Ezen a héten a vízcsapból is mi folytunk. Előbb a köztársasági elnöknak a politikusok feje fölött átnyúló kezdeményezéséből született második, ezúttal "Az identitás megőrzése tömbben és szórványban" témában tartott tanácskozásról olvashattunk (a sok beszámoló közül egy furcsa című: Sólyom László a szórványban élő határon túli magyarokkal tárgyalt - a konferencia részvevőinek névsorát olvasba nemigen találtam szórványban élőket; aki a címet adta, vagy nem tudja, hogy a magyarok leginkább tömbökben laknak, vagy nem ismeri a szórvány szó jelentését, azt hiszi, a kisebbségi szinonimája), aztán a más helyütt elégg furcsákat mondó elnök úr viszonylag sokat beszélt a határon túliakról a DunaTv-ben, a friss mai hírek közül pedig három is ide vág: támogatásra irányuló 400 millió forint átcsoportosítását kezdeményezte egy fideszes és egy MSzP-s honatya, ráadásul megalakult egy új alapítvány, amely  "a határon túli magyarok kedvezményes honosítása ügyében két éve tartott, eredménytelen népszavazás következményeit igyekszik enyhíteni". És ha ez még nem lett volna elég a jóból, akkor nem árt megfogódzkodni: a kettős állampolgárságról szóló népszavazást is újra kezdeményezik.

Ez így együtt nekem több mint sok, mert szerény véleményem szerint a határon túli magyarság ügyének két dologgal lehet igazán ártani: az agyonhallgatással és a túlharsogással.

Az utóbbi sokkal veszélyesebb.

Valami hasonlót éreztem tegnap és ma este, mint pár héttel ezelőtt, amikor a Magyar Írószövetség szerencsétlen nyilatkozatáról értesültem, illetve arról, hogy nyolcan kiléptek a testületből. Első gondolatom akkor az volt, milyen jó, hogy én már 2004-ben kiléptem, most elég, ha csak megrándítom a vállamat.

Szokásos esti blogportyámon (amelyek most aktuális munkáim és ennek az új blognak a szépítgetése miatt a szokásosnál sokkal rövidebbek) tegnap is és ma is valami olyasmibe botlottam, ami azt mondatta velem, de jó, hogy már nem blogolok ott, ahol azelőtt. A tegnapi ügy eléggé szövevényesnek látszott, nem volt türelmem a konfliktust szétcincáló sok száz hozzászólást végigolvasni és a kapcsolódó posztokat megkeresni, mégis érteni szerettem volna, mi volt az egésznek a kiváltója és mi a lecsengése, ezért megkértem valakit, aki, láttam, aktívan részt vett a hm, mondjuk, vitában, foglalja össze számomra.

Megtudtam, amit akartam, és felsóhajtottam. Amennyire nem kedveltem a  történet egyik szenvedő alanyát, épp annyira nem kedvelem az effajta megleckéztetést: nicknevének elorzását és a nevében történő, őt lejárató kalózkodást. Nem tudom, ilyen esetben mi a blogszolgáltató felelőssége, azt azonban furcsálltam, hogy alig is tettek valamit, mert azt gondolom, a személyiségi jogok védelme ez esetben elsődleges, és a szólás szabadsága nem terjed ki a "valaki másnak a neve alatt szólás" szabadságára még akkor sem, ha a cél egy kellemetlen fráter megleckéztetése.

Ma pedig Pollner Médiablogjában olvastam ezt a történetet. A szerző, mivel a jelenséggel és nem az érintett személyekkel kívánt foglalkozni, nem említette az érintettek nevét, de jelezte, hogy könnyen kinyomozható. Valóban, bőven elegendő volt beírni a Google keresőjébe kulcsszavaknak sejtett kifejezéseket: 90 fokkal blog - és már meg is voltak a szereplők.

A hunyó ebben is az a szolgáltató, ahol én is blogoltam hosszú hónapokig, és a dolog még cifrább, mint elsőre látszik. A kettős plágiumnál is szánalmasabb, ahogy az érintettek magyarázkodnak és a problémát kezelik: nem a saját hibájukra haragszanak, hanem a hiba szóvá tevőjét marasztalják el. Még ám eléggé magas lovon ülve. De ismerős!! 

Aki nem akar mindent végigolvasni, az a tömör lényeget, pontos linkekkel, ebben a blogban találja meg összefoglalva.

Mindezeken elgondolkodva újra és újra arra a következtetésre jutok, hogy egyfelől magányosan szerencsésebb blogolni, mint közösségben, másfelől jobban jár az ember olyan szolgáltatóval, amelyiknél az számít természetes állapotnak, hogy az egyes blogokban még a főoldalra mutató link sincsen kitéve, és sem a belépésnél, sem a posztolásnál, sem semmilyen admin-műveletnél nem türemkedik a felhasználó arcába a szolgáltató logója, fejléc-csíkja, gépház-blogja, saját vagy fizetős reklámja. Nem kérkedik fejlesztéseivel, rossznál rosszabb új szövegszerkesztőjével, hanem szépen háttérben marad, teszi a maga dolgát, amiről nekem egyáltalán nem kell tudnom, ha épp nem vagyok rá kíváncsi.

         Balla D. Károly úr válasza:

Az Origó történelmi portálján olvasható egy előzetes összegzés a hetek óta folyó közvélemény-kutatásról. A felmérés persze nem reprezentatív, hiszen csak ennek a portálnak az olvasói voksolnak, ám az eredmények mégis elgondolkoztatóak. Legmeglepőbb számomra az az ellentmondás, hogy az elmúlt két század nagy politikusai közül egyfelől Horthy Miklós vezeti a listát, másfelől Kádár János kétszer annyi szavazatot kapott, mint Nagy Imre.

Széchenyi még versenyben van a legnépszerűbb magyar címéért kategóriáján belül, de Deák Ferencnek, aki pedig a Múlt-Kor jelöltje a Homo politicusok között, már nincs esélye.

Ez bizony elég lehangoló és sokat elmond a szavazók történelmi tudatáról. Vagy tudattalanságáról.

(A link már nem volt jó, töröltem)

Elkészült a Geli barátom ötletéből született közös művünk. Nagyon szépen egybedolgozta négyünk részmunkáját, amellyel ebben a projektumban kívánunk közreműködni. Én korábban külön is publikáltam Galambtojásomat, ezzel járultam hozzá a Békegalambok című tervezethez, így lett a végeredménynek a címe Béketojás. Szerintem jól sikerült, és külön öröm, hogy baráti szálakon kapcsolódó művészekkel, dizájnerekkel működhettem együtt. Köszönet érte!

PS. Azon persze egy pillanatra érdemes eltöprengeni, hogy mennyire egyértelműen valljuk magunkának ezt a kelet-erópaiságot. Én még csak hagyján, de a kaposvári meghírdető?

A Kelet-Közép-Európa alighanem pontosabb lenne (és persze nem Közép-Kelet-Európa, ahogy gyakran olvasom; ez ugyanis földrajzi értelemben mondjuk a Dnyeper vögyét jelenti...). Igaz, minden nézőpont kérdése, a keletiség fogalmát nemcsak geográfiai, hanem kultrurális, politikai, nyelvi, vallási stb. szempontok is árnyalhatják. Egy britnek például Salzburgnál kezdődik a Balkán.

Ti hogy látjátok ezt a kérdést, ha már megpendítettem...    

Nem mintha olyan nagy kár lenne érte!

Ha a magyar informatika kormányzati szinten ott tart, mint ez a portál mutatta hónapokon keresztül, akkor jobb, ha soha többé nem lesz elérhető. Kovács Kálmán és az IHM egykori nagy büszkesége ugyanis nagyjából olyan volt, mintha egy középiskola számítástechnika-szakkörének a tagjai ütötték volna össze önszorgalomból.

Az ePontok létesítésének a ukrajnai vonatkozásairól utoljára itt írtam nem éppen elismerő szavakkal, magáról a portálról meg ezeket állapítottam meg március 27-i naplómban:

... A minap ide visszalátogatva néztem meg, vajh mi található az Ukrajna link alatt. Mi lenne: természetesen Kárpátalja. Igaz ugyan, hogy az eMagyar pontok nagy többsége az (UMDSZ-nek köszönhetően) Kárpátalja határain kívülre esik, ám erről tudomást sem véve Ukrajna címszó alatt Ukrajnáról egy árva szó sem esik. Kárpátaljáról annál inkább.

Három dokumentum olvasható itt, az első magát Kárpátalját hivatott bemutatni. Mit mondjak, igen sajátos koncepciójú összeállítás. A kurta bevezető szakaszban 3 mondat (!) jut a történelemre, a többi földrajz, közigazgatás, éghajlat. A második, leghosszabb rész a természet leírásával foglalkozik (inkább túristacsalogató, semmint szakszerű leírás), majd a hegycsúcsok és a természetvédelmi területek után, se szó, se beszéd, rátér az irodalomra. Ami íróembernek persze jólesik, pláne, hogy a neve is leíratik benne vagy ötször. Bár azt, hogy én egy nagyon nagy író vagyok, azt az IHM nélkül is tudtam.

Ám beteges hiúság ide vagy oda, mégis azt gondolom, egy kárpátaljai összefoglaló egyharmadát aligha érdemli meg kis irodalmunk. Pláne, hogy az első két rész egyáltalán nem magyar, hanem általános vonatkozásban tárgyalja a régiót, így össz-kárpátaljai szempontból azért talán mégiscsak előbb az iparról, a mezőgazdaságról, a közlekedésről, aztán mondjuk a néprajzról, a vallásról, a festészetről kellett vagy lehetett volna írni. Ha a turistacsalogató után már csak a kárpátaljai magyarság szellemi életéről akartak szólni, akkor azért az oktatás és sajtó mégiscsak előbbre kívánkozott volna - ám az összeállításból nem lehet megtudni, vannak-e magyar iskolák, van-e magyar hírközlés, mint ahogy azt sem, hogy egyáltalán léteznek-e magyar intézmények, szervezetek. Ám a magyar írócsoportokkal és kiadványaikkal részletekbe menően foglalkoznak. Mondom: piszkosul jólesik ötször olvasni a nevemet, de azért nem gondolom, hogy a beregszászi színház vagy főiskola, a napilapok és hát persze a magyarságszervezetek ne érdemeltek volna említést. Büntiben vannak, vagy mi? Akkor legalább csupa kisbetűvel! (Még majd rám fogják, hogy az IHM-miniszter a haverom.)

Később aztán még felkerült, ha jól emlékszem, valami KMKSZ-jelentés, de odáig a honlap rövid, ám dicstelen pályafutása alatt nem jutott el, hogy akár Kárpátalját, akár Ukrajnát érdemben bemutatta volna. A rosszacska állandó szövegek mellé nagyjából válogatás nélkül átvették a Kárpátinfó híranyagait (mint ahogy a fent kifogásolt szövegeknek is ez a lap volt a forrása).

Nos, nagy-nagyritkán azért odakattintottam az eMagyar csodára - www.emagyar.net -, hátha történik valami változás, hátha kilép a honlap a teljes érdektelenségből és használhatatlanságból. Mostani ellenőrző körútam során azonban ezt az oldalt kaptam:

Ez azért szép! A magyar kormányzat elmulasztotta a lejáró domain-név előfizetését meghosszabbítani. A szolgáltató még függőben hagyta: megújítás vagy végleges törlés következik-e.

Ha nem egy ilyen gyöngécske honlap lett volna eddig ezen a címen, bizisten, rászánnék 2 ezer forintot és megvenném magamnak.

_________________

Frissítés este 10 után: megnyugtató, hogy a magyar informatikai kormányzat olvassa a blogomat! Sürgősen meghosszabbították a domaint: a remek portál újra elérhető. Így csak egy röpke héten át volt elérhetetlen...

A Kieselbach Galéria honlapján már hirdetik azt a december 15-i aukciót, amelyen elárverezik Csontváry Kosztka Tivadar most előkerült festményét, a Szerelmesek találkozása (Randevú) címűt. (Sajnos jó minőségű reprodukciót egyelőre nem közölnek, az itt láthatót másutt találtam). A licit 85 millió forintról indul.

Érdekes, hogy az utóbbi időben többször is felbukkantak azelőtt ismeretlen vagy lappangó Csontváry-művek. Nincs egy éve, hogy a Teniszező társaság előkerüléséről olvashattunk, aztán tavasszal A hídon átvonuló társaság hozta lázba a műkincspiacot, hasonló kikiáltási árral (erről én is írtam).

A mostani kép előtörténete meglehetősen kalandos, már-már izgalmas, még ha ez egészen másfajta izgalom is, mint amit egy Bond-film kiválthat (illetve belőlem az utóbbi semmifélét nem is tud kiváltani - még egyetlen Bond-filmet sem bírtam végignézni, megölt az unalom). Ezt a bondos párhuzamot az egyik hírportálon olvastam, más szamárságokkal együtt. "A szakemberek is csak egy elmosódott, 1931-es fotóról ismerték Csontváry Kosztka Tivadar egyik különleges képét, amelyen a látomásos világ Lázár Ervin-meséket idéző meghittséggel párosult. Tessék? A Csontváry kép idézi Lázár Ervin írói világát? Hát...  

Szerencsére a Galéria és Aukciósház tulajdonosa, Kieselbach Tamás ennél mélyebbre merül a festmény szimbólumrendszerét elemezve, mint alább is látható, sok lényeges motívumra rámutat:

Források: Index, Origó, Portfolio.

És hogy valami irodalmibb olvasnivalót is ajánljak, no meg hogy korábbi Pilinszky-posztomhoz is átkössek: Csontváry olvasásakor.