Régebbi oldalaimon szinte tobzódtam a számlálókban. Mostanában itt a blogomon megelégszem néhány láthatóval és két rejtettel (utóbbiak a legpontosabbak: a Google Analytics és a blog.hu saját statisztikája), és rég leszoktam arról, hogy árgus szemmel naponta figyeljem a látogatottsági görbéimet és a földrajzi megoszlásokat. De most egy elég jópofa kis számlálóra bukkantam, ez azt mutatja, hány olvasó "van vonalban" és mely országokból csatlakoztak. A mellékelt ábrán épp 10-en voltak. Egy ideig most ez az ablak a jobb hasáb tetején lesz látható - leginkább nyájas olvasóim szórakoztatására. [Frissítés: Sajnos nem működött megfelelően az alkalmazás, gyakran be sem töltődött és lassította az oldalt. Előbb csak lejjebb tettem, aztán pár hét múltán eltávolítittam.]

Az ember néha időnek előtte elfelejti, hogy volt már egy "Időnek előtte" című verse - és ezt adja egy másiknak is. Így nekem most két teljesen különböző versem hallgat ugyanarra az egy névre - derült ki, miközben tízegynéhány évre visszamenően igyekszem minden publikált munkámat elhelyezni írói weboldalamon. Az építés alatt álló időrendi versjegyzékben így az egyik [1], a másik [2] megjelöléssel szerepel a 2004-es és 2005-ös évszám alatt. Ennél rázósabb eset csak egyszer fordult velem elő, amikor egy versfordításomról hittem azt, hogy sajátom. Történt, hogy

Legutóbbi kis májusi gyűjteményem óta tovább aforizmosodtam, így most újra átadok egy kisebb csokrot azokból a C-dulokból, melyeket aktuálisan főleg Facebook-oldalamon és Twitteremen szoktam megosztani olvasóimmal (olykor tucatnyi hozzászólást kiváltva). Az utóbbi rendszerben egyébként felfedeztem, hogy már mások is írnak BDK-idézeteket, erre bukkantam ugyanis gergo tollából: "Múltkor az jutott eszembe, hogy »Tehetetlenségében a tettlegességig ment el.« Gondoltam, hogy alkottam egy bdk-quotationt!" Hát tessék, akkor néhány eredeti BDK:

A Piréz blog újabb tiszteletbeli pirézt avatott Dr. Dániel Péter ügyvéd személyében, aki szétkente reggelijét a VPOP épületében kifüggesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatán. (Bővebben) Ugyanő volt az, aki a Facebookon a Tiltakozunk az "Orbán-bulla" és annak kötelező kifüggesztése ellen! c. oldalt alapította - úgy gondoljuk, ezekkel a cselekedeteivel bőven rászolgált a tiszteletbeli piréz titulusára ("mellesleg" az is ő volt, aki 2008-ban a Magyarországi Kisebbségek Pártja képviseletében részt vett a Magyar Gárda megszüntetését célzó peres eljárásban). A blog korábban Cs. Kádár Pétert avatta pirézzé, amiért genetikai származása ellenére cigánynak vallotta magát.

Turbuly Lilla

A pondró, akiről leették az almát

Berniczky Éva: Várkulcsa. Magvető, 2010, 192 oldal, 2490 Ft

„Mielőtt kitalálhattam volna a főmosómestert, összeakadtam eleven másával. Sajnos hajlamos vagyok a találkozások elkapkodására, valami kóros türelmetlenséggel keltem életre fikcióimat.” Ezzel a vallomással kezdi Berniczky Éva egyik novelláját, a Jégármányt, mintha kulcsot szeretne adni az olvasónak saját írói világához. Azt azonban, hogy álkulcsról van-e szó vagy valódiról, nem olyan könnyű eldönteni.

Mostantól "gyárilag" biztosítja a blog.hu azt a funkciót és gombot (a megosztási lehetőségekkel együtt), amelyről májusban írtam, s amelyet, mivel a kis ikonokat nem tudtam a nekem legtetszőbb helyre helyezni, időnként szüneteltettem. Most azonban a legmegfelelőbb helyre került: így újra lehetőség van a tetszésnyilvánításra: (lásd a bejegyzés alját).

• Facebook-oldalam
• Több Facebook

Frissítés később: A Tetszik gomb továbbra is eléggé lelassította az oldal teljes betöltődését, úgyhogy pár nap próbaidő után töröltem. Akinek valóban tetszik valamelyik posztom, az a Megosztás gombbal tegye közzé a Fészbukon - és ott más is lájkolhatja.

2000 előtt írt válogatott verseim webre vitelében most értem azokhoz a tőlem valamelyest szokatlan hangú darabokhoz, amelyek a Permutációk c. ciklust alkotják, s amelyekben bizonyos ógörög alakokat, mitológiai fogalmakat elegyítek egyfajta modern, szorongásos és elidegenült életérzés-képekkel, több versen át variálva-bővítve őket, egészen a Bójasor c. nagyobb lélegzetű látomás-versig (utóbbinak jelzésszerűen dramatizált változatát magam adtam elő egy Magyar Műhely-találkozón: az avangárdhoz szokott közönségnek tetszett kis performanszom). Apolló és Püthia szerepeltetése nem véletlen: ekkoriban erősen foglalkoztatott a görög mitológia, eléggé bele is olvastam magam (azóta sajnos szinte minden kiesett a fejemből) - minderre többek között azért volt szülségem, mert ekkor már készültem Szembesülés c. regényem megírására (röpke 13 év alatt tető alá is hoztam), és ebben a mitológiai párhuzamoknak hangsúlyos szerep jutott. További érdekesség, hogy a ciklus versszövegeit utóbb felhasználtam Bójasor c. színpadi játékomhoz, amelyben Apolló és Püthia fontos szerepet játszik (benne van drámakötetemben). És még egy adalék: a darabban és az azonos című elő-versben is megjelennek egy gyilkosság képei: ezek , bár erősen stillzáltak, nem teljesen légből kapottak, hanem egy általam iól ismert szentendrei könyvtáros  hölgy meggyilkolásának a körülményeire alapszanak. Íme a versek:

Korai halálom miatt kedves irodalom-történész barátunk együttérzését fejezte ki Évának. Illetve nekem, mert az internetes csevegő programban az én üzenőfalamra írta, mennyire fájlalja a dolgot, és hogy nem is tudja, miként lehetne utolsó kívánságomat teljesíteni, miszerint „halálom után szövegfájl szeretnék lenni” – de majd beszél a hollandiai magyarokkal, hátha segíthetnek.

Idős barátunk egyáltalán nem őrült meg, könyveket ír, komoly tanulmányokat publikál, rangos testületek tagja – épp csak kicsit szétszórt, szeles, nem mindig figyel a részletekre, s éppenséggel a digitális kommunikáció terén sem a leggyakorlottabb. Meg hát nyilvánvalóan nálamnál nagyobb írók állnak az érdeklődése homlokterében, így még egyik internetes életrajzomban sem látta (vagy nem vette észre), hogy ötvenedik születésnapom és a blogomban végrehajtott virtuális öngyilkosságom óta „a legaktívabb posztumusz írónak” nevezem magam. A csevegő programos profilomban is évek óta mint „BDK posztumusz” szereplek, s hiába váltottunk már számos üzenetet korábban, csak most szúrt szemet neki a halálutániságomra utaló kifejezés, és most először figyelt fel az évek óta ott díszelgő mottómra is, amelyet utolsó kívánságomnak gondolt. Ráadásul ezt az egészet úgy fogta fel, mintha Évától eredő, neki szóló küldeményeként jelent volna meg előtte a képernyőn. Holott valószínűleg nem történt más, mint hogy véletlenül a nevemre kattintott partnerlistáján, erre megnyílt a profiloldalam, és ő azt látta, amit látott – sebtében kondoleált hát Évának.