Időről időre megfed engem hajdani tanárom. Amióta rám talált az interneten, nem állja meg, hogy szóvá tegye, ha valamelyik megnyilvánulásom szúrja a szemét. Az még hagyján, hogy a magyarországi történések értékelésében eltér a véleményünk, de érdekes mód a kárpátaljai és ukrajnai dolgokat ő akarja jobban tudni nálam – holott lassan húsz esztendeje már annak, hogy nem él itt. Tanárember részéről persze a mindentudás és mindent jobban tudás bocsánatos bűnnek minősül, kioktatásai, számonkérései mégis bántanak. Leginkább talán azért, mert én nyilvánosan – cikkben, blogbejegyzésben – érvelek időnként valami mellett vagy ellen, ő viszont kizárólag magánlevelekben fejezi ki rosszallását. Többször felajánlottam, vitatkozzunk az internet nyilvánossága előtt, ám ettől mindannyiszor elzárkózott azzal az indokkal, hogy tőle idegen a közszereplés. Maradnak hát a magánfejmosások – megannyi tanári intő.
Mivel mentálhigiéniai okokból jó ideje nem foglalkozom a Kárpátaljára irányuló támogatások - hm, mondjuk így: - anomáliáival, ezért eszem ágában sincs bármibe újra beleártani magamat (véleményemet sokszor, sok helyütt megírtam), ám egy aktuális és konkrét pengeváltás okán most mégis látogatóim szíves figyelmét kérem, nem ajánlva többet, mint hogy olvassák el figyelmesen az alábbi két írást, a cikket és az ellencikket:
• Kedvesen nosztalgiázik Kárpátaljáról az ungvári egyetem volt vendégtanára, Kovács Imre Attila:
Többször előfordult már, hogy nálam érdeklődtek: hol is található az interneten a kárpátaljai települések kétnyelvű névazonosítója. Kisebb fajta keresgélés után mindig tudtam eligazítás adni, mert hiszen a helységnévjegyzékeket annak idején én helyeztem el a világhálón (amikor egy ideig én voltam a beregszászi főiskola honlapjának a webmestere). Előfordult, hogy nekem is szükségem volt egy-egy településnév magyar vagy éppen ukrán megfelelőjére, ilyenkor magam is a rég elhagyott webhelyen keresgéltem. Úgy gondoltam, most blogomból is elérhetővé teszem a kárpátaljai helységnevek jegyzékeit, talán másoknak is segíthetek ezzel. Tehát:
Hát már ilyen is van. Még csak tesztadással jelentkezik, de már van... Tegnap emailben megkaptam a Kárpátalja Rádió oldalának a linkjét az üzemeltetőjétől, követve az utasításokat bele is hallgattam az adásba, de éppen lakodalmas muzsika ment, úgyhogy pánikszerűen elmenekültem. Ma visszavitt a kíváncsiságom, most épp sokkal jobb a zene (bár nem az én világom), de az oldalt kicsit tüzetesebben megvizsgálva most két szélsőjobbos híroldal reklámja riasztott el... Egész nap zene megy, este állítólag beszélgetős műsort adnak, talán egyszer majd arra is ráfanyalodom. Vegyes benyomásaim ellenére örülök, hogy már ilyen is van - bár lenne minél több!
Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2009. november
Ezúttal nem én minősítettem e szavakkal a képen is látható József Attila-díjas írót, Nagy Zoltán Mihályt, hanem egyetlen országos közéleti lapunk (mivel a cikk csak most került fel az internetre, ezért reflektálok rá én is kis késéssel: akinek nem jár a Kárpáti Igaz Szó [olvasóim többsége nem kárpátaljai], az alábbi linkek alapján az is tájékozódhasson). Azt gondolom, egyáltalán nem szerencsés dolog, ha egy sajtóorgánumnak szerkesztőségi cikkben (!) kell megsemmisítő véleményt közreadnia egy íróemberről - ennél már csak az szerencsétlenebb körülmény, hogy az illető erre bőven adott okot. NZM, úgy látom, sajnos továbbra is megzakkant állapotában leledzik.
Tíz évvel ezelőtti gondolatok. Hogyan láttam helyzetünket a huszadik század legvégén - miben volt igazam és miben tévedtem. Tanulságos szembesülni mindezzel.
Érdemes volt egy hónapot