balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Kik a pirézek, hol élnek? műhely

 

Kárpáty VIP PR cikkek

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Lapok színei a francia kártyában

 

PR-cikk beküldés: Seo tanácsadás

 

Linképítő Google-Seo

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, SEO BP

 

Honlap seo optimalizálás


bdk blog archívum | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA | + pr cikkek


Istenfiók

2024. május 05. - BDK

istenfiok.jpg

zsilipfülke az univerzum nagy átjárójában

néha viccből, szenilitás-játékból más szavakkal nevezem meg a dolgokat, mint a nevük. "kérem a paradigmámat", mondom, amikor teára vágyom, frekvenciahányadosnak hívom az esti tévézést, forgatónyomatéknak a szellőztetést. de nem ismétlődően, csak egyszeri alkalmakkor. ezeken nem gondolkozom, nem találom ki előre, csak úgy ad hoc adódnak. fantáziaszavak is a számra jönnek, grupándli vagy morganttyú, felbukkannak nem létező szóösszetételek is. legutóbb például valamire azt találtam mondani: istenfiók. már nem tudom, mit neveztem így, de a spontán jött kifejezés utólag elgondolkodtatott. miféle dolog is lehetne, ha volna. ha lenne istenfiókom, mit tennék bele, mit tartanék ott. hogyan húznám ki, miként tolnám be. mijen szekrénynek lenne a része

töprengésemben arra jutottam, az én istenfiókom nem tárhej lenne, sokkal inkább valami kreatív, jelentésátalakító bűvészdoboz, bölcseleti sufni, teóriarekesz, hipotézisfach. globális zsilipfülke az univerzum nagy átjárójában, amejen át a világideákkal közlekedhetem. ugyanakkor ez lenne a csak nekem megnyíló legszeméjesebb identitásszelencém, afféle öntudatbox: kacatjai közé kotorva győződhetnék meg azonosságomról, rosszabb esetben elhasonulásaimról

illetve hát: dehogy! miféle kacatok, miféle belekotorás? sokkal magasztosabb és spirituálisabb kutrica ez annál, semhogy vackaimat befogadja. transzcendens emelkedettsége épp abban rejlik, hogy ha kihúzom: üres. a semmi tátong benne pompázatosan. csak ha visszatolom, akkor telik meg tobzódó tartalommal. épp úgy, ahogy ez egy istenfióktól elvárható

(fb-bejegyzés, 2024. május 3.)

Tovább

A határon túli magyar irodalmak vagy SEO?

első magyar irodalom kárpátaljánMár jobban szeretem a Google alapú keresőoptimalizálást, miután sok éve kiszerettem a kárpátaljai magyar irodalomból. Oka számos, előzménye hosszú. A lényeg talán annyi, hogy az 1980-as évek önfeledt lelkesültségéhez a 90-es években komoj szakmai hozzáállást igyekeztem társítani. Eleinte pozitív változásokat is regisztrálhattam: igaz, hogy legtöbb alkotónk a rendszerváltozás után nem tudott átlépni a saját árnyékán, ám megjelenni látszott egy új nemzedék, tagjai a progresszív irányzatok felé tapogatóztak. A szemlélet- és generációváltás azonban elmaradt, a fiatalok elhagyták szülőföldjüket, a velük nagyjából egyidőben indultak szépírói teljesítménye pedig nem igazán tagozódott be a merev keretek közé zárt egységbe. A valamijen szinten kanonizálódó kárpátaljai magyar irodalomnak leginkább csak a hiányosságait tudtam számba venni a nagyjából 1994 és 2006 között írt kritikáimban, esszéimben. Ezek miatt és nyilatkozataim, véleménynyilvánításaim miatt (ekkoriban intenzíven blogoltam) kollégáim többsége erősen megorrolt rám. Hogy belőlem ellenséget formáljanak, az jól beleillett abba a sérelmi magatartásba, amejet máig sem tudtak levetkőzni.

Én meg fokozatosan elvesztettem szakmai érdeklődésemet mindaz iránt, ami Kárpátalján irodalom címén születik, történik. Az időközben jelentkezett újabb generáció tagjaitól olvasott művek ezt nem tudták megfordítani: egy-egy ritka felvillanáson kívül leginkább önképzőköri színvonallal találkozom. Így a szakmai után olvasói érdeklődésem is elapadt.

Mindez most azért jutott eszembe, mert mostanában két friss felkérést is kaptam: egyikben bevezetőt kértek az irodalmunkat bemutató sorozathoz, a másikban fejezetnyi tanulmány megírására kértek fel egy kongresszusra készülő kötet számára, amej "reprezentálni szeretné a határainkon kívüli mai magyar irodalmat". Mindkettőt elhárítottam. A másodikban érveim között az is szerepelt, hogy a határon túli magyar irodalmak külön kezelését (és egy kalap alá vételét) én ma már nem tudom elfogadni, és leginkább azért nem, mert torzulásokkal jár és egy hamis értéktöbblet képzetével párosul. Mindezt részletesen kifejtettem új, immár teljesen elipszilon nélküli blogomban:

Érdekel-e még a kárpátaljai magyar irodalom?

 

google első hely

Sokkal jobban a keresőoptimalizálás. A weboldal szemantikus optimalizálás, főleg a Google Page Experience árnyékában. Igazi kihívás az első oldalra kerülés megvalósítása, kreatív munkát igényel. Kezdőknek gyakran van szüksége keresőmarketing tanácsadásra a SEO-szakértő részéről, ebben tudok segíteni. Tartalommarketing stratégiám általában sikeres. További információk:

Nem használok elipszilont újabb írásaimban

ly-j-elipszilon.gifMa elkészítettem az elipszilon használatának eltörlését célzó kezdeményezésem logóját, tegnap pedig egy dedikálásban ly nélkül írtam le a nevemet így: Balla D. Károj - ez most először történt meg.

A dedikált könyv történetesen első regényem volt, aki pedig a j betűs írásmódon egyáltalán nem rökönyödött meg, az legkedvesebb egyetemi tanárom volt, akitől egyebek mellett éppen a magyar nyelv fonetikai rendszerének a szépségeit tanulhattam meg. Horváth Katalin tanárnő azonnal egy anekdotával reagált, amej arról szólt, Fábián Pál akadémikus nyelvészprofesszor annak idején miért mondott le az elipszilon használatának szabájzati eltörléséről.

Tegnapelőtt sem tétlenkedtem: elkészült akcióm összefoglaló honlapja (elég bőséges tartalommal, többek között a gyakori, részemről most már j-vel írandó ly betűs szavak jegyzéke is szerepel rajta (a teljesség igénye nélkül): A hejesírástudók lázadása - Csatlakozzatok! (az azelőtti napon meg verset írtam, lásd alább a linkjét!)

Az előzményekről

Ma már ezt az egészet nagyon komojan gondolom, de az elipszilon használatáról való lemondást eredetileg áprilisi tréfának szántam. Ám egyrészt a nyilatkozat megfogalmazása közben ojan érveket hoztam fel, amejeket tréfán kívül is őszintén vallok, másrészt úrrá lett rajtam a hiúság: mi szép is lenne az első ojan magyar írónak lenni, aki műveiben nem használja a ly betűt.

Ennek a különcségnek persze csak akkor van értelme, ha belátható időn belül a magyar nyelv írásos változatából is kikopik az elipszilon (a beszélt köznyelvben ez rég megtörtént). Hogy ez be fog következni, én abban szinte biztos vagyok, a kérdés csak az, hogy időben ez egybeesik-e az én akcióm kiteljesedésével. Ha igen, akkor valamiféle előfutára lehetek ennek az ugyan nem forradalmi, de mégis fontos változásnak, ha azonban a magyar hejesírás szabájait a beszélt köznyelvhez igen nagy fáziskéséssel hozzáigazító akadémikusok és bizottsági tagok továbbra is ellenállást tanúsítanak, akkor az akció visszhangtalanul lecseng és minden bizonnyal idejekorán feledésbe merül. Ez engem ugyan bántani nem fog, mégis akkor lennék elégedett, ha első fecskeként nyarat csivitelhetnék például azzal, hogy kezdeményezésmnek sok követője akadna az író, szerkesztő, újságíró, publicista kollégák táborában, netán tanárok, nyelvészek körében, így egyre több ojan szöveg keletkezne, amej mellőzi a ly-t, és így bizonyosan elérhető lenne az a kritikus mennyiség, amikor a jelenségről már kénytelen lenne tudomást venni a hejesírási szabájzat felett diszponáló szakmai grémium is.

Hogy ennek az elképzelésemnek van-e realitása avagy a fantazmagória kategóriájába tartozik, az valószínűleg nem fog egyhamar kiderülni, arra nem számítok, hogy hirtelen tömeges méretű mozgalom indulna ötletem nyomán, de azt egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy mondjuk eleinte csak a közösségi oldalakon, később talán más online fórumokon, és egyszer majd a nyomtatott sajtóban is felbukkannak ojan írásművek, amejek szerzői tudatosan választották a j betűs írásmódot. A tudatosság fontos, mint ahogy az is, amit akcióm honlapján megfogalmaztam:

Ne a rossz hejesírók, hanem a ly használatának pontos ismerői csatlakozzanak és mutassanak példát!

Ebben elöl járva irodalmi blogomban máris publikáltam egy új, most írt verset, amejben minden kérdéses hejen j szerepel az elipszilon hejett: Balla D. Károj: Üdvre, kárhozatra

Visszanézés: 20 éve írtam

visszanezes-20-eve-irtam.jpgMindig büszkén hirdettem, hogy a nosztalgiázást nem sokra tartom és magam szinte soha nem gyakorlom - legalábbis azt a formáját biztosan nem, amely olcsó pótszerként megszépíti a múltat, illetve leginkább bennünket szépít meg valami múltbéli eseményben, helyzetben. Mindig a jelen és a jövő foglalkoztatott, a soros teendők és a tervek. Ha visszatértem a múltba, igyekeztem szigorú kritikával élni, saját szerepemnek, személyes vagy irodalmi-közéleti megnyilvánulásaimnak is inkább a negatív oldalát néztem, hibáim számbavételéből tanulni igyekeztem. Illetve egy fontos kivétel azért akadt: a humoros, groteszk, visszás helyzeteket és az ilyen helyzetekben szereplők szellemes mondásait mindig előszeretettel idéztem fel, végső soron ez is egyfajta nosztalgia, de talán érezhető a különbség. Míg rokoni-baráti társaságomban mindig akadtak, akik szerették volna, hogy partnerük legyek a régi szép idők felidézésében, addig én ezeknek a régi időknek inkább a fonákságaira voltam fogékony. Mi több: a távolságtartáson túl kifejezetten zavart is, ha a régvolt dolgok túlságosan megszépültek a visszaemlékezésekben. 

Azt hiszem, éveim előrehaladtával ez valamelyest megváltozott bennem. Egy ideje nagyon szívesen sztorizok, mesélek régi dolgokról, olykor részletesen is felidézve olyasmit, amire az utóbbi évtizedekben még futólag sem gondoltam. És bár minden ilyen alkalommal továbbra is a furcsaságokra, a humoros körülményekre, a fonák helyzetekre, félreértésekre, szellemes értelmezésekre fókuszálok, mégis: be kell vallanom, hogy felfedezem magamban az elfogódottságot, olykor még az elérzékenyültséget is. Feltételezésem szerint ez az öregedés biztos jele, és sajnos nem mindig sikerül ezt az elmém számomra nem túl vonzó érzelmi viszonyt az alaptermészetem részét képező egészséges cinizmussal és öniróniával kompenzálni. Bizony-bizony nem ritkán arra megy ki a visszarévedés, hogy kellemes emlékekkel kellemes perceket szerezzek magamnak. Erre korábban, úgy tűnik, nem vagy alig volt igényem, most viszont egyre gyakrabban fanyalodom ilyesmire.

Meglehet, ez is közrejátszott abban, hogy Nagy múlt áll előttem! felkiáltással elkezdtem újrapublikálni 20 évvel ezelőtt írt naplóimat. Persze vannak más motivációim is, az egyik az, hogy az 1996-2002 közti időszak naplóit azon frissében nem tettem fel az internetre, eleinte azért, mert még nem volt nekem (1999-ig), aztán meg azért, mert más írásművek, versek, novellák, cikkek, tanulmányok közreadását tartottam sokkal fontosabbnak. Netnaplót (akkor még a blog kifejezést nem igazán használtuk) 2002-ben kezdtem írni, s amikor ennek bejegyzései már szépen megszaporodtak, akkor utólag csak publikáltam, némi szűréssel, a korábbi évek anyagát. Ezek csakúgy, mint az akkori friss naplójegyzetek akkori fapados honlapomra kerültek fel.

Azt a rendszert magam eszkábáltam, profi munkának igazán nem mondható, bár az akkori, még korainak számító webes megjelenések között nem számított kirívóan rossznak. Legnagyobb hibája, hogy olyan keretes egymásba ágyazásokat használtam, ami képernyőn ugyan elég jól mutat, de ez a szerkezet akadályozza a Google keresőt abban, hogy feltérképezze a tartalmakat, illetve ha mégis indexálja a belső keretek tartalmát, akkor a találatokban nem a szépen mutató keretrendszer egészét adja meg, hanem csak a beágyazott belső oldalt. Így éppenséggel rá lehet találni ezeknek az anyagoknak egy részére, de ha a találati listáról előhívjuk őket, akkor csonka formában, a címet, menüt, oldalsávokat nélkülöző, a teljes képernyőn szétfolyó formában nyithatók meg. Ezzel akkor nem törődtem (mit nekem a Google!), most azonban igencsak zavar. Mivel nem több száz, hanem több ezer így publikált szövegről van szó (akkoriban szerzők tucatjait szerepeltető webmagazint, digitális folyóiratot, a sajátomon kívül írótársak naplófolyamát gondoztam a rendszeremen belül), így sem a régi építmény újraalkotására, sem az akkori nagy számú szöveg újraközlésére nem látok lehetőséget. De hogy azért valamit mégis kimenekítsek: alkalmas helyben és formában, 20 év késleltetéssel elkezdtem újraközölni akkori naplómat. A szövegek nem egyeznek meg 100 %-ig az akkor publikálttal, meghamisítani magam semmiképp nem szeretném, de kisebb stiláris javításokra azért olykor rászánom magam, illetve kiegészítem a közleményeket az akkor közzé nem tett, de gépemben fellelhető, eddig nem publikált további részletekkel. Így ez a sorozat valamelyest teljesebb képet ad, mint az akkor közölt, vagy utóbb könyvbe szerkesztett (szándékosan nem a naplókönyveimben - Egy manzárdőr feljegyzései - megjelent szöveget, hanem az eredeti feljegyzéseket használom - bár az egyezés-átfedés igen nagy, azért vannak kisebb-nagyobb eltérések).

Mindeközben igyekszem nem nosztalgiázni, hanem inkább tanulságokat, következtetéseket vonok le az akkor leírtakból, de - miért kerteljek! - olykor elfogódottságon kapom magam. Igaz, legalább ennyiszer vagyok bosszús is. Leginkább ezért: mennyit összedohogtam, mennyit ágáltam, hány kifogást emeltem, hány mulasztásra, hibára, visszásságra mutattam rá - DE MIVÉGRE? Azon túl, hogy magamat jól-rosszul elszórakoztattam vele, volt-e bármi haszna mindannak, amit évtizedeken keresztül naplójegyzeteimben megírtam?

A Tárki és a pirézek

pirez.jpg

piréz - pirézek. tárki kutatás. első piréz: mit jelent piréznek lenni

Az interjúkkal szemben averziómat az utóbbi időben úgy sikerült legyűrnöm, hogy csak a magam számára kényelmes, kedvező feltételekkel fogadom el a felkérést. Ha az interjú nem hang és kép formájában kerül rögzítésre, hanem később úgy is áttennék szövegbe, akkor élőben én se nagyon akarok nyilatkozni: a diktafonra felvett és utóbb legépelt válaszok általában írott anyagként eléggé setesuták. Ha javításra elküldik, egy csomó munka van fele: egyfelől az ember kiirtaná a pongyolaságokat, másfelől nem szeretné az előbeszéd fordulataitól teljesen megfosztani. Kényszerű kompromisszum születik: a írott szó mívessége meg sem képződik meg, az megszólalás és adott perc varázsa pedig elszáll. Ami megmarad, az a hiányérzet, rosszabb esetben a bosszúság.

De problémás az írásban készülő interjú is: Az előre leírt kérdésekre adott írásos válaszok esetén nincs mód a visszakérdezésre, ha az ember nem vigyáz, szétesővé válhat a műbeszélgetés. No meg... A kérdéseket összeírni közel sem akkora munka, mint a részletes, okos, válaszokat kidolgozni, utóbbival akár több napi munka is lehet, viszont ki neve van az interjú felett, na kié? A riporter tekinti saját szellemi tulajdonának, én csak az alany vagyok, pedig én dolgoztam meg vele alaposabban. No, hát ezt már többször sikerült azzal áthidalnom, hogy ragaszkodtam ahhoz: az interjút én is megjelentethessem saját nevem alatt valamelyik weboldalamon. Ha az anyag az első közlés jogára kényes orgánum számára készül, akkor legfeljebb be kell várnom az ottani megjelenést... Ám, úgy tűnik, könnyebb a helyzet, ha az interjú egy kutatás számára készül: akkor blogomban jelenhet meg először.

Tovább

A NolBlog megszűnése

A NOL, azaz a Népszabadság Online blogjának - NolBlog - a megszűnése nekem leginkább csak azért okoz fejfájást, mert számomra ez egy fontos segédeszköz volt két területen: ha itt ajánlottam, más, alkalmasabb helyen írt jegyzeteimet (évek óta bloggerként csak erre használtam), az mindig hozott tucatnyi vagy több látogatót. A másik terület: mivel ezek veterán webhelyek több száz bejegyzéssel, megvolt az internetes autoritásuk ahhoz, hogy az itt elhelyezett linkek hatékonyan segítsék keresőmarketing munkámat.

A veteráni mivoltot nem volt lehetséges, de a sok száz posztot kimentettem egy saját tárhelyen vezetett blogba, de ha már nem egy mellőzött, elévült helyen lesznek, legalább az elavult linkeket ki kell cserélnem... Vesződöm is ezzel már két hete, és még sehol sem tartok.

Ajánló a Nolblogból

A Pirézblogba kimentett néhány poszt:

Liszka Jóska látogatása

Az MTA elnökségének határon túli testületi tagjalént érkezett egy beregszászi és ungvári tanácskozásra (civilben néprajzos, a Révkomáromban működő Fórum Intézet Etnológiai Intézetének az igazgatója.) Egy üveg borovicskát és táskányi könyvet hozott ajándékba, sajátjait leginkább, közte “A szlovákiai magyarok néprajza” c. tekintélyes (542 old.) öszefoglaló munkát. Nagyon jót beszélgettünk közös barátainkról-ismerőseinkről (pl. Hodossy Gyusziról) és azokról a “magyar” és “kisebbségi” ügyekről, amelyek valami hihetetlenül azonos módon vannak elbaltázva őnáluk és minálunk. Saját pozíciójában ő is olyan ember, aki ellenébe mozdult a nagy látszathazafias trendeknek. (Minket is ez a közös oppozíciónk hozott össze akkor, amikor egy kollégája bocsánatkérő levelet küldött szét dec. 5-e után; erre minketten hasonlóan reagáltunk.) Ittunk kicsi vodkát és sört a most már személyessé vált barátságra.

 


Liszka Józseffel; lám, most ilyen hájfejű vagyok

(És milyen érdekes: gyakran megesik, hetekig senki el nem vetődik felénk és mi sem mozdulunk ki, most meg hirtelen megnőtt a forgalmunk: holnapra Móricz Kálmán jelentkezett be, ugyanakkor Éva Beregszászba és Péterfalvára megy, szombatra meghívtak Ildikóék, a jövő héten pedig, mint írtam tegnap, a HVG-s kollegina érkezik.)

 

Megszűnt a NolBlog

nolblog-megszunik.jpgÉn már múlt időben mondom: Megszűnt a NolBlog, a Népszabadság Online blogszolgáltatása. Pedig még csak 3 hét múlva lesz az első nap, amikor már hiába keresik az oldalainkat: az elbocsájtó szép üzenetben 2016. január 31. a megszűnés napja, így értelemszerűen február 1-jével válik üressé az az internetes hely, amelynek tartalma ugyan sok szempontból vitatható volt, ám annyi bizonyos, hogy változatos témák és vélemények nyertek ezen a webfelületen a nyilvánosságot.

Magam már régóta nem tartozom a törzsközönség soraiba, sem olvasóként, sem bloggerként, de három bloghelyemet mind a mai napig fenntartottam, gondoztam, és ha ritkán is, de egy-egy friss poszt erejéig jelen voltam. Ennek számos oka volt, csak az egyik az, hogy mindig számíthattam az olvasók figyelmére és olykor néhány visszajelzésre is, a mások, hogy ott ajánlhattam egyéb, frissebb, fontosabb webhelyeimet - számítva az átkattintásokra. No és kár lenne eltitkolni: keresőmarketinggel is foglalkozván jól jött nekem az optimalizációs munkámban, hogy veterán blogokból küldhettem kulcsszavas linkeket azokra a honlapokra, amelyeknek Google-helyezéseit javítani igyekeztem. A veterán nem túlzás: az alapjaiban tekintve mégiscsak efemer jellegű internetes világban egy évtizedes állandóság jelentősnek számít. Nos, az én legrégibb nolblogom immáron 12. életévébe lépett (2004-ben nyitottam), de a két fiatalabb is az idén töltené be a 10. esztendejét (2006-os indulásúak).

Ennek ellenére könnyet még virtuális formában sem hullatok: a rendszer talán indulásakor még megfelelt az alapvető technikai elvárásoknak (ugyanaz a motor hajtotta, mint az időközben szintén megszűnt freelog.hu-t), de aztán ripsz-ropsz lekörözte a blogter.hu és a blog.hu szolgáltatása. Előbbi ugyan szintén megszűnt, de utóbbi nemcsak hogy stabil, hanem - ezt tucatnyi ottani rendszerem birtokában határozottan állíthatom - hanem jelenleg messze a legjobb magyar blogszolgáltató. A bloggerek számára olyan kényelmi alkalmazások futnak itt és olyan beállítási lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek leginkább csak fizetett megoldások esetében szokásosak (pl. saját tárhelyen futtatott Wordpress).

Nos, mindhárom blogomból a nolblogos posztjaimat első ijedelmemben maradéktalanul átmentettem egyik pirézblogomba, holott ez talán elhamarkodott döntés volt: igen sok érdektelen akadt köztük, ezekben sok az olyan utalás, amiről már azt sem tudom, mire utalt. Továbbá: hosszú időn át csak ajánlókat írtam itt: mindenkori aktuális főblogomban publikált naplóimat ajánlottam - ennek egy közösségi helyen volt értelme, egy magányos blogban, pláne évekre visszamenően, nincs sok értelme. No meg aztán: az a sok elévült-elavult link... Mindig is agyontűzdeltem posztjaimat linkekkel: hogy ne kelljen mindent magyarázni, idézni, körülírni. De azok az oldalak, amelyekre rámutattam, nagyrészt vagy megszűntek, vagy az a tartalom, amire én utaltam, már nem érhető el (legalábbis az adott linken). Elkezdtem hát gyomlálni a régi bejegyzéseimet. Mivel 800 posztról van szó és naponta 2-3-nál többel nincs kedvem vesződni, elég hosszú projektnek ígérkezik... Lógatom is az orrom emiatt, és az sem vigasztal, hogy ezekkel a kulcsszavakkal: a nolblog megszűnik - megszűnt a nolblog -  az én bejegyzéseim vezetik a Google találati listáit.

____________________________
A Nolblog megszűnik - tíz egynéhány év után megszűnik az egyik legrégebbi magyar blogszolgáltató, a Népszabadság Online kiadása alá integrált blogrendszer - személyes blogolás, web napló, egy manzárdőr feljegyzései - google első helyezés

Volt egyszer egy Pillangószív

pillangosziv seo-verseny

10 éve, hogy 2006 nyarán elindult az első magyar seo-verseny pillangószó kulcsszóval: az első Google-helyre kellett a versenyzőknek saját honlapjukat eljuttatni ezzel a kulcsszóval. Annak idején sokat írogattam erről a versenyről, főleg az volt számomra érdekes-izgalmas, hogy bár szinte semmit sem tudtam a keresőoptimalizálás mibenlétéről és fogalmam sem volt arról, hogyan kell egy honlapot a Google-találatok élére feltornászni - mégis 5. helyezett lettem (a versenyt Bognár László barátom, egyik legrégibb bloggertársam nyerte meg), de a jónak számító 5. hely mellett az én más-más honlapom lett a 9. és 10. is. Valahogy ráéreztem bizonyos azóta is alkalmazott módszerekre, amelyek eléggé élesen eltértek a profi keresőoptimalizáló szakik gyakorlatától. Például privát belső játékot, versenyt indítottam Mondj pillangószívet címen blogger-társaim számára, például frazeológia egységeket kellett alkotniuk a furcsa szóval.

Hogy azóta a SEO nemcsak fő tevékenységemmé vált (mára az irodalmat is megelőzve), hanem igazi szenvedélyemmé, azt megírtam néhányszor, és mivel a pillangószíves évforduló is csak nyáron lesz kerek (júl. 19.), ezért itt most erről ne is essék több szó, inkább arról akarok beszámolni, hogy "visszaszereztem" akkori egyik versenyoldalam. Vagyishát a történet bonyolultabb ennél. A lényeg, hogy újra megvásároltam a balla.biz domaint, így a 2006-os SEO-verseny kedvéért indított versenyoldalamat visszahelyezhettem eredeti helyére, ez alá a domain, illetve a kedvéért 2006-ban nyitott aldomain alá: pillangosziv.balla.biz. Az eredeti címlapot megváltoztattam, így fest: Pillangószív - és a hajdani címlapot pedig egy belső nyitó oldallá változtattam, ehol: Az első magyar SEO-verseny - Pillangószív és lepkefing.

A linkek még nincsenek rendben és a régi fapados honlapépítkezés még nagyon meglátszik a belső oldalakon, de majd lassan ezt is kijavítgatom. Ahogy a most megszűnő NolBlog-ról átmentett 800 posztomat is. Elleszek ezzel egy ideig.

Tovább

Ördög a részletekben

jegyzet főblogomból - Magyarország - Ukrajna - a kárpátaljai magyarság sorsa

ordog-reszletek-bosh.jpgAz ördög és a részletek

 

Előbbi az utóbbiakban lakozik, mint tudjuk. Éppen ezért a részletek akár fontosabbak is lehetnek, mint a nagy egész, mert gyakran apróságokon múlnak, dőlnek el a legnagyobb dolgok is. Most én mégis arról vagyok kénytelen beszámolni, hogy elvesztettem érdeklődésemet az egyes részletek iránt, és egyre inkább az izgat és nyugtalanít: végeredményben mire fut ki, hogyan és miként lesz vége ennek az egésznek.

Éveken át szinte napi rendszeresség dohogtam ezen-azon éppen aktuális blogomban, egy-egy témát összegezve cikkeket publikáltam lapokban, folyóiratokban. Reagáltam szinte minden fontosabbnak gondolt eseményre, fejleményre, ha nem is azonos mértékben, de odafigyeltem mind a magyarországi, mind az ukrajnai történésekre: politika, közélet, kultúra; a határon túli magyarság problémaköre; a kárpátaljai magyarság helyzete, válsága; a liberális eszmék és a kisebbségi jogok… Mindenről volt közreadandó véleményem, napi szinten tettem szóvá visszásságokat, igyekeztem figyelmeztetni veszélyekre, rossz tendenciákra, hibás döntésekre és ártalmas gyakorlatra. Elemeztem, élcelődtem, dohogtam. Fenemód érdekeltek a részletek, szemet szúrt minden apróság, lecsaptam, amire lehetett – miközben persze a nagy eszmék és globális érdekek védelmében hatajkodtam: emberi szabadság, egyéni és kollektív kisebbségi jogok (ezen belül a kárpátaljai magyarság hosszú távú érdekei), nyugati értelemben vett liberális demokrácia, sokszínű kultúra, a sokféleség igénye, tabuk és tilalmak nélküli alkotói szabadság…

Mondtam, mondtam a magamét – és mire mentem vele? Hát hiszen minden rosszabbra fordult. > a teljes naplójegyzet > Az ördög és a részletek

Utolsó futamaim szinopszisa

utolso_futamok.jpg A kárpátaljai Ungváron élő József Attila-díjas író előző naplókönyvének a fülszövege így kezdődött: „Padlásszobájában ül az író – történelmi és etnikai peremhelyzetben. Az országot, amelyben él, most éppen Ukrajnának hívják… Az író nyelve magyar, gondolkodása európai, magatartása egy független értelmiségi pozícióját célozza, értékrendszerét pedig az általános emberi minőségeszmények határozzák meg.”

Ami igaz volt az ezredforduló esztendeire nézve, igaz maradt a folytatásra, a 2004-2007-es időszakra is: nem változott sem a szerző földrajzi helyzete, sem értékrendszere. Ami megváltozott, az egyfelől az őt kisebb és nagyobb körökben övező világ, másfelől tetten érhető szemléletének, hozzáállásának bizonyos módosulása is – a jelen anyagban mindkettő jól nyomon követhető.

Míg korábban figyelmének jelentős részét lekötötte a kárpátaljai író- és újságíró-kollégák munkássága, a kiadói műhelyek, szakmai és érdekvédelmi szervezetek napi tevékenysége, a támogatási rendszerek visszásságai (s ezeket gyakorta érzelmi telítettséggel bírálta) – addig a most tárgyalt időszakban e témák már nincsenek figyelmének a homlokterében, ha érinti is őket, ezt bizonyos távolságtartással teszi.

Változás tapasztalható abban is, hogy míg korábban alig foglalkoztatták az ukrajnai politikai események, addig mostani naplójában ezek kiemelt figyelmet kapnak. Ami érthető is, ha tudjuk, hogy 2004/2005 fordulóján zajlott az úgynevezett narancsos forradalom, és, úgy tűnik, Balla D. Károly erre nem tudott nem odafigyelni.

Tovább
Számítástechnia. Megbízható használt notebook felújítása: webáruházból használt laptop vásárlás garanciával - Első kulcsszó: szerviz budapest.
süti beállítások módosítása