Anélkül, hogy túl sokat tettem volna érte, ez a honlap a
blog keresőszóra a Google találati listáján bekerült az első 30 közé. Ez csak annak fényében számít jelentős eredménynek, hogy az adott szóra jelenleg
kétmilliárdnál több találatot jelez a kereső. Ha már így adódott, megpróbálok egy kicsit rá is játszani, hátha sikerül még előbbre kerülnöm.
Frissítés: a listák rövidesen radikálisan átalakultak, viszont én megtanultam keresőoptimalizálni.
Ma lenne hetven éves. 80-ban, a Moszkvai olimpia idején halt meg, harmadik infarktusa vitte el. Pedig alkatához jobban illett volna egy szép öngyilkosság. (Abban az évben én is megfordultam Moszkvában. Másodszor és utoljára; akár láthattam is volna színpadon, a Tagankán, ahol Jurij Ljubimov emlékezetes rendezésében játszotta Hamletet.)
Rengeteg videó található róla a neten - ma egész este ezeket néztem, hallgattam. Kettőt ide is betűzök. Az első felvételen saját versét -
Az én Hamletem címűt - szavalja nagy oroszos pátosszal. Annak idején a színházi előadás előtt ezzel köszöntötte a közönséget. A másik pedig cirka 700 dala közül egy jellegzetes, amelyet vodkán edzett szép rekedtes hangján ad elő.
Frissítés: A linkek, videók sajnos már nem működnek, töröltem őket.
Még nem dicsekedtem el azzal, hogy a Duna TV által velem készített riportfilm szerepel a 39. Filmszemle programján. Ahogy a szemle honlapján látom, éppen ma, 16 órakor vetítik a Mammutban. Aki lemarad a világra szóló eseményről, egy korábbi blogbejegyzésem videó- betűzései segítségével pótolhatja az elmaradt élményt. LÁSD itt: Egy manzárd-őr vallomásai
Amióta a születésnapomra Csöngétől kaptam egy új sakkészletet, naponta játszunk Évával 2-3 partit. Bár tudnék annyira sakkozni, mint amennyire szeretek! És bár lenne más partnerem is, akkor nem kellene Évát - gyakran jobb dolga ellenére - rábeszélnem a délutáni és esti néhány menetre. Amikor már játszunk, akkor ő is élvezi, de rávennem néha elég nehéz. Szerencsére az nem keseríti el, hogy általában megverem - én viszont akkor élvezem leginkább, ha alaposan megszorongat és minden tudásomat össze kell szednem egy-egy élesebb helyzet megoldásához. Ha pedig ő nyer, abból igyekszem okulni. 
Őszi kedélytelenségem és megcsappant munkakedvem után január folyamán nagyjából visszatért korábbi munkaintenzitásom. A különbség annyi, hogy leginkább csak verseket tudtam írni, annyit, mint máskor fél év alatt: előre léptem a 
Épp a minap váltottam szót a Skypon valakivel arról, hogy az egyébként igen tiszteletre méltó teljesítményt nyújtó és egyetlen kárpátaljai magyar hírportál, a Kárpátinfó cikkei illusztrálására nem igazán fordít figyellmet. A más oldalakról átvett anyagok esetében is csak a szöveget közlik le, a képet lespórolják a szerkesztők. Most is ez történt, amikor a Múlt-kor cikkét betűhíven átvéve épp csak azt a Vasarely-képet hagyták el, amely hangsúlyos említésre kerül. Persze a hír enélkül is hír - Szegeden rövidesen kiállítják egyebek mellett azt a Vasarely-szitanyomatot is, amelyet "1982. június 24-én Jean-Loup Chrétien, az első francia űrhajós vitt fel a Szojuz T-6 űrhajón - a szovjet-francia interkozmosz együttműködés keretében - a Szaljut 7 űrállomásra" - de a jogos olvasói kíváncsiság kielégítetlen marad: vajon hogyan is néz ki a Világűr című mű. Persze, ha nagyon akarom, úgy is felfoghatom ezt a húzást, hogy a Kárpátinfósok így csalogatják Szegedre a látogatókat: nézzék meg az alkotást eredetiben. A valódi ok azonban alighanem az, hogy a szöveget egy szoftver automatikusan átveszi a forrásból és berakja az oldalba, míg a képeket manuálisan kellene illesztgetni - és erre már nem jut idő, ember, energia. Vagy egy kis odafigyelés.
A hatvanas években, amikor egy ünnepélyes napon tévékészüléket vásároltunk, nem gondoltam még, hogy kiskölyökként rövidesen mániákus nézővé válok, s hogy rövidesen egy katartikus élménnyel is gazdagodom. Amikor csak tehettem, a képernyő elé ültem. Napirenden voltak a viták a családban arról, meddig tévézhetek, korán ágyba kergetnek-e szüleim, vagy kivételesen megnézhetem az esti filmet is.
Marlington 
Bár vagy 30 éve jószerével nem is találkoztunk, tegnap minden előzetes figyelmeztetés nélkül meglátogatott BÉ, hajdan egyetemi, munka- és stúdiótársam. Fizikusként néhány évvel felettem járt, egy rövid ideig együtt laboránskodtunk, és BÉ kezdő tollforgató leányként rendszeresen látogatta a hasonszőrűeket előszeretettel pátyolgató József Attila Irodalmi Stúdió összejöveteleit.