Berniczky Éva

Money, Monet, monéta

A korzón a Takarék-, vagy Szber- vagy Oscsadbank, vagy ahogy tetszik előtt hónapok óta tekergőzik a sor. A hajdani szovjet intézmény kamataiban bízók pénze együtt süllyedt a régi rendszerrel. Ukrajna a bankkal együtt örökölte meg az adósságot. Ehhez képest az azóta egymást váltó kormányok az elmúlt tizenhét év során betétenként mindössze egyszeri ötven hrivnyát (alig kétezer forintnyit) vetettek az eltüntetett tekintélyes összegből a több millió károsultnak. Az ez év elején bőkezűen megítélt 1000 hrivnya (nagyjából két nyugdíj, 200 USD) kifizetésére tett ígéretet a gazdasági szakemberek felelőtlennek és fedezet nélkülinek tartják. Nem csoda, ha a nép, az istenadta nép a közgazdászok figyelmeztetése nélkül sem hisz már senkinek, legkevésbé maga választotta kormányának, egyedül a sor, jól bevált ocseregy (újabban, ideje megtanulni ukránul, cserha) a régi, abban nem csalódott errefelé még senki emberfia. Éppen ezért szívósan, kitartóan áll be a hátha és a legalább ennyi után. Csupán az arányokkal a baj, a sor ezúttal nem ötven hrivnyás.

Azóta járok szívesebben a Kárpáti Kiadóba, amióta a szerkesztőség maradványát kiebrudalták a régi Vármegyeháza patinás épületéből. Nem hiszem, hogy az egykori csapatból a könyvelővel együtt mindössze négy főre csökkent kiadó bármelyik tagja is visszasírná a méltóságos, ellenben hideg-rideg falakat. Új székhelyükön, a Csatorna utcában, a régi zsinagógából leválasztott hátsó épületrészben elsősorban és feltűnően meleg van. Ami nálunk nagy szó, különösen most, amikor Putyin bekeményített és a gázcsapok elzárásával fenyegette meg a másfél milliárd dolláros tartozást felhalmozó Ukrajnát. Könnyen meglehet, hogy holnapra érvényét veszíti az összehasonlításom, de ma még a kiadónál egyelőre nincs melegebb hivatal a közelben. Mintha egyenesen a kazánházból választották volna le ezt a sajátosan romos, lepusztult két szoba-raktárhelyiséget. Körös-körül beazonosíthatatlan lomok halmozódnak, poros papírkötegek, mappák. Az ide belépőnek óhatatlanul padlás- vagy pinceérzete támad, szeretné megtalálni, amit elrejtettek, vagy amit itt felejtettek az egykori tulajdonosok. A hely újdonsült birtokosa, a Kárpáti Kiadó remekül álcázza magát. A bejárat fölött színes lámpákkal kirakott betűk hirdetik, HRÁLNYI AVTOMATI, amiből beazonosítható az előző bérlő, az, hogy a közelmúltban szerencsejáték automaták villogtak-kattogtak a masszív ajtó mögött. A kiadó vezetője a világ legtermészetesebb módján költözött a játékterem cégtáblája alá, még csengőt vagy kaputelefont sem szereltetett fel, a bejárati ajtót ellenben gondosan kulcsra záratta. Jogosan, különben pillanatokon belül könyvstószok közé járnának vizelni stb. a kinti árusok-vásárlók, boldog-boldogtalan. Így legalább garantáltan szobatiszta szerzők jönnek, azok sem nyomják már le a kilincset, tudják, hiába tennék, felkiáltanak az emeleti ablakba, s a műszaki szerkesztő máris aláereszkedik. Nyilván elvállalta az ajtó szerkesztését is, beengedi a lenn ácsorgót, lekíséri, kiengedi a távozni készülőt. Egészen beleszokott a kialakított eljárásba. M. akárhányszor kedvesen nyit ajtót, nem lázadozik a kapuskodás miatt. Leginkább azt nehezményezi, hogy a számukra kiutalt hivatali részben nincs vécé.

Berniczky Éva

Cirill Metód én vagyok

Bárhogyan igyekszem, nem vagyok képes levetkezni a túlhajtott alázatot, mások önzetlen kiszolgálását. Valószínűleg az anyai ágon örökölt paraszti gének köteleznek erre. A véget érhetetlen ünnepnapok semmiben sem különböztek a közönségesektől, orrvérzésig sütöttem és főztem hálás-hálátlan közönségemnek. Úgy, ahogyan a nagyanyámtól tanultam, jól kell tartani a családot, a közelemben élő ember nem maradhat kényeztetés nélkül. Még szerencse, hogy apai ágon merőben más vénát örököltem, fogékony vagyok úri huncutságokra is. Ez a kettősség már gyerekkoromban okozott némi zavart bennem, akkor nemigen értettem. Annyit fogtam fel belőle, hogy valami nincs velem rendjén, valamiért másképpen áll össze és mástól esik szét a világ bennem, mint közvetlen környezetemben. Világi maradtam mélyen vallásos anyai nagyanyám mellett, holott a templomba is hajlandó voltam elmenni vele. Húzkodhatta szegény mama a szoknyám, mikor álljak fel, mikor üljek le. Nehézkesen fogott rajtam az ige, számomra az isten a mai napig ennek a vékony szikár agyondolgozott kis öregasszonynak a képében jelenik meg, aki akkor eldönthette, a kötelező penzum végeztével huszonegy vagy huszonnyolc kopekos jégkrémet nyalogatunk-e majd a templom előtti padon. Mindemellett házi istenem szoktatott rá olyan finomságokra is, mint az olvasás. Először a házunkban fellelhető könyveket vette sorra velem, hetente olvasta nekem újra egy és ugyanazon kötetet, aztán amikor önjáró lettem, s már nem szorultam a közvetítésére, azzal ültetett maga mellé, ezentúl mindenki olvasson magának. Attól kezdve én cipeltem neki a könyveket a beregardai könyvtárból. Amikor a helyi állomány utolsó darabjával végeztünk, akkor halt meg nagyanyám, utolsó mentsváram a paraszti miliőben. Nagyjából ugyanekkor tűnt fel életemben a másik végletet képviselő apai nagyapám, a talpig úriember, akitől karácsonykor és születésnapomon legkedvesebb ajándékaimat kaptam.

LUXUS

Az alábbi Mozgó-szöveg kisebb magyarázatra szorul. A szerkesztőség ugyanis lerövidítette a szöveget, ezzel az indoklással: "A 11. számban küldött írásodat ismét meg kellett némileg kurtítanunk, a már többször jelzett okból: túl sokat foglalkoztál benne saját irodalmi tevékenységed hosszas felsorolás- és nem élményszerű ismertetésével." A jóindulatú rövidítésbe, mint eddig is mindig, beleegyeztem, magam is tudom, hogy időnként túlírom a dolgokat. Itt azonban a teljes szöveget adom közre, kiemeléssel jelölöm, ami a lapszámban közölt anyagból kimaradt, pirossal, ami utólag belekerült. Ja, és még egy érdekesség: a folyóirat borítóján Balla D. György néven szereplek...

 Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2007. szeptember

Balatonfüredre érkezni kicsit mindig ünnep. És nemcsak azért, mert őszönte itt irodalmi ünnepélyen  lehet részt venni – Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőtalálkozó – , hanem azért is, mert a városnak így szeptemberben van valami emelkedettsége, fennköltsége. A gatyás-bikinis strandolók épp úgy eltűnnek ilyenkorra, mint a városközpontban fürdőköpenyben grasszálók, a fémes csillogású tavat elegáns vitorlások uralják, a tihanyi apátság magasztosan emelkedik a táj fölé, a Tagore-sétány hársai méltósággal dacolnak a szokatlanul éles széllel.

MUNKÁCSY MUNKÁCSON

Nem túl gyakran történik meg, hogy a határon túli régiók valamely települése a magyarországi lapok címlapjára kerüljön. Kiváltképp ritkán esik meg ilyesmi kárpátaljai városokkal, így aztán nincs is mit csodálkozni azon, hogy Ungvár, Munkács, Beregszász, Huszt neve 17 évvel a szinte hermetikus elszigeteltség évtizedei után igazából még mindig nincs benne a köztudatban. Illetve hát, valahol a perifériáján ott van, egy-egy történelmi-irodalmi vonatkozás vagy aktuális esemény meg-megerősíti a pozícióját, ám azt erős túlzás lenne állítani, hogy bármelyik is a közérdeklődés homlokterében lenne. Valljuk be, ritkán is szolgálnak rá erre.

 Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2007. július

MI VAN A SPÁJZBAN?
Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2007. június

BECSÜLT VESZTESÉG
Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2007. május