Lezárult a pécsi VersMegálló-Program zsűrizési szakasza, amelynek során 138 szerző összesen 551 beküldött verséből kiválasztották azt a 100-at, amelyek úgynevezett CityLight posztereken kerülnek bemutatásra Pécs buszmegállóiban. Az Ung Ungvárnál előadásomra készülődve jó jelnek tartom, hogy két bezsűrizett versem közül az egyik ez:

Csönge tegnap a barátaival Nevickén, ifjúkorom kedvenc kirándulóhelyén járt. Ungvártól csupán 12 km-re van, de a hegyek közelsége és a magasabb tengerszint miatt ott még csak most kezdődik a tavasz. Nagyon szép fotókat készített erdőről, várról, tájról, a legsikerültebbek itt következnek.

Kedves, egyben kultúránk helyzetét jól jellemző gesztusról olvastam a Kárpátinfóban. A Beregvidéki Múzeum egyik munkatársa saját költségén felújította, újrakereteztette Garanyi József harmincegynéhány festményét. A múzeumnak nyilván nincsen kerete a keretre. De nem volt arra sem, hogy a képeket megvásárolja.

A szép kollekciót ugyanis maga a művész bocsátotta húsz esztendeje a város rendelkezésére azzal az egyetlen feltétellel, hogy művei méltó elhelyezést nyerjenek. A méltó felújítást,  újrakereteztetést, beüvegezést azonban, lám, a múzeum egy művészetpártoló munkatársnak saját zsebéből kellett fedeznie.

Pedig a most 86 esztendős mester munkái komoly művészi (és anyagi) értéket képviselnek, tarthatná nagyobb becsben a város, a múzeum, hiszen a gyűjtemény jelentősége, súlya épp itt, helyben a legnagyobb.

Garanyi József Beregszásznak és a beregi tájnak a festője, nagysága ebben mérhető és mérendő akkor is, ha általánosabb viszonylatban valószínűleg nem tartozik a nagy formátumú, sodró tehetségű alkotók közé, és képei inkább finom ízlésről és szakmai tudásról tanúskodnak, nem pedig átütő művészi invencióról. Beregszászban mégis kijárna neki és munkáinak az élő klasszikust megillető megbecsülés.

Két sajtótörténeti adalék: 1) amikor a KMKSZ lapjában még lehetett bírálni a KMKSZ-t; 2) miről beszéltem 10 éve a magyar újságírók kárpátaljai  szövetségének alakuló ülésén.

A zöld Kárpáti Igaz Szó továbbra is identitászavarral küzd, két jeles költővel ékes szerkesztői kara pedig képtelen egy versrészletet híven visszaadni.

Mint én is írtam róla, a múlt hét péntekén Kárpátalján járt Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára. Hétfőn nem jelennek meg nálunk lapok, hétfőn az újságírók dolgoznak verejtékező homlokkal, hogy a keddi - hetilapok esetén a hét második felében megjelenő - újságjaikba megírják beszámolóikat.

Kolos tegnap nagyon érdekes videót talált a neten. A "klipp" korabeli (valószínűleg amatőr) némafilm alapján készülhetett, és címe szerint az ungvári "zsidó életet" mutatja be, állítólag kb. 1934-ből.

Akkor most először is jóindulatúan, bár pici kajánsággal ezúton gratulálok Nagy Zoltán Mihálynak abból az alkalomból, hogy lovaggá ütötték. A dologban az a megnyugtató, hogy magam nem rendelkezvén semmi hasonló titulussal (még ama fránya vitézségtől is elzárkóztam), így mostantól kezdve NZM számára vélhetőleg nem vagyok párbajképes.

Az elmúlt másfél évtizedben a magyar pártpolitika exportcikké vált - és a határon túli magyar közösségek vevők voltak erre az áruféleségre.

Nem tudom, sikerül-e valaha is a kárpátaljai magyar sajtó illetékeseivel megértetnem: szerzői mű a jogtulajdonos engedélye nélkül nem közölhető. Azt hittem, legalább azok a szerkesztőségek, amelyekkel ezt egyszer már lesakkoztuk, tisztába jöttek a helyzettel. De nem.