A budapesti 56-os Intézet digitális fényképadatbázisában érdekes fotót találtam. Engem ábrázol, amint éppen mikrofon előtt állok a VI. Anyanyelvi Konferencián, Kecskeméten, 1989 augusztusának elején – azaz pontosan húsz esztendeje.Hangfelvétel nem tartozik a dokumentumhoz, pedig érdekes lenne tudni, vajon miről beszéltem. Szinte bizonyos, a kárpátaljai magyarság anyanyelvhasználatát illetően a legnagyobb bizakodásomnak adtam hangot. Magasra emelt tekintetemből sugárzik az optimizmus. Volt rá okom:...
...akkor velünk nagyon meglódult az idő, egy súlyos holtpontján átlendülve jó felé fordult a történelem kereke. Látszott, hogy az a rendszer, amelyben felnőttünk, s amellyel kisebb vagy nagyobb mértékben megalkudtunk, menthetetlenül összeomlik, s nem volt kétségünk afelől, hogy egy jobb, szabadabb világ következik. Bár a Szovjetunió végleges széthullására még két esztendőt várni kellett, és bár abban sem lehettünk egészen biztosak, hogy az átmenet békésen zajlik majd, mégis vártuk, siettettük a változást, hittünk a demokrácia megszületésében és gyors megerősödésében. Olyan világ eljövetelében hittünk, amelyben maradéktalanul gyakorolhatjuk kollektív és egyéni nemzetiségi jogainkat, amelyben felvirágozhat kultúránk, kibontakozhatnak elfojtott értékeink. Hittünk abban, hogy lakóhelyünk egy jogállamhoz fog tartozni, s hogy az elkerülhetetlen magyarországi változások is nekünk kedveznek majd, anyaországunk felvállalhat bennünket (konkrét materiális támogatásokra akkor még nem is számítottunk, csupán erkölcsire: arra, hogy a magyar nemzet elidegeníthetetlen részének elismerjenek). És maradéktalanul hittünk magunkban is, értékeinkben, amelyek kibontakoztatásának eddig csupán külső, politikai akadályai voltak – amint megnyílnak a lehetőségek, lesz majd itt olyan magyar élet, hogy ihaj! Szinte megelőlegezve a még ki sem alakult feltételeket, magam is nagy lépésre szántam magam, folyóiratot alapítottam, címe nem véletlenül lett az, hogy Hatodik Síp: a magyar irodalom ötágúságából kifelejtődve elérkezettnek látszott a pillanat, hogy a saját szólamunkat a többihez hozzáadjuk.
Nézem a húsz évvel ezelőtti képet. Ez még az eufória előtti pillanat.
90-ben Magyarországon megtörténik a rendszerváltás, az első demokratikus választások nyomán Antall József kormánya a nemzetpolitika szintjére emeli a határon túli magyarság kérdését. 91-ben megalakul a független Ukrajna, amely első törvényeivel messzemenő jogokat biztosít a területén élő nemzeti kisebbségeknek. Új erőre kap a kárpátaljai magyarság önszerveződése. Látszólag minden együtt lenne a nagy meneteléshez! Ám a nagy lelkesedés után következtek a csalódások. Nemcsak az derül ki, hogy Ukrajna a diktatúra romjain nem képes azonnal jóléti államot építeni, hanem az is, hogy a demokrácia hagyományainak idült hiánya miatt a jogállamiság létrejötte is évtizedekig várat majd magára.
Nemcsak arról kellett megbizonyosodnunk, hogy a mindenkori hivatalos Magyarország belpolitikai csatározásokban kívánja kijátszani a határon túli magyarság kártyáját, hanem arról is, hogy a támogatások rendszere a célközösségben klientúrát hoz létre, s a megélhetési magyarok csoportjai a közösség érdekei fölé helyezik önérdekeiket. És nem csupán azt kellett megtapasztalnunk, hogy saját köreinkben is felveti sunyi fejét a széthúzás, az akarnokság, a nyerészkedés, hanem azt is, hogy baj van a belső értékekkel is: a kevés kincset megelőzve tört felszínre a sok silányság.
Mindez a húsz évvel ezelőtti fénykép égre emelt tekintetéből még nem olvasható ki.
Megjelent: Új Szó, 2009. aug. 8.
Előzmény:
ez a kis poszt, és ez a fotó:
Hiába láttam először élőben ősznek, megfáradtnak, nekem a 70-es évek hosszúhajú dalnoka marad, utánozhatatlan hamiskás mosolyával, ahogyan tv-ből, fényképekről, lemezborítóról ismerhettem. Ugye jól emlékszem: egy Ki mit tud?-on láthattam először, ott énekelte - a közönség bizonyos értetlenségét kiváltva - az Ócska cipőt. Megjegyeztem a nevét - aztán évekig nem hallottam róla, mígnem újra feltűntek a dalai, hogy aztán az első nagylemezzel - picit talán már meg is késve - berobbanjon a köztudatba.
Nem tudom, a geometrikus formák és tiszta színek nagy mestere, 
Pontosan húsz esztendeje, 1989 augusztusában, annak is az elején készült ez a fotó rólam. A neten találtam (
Az itt olvasható bölcs megállapítás mindenképpen aktuális ezekben a forró napokban. Érdekessége, hogy egy Kárpátalján 1981-ben (!) készült amatőrfilmben tűnik fel sok egyéb bumfordiság mellett. Hogy hűsít-e ez a házimozi, nem tudom, de hogy vidít, az bizonyos.
Sajátos modelleket választott képeihez a Prágában élő fotós, Vlad Artazov. Szegeket örökít meg főleg fekete-fehér fényképein. Előtte azonban kicsit szobrásznak is kell lennie, hiszen a szegekből először alakokat hajlít, kompozícióba rendezi őket, kis jeleneteket, életképeket állít be velük, és aztán készíti el az éles kontrasztokkal, fény-árnyék hatásokkal is operáló képeit. "A szegek élete" sorozatát nézve leginkább az emberi észlelés antropomorfizáló jellegén lepődhetünk meg: milyen könnyen ismerünk fel emberalakot egy-egy hajlitott vasdarabban:
Tegnap utazós nap volt: Kolos alig pár órával korábban indult haza kocsival egyheti nyaralás után Zatokából, mint ahogy Csönge megérkezett repülővel és buszon és kishajóval Velencébe. Nem fordult még elő, hogy két gyerekünk egyszerre lett volna ennyire messze tőlünk, ráadásul ennyire más irányban. Jöttek-mentek a 
Ígértem újabb feladványokat a nyárra, itt van hát a legrissebb. A kérdés szokás szerint csupán ennyi: Mi ez, mit ábrázol a kép. Szívesen fogadok szellemes tippeket és általános közelítéseket is, de a megoldás, mint mindig, most is igencsak konkrét - és internetes linkkel igazolható. Ha első nekifutásra nem sikerülne megfejte- netek, szokás szerint számíthattok segítő kiegészítéseimre, amelyek majd alább következnek frissítésként. (Csak hozzászólásként megadott megfej- téseket fogadok el.)
Az MTA Nyelvtudományi Intézete petíciót adott közre, amelynek aláírói aggodalmukat és tiltakozásukat fejezik ki a szlovákiai nyelvtörvény módosítása ellen, leszögezve többek között, hogy a korlátozások "mind nyelvészeti, mind emberi jogi szempontból" aggályosak. Aláírásra az inerneten is lehetőség van