Az Erdély FM internetes rádióadást két napi folyamatos hallgatás után máris barátomnak fogadtam. Mert miden egyéb, általam ismert rádióénál hallgathatóbb, színvonalasabb a zenéje, és azért is, mert  állandó blogszemlével jelentkezik és ráadásul műsoraikat, teljesen egyedülálló módon, a blogokba betűzhető objektumok formájában is közreadják.

Jaj, mibe botlottam ma... Kárpátaljai magyar muzsikusok a Magyar Gárdával... Nem túl gyakran vetődök el az Ivaskovics József vezette Credo Verséneklő Együttes honlapjára. Nagyon idegen lett tőlem az a zenei ízlés, amit képviselnek. Meg az a tendenciózusság is, amellyel alapanyagukhoz, az irodalomhoz nyúlnak. Pedig a 80-as években fontosnak tartottam az akkori Ivaskovics-trió működését: nagy jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy a cenzurális viszonyok között a kárpátaljai magyar költészet zenére ültetve is eljuthatott a közönséghez. Aztán... Aztán sok minden történt, 2001-es naplómban már ezt írtam róluk:

Ha nem is a király, de az ukrán miniszterelnök már meztelen. Legalábbis márványban. A luhanszki mester, Nyikolaj Smatyko művét nem titkoltan Julija Timosenko ihlette. Arcban nem túl nagy a hasonlóság, de a hajfonat elég jellegzetes, és ha ez nem lenne elég, a gyöngysor csatján ott a Ю.Т. monogram. A művész Ukrán Auróra c. szobrát 500 000 dollárra értékeli, és szerinte a modellnek is megérne ennyit, hogy kiállítassa egy neves múzeumban. -- Az ukrán vaslédi egyébként korábban már pornófilmet is ihletett, a szobrász pedig többek közt arról ismert, hogy tavaly elkészítette Bill Gates szobrát. -- A friss hírre P.I. cikke nyomán figyeltem fel. További fotók a mezítelen Júliáról:

Kinn a bárány

Az idei tavasz szeszélyes időjárása jócskán megtépázta a teraszunk feletti tetőt. A legutóbbi viharban aztán bevégeztetett. Az ablakból igazán szép látvány volt, amint a szűnni nem akaró orkán erejű szél egyesével tépte le a téglavörös lapokat. Sorban kapta a hátára egyiket a másik után, meghintáztatta mindegyiket a kert fölött, majd elengedte, hogy kedvükre vitorlázzanak a levegőben, míg földet nem érnek az udvaron. Úgy két óra leforgása alatt virágzott el a tetőnk, lehullottak vöröses szirmai, csak a rozsdálló tartóváz meredezett a szabad ég alatt. A húsz évvel ezelőtt selejtként vásárolt, megfáradt hullámpalákról eleve hiányoztak a hullámok, éppen ezért sikerült potom áron hozzájutni az egész készlethez még az átkos áruhiányos időkben. Ehhez képest sokáig szolgált ez a tető. Persze akkor, amikor a vihar után a hátramaradó romokat takarítottam el, már nem találtam olyan nagyszerűnek a performanszot, amely pár órával korábban az ablak előtt állva olyannyira lenyűgözött.

Hovatovább mániákusan abban kezdtem hinni: az a szerepen, hogy apám vétkeiért vezekeljek, és jóvátegyem, amit ő elrontott. Ő osztotta meg a kárpátaljai magyar értelmiséget azzal, hogy a hatalom embereként elhallgattatta a vele szembefordulkókat – az én feladatom nem lehet más, mint

amikor már rá szabad gyújtanod, de még nem fenyeget a tüdőrák; amikor már be mersz nyúlni egy lány szoknyája alá, de még nem félsz a nemi bajoktól; amikor már nem öklendezel az első fél deci pálinkától, de még nem kívánsz utána azonnal egy másodikat; amikor már látod elődeid összes

a galaxisok és elemi részecskék szempontjából tökéletesen közömbös, hogy hol lakom és milyen nyelvet beszélek. Ekkoriban, 18-20 évesen, olyan globálisan érzékeltem a világot és olyan egyetemes dolgok foglalkoztattak, amilyen szemléletre aztán jó 25 éven keresztül képtelen voltam.

Meg kell tanulnunk, hogy lehetséges a legkülönbözőbb tőről fakadó értékek egyidejű birtoklása, s hogy különféle kihívásoknak egyszerre megfelelni nem feltétlenül jelent megalkuvást és meghasonlást, hanem talán csak rugalmasságot és toleranciát. Ha megértjük, hogy nem kötelező két rossz közül a kevésbé rosszat...