Pontosan egy éve annak, hogy utoljára megnyitottam az "ujregeny.doc" nevű fájlt. Értelemszerűen azóta nemhogy nem nyúltam hozzá a késznek gondolt szöveghez, de még csak bele sem olvastam. Gondolni sem túl sűrűn gondoltam rá, de erre persze azért volt példa. Legutóbb például nyelvész barátom látogatását kihasználva érdeklődtem afelől, milyen eredmények születtek a nyelv matematikai modellezése terén (regényem ugyanis érinti ezt a kérdést). Most azonban elhatároztam, hogy esztendőnyi pihentetés után újraolvasom a kétszázvalahányezer karakternyi anyagot, s ha most is megfelelőnek és késznek találom, akkor talán rászánom magam arra is, hogy kiadót keressek neki. Bár, ahogy magamat ismerem, ehelyett inkább újra bütykölni fogok rajta, mert úgy fogom találni, hogy itt is meg ott is híja van, javításra, beleírásra, netán éppen húzásra szorul.

Egy ideje eléggé megszokottá vált, hogy blogbejegyzéseimre nem itt helyben, hanem inkább a Facebookon reagálnak olvasóim (amit a bdk.blog.hu-n írok, annak a bevezetője automatikusan megjelenik fészbúkos adatlapomon is). Ez érthető és több okkal magyarázható. A bloghoz külön "jönni kell", a közösségi oldalon viszont vagy eleve ott lógnak online  kapcsolatban az emberek, vagy rendszeresen "feljárnak". Nem miattam, hanem maguk és esetenként több száz ismerősük miatt, ott üzengetnek egymásnak, ajánlgatnak cikkeket, képeket, videókat, tudósítanak saját tevékenységükről, közreadják gondolataikat, tudósítanak a velük történtekről. Eközben észreveszik az én friss bejegyzésemet (olyan a rendszer, hogy az ismerősök látják egymás tevékenységét), ha tetszett, nyomnak egy "tetszik" gombot, s ha van észrevételük, ott helyben azonnal hozzá is szólnak - és ehhez nem kell sem oda menniük (már ott vannak), sem bejelentkezniük (már be vannak). Nekem négyszáznál több ismerősom van a Facebookon, s ha csak felük-harmaduk jelenlétére, figyelmére, és csak egy töredékük aktivitására számíthatok, már az is nagyobb publicitást és olvasói élénkséget jelent, mint amit blogom látogatottsága és az itteni kommentelési lehetőség biztosíthat. Ezt felismerve határoztam úgy, hogy

Köves Margit szíves mai értesítése: szervezésében a Delhi Magyar Intézetben tegnap verseimből és Éva prózáiból mutattak be néhányat. Magyarul tanuló egyetemisták adtak elő magyarul, angolul és hindi nyelven műveinkből (verseimből pl. Indukant Angiras fordításában). Az alábbi képeken az előadók és a vetített háttér - elég izgalmas dolog ezeknek az indiai fiataloknak a hangján elképzelni szonettjeimet és haikuimat, pláne magyarul...

Hogy a Fidesz az utóbbi időben jobban kezeli adatbázisát, azt én személy szerint nem csupán a botrányos Kubatov-ügyből tudom, hanem onnan is, hogy az idén engem már nem zaklattak propaganda-anyagaikkal. Azelőtt évekig eléggé pofátlan spammerként működtek. Többszöri  követelésemre sem vettek le listájukról, amelyre persze tudtom és akaratom ellenére kerültem fel (ilyen célra soha nem adtam meg senkinek az adataimat - de persze egy névjegyhez hozzájutni vagy a neten párat kattintani nem túl bonyolult dolog). Azzal kezdődött, hogy »

A Parnasszus idei tavaszi számában két őszi versem jelent meg (ezúttal nem szonettek), Csönge érdeme, hogy kép is van a borítóról, tiszteletpáldányomat ő vette magához a minapi lapbemutatón, majd lefotózta, elküldte; a versek  pedig ezek:

A fotó még a kórházban készült, de tegnaptól  - bő másfél hónap múltán - újra itthon van Kolos. Nyúzottan, legyengülve, erősen lefogyva  - de gyógyultan! A teljes felépülés még hónapokig eltart, amin az előzmények ismeretében nem is lehet csodálkozni. (Ami viszont érdekes: most, hogy arca is megnyúlott, sokkal fiatalosabb lett, öt évvel ezelőtti önmagára emlékeztet.) A már-már kilátástalannak tűnő családi körülményekkel, a három fekvőbeteggel járó sok feszültség után kicsit talán megnyugodhatunk és  Éva vállán is végre-végre csökkent a teher; habár a legidősebb Ballával inkább súlyosbodni látszik a helyzet...

Gyurcsány Ferenc nyerte a Zámbó Dzsimi hasonmás-versenyt. Budapestről jelenti a Zöld Infra Terasz - 

Bár NolBlogomban (azóta sajnos nemcsak az blog, a Népszabadság is megszűnt) tudósítok róla, a főblogom olvasóit sem kívánom megfosztani a szenzációs hírtől: a volt magyar miniszterelnök nyerte a Zámbó Jimmy-hasonmás versenyt egy nappal azután, hogy Kövér László örökbe fogadott egy pézsmatulkot a budapesti pálmaházban.

   belépnél már a porral terhes helyre
   de áldozatod folyton kint reked
   s te visszafordulsz érte folyton s egyre
   amíg csak rá nem megy az életed

A Bárka idei második számában jelent meg tavalyi termésemből három angol szonett, ajánlom figyelmetekbe: