archívumomból                                                                                       egy újraközlés okán

Balla D. Károly

Bankrablás Gömörben

Kordu Leontin: 1. nap: esőnap

A cím akár azt is jelezhetné, hogy valahol a színházi évad első napját Vass Tibor Esőnap c. verseskötetének felolvasásával kezdik. De nem. Itten kérem szóviccről van szó, mégpedig székelyeket alaposan megszégyenítő, gömöri furmányossággal rejtjelezett szóviccről, tessen csak fennhangon első-nek olvasni az 1. írásképet, és máris remek kis klapanciát kapunk, akár mondogathatjuk is, hahaha, de szellemes. NA NE! - ez volt az első reakcióm, amikor a fantáziátlan borítón megláttam a ficamodott fantáziájú címet. Valamilyen rejtett sugallattól indíttatva mégis, pechemre vagy szerencsémre, felütöttem a külső tulajdonságait illetően egyedül méretében kellemes könyvet. És az első (eső?) bekezdése megfogott:

Turbuly Lilla

A pondró, akiről leették az almát

Berniczky Éva: Várkulcsa. Magvető, 2010, 192 oldal, 2490 Ft

„Mielőtt kitalálhattam volna a főmosómestert, összeakadtam eleven másával. Sajnos hajlamos vagyok a találkozások elkapkodására, valami kóros türelmetlenséggel keltem életre fikcióimat.” Ezzel a vallomással kezdi Berniczky Éva egyik novelláját, a Jégármányt, mintha kulcsot szeretne adni az olvasónak saját írói világához. Azt azonban, hogy álkulcsról van-e szó vagy valódiról, nem olyan könnyű eldönteni.

Asztalos Éva recenziója a Literán:

Profán legendák

Berniczky Éva legújabb kötetének címe, a Várkulcsa többekben valószínűleg előbb idézi meg a mesék birodalmát, mint Kárpátalja azonos nevű zsákfaluját. Hamarabb jutnak eszünkbe például Judit kulcsai, melyeket olthatatlan kíváncsiságtól fűtve kér el a kékszakállú hercegtől, és lesz birtokukban a vár súlyos titkainak tudója, vagy bármelyik várkulcs, amellyel tetszőleges mesehős kiszabadíthatja a sárkány fogságába esett királylányt. A fülszöveg szerint ül is valaki az Ung fölötti várhegy egyik padlásszobájában: maga a szerző, kinek képzeletében megelevenedtek a novellagyűjtemény figurái.

Balla D. Károly:

Az érvényes manír
Brenzovics Marianna Kilátás c. könyvéről

Eleven, erőteljes szöveg, pontosan megválasztott írói pozíció. Utóbbi annyira pontos, annyira kitalált és annyira maga alá rendeli a megjelenített világot, hogy manírnak látszik. Viszont érvényes. Az önfelmutatás (önigazolás?) kimódoltságánál fontosabb, hogy hitelessé válik az  a stilizáció, amellyel a beszélő (és révén a szerző) környezetét megjeleníti: nem leír, nem lefest, nem ábrázol, hanem összedarabol és kiragadva felmutatja a torz foszlányokat, cafatokat. Amit és ahogy kiragad, és amilyen nyelvi megformáltsággal felmutat, abból hitelesen egységes kép áll össze, és ebbe a képbe jól szervesül a látó és a láttató. Meglehet, végletesen szubjektív ábrázolásmód ez, de ez a szubjektum nagyon jól van fókuszálva, művészileg érvényes az, amit összegyűjt és elénk vetít.

Dérczy Péter:

Kljucsarki – nincs út tovább

Számomra nem kétséges, hogy a kihalófélben lévő magyar novella egyik jeles képviselője Berniczky Éva, aki ráadásul új színeket hozott ebbe a kisformába jó egy évtizede. Volt ugyan pár éve egy regénykísérlete is (Méhe nélkül a bába, 2007), nem is rossz, az előző novelláskötete (A tojásárus hosszúnapja, 2004) azonban sokkal izgalmasabb, bizonyos esztétikai és világképi megfontolások alapján sokkal eredetibb volt. S tulajdonképpen új novelláiról, amelyeket az utóbbi években írt, ugyanez mondható el, hozzáteszem, szerencsére nem egyszerű „ismétlésekről" van szó, azazhogy Berniczky Éva haladna az egyszer már jól bevált úton. Az új kötet, miközben ismétli az előző minőségét, magas színvonalát, erős elmozdulásokat is mutat A tojásárus... narratívájához képest, ez azért üdvözlendő, mert Berniczky kísérletező kedvét, újra való törekvését jelzi, ami általában is mindig csak jó lehet.

[P.Z.L., Kultúrpart:] Berniczky Éva új novelláskötete, a Várkulcsa kinyitja az ajtót, melyen keresztül, mint valami titkos járaton kapcsolatba léphetünk a határ túloldalára került Kárpátaljával.

Kárpátalja közelebb van hozzánk, mint gondolnánk, közelebb, hiszen olyan, mintha a kollektív lelkiismeretünk tája lenne mindaz, ami Záhony után vár ránk. Fegyveres határőrök követelik a „kis papírt” - így kezdődik minden. Azonnal elkezdődik az irracionális játék: „kis papírt” kérnek, amelyre fogalmunk sincs mi van írva.

„Kis papír” - jut eszembe folyton, amikor Berniczky Éva Várkulcsa című új novelláskötetét olvasom, mely a Magvető Novellárium sorozatában látott napvilágot. Berniczky Éva kis papírjaiból 192 darabot számoltunk össze, ennyi oldalból áll a könyv. Berniczky hat év után tért vissza újra az elbeszélésekhez, és valljuk meg: jobban állnak neki a kis formák, mint a regény.

• Kedvesen nosztalgiázik Kárpátaljáról az ungvári egyetem volt vendégtanára, Kovács Imre Attila: itt • Feltettem írói oldalamra a könyveimről írt azon kritikákat, amelyek szövege digitális formában rendelkezésemre állt vagy el tudtam érni: lásd • NolBlogomban tudósítok arról, hogy kormányra kerülése esetén a Fidesz új naptári rendszert fog bevezetni: Jön a Fidesz-naptár.

Bodor Béla

Balla D. Károly: Harmadvalaki

Harminc éve jelent meg Balla D. Ká­roly első kötete, az Álmodj zenét. Azóta ez az utóbbi tíz év anyagából válogató gyűjtemény a hetedik verseskönyve. De mióta figyelem Balla költészetét, azóta ugyanaz a többarcúság jellemzi. A Harmadvalaki tehát voltaképpen költészete egészét, annak főbb tendenciáit reprezentálja. Az első, a kötetével azonos című ciklus darabjai rejtélyes tartalmú szabadversek. Voltaképpen valamiféle cselekvések leírásai ezek, de valaminek a jelzése mindig hiányzik: vagy azt nem tudjuk, hogy kicsoda, vagy azt, hogy mivel, vagy azt, hogy mit csinál. A Keresés így kezdődik: „Belépett, becsukta maga mögött az ajtót / és hozzálátott". A beszélő ezután hosszan keresgél valamit, és végül megtalálja: „A zsebéből esett ki, / miközben rendet teremtett". Nem tudjuk meg, hogy miről van szó, és éppen ezért fogadjuk el, hogy a megtalálás feltétele a rendezés volt. Ha a költő megnevezné a dolgot, amit keres, nem hinnénk neki. Ez bizonyos értelemben Balla ars poeticája is lehetne: azt az állítást rejti magában, hogy a megértéshez nem több dolgot kell ismernünk, hanem meg kell tanulnunk ismereteink egy részét figyelmen kívül hagyni. Ezt hívjuk elvonatkoztatásnak, absztrakciónak, modellezésnek. Eminensen így működik a matematika, és az ilyen gondolkodás technikáit alkalmazzák a természettudományok. A művészetek sokkal inkább a bonyolultsággal, az árnyalatok halmozásával operálnak. Balla esetében a kétféle mentalitás, elemzés és beleérzés összekapcsolódik, és ez nagyon izgalmas eredményhez vezet.

Temető Krisztina

A megszakíthatatlan

folytonosság

Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című regényéről

„Szentül hittem, hogy az egyetlen, amivel javíthatok a világon, ha megtanulom visszaírni rendeltetési helyére, amit valamilyen ismeretlen vagy éppen ismert okból megspóroltak, szántszándékkal vagy véletlenül eltávolítottak, illetve eleve kifelejtettek.”
Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába

Új írói személyiség a kárpátaljai magyar irodalomban

A kárpátaljai irodalmat tanulmányozva Balla D. Károly, Nagy Zoltán Mihály, Vári Fábián László és a többiek neve mellett feltétlenül meg kell említenünk Berniczky Éva nevét is. A kilencvenes évek elejétől publikál; fő műfaja a novella. Az utóbbi években főleg magyarországi orgánumok közlik írásait (Bárka, Holmi, Eső, Élet és Irodalom, Mozgó Világ stb.), szerepel számos gyűjteményes kiadványban (Körkép, Éjszakai állatkert, Novellisták könyve, stb.).1

Deák-Takács Szilvia: