A Bárka most megérkezett idei utolsó számában három nemrégiben írt angol szonettem jelent meg. Úgy gondoltam, a petrarcai szonettek után (ezekből száznál többet írtam) megpróbálkozom a versforma Shakespeare-i változatával is. A különbség annyi, hogy az olasz szakaszolást részben megtartottam.
Bár nem először történik, most is különös érzés a Vigiliában látni nevemet, versemet. A gyors átfutás is meglepett: alig másfél hónapja küldtem el ezt az opuszt a szerkesztőségnek, örömömre azonnal elfogadták - és máris az asztalomon a tiszteletpéldány. Ezúton köszönöm mind ezt, mind a szép publikációt, mind a lírai kételyeim iránti megértést. Ez a versem kétség kívül ebben a folyóiratban érzi a legjobban magát.

Öt folyóiratnak küldtem mostanában verseket (laponként kettőt-hármat), el is fogadták mindenütt, közlésben viszont a Parnasszus volt a legfrissebb. Csönge el is hozta a minap bemutatott friss lapszámukat. Benne ezek:
Tudtam, persze hogy tudtam: ez a két vers összetartozik. De mivel 12 év különbséggel írtam őket, valahogy soha nem tudtak egymás mellé keveredni. Most, hogy egy teljesen új verseskönyv összállítása aktuálissá vált, minden korábbinál más szempontok alapján válogatok az elmúlt két évtized terméséből. Így végre egymás mellé és közös főcím alá kerülhet ez a két opusz.
Télen írt haikuim közül néhány megjelent a 2000 összevont júliusi-agusztusi számában. A minap kaptam meg a tiszteletpéldányt, úgyhogy itt most teszem közzé háromsorosaimat.