(2003. febr. 16.) Újra van lemezjátszóm! Újra le tudom forgatni azt a kb. 200 bakelit korongot, amelynek javát még kamasz-, majd legénykoromban vásároltam össze Unváron, Kijevben, Budapesten, Moszkvában, a Krímen, mindenütt, ahol megfordultam és volt módom lemezes üzletbe bekukkantani. Két legnagyobb portyázó helyem Pesten a Csehszlovák Kultúra Háza (a Károly, akkori Tanács körúton) és méginkább a Lengyel Kultúra Háza (az Andrássyn, akkor Népköztársaság útján). Utóbbi helyről legalább 30 lemezem származik, lengyel jazz, jazz-rock, blues (pl. SBB) és, na most fel kellene állni, megnézni, hogyan írják helyesen a nevet: Czeslaw Niemen, atya ég, 20 éve ki nem mondtam, le nem írtam ezt a nevet, pedig akkoriban jobban ismertem, többet hallgattam, mint Zoránt és Koncz Zsuzsát együttvéve. Orosz jazz is van bőven, Alexej Kozlov és az Arsenal pl. De megvan az összes (!) Omega, Illés+Fonográf, LGT a két utolsót kivéve. Generálok, Skorpiók, Piramisok, Bergendik... És pár tucatnyi klasszikus is, főleg barokkok, de akad pár modern, Sosztakovics, sőt, Pendereczki is. Egészen lázba jöttem attól, hogy ezeket most a hosszú lemezjátszónélküliség után újra meghallgathatom.

(2003. febr. 14.) Napokig csak csordogálnak az események, aztán meg minden hirtelen és egyszerre felpörög. Még alig tudtam napirendre térni afölött, hogy a Kriterion kéri a regényem (Szembesülés) kéziratát. Ez ugyan e percben még le van kötve az utóbbi könyveimet gondozó pécsi Pro Pannoniánál, de az igazgatója legutóbb nem nyilatkozott valami biztatóan a kiadási lehetőségeket illetően. Most írtam neki, rákérdeztem, számíthatok-e valamire. Mert ha nem, adom a Kriterionnak. (Komikus adalék: a regény nincsen teljesen készen, pedig gyakorlatilag 13 éve írom; kétszer már befejeztem, megjárt két kiadót, most van a harmadiknál - de nyáron elkezdtem újraírni, és még lenne vele munkám; de Kolozsvárról szűk hónap határidőt kaptam csak.) [Konkrét rákérdezésemre aztán a Pro Pannonia elkötelezte magát a Szembesülés mellett, és 2005-ben meg is jelent. - 2008.]

Bármilyen kedvező fejlemény, ez mégsem tud most annyira foglalkoztatni, mint a virtuális könyvbemutató előkészületei, közelgő időpontja. Ma KÉT NAGY EMBERt nyertem meg a résztvételre. Hosszan tűnődtem, hogy nevüket eláruljam-e már most, vagy mindenki az épp egy hét múlva szétküldendő meghívó révén értesüljön róla. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Szó se róla, hízeleg a hiúságomnak, hogy ilyen kaliberű személyiségek várhatók a premierre, épp ezért picit körvonalazom kilétüket. Egyikük az internetes világ egyik legismertebb magyar szekértője, aki filozófiai, esztétikai, történelmi aspektusból vizsgálja a világhálót és hatását, a szövegek szabad terjedését és létezésük új dimenzióit. Több könyvet is írt erről. Levelében nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a könyvbemutatónk „a posztcopyright kultúra egyik kezdőpontja lehet”. A másik súlyos egyéniség maga is őskomputeres, ősinternetes alkotó, legélesebb tollú publicistáink egyike, aki a dolgokat mindig metafizikai beágyazottságukban vizsgálja. Ő meg arról írt, hogy a virtuális könyvbemutatón bármilyen faktuális gesztus csakis mint „a szemléletben tükröződő eventualitás” értelmezhető. Milyen igaz!

Éva figyelte, amint sugárzó örömmel fogadtam ezeket a leveleket, és azt mondta, úgy lelkesedem, mint egy gyerek.

Vállalom, és nem tűnődöm azon, hogy ez vajon a gyengém-e vagy az erényem.

(2003. febr. 12.) Érik az embert meg- lepetések. Keresgélek a neten, pró- bálok utánanézni annak, amit Rollay Dák Béla interjújában olvastam, közben más keresőrendszereket is kipróbálok, nem-magyarokat is, az AltaVistát például, aztán a kereső- kérdéseket variálom, és már nem is tudom, honnan hová jutva megtalálom egy ismeretlen szövegemet. Mi a szösz?