alig merem leírni, hogy

De azért az mégis valami, hogy most Munkácsra hozták a képeit és felavatta a két nagyfőnök. "Munkácsy Mihály műveiből nyitott meg kiállítást pénteken Munkácson Viktor Juscsenko ukrán elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő..." (Lásd a teljes MTI-hírt, a HVG honlapján). Menjetek, nézzétek meg! (De engem ez jobban érdekelne.)

Több portálon is olvastam a blikfangos című cikket: Sírköltöztető happening. Az írásból kiderül, hogy a kiváló képzőművész és performer özvegye át akarja költöztetni 16 évvel ezelőtt elhunyt férje sírját. "Névtelenségbe süllyed Baász Imre, ezért foglalkoztat annak a gondolata, hogy elviszem Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre a hamvait” - nyilatkozta. A cikkből azt is megtudjuk, a helyi erők milyen segítséget, milyen gesztusokat ígértek a művész emlékének megőrzéséhez - s hogy ezek nem teljesültek.

Fél éve két cikkemben is foglalkoztam egy budapesti Sevcsenko-szobor különös történetével: Sevcsenko revival, illetve  Sevcsenko 2.0. A történet lényege az volt, hogy a Magyarországon élő ukránok alig tudták megakadályozni egy olyan szobor felavatását, amely (nem csak szerintük) egyáltalán nem hasonlított nemzeti költőjükre. Amikor én bekapcsolódtam az eseményekbe, már készült az új szobor.

Újabb értékes képzőművészeti e-könyvvel bővült a MEK Száz Szép Kép sorozata. Ezúttal Czigány Dezső Csendélet almákkal c. festménye került sorra. Az összeállításból megismerhetjük a Nyolcak nehéz sorsú tagjának életrajzát, olvashatunk műelemzéseket, méltatásokat, összefoglalókat a korszak (a 20. század eleje) művészeti irányzatairól, Budapest szellemi életéről.

Szűkszavúan, leginkább az MTI-cikk hírét közreadva számol be a magyar sajtó némely orgánuma arról, hogy a napokban Claude Monet (1840-1926) két festménye is elképesztően magas áron talált vevőre egy-egy árverésen. A művek repróit azonban hiába kerestem az internetes portálokon, bélyeg nagyságút is csak az egyikről találtam (arról meg kiderült, hogy nem is azt a képet ábrázolja...). Végül aztán idegen nyelvű oldalakon bukkantam a valójában kalapács alá került művek nyomára - és közben egy durva fordítási tévedést is felfedeztem. De menjünk sorra, lássuk, hogyan kalandoztam a web és színes francia impresszionizmus labirintusában.

Keisz Gellért barátom egyszer már - nagyon régen, legalább negyedszázada - készített rólam egy  baráti karikatúrát; valahol még őrzöm egyik fel nem számolt irattáram mélyén. Akkor az arcom szélessége még nem volt alkalmas a karikírozásra, most pedig, lám... Geliék, mint levelében beszámol róla, lekésték a szombati dedikálásomat, telefonon sem értek el, pedig azt az estét együtt tölthettük volna.

A Magyar Elektronikus Könyvtár egyik nagyszerű kezdeményezése a  2003-ban indult Száz Szép Kép nevet viselő program, melynek keretében a magyar képzőművészet 100 klasszikus és modern festményét mutatják be.  A felépülő virtuális galéria legújabb darabja egyik kedvencemmel, a XX. századi festészet emblematikus alkotásával, Bortnyik Sándor Zöld szamár című képével foglalkozik sokoldalúan.

Gond nélkül el tudnék pár milliót költeni azon a két aukción, amelyekre szinte egymás után kerül sor májusban. Az elsőt a Kieselbach Galéria rendezi, 260  műtárgy kerül kalapács alá, közte káprázatos remekművek, nívójuknak megfelelő árakon. Tihanyi, Márffy, Kmetty, Berény... De vannak 19. századiak és kortársak is szép számmal. A másik árverést a Virág Judit Galéria tartja, ugyancsak szenzációs kínálattal, közte egy "lappangó", kiállításon hosszabb ideje nem szereplő Gulácsyval.

Reprezentatív kiadvánnyal gazdagodott családi könyvtárunk: az Erdélyi Béla munkásságát bemutató új monográfiával. Ivan Nebesznik művészettörténész munkája, albumszerű kivitelben, színes táblákkal, dokumentumfotókkal - ahogy kell. Kiegészítésként belekerültek Erdélyi párizsi naplójegyzetei (a szöveget Balla Pál fordította magyarról ukránra, tiszteletpéldányaiból kaptunk egyet). Első átpörgetésre egyetlen hiányosság tűnt fel: az ukrán szöveg után az angol és francia rezümé mellé elfért volna egy magyar is. (Remélem, ez nem azt jelenti, hogy Erdélyi magyarságát is elvitatja a monográfia.) Néhány általam eddig nem ismert kép reprója a kiadványból:

Kedves, egyben kultúránk helyzetét jól jellemző gesztusról olvastam a Kárpátinfóban. A Beregvidéki Múzeum egyik munkatársa saját költségén felújította, újrakereteztette Garanyi József harmincegynéhány festményét. A múzeumnak nyilván nincsen kerete a keretre. De nem volt arra sem, hogy a képeket megvásárolja.

A szép kollekciót ugyanis maga a művész bocsátotta húsz esztendeje a város rendelkezésére azzal az egyetlen feltétellel, hogy művei méltó elhelyezést nyerjenek. A méltó felújítást,  újrakereteztetést, beüvegezést azonban, lám, a múzeum egy művészetpártoló munkatársnak saját zsebéből kellett fedeznie.

Pedig a most 86 esztendős mester munkái komoly művészi (és anyagi) értéket képviselnek, tarthatná nagyobb becsben a város, a múzeum, hiszen a gyűjtemény jelentősége, súlya épp itt, helyben a legnagyobb.

Garanyi József Beregszásznak és a beregi tájnak a festője, nagysága ebben mérhető és mérendő akkor is, ha általánosabb viszonylatban valószínűleg nem tartozik a nagy formátumú, sodró tehetségű alkotók közé, és képei inkább finom ízlésről és szakmai tudásról tanúskodnak, nem pedig átütő művészi invencióról. Beregszászban mégis kijárna neki és munkáinak az élő klasszikust megillető megbecsülés.