Kiss Ilona értesítése: még karácsony előtt megjelenik az új Beszélő, benne Valóságpróza és látszatvalóság c. esszém.

Értesítés az al-Tisza mentéről: novelláink megjelentek a zEtna webmagazinban: Berniczky Éva: Ahol a lélek tetőzik, Balla D. Károly: Létra a ködben.

Vass Tibitől megjöttek a fotók a Berekfürdőn tartott könyvbemutatóról.

Megérkezett a második tanulmány virtuális konferenciánkra. Beregszászi Anikó: „…ezerszer jaj a nyelvehagyottnak”? Három további szerző jelezte (tegnapelőtti körlevelemre reagálva), hogy ne nyugtalankodjak, időben elkészülnek a szöveggel.

(2002. dec. 14.) Megjelent Kolos beszámolója az ungvári tárlat megnyitójáról, saját fotóival. (Sajnos ezt a tudósítói munkáját pár cikk után abbahagyta - 2007.)

Nézegetem éves publikációs listámat és munkanaplómat  - nagyjából a szokásos, de érezhető az eltolódás a szépirodalom felől a közírás, az esszék és könyvkritikák felé. Ezt egyáltalán nem tartom jó tendenciának. Feltűnő, hogy csak egyetlen novellát írtam az idén (azt is „adott témára”), és verset sem túl sokat. A tucatnyinál is több másegyéb szép termésnek mondható, főleg, hogy néhány komolyabb munka is van közte - mégis jobban örülnék, ha amarra billenne a mérleg. Nem tudom, bennem történt-e valami alkati változás, avagy külső motivációról van szó; ezen belül a külvilág lett provokálóbb, vagy a szerkesztők igénye egyirányúbb. Kíváncsi vagyok, jövőre merre billen a mérleg.

(2002. dec. 13.) Ma csaknem egész nap egy válaszlevélen dolgoztam. Mire befejeztem, rájöttem, hogy semmi, de semmi értelme elküldenem.

Vannak olyan kihívások, amelyeket nehezebb kikerülni, mint elfogadni őket. Az emberben él a vágy, hogy bebizonyítsa: igaztalanok az őt ért vádak. De mielőtt a bizonyításba kezd, érdemes megvizsgálni, hogy az, aki vele szemben a saját véleményalkotásában már eljutott a vád megfogalmazásáig, vajon képes-e bármiféle érvelés hatására ellenkező véleményre térni? Ha erre nincsen esély, hagyni kell az egészet a fenébe.

(2002. dec. 12.) Ma a Kárpátalja c. lap interjú-kérdéseire írtam a válaszaimat. Tisztességes, „kulturált” kérdések, nem állíthatnám, hogy bulvárlap--szerűek. Kicsit talán szokványosak, de hát egy ilyen rövid, alkalmi interjúban amúgy sem lehetne a dolgok mélyére lefúrni. Csak utólag vettem észre, hogy 6 felvetésből 5-re nagyjából nemlegesen reagáltam, vagyis amire az újságíró rákérdezett, remélve, hogy arról fogok beszélni, arra én megráztam a fejemet, és az ellenkezőjét kezdtem fejtegetni. No de hát mit is mondhatnék például arra a kérdésre, hogy mit tartok fontosnak átadni a jövő nemzedékének? Elképzeltem, milyen jó kis szokványos választ remélt a kérdező, a lap, és talán az olvasó is. De én azt írtam, amit gondoltam, vagyis hogy nincsenek ilyen átörökítési ambícióim: a jövendő nemzedékek majd eldöntik, mit fogadnak el, és mit tesznek a lomtárba abból, ami a korábbi nemzedéknek sajátja volt. Ha egyszer rám is inkább a tagadás, semmint az elfogadás a jellemző, milyen jogon várhatnék mást az utánam jövőktől?

(2002. dec. 11.) Akkor hát menjünk sorjában.

1. Először jött Dupka Györgytől az első „Kalász Márton találkozó” című meghívó.
2. Erre én egyrészt küldtem egy rövid reagálást a feladónak (LÁSD ITT), másrészt egy hosszabb levelet Kalász Mártonnak (ennek másolatát Gyuri is megkapta): LÁSD ITT
3. Erre reagált Dupka ezzel a személyeskedő és rágalmazó levéllel: LÁSD ITT (ugyanakkor a javított „Kalász Márton találkozó”-t is elküldte).
4. Én az alábbi szövegű viszontválaszt küldtem: LÁSD ITT

(2002. dec. 10.) Tegnap levelet írtam Kalász Mártonnak, a Magyar Írószövetség elnökének Kárpátaljára érkezése és az az ungvári tanácskozás okán. LÁSD ITT - Erre ma reggel Dupka Gyuri (akinek a másolatot elküldtem) elég éles hangú, helyenként kissé személyeskedő-vádaskodó levélben reagált, többek között azt állítva, hogy „öntömjénező” és „egocentrista” vagyok. (Utóbbi jelző különösen tetszik!). Azonnal válaszoltam neki, kérve, járuljon hozzá, hogy a véleményét itt közzétegyem. Erre ma estig nem jött válasz. Kíváncsi vagyok, beleegyezik-e ebbe, vagy ő is megelégszik azzal, hogy magánlevélben odamondogasson nekem. Holnap újra kérni fogom a hozzájárulását a közléshez, jelezve, hogy ha nem reagál, azt beleegyezésnek veszem.

(2002. dec. 9.) Megjött Dupkától a MÉKK-meghívó az irodalmi tanácskozásra. Szó se róla, van néhány furcsasága - de azon csodálkoznék, ha nem lenne. Az első talán az, hogy a rendezvény címe: Kalász Márton találkozó. Ami értelemszerűen a Kalász Mártonról elnevezett találkozónak lehetne a címe, de persze nem erről van szó, hanem hogy a vele való találkozás jegyében zajlanak az események. A másik szembeötlő furcsaság, hogy a háromnapos program dátumai: dec. 13., 19., 20. Azaz a pénteki nyitónap után egy hét szünet következik, és a következő szombaton folytatódnak az események. A 13-án érkező magas vendég 19-én Bereg-, 20-án pedig Ung-vidéki programot bonyolít le, ám nem tudni, mit csinál 14-étől 18-áig. Vagy csak elírták a dátumot?

(2002. dec. 8.) Olvasom a tegnapi Kárpáti Igaz Szóban, hogy december közepén a MÉKK kétnapos irodalmi rendezvénysorozatot szervez, ennek keretében Ungváron tanácskozást tartanak a kárpátaljai magyar irodalom helyzetéről. Sajnos a helyszínt és a pontos időpontot nem adták meg, pedig jó lenne tudnom, hogy vigyázhassak, nehogy odatévedjek véletlenül.

(2002. dec. 6.) Időnként úgy érzem, sikerül egy-egy lépést tennem afelé az álmom felé, hogy a magam örömére való írás mellett pénzkereső tevékenységem a webszerkesztés, honlapkészítés legyen. Amikor megkaptam a megbízást a beregszászi főiskola honlapjának a szerkesztésére (LÁSD), azt reméltem, ez folyamatos munkát és keresetet jelent majd, de a lelkes indulás után hamar alábbhagyott a dolog intenzitása, néha hosszú hónapok telnek el anélkül, hogy egyetlen oldalt is frissítenem kellett volna... (Most viszont mintha újraindulni látszana a dolog.) (frissítés: A főiskola szájtját aztán úgy "vették el" tőlem, hogy nem is szóltak, egyszerűen elkezdték fejleszteni a korábbi, gyengének talált verziót. Többszöri átalakítás után mára egyébként elég jó, profinak mondható honlappá vált, ha lehet is néhány dolgot hiányolni - 2007.)

(2002. dec. 5.) Hosszabb hanyagolás után tegnap újra a regényemmel foglalkoztam. Időnként megcsömörlöm a saját szövegemtől, félre kell tennem. Csak az a baj, hogy amikor újra nekiállok, nem tudom ott folytatni, ahol elhagytam, hanem visszamegyek az elejére, eredetileg azzal a szándékkal, hogy „beleolvassam magam”. De már az első oldalon találok igazítani valót, belepiszkálok, és attól kezdve elkezdek bogarászni rajta, fél nap alatt alig haladok előre. Akkor észreveszem magam, előreugrok, de ott meg hiányérzetem támad, „hogy is jön ez ide?” - és vissza kell görgetnem néhány oldalnyit. Napok telnek el, mire utolérem magam. Az eltöltött időnek nagyobbik része: láthatatlan, kimutathatatlan aprómunka. Nem ritkán fölösleges is: a többszöri javítgatást gyakran elvetem, mert rájövök, mégis a kiinduló változat volt a legjobb. Tetten érhető eredmény akkor születik, ha sikerül beleírnom, hozzáírnom valamit a kész szöveghez. De ez esetben is jártam már úgy, hogy amit beletűztem, azt néhány oldallal később hajszálra ugyanúgy fogalmazva megtaláltam...