Ez egy igen rossz regény. A nagy része lapos jópofizás és erőltetett meseszövés. Nem tagadom: az indítása valóban zseniális, és a kezdeti jelenet lendülete még kitart három-négy fejezetig. Ezek már nem olyan jók, de még legalább szórakoztatók. Aztán úgy az ötödik fejezettől a dolog egyre laposabbá, érdektelenné válik, a közepétől pedig gyakorlatilag olvashatatlan. Csak azért rágtam át magam rajta mégis, hogy lássam: végig ilyen lesz, vagy újra megcsillan-e valami benne. Nem csillan.
Egyfelől olyan színvonalú szóviccekre alapul a szöveg jó része, mint amilyenekkel néhai S. Ferenc kollégám reggelente az agyamra ment és megkeserítette munkahelyi napindító kávézásunkat, másfelől a vájt fülűek részéről talán abszurdnak és groteszknek gondolt helyzetekből nekem inkább csak az izzadságszag és bosszantó képtelenség jött át. Ahelyett, hogy egy-egy újabb fordulat felcsigázta volna az érdeklődésemet: mi lesz ezután - inkább az érdektelenség kezdett elhatalmasodni rajtam. Miért is kell nekem ilyen szart olvasnom, merült fel bennem többször is.
Na, aztán a vége minderre rátetézett. Szájbarágós és többször elismételt magyarázatok, kierőltetett végkifejlet, édeskés happyend - csupa olyasmi, amit legkevésbé kedvelek.
Utólag nagyon sajnáltam az időt, amit Rejtőre pazaroltam.
Olvasom Hegedűs Gézánál, hogy ez állítólag paródia lenne. Nos, ha az, annak még gyengébb, mint műnek. A paródia akkor élvezhető, ha túllép azon a műfajon, amit parodizál. Én egyszer sem tudom elhúzni a számat, amikor az Irigy hónaljmirigy c. együttes popslágereket parodizál, mert az eredeti és a paródia egyformán ugyanaz a fos. De nézhetetlennek tartom a katasztrófafilm-paródiákat is, amelyek eredetije gyakran valamivel mégis tisztességesebb anyagból van összerakva, mint a karikatúrája. Ugyanígy: ha a Piszkos Fred kalandregény-paródia akarna lenni, akkor az a fő bajom vele, hogy a kalandregényt sem becsülöm sokra, így az a paródiája sem tud érdekelni, amely maga is kalandregény; pláne, ha rossz, mert ugyanazokkal a hitvány eszközökkel él, mint amaz, anélkül, hogy kellőképpen eltávolodna tőle. Ha Rejtő groteszket, abszurdot akart volna alkotni, akkor például miért tartja szükségesnek, hogy minden szálat elkössön, és minden történésnek mégis valamiféle hihető, elfogadható magyarázatát adja? Ha a tengerbe dobott halott háromszor is visszatér a fedélzetre, az, ahelyett, hogy komolyan vennénk, lehetne mulatságos (paródia) - de akkor mi a fenének a végén aprólékosan "megoldani" a rejtélyt? Ha a képtelen szerepcserén, amit nem lehet komolyan venni, jókat derülhetnénk (paródia) - akkor mi a fenének az egészre "realista" és szájbarágós magyarázatot adni? Rejtő nagyon is meg akart felelni a kalandregény ismérveinek, lázasan igyekezett minden kiizzadott képtelenségre hihető magyarázatot adni, így lett a műve groteszk és abszurd helyett egyszerűen zavaros.
A következő 35 évben, azt hiszem, nem olvasok újabb Rejtőt.