(2002. dec. 20.) Valószínűleg minden valamire való író érezte már: soha többet nem fog tudni írni. Akad, akinél ez csak a görcstől való félelemként jelentkezik, és rövid idő elteltével újra érzi a korábbi késztetést, leül, minden nagyobb erőfeszítés nélkül munkához lát. Akad, aki erőlteti a dolgot: akkor is dolgozni próbál, ha nincs belső indíttatása – és vagy sikerül áttörnie a gátlásokat, vagy nem. Az utóbbi esetben a gátlás valódi görccsé válhat, és nehéz kideríteni, „fiziológiai” vagy „pszichoszomatikus” okai vannak-e. Aki ugyanis egyszer-kétszer kudarcot vallott az ágyban, a következő alkalmakkor már valószínűleg a kudarcélménytől való félelme miatt válik képtelenné. Ugyanígy, aki írói szándékában nem jut el a sikerig, annak kialakul az alkotói impotenciája, fogalmazásképtelensége – ezek után már nehéz megállapítani, valóban egyszer s mindenkorra kiírta-e magát, avagy csupán az átmeneti írásképtelenség kudarcélménye okozott nála írógörcsöt.

Tartósan én szerencsére még soha nem jutottam mélypontra. Ezt alighanem annak köszönhetem, hogy sokfélét írok. Ha elhagy a költészet múzsája, novellákkal, regénnyel kezdek foglalkozni. Ha befuccsolok a prózával, színpadi kísérletekbe kezdek. Amikor egyáltalán nem megy a szépírás, átnyergelek a publicisztikára. Ha semmi sem megy, még mindig ott műfordítás. Totális csőd esetén: a levél és a napló. Aztán ezekbe novellisztikus elemek lopóznak, máskor lírai megfogalmazásokra ragadtatom magam vagy közéleti állásfoglalásra kényszerülök. Ilyenkor heveny hiányérzet fog: viszketni kezd a tenyerem, hogy írjak, és máris fejest ugrom valami kisepikába, versbe, esszébe.

Az évek folyamán ez a gátlásoldó technikám rutinná, mondhatni megszokássá vált, és az egyes fázisok egymásra fedődtek: még ki sem alakult a prózagörcsöm, de már szonettek verslábait igazgatom; még meg sem csömörlöttem a lírától, de már egy cikk gondolatmenete foglalkoztat; még megy mindenféle munka, de máris levelek és naplójegyzetek tucatjait írom, néha olyan elszántan, mintha életem főművén dolgoznék itt a télikert-manzárdon.

Az írógörcs számomra ellentétes értelmet kapott: azt az életformát jelenti, amelyben minden nap eleget kell tennem a kreativitás lerázhatatlan kényszerének.

(Milyen érdekes, hogy éppen öt éve foglalkoztatott ez a kérdés, és most akkor kerül újraközlésre, amikor mintha lassan túllennék első valódinak látszó alkotói válságomon - 2007.) - Egyes alkotóknál írói mivoltuk egyetlen bizonyítéka az állandó írógörcs