A témát érintő legutóbbi cikkemben részleteztem egy budapesti Sevcsenko szobor (fordított?) kálváriáját, és összefoglaltam a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat elnökasszonyával folytatott beszélgetésemet. Jeleztem, hogy további tájékoztatást kérve levelet írtam Demszky Gábor főpolgármesternek. Íme, megjött a válasz.

Tisztelt Balla D. Károly!

Főpolgármester úr a Sajtóirodához továbbította levelét és arra kért bennünket, hogy nézzünk utána az Ön által említett Tarasz Sevcsenko szobor ügyének.
A Fővárosi Önkormányzat Kulturális Ügyosztályával és az Ukrán Nagykövetség illetékes tanácsosával egyeztetve az alábbiakról tájékoztatom:

A régi szobor ügye, amiről az Ön által csatolt  cikk  is szól, megnyugtatóan rendeződött. Az Ukrán Nagykövetség tanácsosa kérdésemre arról tájékoztatott, hogy mindkét fél (a magyarok és az ukránok) is lezártnak tekinti az ügyet. A megegyezés értelmében a régi szobor, amit a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat és a magyarországi Ukránok Kulturális Egyesülete is kifogásolt, végül a budapesti Ukrán Nagykövetség kertjében került felállításra. A szobor tartós letétbe került a Nagykövetséghez, továbbra is a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képezi.

A magyarországi ukrán szervezetek egyetértésével és közreműködésével új javaslat készült Sevcsenko ukrán költő szobrának elkészítésére. Az új javaslatot, terveket a Budapest Galéria megtárgyalta és a tavalyi év végén jóvá is hagyta, támogatta. A szobrot a nagykövetség a II. kerületben, egy köztéri parkban, szeretné elhelyezni, így jelenleg a II. kerületi Önkormányzat közgyűlésének döntésére várnak. A döntés a napokban várható. Amennyiben a II. kerület jóváhagyja a terveket, a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága elé kerül a javaslat, majd utolsó lépésben a Fővárosi Közgyűlés tárgyalja majd a szobor ügyét. Ezt követően kerülhet sor a szobor elhelyezésére.

Az új szobor elkészítésére Ivan Mykytyuk szobrászművészt, a Lvivi Művészeti Akadémia Szobrász Tanszékének professzorát kérték fel.

A szobor felavatásának pontos időpontja egyelőre bizonytalan, hiszen nagyban függ attól, hogy a kerület és a főváros mikor dönt a kérésről, illetve hogy a szobrászművész mikor készül el az alkotással.

Őszintén remélem, hogy sikerült minden kérdésre válaszolnunk.
 
Minden jót kívánva, tisztelettel:
 
Főpolgármesteri Hivatal
Sajtóiroda

Korrekt tájékoztatás, illően meg is köszöntem, közléséhez a küldő hozzájárult.

Próbáltam utánakeresni a lembergi (lvivi) művész munkásságának a neten, nem sok mindent találtam (bár több időt szánva rá valószínűleg messzebb jutottam volna). A Művészeti Akadémia honlapján persze megtaláltam a nevét, amely Микитюк І.В. és Іван Микитюк formában szerepel. (Én magyar kontextusban, a nem latin betűs nyelvekből történő átírási szabályoknak megfelelően inkább Mikityuk alakban használnám). Művei közül ezeket sikerült fellelnem:

Nos, bízzunk abban, hogy a lezárt ügy nem vet árnyékot a leendő második szobor méltó felavatására.

sevcsenko szobor, budapest, képzőművészet, kultblog, közblog, laptop akku ----------- szamizdat sajtó xx ---------

-

• Budapest Terasz: télikert galéria - üveg konstrukciók
• magyar mobilhálózatra csoportos üzenet küldése - kampánymarketing
• Demszky Gábor és a szamizdat a rendszerváltás előtt
• irodalom: hangoskönyvek letöltése online
• Ukrajna interaktív Google-térképe - laptop szerviz - tartalommarketing
• Kovács Vilmos költő emléktábla, Budapest

Tarasz Sevcsenko szobra Budapesten. Ukrán költő, szobor, Budapest, képzőművészet, emlékmű, Bp

Sevcsenko nem egyszerűen az ukránok legnagyobb költője, hanem egyben legfontosabb szimbóluma is, a nemzeti kultúra és függetlenség egyszemélyű megtestesítője. Bár világszerte "öregkori" arcmása az elterjedt, ám ifjúkori portréját is jól ismerjük. (A cikkben eredetileg megadott hivatkozások már nem működnek, 2015-ben töröltem az elavult linkeket - bdk)

2004. június 1-jén a budapesti Főpolgármesteri Hivatal, Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének a támogatásával fel kívánta avatni Tarasz Sevcsenko mellszobrát. Erről a magyarországi ukránok közössége Jurij Muska budapesti ukrán nagykövet meghívásából értesült május közepén. Örültek a hírnek, mivel azonban évekkel korábban már hasonló ügyben kellemetlen tapasztalataik voltak, érdeklődtek a részletek felől: hogy néz ki a szobor és hol fog állni?

Kisebb huzavona után Marosits István magyar szobrászművész műtermében megtekinthették a kiöntott alkotást:

A művet látva megállapíthatták, hogy a  művész formázta alak egyáltalán nem hasonlít az ismert és elfogadott Sevcsenko-ábrázolásra.

A történet folytatása előtt hadd tegyek kis kitérőt. Tarasz Sevcsenko (1814-1861) nem egyszerűen az ukránok legnagyobb költője, hanem egyben legfontosabb szimbóluma is, az ukrán kultúra és a nemzeti függetlenség egyszemélyű megtestesítője. Ugyan világszerte első sorban "öregkori" (47 évesen halt meg...) arcmása számít elterjdtnek, ezt formázza minden ukrajnai városban megtalálható köztéri szobrainak a többsége is, ám ifjúkori portréját is jól ismerjük, már csak azért is, mert Sevcsenko képzőművésznek indult, így több önarcképen is megörökítette önmagát (portréi itt találhatók).

Ezért aztán pontosan érzékelhetően létezik az az erőteljes Sevcsenko-ábrázolás, amely nemcsak hogy hitelesnek gondolható, hanem - és meglehet, ez a fontosabb! - széles körben elfogadottá, kanonizálttá vált.  Kérem, Sevcsenko ilyen, s nem lehet semmilyen más.

Ezekről az ifjúkori képekről pedig - bizony - egy sokkal inkább lágy vonású, mintsem markáns, inkább lányos, mint férfias, inkább kicsi, mint nagy orrú, inkább kerek, mint ovális arcú ifjú néz ránk, akinek éppen ezeket a tulajdonságait emelték ki és tették dominánssá a későbbi ábrázolások, s éppen ezáltal váltak mindenki által elfogadottá - még ha valamely enyhe romanticizmusnak megfelelően esetleg kissé idealizálták, angyalka-szerűnek mutatták is a poétát. Csak ezek a sima vonású képmások lehetnek a bajuszos és kopasz bölcs nemzetatya előképei.

Autentikusnak elfogadott Sevcsenko-ábrázolások

Rám jobban hasonlít...

Így teljesen érthető, hogy a magyar szobrásznak ettől a képtől merőben eltérő felfogása megdöbbentette a magyarországi ukránok képviselőit. Ellenakciójukról és a "hivatalos" válaszról honlapjukon így számolnak be:

Sürgősen összehívtuk az Ukrán Országos Önkormányzat képviselőtestületét, és egyhangú döntést hoztunk: tiltakozást jelentünk be a hivatalos ukrán és magyar szerveknél a szobor felállítása ellen. Amikor elutasító véleményünket kifejtettük Jurij Muska nagykövetnek, ő a következőket válaszolta: „teljes meggyőződéssel és ép ésszel kijelenthetem, hogy ez a szobor Sevcsenkot ábrázolja, és az emlékmű állni fog, akár akarják önök, akár nem”.

Tiltakoztak a magyarországi ukránok a fővárosnál is:

A kulturális bizottság ülésén bemutattunk az igazi Sevcsenkot ábrázoló önarcképeket és fényképeket, megpróbáltuk meggyőzni a városatyákat, hogy változtassanak a döntésen, de a bizottság előítéleteit nem sikerült legyőzni. Nyilvánvalóan felkészítették őket arra, miként hárítsák el az ukránok érveit. Senkinek sem fordult meg a fejében, hogy az ukránoknak talán meg kellene mutatni az üggyel kapcsolatos dokumentumokat, pedig az ukrán kisebbség képviselői semmiképpen sem tekinthetők kívülállónak. Egyébként a bizottsági tagok hangneme is rosszindulatú, lekezelő volt.

Tiltakozásuk másik kiváltója a helyszín volt. A Március 15. téren "a bokrok között, egy szemétdombon, a helybéli hajléktalanok búvóhelyeként szolgáló eldugott sarokban" ekkor már állt a talapzat.

A tiltakozásó akció menetének és a hivatalos szervek hozzáállásának további fordulataitól itt eltekintek, a lényeg annyi, hogy a szoboravatást sikerült megakadályozni.

Érdekelt a történet folytatása, hiszen mindez elég régen, 2004 nyarán történt. A kisebbségi ukrán önkormányzat fentebb idézett magyar nyelvű beszámolója mellett megnéztem a jóval részletesebb ukrán verziót is. Megtudtam, hogy 2004-ben az illetékesek még nem mondtak le a szobor felállításáról, csak elhalasztottnak tekintették, egy konzul pedig a magyar sajtóban elnézést kért a művésztől. Minden kommentár nélkül olvasható az a hír is a honlapon, hogy: "2006. október 10-én GYŐZTÜNK!!!".

Talán érthető, hogy kíváncsi lettem a folytatásra. Emailt írtam az Ukrán Országos Önkormányzat elnökasszonyának, Hartyányi Jaroszlavának, aki levelem kézhet vétele után azonnal felhívott telefonon. Hosszú beszélgetésünkben olyan információkkal is szolgált, amelyek inkább bizalmasak, nem szánta a nyilvánosságnak, illetve számos olyan tényről tett említést, amelyet más forrásból még nem tudtam ellenőrizni (levél ma ment Demszky Gábor főpolgármesternek). Beszélgetésünk végén az elnök asszonynak összefoglaltam, közléseiből mit kívánok felhasználni; ezeket jóváhagyta.

A szobor ma az ukrán nagykövetség területén áll, "méltó büntetésül" azoknak kell látniuk naponta, akik annyira ragaszkodtak hozzá...

2006-ban Dmitro Tkacs személyében új nagykövetet neveztek ki Budapestre, a tárgyalások egészen más, baráti hangnemben folytatódtak. Miután az üres posztamens több mint két évig állt a nevezett helyen, 2006. október 10-én eltávolították, ezzel véglegessé vált, hogy azon a helyen semmiféle Sevcsenko-szobor nem kerül felavatásra.

A magyarországi ukrán közösség kezdeményezésére - adakozásból - egy ukrán művész új szobrot készít(ett). Felavatására - Budapest város illetékeseivel egyetértésben - Viktor Juscsenko rövidesen várható magyarországi látogatása alkalmából kerül sor. Méltó helyen.

---

---

A későbbi fejleményekről:

• Sevcsenko 2.0
• Sevcsenko új szobra Budapesten

Csendej Ivan rövidített életműve, avagy tévedni emberi dolog, de újságírónak? 

 A jeles ukrán író, Ivan Csendej november 29-i ungváron bekövetkezett haláláról hírt adva ezt írja a Kárpátalja c. lap eheti száma: "Két regénye és tizenhárom elbeszélése látott napvilágot." Ilyen sovány lenne a 83 esztendős korában elhunyt alkotó életműve? Dehogy! Újságírói-szerkesztői felületességről és fordítói hibáról van szó. Az ukrán nekrológokban (ha onnan vették az adatot) ez a megfogalmazás szerepelt: "десятки оповідань, повістей та нарисів". A десятки többször tízet jelent, magyarra 'több tucatnyi'-ként szokás fordítani, a повість meg éppenséggel kisregény. (Ukránul-oroszul regénynek csak a nagyon "vastag" műveket nevezik, magyar értelmezésben a повість nyugodt szívvel tekinthető regénynek.) Hogy a tizenhárom darab elbeszélés hogyan jött ki ebből, nem tudom, a google-keresővel az író nevével elsők közt felbukkanó oldal például ezt írja: "Автор книжок оповідань, нарисів, повістей" - és felsorol 14 könyvet, 1980-nal lezárva a sort. Holott Csendej az azóta eltelt negyedszázadban is bőven alkotott és sokat publikált. Bár igaz, a teljes bibliográfiájára nem találtam rá, de a pontos adatért valószínűleg elegendő lenne felhívni egy könyvtárost. Ennél persze sokkal egyszerűbb félrefordítani az ukrán nekrológot.

______________

A cikkben linkek voltak, de 2015-ben már egyik sem élt, eltávolítottam őket.

   A Kárpátinfó hírportál ukrán internetes forrásra támaszkodva arról ír tegnapi cikkében, hogy az ukrán nacionalisták már megint Kárpátalja elszakadásával riogatják a riogathatókat. A riogatás alapja annyi, hogy a kárpátaljai ruszinok autonómiát kértek az ukrán kormánytól, valamint azt, hogy végre ismerjék el őket önálló nemzetnek. (A koalícióban részt vevő szocialisták támogatni látszanak ezt a kérést.)

   A nacionalisták azonban az autonómia harasztjának zörgésére azonnal farkast kiáltanak és sietve azt is kijelentik, hogy "a szocialisták a ruszinok mellé álltak, támogatják őket, egy olyan kisebbség jogait védelmezik, amely valójában nem is létezik".

   Ilyen állat pedig nincs, mondta a vidéki bácsika az előtte legelésző zsiráfról az állatkertben, jut eszembe az analógia. Kérdés azonban, hogy ha ruszinok nem is léteznek, hogyan akarhatják elszakítani Kárpátalját Ukrajnától.

   Annak taglalásába most nem mennék bele, hogy a ruszinok önálló nemzetnek tekinthetők-e, vajon elegendő ismérv-e ehhez a saját nyelv és hagyomány, az ukránokétól eltérő nemzeti vallás és történelmi tudat (szerintem bőven), ám annyi bizonyos, hogy ha egy több százezres népcsoport önmagát önálló nemzetként határozza meg, akkor a többségnek semmi oka és joga ebben kételkedni.

   Az autonómia kérdése - ezúttal a kárpátaljai magyaroké - felvetődik a mai Kárpáti Igaz Szóban is, 1991: igen az autonómiára című szerkesztőségi cikkükben összefoglalják a 14 évvel ezelőtti kezdeményezés állomásit, és azt is, hogyan hiúsult meg a népszavazással is megerősített törekvés. Az írás záró részében szó esik a magyar többségű Tisza melléki járás ügyéről is. Ezt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kezdeményezte, 2002-es választási programjának fontos része volt, majd a tavalyi elnökválasztás során a magyar szervezet és a későbbi győztes Juscsenko közötti paktum tárgyát képezte. A győzelem ellenére "természetesen" semmi sem valósult meg belőle. A lap végül kitér arra, hogy a másik magyar szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és annak elnöke (Gajdos István parlamenti képviselő), felismerve a területi alapú autonómia megvalósíthatatlanságát, kulturális autonómiában gondolkodik, aláírásokat gyűjt és törvénytervezetet nyújtott be.

   Mint azonban a tapasztalat mutatja, a régió azon országaiban, amelyekben nyilvánvaló a legfelsőbb hatalom meghatározó erőinek nemzetállami törekvése (Románia, Szerbia és Montenegró, Szlovákia, Ukrajna), az autonómia puszta említésétől is a fejekbe tolul a vér. A nacionalisták hisztériát keltenek, a legfőbb döntéshozók pedig simán leseprik az asztalról a kérdést.

   A ruszinoknak és a magyaroknak pedig marad az álmodozás.

_____________________________

határon túli magyar, Kárpátalja, ukrán, politika, ukrajna, közpol, közblog, Ungvár