-
weboldalad akkor számíthat sikerre, ha eleget tesz 7-8 nagyon fontos Google-elvárásnak, plusz még legalább ugyanennyinek abból a 20-25-ből, amelyek szintén jelentős szerepet játszanak a találatok rangsorolásában
>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > > |
---|
Kik a pirézek, hol élnek? műhely |
|||||||
weboldalad akkor számíthat sikerre, ha eleget tesz 7-8 nagyon fontos Google-elvárásnak, plusz még legalább ugyanennyinek abból a 20-25-ből, amelyek szintén jelentős szerepet játszanak a találatok rangsorolásában
Az előző fordulóban az arab számok kaptak szerepet, a mostaniban pedig a
A feladvány az alábbi számsor:
XII
XXIII
Kérdés: Mi a következő számjegy?
XII
XXIII
Nagya: VI
Ja: I
Jim: II
KapitányG: XVI
A számsor innen nem folytatható. Ezek után egy Veszprém megyei város nevét kértem, a helyes választ Szedlák Ádám adta meg: Pápa
Figyelem! Aki nem akarja látni a megoldást, ne görgesse tovább az oldalt!
A megfejtés következik!
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
» »
Hát igen, ezek nem is annyira római számok, mint inkább
X. Piusz
- az utóbbi 100 év katolikus egyházfői (1903-tól napjainkig).
Gratulálok mindenkinek, aki előbb vagy utóbb, de rájött a megoldásra.
A forduló eredménye:
A játék összesített állása (első + második forduló)
I. hely: Nagya - 20 pont (10 + 10)
II. hely: KapitányG - 14 pont (10 + 4)
III-IV. hely: Szedlák Ádám - 8 pont (6 + 2)
III-IV. hely: Ja - 8 pont (0 + 8)
V. hely: Jim - 6 pont (0 + 6)
VI. hely: Tatár Balázs János - 3 pont (3 +0)
Az idegen ötletet követve a magyar bloggerek önfeltárulkozása itt kezdődött, én pedig az első körben vallomást tevő Rabbit merénylete révén kerültem a láncba. A mém-játék
lényege, hogy elmondunk 5 személyes dolgot, amit amúgy viszonylag ritkán hirdetünk. Az önvallomás végén pedig további öt áldozatot választunk, akitől hasonlót várunk.
Nos, mivel éppen 10 éve írok a nyilvánosságnak szánt naplójegyzeteket, nincs könnyű dolgom, amit akartam, azt már kiteregettem, amit meg eddig sem, az miért pont most? De azért összeszedtem magam és találtam öt olyan (szégyenletes) tényt, amelyet eddig fondorlatos módon eltitkoltam az életemből.
1. Tizenéves korom derekán, mielőtt Rolling Stones és rock-rajongóvá váltam, Bobby Solo volt a kedvenc énekesem, a magyarok közül pedig Aradszky László és Harangozó Teréz. Ó jaj.
4. Egyszer Molnár C. Pál nevét összetévesztettem Kálmán C. Györgyével, ráadásul a sajtóban (igaz, hogy csak egy képaláírásban).
3. Létezik két dolog, ami miatt olykor képes vagyok feladni ezt-azt egyébként szigorú elveimből.
2. Bár az ellenkezőjét hangoztatom, titokban mégis jó írónak tartom magam.
4. Hálátlan típus vagyok.
5. Nem olvastam az Ulyssest.
----------------
A lánc (valójában piramis!) további tagjaiként őket szemeltem ki áldozatul:
Mezei Krisztina | Évi | Újlány | Jónás Péter | Kolos
Talán sikerült az elmúlt hat napban körbelőni az életemet.
Mégis akadt, amit kimaradt, például a zene, amely nélkül, mint tudjuk, lehet élni, de nem érdemes. Én jó sok és sok jó zenével élek, amíg asztalomnál ülök, épp addig szól mellettem valamilyen. Nem esett szó olvasmányokról és filmekről, meg hát politikáról sem, és ezt egyáltalán nem sajnálom.
Amit viszont nem hagyhatok ki, az a játék.
Ha választani kellene, hogy homo sapiensnek vagy homo ludensnek tekintem-e magamat, gondolkodás nélkül az utóbbit mondanám. Az értelmes ember ugyanis nem feltétlenül játékos, ellenben a játékos feltétlenül értelmes. Sőt, az értelme kifinomult, fantáziája fejlett, rendelkezik kombinációs készséggel. Jó esetben még humorérzéke is van. Ami nagy, elvakult szenvedéllyel, halálos elszántsággal, gyötrő küzdelemmel jár, az szerintem már nem is igazi játék, hanem mánia vagy betegség, netán foglalkozásszerűen űzött mesterség. Játszani nem lehet véresen komolyan, sakkozni nem úgy kell, ahogy a világbajnokságon teszik, hanem valahogy úgy, ahogy Karinthy leírja a Sakkozókban. Géppel szemben bármit is játszani pedig a legteljesebb érdektelenség. Olyasmi, mintha a borkóstolást felcserélnénk kedvenc italunk vegyelemzésével.
A szellemi játékok iránti vonzalmammal legalább annyiszor szórakoztattam kisebb-nagyobb társaságomat, mint ahányszor az agyukra mentem vele. Ha a beszélgetésben beállt egy pillanatnyi csend, máris azt kérdeztem, hogy akkor most barkochbázunk-e vagy szópókerezünk. Később már megspóroltam a rábeszélésükre szánt időt, rajtaütésszerűen nekiszegeztem valakinek a kérdést: „Tárgy?”, vagy bejelentettem: „Mr. X. vagyok, lehet kérdezni.”
Voltaképp az irodalom is játék, sőt, a művészet egésze. Görcsös erőfeszítésből ritkán születik nagy mű, a szellem szabad szárnyalásából annál inkább. A szenvedés, az átélés, a felemelő vagy lesújtó tapasztalat legyen meg előtte; magában az alkotási folyamatban már a teremtés öröme domináljon.
Huizinga Homo Ludens c. művében ennél is messzebbre megy, szerinte „az emberi kultúra a játékban, játékként kezdődik és bontakozik ki”. Tudjuk, szinte bármiből le lehet vezetni bármit, nagy eszmerendszerek egyformán jól ráépíthetők olyan fogalmakra, mint anyag, lét, szubjektum, isten, megismerés, lélek, szeretet, káosz, valóság – ezek sorából egyáltalán nem lóg ki a játék, miért ne tekinthetnénk tehát éppen ezt minden kezdetek kezdetének.
S ha már legutóbb a digitális univerzum nagyszerűségéről írtam, most is hírbe kell hoznom, mint a legkitűnőbb játékteret. Nem a virtuális valóságban zajló számtalan „életutánzó” lehetőségre gondolok, bár kétség kívül borzongató dolog a fejünkbe húzni egy sisakot és ezzel máris gladiátorként lépni az arénába, mint ahogy a szerep- és stratégiai játékok sokasága is izgalmas dimenziókat nyit. Engem azonban az irodalom-közeli, szövegszerű játékok érdekelnek a leginkább, ezért indítottam el honlapomon – például – a képzetes szavak lexikonját, ezért veszek részt sosem volt költők életművének a gyarapításában, ezért vagyok társszerző egy festmény vagy képeslap titkát novellával megfejtő projektekben.
Érhető lépés, ha valaki beszáll olyan erőpróbákba, amelyeknek ismeri a szabályait. Ennél valamivel őrültebb vállalkozás úgy kipróbálni magunkat valamiben, hogy a lényegét sem igazán értjük. Márpedig én ezt tettem nemrégiben, amikor beneveztem az első magyar keresőoptimalizáló versenybe. Ebben egyáltalán nem zavart a tény, hogy sejtelmem sem volt arról, eszik-e vagy isszák a keresőoptimalizálást. Beszálltam, mert bár nem tudtam, hogyan kell elérni, de maga a cél izgalomba hozott: olyan honlapot kell készíteni, amely a Google internetes keresőrendszerben a pillangószív kifejezésre adódó találati listán az első helyre kerül. Miért éppen pillangószív? Mert a játék indítója olyan szót választott, amelyből azelőtt egyetlen egy sem volt fellelhető a weben. Néhány hónap alatt a pillangószív elárasztotta a magyar internetet, most kétmillió feletti találat adódik, és nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy az én versenyoldalaim egyike-másika benne van az első tízben. Holott hályogkovácsként indultam a szemészprofesszorok futamában, ráadásul a kulcsszót is eléggé idétlennek találtam ahhoz, hogy csak úgy tollamra tűzzem. Nem tehettem vele mást: játékot csináltam belőle. Előbb megpörgettem giccses tartalmát, aztán vicces szólásokba építettem bele, majd politikusok szájába adtam. Orbán Viktor meg is hirdette azonnal a polgári pillangószív mozgalmat, Gyurcsány Ferenc pedig bejelentette, hogy elkúrták a pillangószívet. De lett hamarost liberális és ukrán pillangószív-oldalam is. S hogy ne magányosan hadonásszak a lepkehálóval, a nagy versenyen belül kis maszek játékot hirdettem netbarátaim, blogíró társaim számára, komoly pillangószívatológiai címek elnyerésért küzdve az egyik fordulóban például Petőfi Sándor pillangószíves verseit kellett megalkotniuk.
Nos, a végeredmény kihirdetésére éppen a mai napon került sor, a pillangószív-döntő résztvevői a kulcsszóra épülő egy-egy regény és a belőle készült film világbemutatójának a beharangozó szövegeit írták meg. Nem is akárhogyan!
Végül egy olyan össznépi társasjátékról, amelyből évről évre nem sikerül kimaradnom. A karácsonyi és újévi képeslapküldési mánia már sok bosszúságot okozott nekem. Persze, igyekszem én értékelni barátaim, ismerőseim kedves gesztusait, de bevallom, a tizedik-huszadik havas tájnál, feldíszített fenyőnél, betlehemi Jézuskánál, télapós szánnál, éneklő szarvasnál és repdeső angyalkánál már kicsit kezdek ideges lenni. Pláne, hogy viszonozni is illenék a sok-sok figyelmességet. Nos, az alkalmat kihasználva most elébe megyek a dolognak, alábbi képversemmel ezúton kívánok mindenkinek minden ilyenkor szokásosat.
De csak akkor, ha megígérik, hogy nem viszonozzák.
_______
eredeti: litera, 06. dec. 18.
a fentebbi posztban hivatkozott Homo Ludens weblapom TOP10-es helyezésű a Google keresőtalálatok között - ezt honlapoptimalizálással és a keresőmarketing legális eljárásainak alkalmazásával értem el.