Miközben a kárpátaljai helységnevekre írt limerikjeim sorából természetesen nem hagyhattam ki sem Ungvárt, sem Munkácsot, aközben írói archívumom webre vitele közben feltűnt, hogy legutóbbi kötetembe Ungvár című szonettemet felvettem, ám a Munkács címűt nem, holott utóbbi semmivel sem tűnik gyengébbnek az előbbinél. Nem igazán tudok rá magyarázatot. Egyébként mindkettőt 1999-ben írtam, és szerepeltek az UngBereg 2000 c. almanachban. Az ungvári szonett pedig nemcsak kötetbe került, hanem elhangzik a 2007-ben velem készült riportfilmben is. A munkácsi azonban mindenünnen kiszorult, így itt mostani közlésével szerzek kis elégtételt számára:

Úgy tűnik, nem lazsáltam végig az elmúlt 10 évet. Összeállítottam a 2001-2010-es időszak publikációs listáit, s magam is meglepődtem, hogy 500-nál több tételből (!) áll. Az átláthatóság kedvéért írói honlapomon évekre bontva helyeztem el kattintható linkek formájában. És még csak nem is teljes a lajstrom, jópár apróság kimaradt, no  meg hiányoznak a saját webhelyeken közzétett ilyen-olyan írások, a sokszáz blogbejegyzés vagy a most már 30-nál több limerik. Nem szerepelnek a csak a könyveimben megjelent művek (lévén a jegyzék a nyomtatott periodikákban, antológiákban és a fontosabb "idegen" webhelyeken megjelenteket veszi sorra). Hiányoznak a tv-ben és rádióban elhangzott írások is - no meg azok, amelyekről nem tudok, vagy amelynek az adatait elmulasztottam feljegyezni. Mindezeket hozzágondolva aligha lehet kétséges: egy grafománnal van dolga a kedves olvasónak... A kattintható éves listák linkjei:

2010  2009  2008  2007  2006  2005  2004  2003  2002  2001

Három olyan blogot is találtam, amelynek címe (!) vagy mottója az én aforizmám. Ami persze nem lenne baj, ha a nevemet is feltüntették volna - ezt azonban a blogok tulajdonosai elmulasztották megtenni, akad, aki még idézőjelbe sem tette. Bosszankodni persze fölösleges ilyesmin, jobb tudomásul venni, hogy elindultam a folklorizáció útján... De azért reklámot csak nem akarok csinálni az említett blogoknak, linkjüket nem, csupán a fejlécük kicsinyített mását mutatom meg:

Tartalomjegyzéke sajnos nincs annak a Verstestvérek c. antológiának, amelyet a mai postával kaptam Balatonfüredről - és ez nem egyetlen furcsasága. Az előszót kétszer is elolvasva sem sikerült pontosan megértenem, miért ezek a költők és versek szerepelnek benne. Egyedül a "magyar szekció" világos: a balatonfüredi Quasimodo Költőverseny díjnyertes művei kerültek bele eredetiben, továbbá olasz és német fordításban. Azt azonban nem sikerült világossá tenni, hogy az olasz szekciót képviselő  Arpino város és a számomra ismeretlen s meg nem magyarázott Kőkönyv projektum miért ezeket a szerzőket és műveket juttatta a kötetbe, s úgyanígy homály fedi a bécsi Quasimodo Baráti Klub részlegének a mibenlétét. Végképp nem világos, mi okból szerepelnek a kötetben svéd, orosz, kínai, lengyel, japán szerzők (s miért pont ezek), az persze érdekes, hogy verseik magyar, olasz és német fordításban is olvashatók.

A jó ötletek véletlenül születnek, s kezdetben nem is feltétlenül tűnnek igazán annak. Aligha tudnám megmondani, miért és hogyan merült fel bennem, hogy limerikek írására adjam a fejem, s ez miként párosult a ötlet voltaképpeni lényegével, tudniillik hogy kárpátaljai helységneveket rímeltessek ezekben az ötsoros pikáns versekben. A műfajt persze ismertem (ha behatóan nem is tanulmányoztam), de korábban soha nem éreztem késztetést, hogy magam is írjak ilyeket. Kicsit úgy jártam, mint a haikukkal, hogy az első spontán, szinte akaratlan próbálkozás után azonnal rákaptam az ízükre. Az első pár limerik is jószerével amolyan tollpróbaként született - most meg napról napra népszerűbbé váló blog kerekedett belőlük. Aki nem ismerné, kattintson a linkre: LIMERIKEK - de ízelítőül alább is következik néhány.

Az alábbi novellát épp 10 esztendeje írtam és most két oka is van, hogy itt közzéteszem. Egyrészt írói honlapomra felkerült Világvége kötetem teljes anyaga, másrészt nemrégiben valaki érdeklődött afelől, igaz-e, hogy egyik novellám főhősét róla mintáztam. Nos, az író sok nyersanyagból dolgozik, sok mindent felhasznál,  több prototípusból gyúrja műve alakjait,  egybedolgoz tapasztalatot, hallott történetet és elképzelt epizódokat.  Ha végül úgy találja, hogy amit megírt, túlságosan is emlékeztet a valóságra, óvatosságból odabiggyesztheti: a történet szereplőinek esetleges hasonlósága valós személyekhez kizárólag a véletlen műve... Én ilyesmit nem szoktam tenni, mert azt gondolom, eleve képtelenség a szépirodalmat visszavonatkoztatni a valóságra, lévén éppen az irodalom a valóság egyfajta leképezése, a "visszaképezés" csak torz eredményt adhat. Ahogy ezt a Szembesülésben megfogalmaztam:

Mit nem találtam! Rábukkantam egy kisfilmre, amelyet A sínek fölött című novellám nyomán vizsgadolgozatként készítettek a Sapientia Egyetem Fotó, film, média szakos diákjai. Lazán kötődik az írott szöveghez, de felirata szerint mégis az én munkám ihlette. Érdekes adalék ahhoz a novellámhoz, amely eredetileg a Pánsíp Szalon  belső pályázatára készült egy Penckófer-fotó alapján. A képi élmény így vált előbb szöveggé, majd újra vizuális művé. Íme:

Kötetbe nem került az a szonettem, amelyet két eltérő változatban is megírtam és publikáltam (az elsőnek szerb fordítása is elkészült), s amelyet most archívumom rendezgetése közben megtaláltam. Pedig talán érdemes lett volna valamelyik verzió a könyvbéli szerepeltetésre, de egszrészt az anyag összeállításakor éppen nem került a kezem ügyébe, másrészt úgy gondolhattam, szövegem olyan erősen kötődik az ihlető képhez (lásd fentebb: Magritte: A fenyegetett gyilkos), hogy nélküle "érthetetlen". De talán mégsem. Ítélje meg az olvasó:

2000 előtt írt válogatott verseim webre vitelében most értem azokhoz a tőlem valamelyest szokatlan hangú darabokhoz, amelyek a Permutációk c. ciklust alkotják, s amelyekben bizonyos ógörög alakokat, mitológiai fogalmakat elegyítek egyfajta modern, szorongásos és elidegenült életérzés-képekkel, több versen át variálva-bővítve őket, egészen a Bójasor c. nagyobb lélegzetű látomás-versig (utóbbinak jelzésszerűen dramatizált változatát magam adtam elő egy Magyar Műhely-találkozón: az avangárdhoz szokott közönségnek tetszett kis performanszom). Apolló és Püthia szerepeltetése nem véletlen: ekkoriban erősen foglalkoztatott a görög mitológia, eléggé bele is olvastam magam (azóta sajnos szinte minden kiesett a fejemből) - minderre többek között azért volt szülségem, mert ekkor már készültem Szembesülés c. regényem megírására (röpke 13 év alatt tető alá is hoztam), és ebben a mitológiai párhuzamoknak hangsúlyos szerep jutott. További érdekesség, hogy a ciklus versszövegeit utóbb felhasználtam Bójasor c. színpadi játékomhoz, amelyben Apolló és Püthia fontos szerepet játszik (benne van drámakötetemben). És még egy adalék: a darabban és az azonos című elő-versben is megjelennek egy gyilkosság képei: ezek , bár erősen stillzáltak, nem teljesen légből kapottak, hanem egy általam iól ismert szentendrei könyvtáros  hölgy meggyilkolásának a körülményeire alapszanak. Íme a versek:

Egymás után három igen fontosnak gondolt versemrhez értem írói honlapom gyarapításában. Most a Halott madárral c. válogatott kötetem anyagában lépdelek, így időrendben kerülnek elém a több mint 30 évvel ezelőtt keletkezett írások. Ebből a távolságból nézve úgy tetszik, az 1978 első erőteljes hangutések után 1979-ben történt az igazi magamratalálás. Meglehet, a Vihar az első valódi költeményem (a történetét már megírtam korábban), a két következő pedig nem csupán önmagában, hanem mint "programadó" versek is fontosak: a Miért?-gyászban vállaltam fel az apaitól eltérő, azzal ellentétes szellemi örökséget, a Fikciók felé meg éppenséggel a realizmussal való szakításom dokumentuma is lehetne. E három vers, azt hiszem, valamelyest kijelölte további pályámat. (Aki nem szeretne a linkek nyomába eredni, azoknak ide is feltettem a három szöveget:)