.jpg)
A körülmények úgy hozták, hogy, mint legutóbbi jegyzetemben, kicsit most is nosztalgiáznom illene. Értesítést kaptam ugyanis a Csíkszeredában élő Cseke Gábortól, hogy nemrégiben indított blogjában felidézte Egy mondat a... című irodalmi projektumomat, illetve kezdeményezésemnek a Románia Magyar Szó Színképek c. mellékletében közzé tett 9 részes (!) sorozatát. Ennek keretében jelent meg a 18 idegen nyelvből fordított 53 vendégmondatot magába szervesítő Tejmozi c. nagyobb elbeszélésem teljes szövege. A közlemények honlapom-béli változatára link mutat Cseke Gábor friss bejegyzéséből, amelyben felidézi a közleményhez akkor mellékelt járulékos szövegeket: munkanaplóm részleteit, Rácz Péter észrevételeit, Gergely Tamás interjúját és saját kisesszé-szerű reflexióját (Ülünk, mint a Tejmoziban). A kellemes visszarévedésen túl mindez számomra legaktuálisabb munkámhoz is kapcsolódik. Ugyanis - és ezt itt árulom el először - ...
Tovább
Aki kicsit is ismer, tudhatja rólam, hogy nem szeretem a nosztalgiát (hacsak nem a Tarkovszkijét - azt viszont nagyon). Szívesebben nézek előre, semmint hátra, s ha valami távol áll tőlem, hát az a visszatekintések elérzékenyítő, legtöbbször hamis édessége, szentimentalizmusa. Most azonban egy kicsit csak vissza kellett révednem régebbi esztendők kedves és emlékezetes epizódjaira. Megérkezett ugyanis a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésétől a jövő évi, immáron XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál bukléja a jelentkezési lapokkal. Vagy 8 éve annak, hogy utoljára könyvkiadóként, kiállítóként önálló standdal részt vettünk ezen a jeles eseményen, de amióta felszámoltam ezirányú tevékenysé- günket, csak írókként vettünk részt (az idén már így sem...). A MKKA, illetve a Fesztiváliroda még mindig számon tartja rég megszűnt kiadói műhelyünket, rendületlenül küldik a kitöltendő űrlapkat. Én meg gusztálom a színes mappát és eszembe jutnak azok a nagyon fárasztó, de igen kellemes és élménydús napok, amikor könyvstandot üzemeltettünk a Fesztiválon, a Kongresszusi Központban, és saját kiadványainkon kívül igyekeztünk bemutatni és forgalmazni a teljes kárpátaljai vonatkozású magyar könyvkínálatot.
Fontolgatom, hogy ne helyezzem-e át magamat a NolBlogra. Most, hogy teljesen megújult a rendszer és nekem is sikerült elég rendesen megbütykölnöm az eddig csak másodblogként használt oldalam kinézetét és strukturáját, igen alkalmas lett a rendszeres használatra. Ez mindenesetre azzal járna, hogy az egyéni helyett újra valamiféle közösségi blogolást folytatnék: a NolBlogon erős közösségi szellem uralkodik, a résztvevők rendszeresen olvassák és kommentálják egymást, árgus szemmel figyelik a címlapon, ki mi újjal jelentkezett. És mivel a friss posztok most magának a Népszabadság Online-nak a nyitó oldalára is kikerülnek egy rövid időre, a széles olvasói publicitás is adott. Ma ráadásul vezérbejegyzésnek is kitették tegnapi posztomat... Bárhogy is alakul, kedves itteni olvasóim, mindig figyeljétek a jobb felső sarokban a NolBlogom felirat alatti frissülési listát, mert meglehet, ott jobban pörög majd a blogéletem.
Azzal kezdődött, hogy bár 50 éves koromig egyetlen haikut sem írtam, hét esztendeje mégis besoroltak a magyar haiku-költők közé ezen az oldalon (amely tudtommal 2001-ben indult - [jav: 1999-ben]). Nevemre kattintva most már néhány nemrégiben írt valódi haikum is olvasható, de korábban hosszú évekig azokkal a kis aforizma-verseimmel szerepeltem, amelyeket a Halott madárral c. kötetem egyik ciklusából emelt át az szájt készítője. A frissítésként mostanában feltett első hatot leszámítva ma is ezek teszik ki az ott szereplő anyag nagyját, holott egyetlen haiku sincs köztük.
Tovább
Nem sokkal a NolBlog után megújult az egy ideje már (de nem a főcím alatt) ismertté vált új arcú NépszabadságOnline is. Az oldal igen tetszetős, elegáns, követi azt a trendet, amelynek során a hírportálok a korábbi "balra menü, jobbra linkek, középütt szöveg"-felosztásról áttértek erre a másfajta elrendezésre, amely ugyan sokkal mutatósabb, de szerintem kevésbé áttekinthető. Aki azonban nem keresgélni, visszanézni akar, hanem leginkább a kiemelt, ajánlott, szembetűnő anyagokat szereti olvasni (mint vélhetően a mai rohanó világ embere), annak épp megfelel. Az oldal még "béta" jelzéssel lett nyilvános, de már jól szerepel. Egyre inkább zökkenőmentes a NolBlog működése is, talán az idegenkedő felhasználók is megszokják lassan a korábbi változathoz képest hasonlíthatatlanul több lehetőséget kínáló új rendszert. Én is átformáltam, testre szabtam ottani blogomat és Bortnyik frissen elárverezett 170 milliós remekével ünnepeltem meg a megújulást: lásd.
Frissítés: A Nolblog 2016-ban megszűnt, a poszt átkerült ide:
http://blog.kárpátalja.net/bortnyik-lampagyujto/
Más:A pirézblog tehertétele: SMS kampány
Berniczky Éva
Gravitációs állandó
Már egy éve nem voltam Magyarországon. És nincsenek komolyabb elvonási tüneteim. Kicsit furcsállom. A békés lemondás valószínűleg annak köszönhető, hogy a neten keresztül szinte bármit, bárkit elérek, amit vagy akit szeretnék, engem is megtalál, aki tőlem akar valamit. Sőt személyesen is folyamatosan érkezik hozzánk valaki. Egyszóval házhoz jön, amiért egykor lelkesen utaztam. Kolos és Csönge jóvoltából nemcsak a társaság, hanem a legfrissebb filmek, a zene is. Azt hallgatunk, azt nézünk, amit szeretünk, és azt olvasunk. Hála a Magvető nagyvonalúságának ismét hatalmas ajándékkönyv-csomagot kaptam legújabb kiadványaikból, s a megkívánt régebbiekből. Hajnalonta Bartis Attila első regényét olvasom. A séta hideg kiszámítottsága, kimódolt jelentése a gyilkos gyerekkorból (pontosabban a „pusztítóan felnőttközeli gyermekkor-ból” Balassa Péter kifejezésével, ahogyan Dunajcsik is emlegeti Ex librisében egy tavaszi ÉS-ben), igazán illik mostani kegyetlen, csapongó hangulatomhoz.
Tovább
Számítástechnia. Megbízható használt notebook felújítása: 
Újra terjed a magyar blogokon egy mém-játék. Ezúttal El Lobó passzolta a a labdát. Legutóbb két évvel ezelőtt tettek vallomást egy hasonló sorozatban a résztvevők, köztük én is: Öt dolog, amit eltitkoltam az életemből. A mostani láncolatban már 7 titkot kell feltárniuk a felkért bloggereknek, mint Juditnak hét titkos ajtót A kékszakállú herceg várában. Továbbküldeni is hétfelé kell a felhívást. Ha mindenki komolyan veszi, akkor elég hamar el fognak fogyni a felkérhető bloggerek, már csak ilyen az exponenciális haladvány, a 8. körben már ötmilliónál több játékosnak kellene vallania a titkairól (lévén 7 a 8 hatványon = 5.764.801). Persze, mint a piramisjátékok általában, ez is elakad egy bizonyos szinten, de rajtam ne múljon. Tehát: 7 dolog, amit kevesen tudnak rólam:
Bár eléggé látványosak, magukra vonják a figyelmet, de az általában egy kaptafára működő optikai manipuláció unalmassá válik, ha az ember sorra nézi az 1970-ben Pétervárott született és Moszkvában élő művész, Jegor Osztrov 
A független Ukrajna két évtizednél rövidebb története folyamán másodszor esik meg, hogy az ország lakosai nem tudnak hozzájutni a saját pénzükhöz. A legutóbbi eset óta mindössze 16 év telt el: a Szovjetunió kötelékéből kiszakadt fiatal állam 1992-ben zárolta a lakossági bankbetéteket. A visszafizetés azóta sem történt meg. Ez akkor igen érzékenyen érintette a kisembereket, hiszen az intézkedés időben egybeesett a munkahelyek tömeges megszűnésével, a szociális védőháló szétszakadásával.