(2002. nov. 17.) Ungváron alig akadt olyan hét, hogy akár 2-3 alkalommal is ne lenne tűzijáték. Teljesen megszokott dolog: miközben este tévézünk (vagy már alszunk), éjféltájt meghalljuk a durrogást. A nagy ropogásban fel-felragyognak a felhők, a röppentyűket vagy látjuk vagy nem (gyakran csak visszfényük villan a kilátást elálló egyetemi korpusz fölött). A gyerekeim eleinte lázba jöttek, kisorjáztak az erkélyre, onnan talán többet láthatnak. Néha hosszú percekig eltart a káprázatos parádé, máskor csupán tucatnyi magányos rakéta röppen.

(2002. nov. 16.) Tegnap Tóth István látogatása. Nagyon kellemes, „egész estét betöltő” beszélgetés. Kölcsönösen elmondtuk egymásnak, mi a bajunk a világgal, illetve főleg saját környezetünkkel. Nemigen tudtunk olyasmit állítani, amivel a másik, lényegét tekintve, ne értett volna egyet. Ebben az az érdekes, hogy - szigorúan véve - más-más „oldalra” húzunk. De ezt az „oldalasdit” egyben tagadjuk is, még ha ezzel összefüggésben volt is kis afférunk... Éppen ezt sikerült szerencsésen feloldani előbb levélváltással és most a találkozással. Kellemesen érintett, hogy István rendszeres olvasója honlapomnak: többször is elkezdtem volna elbeszélni valamit, ám kiderült, már olvasta a naplómban. Egy kicsit csapda is ez: „elírok” magam elől mindent, ami elmesélhető lenne. Jóízűen megeszem a magam kirakta csali-sajtot, és csodálkozom, hogyan kerültem ketrecbe.

(2002. nov. 14.) Van egy új videómagnónk... Az elsőt vagy 8-10 éve vettük, használtan. Nagyon rövid ideig működött rendesen, aztán már állandóan javítani kellett, pár év alatt a szerelőnek apránként kifizettük a vételárat.

(2002. nov. 12.) A minap kassai unokabátyám elküldte e-mailben közös dédapánk, Balla Endre hetven egynéhány esztendővel ezelőtt készült fotóját. A képen az öreg látszatra bóbiskol, de valójában inkább az átszellemültségtől hunyta le a szemét, ugyanis a kép hátlapjának felirata és egy unoka tanúsága szerint: „Nagyapa istentiszteletet hallgat”.

Istentiszteletet? Az udvaron, két hordó mellett? Igen - rádión!

A kisebbik hordó tetején látható a hangszóró (hatszög alakú peremmel), amely nyilván a benti készülékhez csatlakozott és kifejezetten azt a célt szolgálhatta, hogy a vasárnap délelőtti napsütés és az Ige egszerre melengesse az öreget.

(2002. nov. 11.) Belekukkantottam tegnap a Kárpátalja c. lap online-kiadásába (nov. 8-i szám). Egyebek mellett beszámoló olvasható benne a beregszászi Illyés-megemlékezésről. Természetes dolog, hogy egy centenáriumi ünnepségen felső fokú méltató szavaknak kell elhangoznia, de nem gondolom túl szerencsésnek, ha a legnagyobb kárpátaljai magyarságszervezet első embere a Nyugatot kárhoztatja amiatt, hogy Illyés nem kapott Nobel-díjat. Maga a megfogalmazás is eléggé furcsa: „Sajnálatos, hogy amikor döntés született arról, melyik magyar író kapjon irodalmi Nobel-díjat, nem rá esett a választás.” Ez a felvetés így teljesen hamis, hiszen azt sugallja, mintha Illyés most Kertész ellen lett volna versenyben. (Amikor Illyés neve felmerült, akkor viszont egyik magyar sem kapott...). Hasonlóan fals ez a gondolat is: „Járt volna neki, járt volna a magyaroknak, hogy ezt a teljesítményt ismerje el a Nyugat.”