Talán mert naponta sakkozunk Évával, hirtelen megkívántam 30 évvel ezelőtti egyik kedves olvasmányomat, Stefan Zweig Sakknovelláját. Egyetlen estére való olvasmány, én mégis beosztottam két napra, hogy valamelyest elnyújtsam az élvezetet (meg persze nem is akartam túl hosszan kizökkenni abból, amin napok óta dolgozom).

Igazi klasszikus elbeszélés. Abból a fajtából való, ahol a történet olyan erős, hogy az írói stílus szinte észrevétlen maradhat: a pontos, hibátlan mondatoknak csak követniük kell az eseményeket. Fónagy Iván igazán konzseniális tolmácsolása is roppant természetességével marad észrevétlen: a Sakknovella olyan, mintha magyarul írták volna. (Aki szívesen olvas képernyőről, itt találja: Sakknovella.)

Más: Sakk, gó, kártya

Nemrég feliratkoztam a Google értesítőjére, a Google Alertsre. Próbaképpen két fogalom figyelését állítottam be, az egyik közülük a saját nevem. Egészen a mai napig olyan linkeket küldött a rendszer, amelyek mögött általam ismert oldalak voltak, már-már azt hittem, nem sok újat nyújthat nekem ez a dolog, de ma talált valamit a neten. Egy ma (!) publikált oldalt, amelyen angol nyelvű idézet található tőlem.

Liszka József barátom aggodalmas- kodott: megkapom-e könyvküldemé- nyét. Előzőleg kérte a címemet, én megadtam:  név csak magyarul, város és utcanév magyarul és oroszul, utóbbi cirill betűvel, házszám, végül az irányítószám, és az, hogy Ukrajna. Jóska kizártnak tartotta, hogy így megérkezzen: "számomra hihetetlen, hogy azzal a címzéssel (magyarul, ill. olvashatatlan cirilül) meg lehessen kapni" - írta. A biztonság kedvéért Szlovákiából átvitte Komáromba és ott adta fel. Pedig bizonyosan megjött volna akkor is, ha a másik Komáromból (Komarno) postázza. (Hiszen rajta van a célország neve latinikával, s ha Ukrajnába megjön, onnan az irányítószám és a cirill címzés már egyértelművé teszi a dolgot.) Jóskának megírtam a jó hírt,  most is azt válaszolta, hogy  számára még mindig hihetetlen.

Marlington dobta a labdát (az újabb MÉM-et Rooza indította). Öt könyv 2007-ből. Könnyű dolgom volt: alig is olvastam többet...

Bár vagy 30 éve jószerével nem is találkoztunk, tegnap minden előzetes figyelmeztetés nélkül meglátogatott BÉ, hajdan egyetemi, munka- és stúdiótársam. Fizikusként néhány évvel felettem járt, egy rövid ideig együtt laboránskodtunk, és BÉ kezdő tollforgató leányként rendszeresen látogatta a hasonszőrűeket előszeretettel pátyolgató József Attila Irodalmi Stúdió összejöveteleit.

Most azzal állított be, hogy ktitikát írt a regényemről, azt hozta el. Ittléte negyedórája alatt sűrű hadarással előadta komplett élettörténetét, amiből én nagyjából annyit tudtam, hogy rövid házasság után elvált és áttelepült Mo-ra. Most viszont félig-meddig hazaköltözött Ungvárhoz közel első falujába, mert édesanyja ápolásra szorul. Termékmenedzserként dolgozott egy vállalatnál, most munkanélküli segélyből él, de ezt is el fogja veszteni, mondta, mert új kocsit vett.

Még a gyengébbek kedvéért sem árulja el Molnár Gál Péter, mire is gondol, amikor Karinthy Márton új könyve kapcsán állítja, hogy a szerző A vihar kapuja - Egy családregény eleje könyvével "rekordszerűen két irodalmi csórást is elvégzett egyetlen címben és alcímében". Talán azért nem fedi fel, honnan is a címplagizálás, mert nagyon is nyilvánvaló. Kuroszava Akira 1950-es világhírű filmjének a címe: A vihar kapujában, a másik forrás pedig: Nádas Péter: Egy családregény vége. Szó se róla, több eredetiség elvárható lenne egy Karinthytól.

A világ reménytelen rendje

Első regényét Berniczky Éva hatásos, erős jelenettel indítja: egy gyermekkori képpel, amelyben a kislány főhőst az iskolai tábor perverz ügyeletese molesztálja, s hogy a maradandó lelki sérülésen kívül más nyoma nem marad az esetnek, csupán a gyermek lélektani jelenlétének, találékonyságának köszönhető.

Nem egyszerű eset ez a könyv. Vegyes érzelmekkel tettem le, nem hiszem, hogy képes lennék eldönteni, hogy a regény mint teljes egész tetszett-e. Azt viszont el tudom mondani, hogy nagyszerű élmény volt, amitől kár lett volna megfosztanom magamat. Az énem egyik fele lelkendezne, az egekig magasztalná ezt a regényt. Az énem másik fele ugyanakkor csak a vállát tudja vonogatni és csak pofákat tud vágni.

Mikor az ember vörös bársonnyal borított falak között süppedős és rejtélyes ábrákkal díszített perzsaszőnye-  gen lépdel, úgy érezheti magát, mint aki rövidesen eltűnik a szoba megszakíthatatlan csendjében. Nem lát kiutat, csak érzi, ahogyan lába egyre mélyebbre süllyed a szőnyeg rejtélyes bozótjában, s a titokzatos ábrák, ismeretlen jelképek és szimbólumok mélytengeri szörny csápjaiként karolják át és vonják magukhoz. Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című regényének szövege hasonlóképpen viselkedik az olvasóval: metaforikus nyelve, rejtett előre- és visszautalásai, jól körvonalazott, mégis bonyolult szimbolikája körülölelik a regény olvasóját, s többé nem engedik el. Azt viszont le kell szögeznünk, hogy a rejtelmek, szimbólumok és utalások nem adják könnyen magukat. A tapasztalatlan, kezdő olvasó hamar elrettenhet az olvasástól: Berniczky regényében nincs felvezetés, könnyed, játékos csalogatás – az első sortól, oldaltól kezdve tétje van a szavaknak, tétje és helye, melyeknek jelentősége – és jelentése – csupán a későbbiek folyamán válik egyértelművé, világossá. A szöveg lassan, áldozatos munkával fedi csak fel titkait, s az újraolvasás nem lehetőség, szinte követelmény.