(2002. dec. 20.) Valószínűleg minden valamire való író érezte már: soha többet nem fog tudni írni. Akad, akinél ez csak a görcstől való félelemként jelentkezik, és rövid idő elteltével újra érzi a korábbi késztetést, leül, minden nagyobb erőfeszítés nélkül munkához lát. Akad, aki erőlteti a dolgot: akkor is dolgozni próbál, ha nincs belső indíttatása – és vagy sikerül áttörnie a gátlásokat, vagy nem. Az utóbbi esetben a gátlás valódi görccsé válhat, és nehéz kideríteni, „fiziológiai” vagy „pszichoszomatikus” okai vannak-e. Aki ugyanis egyszer-kétszer kudarcot vallott az ágyban, a következő alkalmakkor már valószínűleg a kudarcélménytől való félelme miatt válik képtelenné. Ugyanígy, aki írói szándékában nem jut el a sikerig, annak kialakul az alkotói impotenciája, fogalmazásképtelensége – ezek után már nehéz megállapítani, valóban egyszer s mindenkorra kiírta-e magát, avagy csupán az átmeneti írásképtelenség kudarcélménye okozott nála írógörcsöt.

(2002. dec. 19.) Mostanában nagyon jó zenéket hallgatok... Nálam ez olyan, mint a tea. A jóízű munka közben 2-3 óránként benyeldesek egy-egy nagy bögre teát, és ugyanígy szükségem van arra, hogy szóljon a zene. Ennek a forrása a nap nagy részében a rádió. Mert ha nem kifejezetten muzsikát akarok hallgatni, hanem háttérnek kell, akkor jobb, ha szöveggel váltakozik. Az a jó rádió, amelyikben sok és változatos a zene, a szövegek pedig vegyesek, legyen benne mindenféle, hírek feltétlenül. Szelektív a hallásom, ami nem érdekel, egyszerűen nem hallom, főleg, ha elmerülök a munkában (de érzékelem, hogy szól - és ez fontos!). Ami viszont kicsit is érdekel, arra felkapom a fejem, odakagylózok; ha nem túl fontos és érdekes, amit hallok, akkor közben még a munkát is folytatom. A Petőfi Rádió többé-kevésbé megfelel erre a célra. A Kossuthon túl kevés a zene, a Bartókon túl sok. A Slágeren és Danubiuson is, utóbbin még elviselhetetlenül rossz is, és mindkettőnek megvan a közös baja: túl gyakran játsszák ugyanazokat a dalokat. Nagyon nem szeretem az ismétlődést. Így aztán reggel kicsit hallgatom a Bumerángot a Slágeren (de egyre ritkábban; ma pl. lehetett, mert Havas Henrik volt a vendégük, de amióta a tv-ben mennek a borzalmas valóságshow-k, ennek a szereplőit hívogatják be a stúdióba és a műsor jó része e körül forog - én meg tőlük el), aztán jöhet délig a Pefőfi. Délben a Kossuthról a Krónika. Aztán ebéd. Ebéd után 1-től a Verkli, újra a Petőfin, és egy-két műsort kivéve szólhat akár estig. Ha nagyon rossz a zene vagy idegesítő a szöveg (pl. sportközvetítés), akkor azért vagy elcsavarom: mellette szlovák zenei adók, sokkal jobb, színvonalasabb (!) zenei kínálattal, vagy jöhet valami CD, illetve a sok száz MP3-as állomány a számítógépból. De hosszú ideig egyfolytában zenét nem szívesen hallgatok (ezért ritkán a Bartókot), jó, ha megtöri a beszéd. De egy hete most keveset rádiózok. És a jövő héten még kevesebbet fogok. Már most is óránként felhangzik valami merrikrisztmasz, dzsinglbell, hejligenacht, happinyújér, dzsízeszkrájsz és magyar megfelelőik, mígnem rövidesen egybefüggő láncolatot fognak képezni. Addig én egy kicsit áttérek Chick Coreára, Herbie Hancockra, Jan Garbarekre. Csak egy a baj: túl jó zenék ezek, vétek háttérzajnak használni... De majd csak elmúlnak az ünnepek is.

(2002. dec. 18.) Ma főként a regényemmel bütykölődtem. Jól ment a munka. Ez azt jelenti, hogy 5-6 bekezdésnyi főszöveget írtam, és néhány meghatározást a Hiánylexikonhoz. Az egyik, úgy érzem, elég jól sikerült, talán kiteszem a Heti penzumba.

Postán jött meg a Köszönöm c. versantológia, amelyet Lengyel Tomi állított össze. Kicsit kommersz a dolog, de azon belül az igényesebb kiadványok közé tartozik. Nekem is van benne versem (LÁSD), meg Bagunak és Lengyelnek is.

(2002. dec. 17.) Sorra érkeznek a decemberi folyóiratszámok. A Bárkában Elek Tibor, Füzi László, Pécsi Györgyi kitűnő írásai. A Forrás Gion Nándorra emlékezik. A Nyelvünk és Kultúránkban feltűnt, hogy a Hírek a világ négy sarkából rovat kb. 80 kulturális híre között egyetlen kárpátaljai vonatkozású sincs... Ellenben a Magyar Naplóban Penckófer János Hamuther c. kisregényével három kritika is foglalkozik (köztük az enyém). Megjött az Irodalmi Jelen is Aradról. Benne FZs írása, amely az én számítógépemet is megjárta, de én nem találtam közlésre érdemesnek. Most újra megpróbáltam elolvasni, akár véleményemet is felülbírálandó. Épp odáig jutottam, ameddig először: a közepe táján mérhetetlenül elkezdett nem érdekelni.

Kiss Ilona értesítése: még karácsony előtt megjelenik az új Beszélő, benne Valóságpróza és látszatvalóság c. esszém.

Értesítés az al-Tisza mentéről: novelláink megjelentek a zEtna webmagazinban: Berniczky Éva: Ahol a lélek tetőzik, Balla D. Károly: Létra a ködben.

Vass Tibitől megjöttek a fotók a Berekfürdőn tartott könyvbemutatóról.

Megérkezett a második tanulmány virtuális konferenciánkra. Beregszászi Anikó: „…ezerszer jaj a nyelvehagyottnak”? Három további szerző jelezte (tegnapelőtti körlevelemre reagálva), hogy ne nyugtalankodjak, időben elkészülnek a szöveggel.