Amikor kései kamasz koromban az avantgard irányzatokkal kacérkodtam, akkor feltaláltam a dadaista dadogást. Az első így leírt szövegem talán ez volt:

Dadogva vagyok kénytelen telenevetni
ínyenc enciklopédiátokat. Katalógusok sokasága ágazik ikrázva, rázdvátri.

Ez a magam-kreálta alkotásmód valamelyest a dadaista automatikus versírásra hasonlított, azzal a lényeges különbséggel, hogy egy szigorú szabály súlyosbította a spontaneitást: minden következő szó elejének meg kellett ismételnie az előző szó végét minél több (de legalább egy) betű erejéig. A  va-va, k-k, telen-telen, i-i, enc-enc, kat-kat, sok-sok, ága-ága, ik-ik, rázva-rázdvá ismétlődések, mint egyfajta dadogás, a fenti példán jól láthatók.

Ha nem is úgy, mint a Fidesz a nemzeti Magyarországét, de én is múltat építgetek mostanában: a sajátomat. Írói weboldalamra igyekszem összegyűjteni mindazt, ami még előkaparható archívumomból. Digitális korszakom kezdete (1996) óta szinte minden saját munkám megvan (ha nem is a leghasználhatóbb formátumban), de a korábbi évek, évtizedek anyaga meglehetősen hiányos (a valóban fontos írásaim szerencsére könyvekbe kerültek). Ennél is rosszabb a helyzet a könyveimről írt recenziók, ismertetések terén: itt bizony igen hiányos a gyűjteményem, csak az utóbbi években (főleg, mióta digitálisan elérhetőek) őrzöm meg őket. Most mégis előkerült a munkámról valaha írt legnegatívabb kritika, fel is tettem rögvest a megfelelő helyre. Itt olvasható:

Napok óta azon igyekszem, hogy a számítógépes korszakom kezdete előtti képverseimet, vizuális munkáimat összegyűjtsem (egyelőre a Facebookon adom közre őket, de majd felkerülnek írói oldalamra is). Nagyrészük eredetije sajnos már régebben elveszett, elkallódott, tönkrement, többségükről azonban van ilyen-olyan minőségű másolatom, sokukat beszkenneltem akkor, amikor erre már volt technikai lehetőségem, illetve a könyveimben megjelenteket is sikerült beolvasnom, rekonstruálnom. Itt most a 80-as években készült egyik munkámat mutatom be, amelynek az az érdekessége, hogy később könyvborítót készítettem belőle (még ám elsőt-hátsót), illetve hogy most részben újra kellett alkotnom a használhatatlanná vált betűsorokat. Így sikerült:

Pontosan egy éve annak, hogy utoljára megnyitottam az "ujregeny.doc" nevű fájlt. Értelemszerűen azóta nemhogy nem nyúltam hozzá a késznek gondolt szöveghez, de még csak bele sem olvastam. Gondolni sem túl sűrűn gondoltam rá, de erre persze azért volt példa. Legutóbb például nyelvész barátom látogatását kihasználva érdeklődtem afelől, milyen eredmények születtek a nyelv matematikai modellezése terén (regényem ugyanis érinti ezt a kérdést). Most azonban elhatároztam, hogy esztendőnyi pihentetés után újraolvasom a kétszázvalahányezer karakternyi anyagot, s ha most is megfelelőnek és késznek találom, akkor talán rászánom magam arra is, hogy kiadót keressek neki. Bár, ahogy magamat ismerem, ehelyett inkább újra bütykölni fogok rajta, mert úgy fogom találni, hogy itt is meg ott is híja van, javításra, beleírásra, netán éppen húzásra szorul.

Öt képversem elhelyezésével teljes lett Harmadvalaki c. kötetem anyaga a weben, mostantól minden verse megjeleníthető, elég a címre kattintani ezen az oldalon: Balla D. Károly / Harmadvalaki. Ugyanitt a könyvvel kapcsolatos minden egyéb információ is megtalálható. A bal oldali menüsor segítségével pedig a szájt további egységei érhetők el - ezek napról napra bővülnek és egyre teljesebbé válnak.

Eléggé lehangolt tónusú bejegyzést helyezett el blogjában El Lobo - A farkas (azaz Bognár László, aki az utóbbi időben már nem használja jól bejáratott bloggernevét, ebből is látszik, hogy gondja van ezzel a megjelenési formával). Úgy találja, a webnaplók elterjedésével nem született új, más minőség a cybertérben,  hiszen "aligha más minőség, ha a spirálfüzetből a szöveg, a fotóalbumból a fotó, a magnóról, iPodról a hang netre költözik". Szerinte ma bloggerré vagy a "tisztes iparos" válhat szakmai szövegei révén, vagy "a virtuális Hyde Park hangos nyomoronca, akinek megbecsülése egyenesen arányos csiszolatlan hangja bődülésével, erejével." Sok ebben az igazság, és talán még több a keserűség. Felvetését azonban nem akarom sem elemezni, sem továbbgondolni - nekem a magam bloggerkedésével van gondom. Mégpedig a következő.

- balla d károly: interjú - temető krisztina. irodalom, virtuális könyv, internet, virtuális öngyilkosság, valóság, fikció

Íme, egy újabb bloginterjú, amely Szeged és Ungvár közt járó emailek révén készül, és amelyet olvasóim kérdésről kérdésre, válaszról válaszra követhetnek ezen a helyen. (Az utolsó frissítés idejét legfelül jelzem. - bdk

Temető Krisztina vagyok. Kárpátaljai kortárs irodalommal foglalkozó doktorandusz hallgató, jelenleg a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium „Kutatói Szakkollégiumának” ösztöndíjasa. Tanulmányt készítek Az elmúlt 20 év művészeti tendenciái Kárpátalján. Alkotók a „kulturális átöltözésről” címmel. Írókkal, költőkkel, festőkkel, szobrászokkal beszélgetek arról, hogy mit éltek meg, mit tapasztaltak ebben az időszakban, hogyan indultak el, és hol tartanak most. Ezért kerestem meg Balla D. Károlyt.

Vallomások

(helyenként kicsit átigazított) részletek az elmúlt években készült interjúkból, cikkekből, esszékből, önvallomásokból + néhány aforizmám

I. Rövid kiragadott részletek, „hitvallások”:

Március eleje óta hetente egyszer befejezem a regényemet. Mindig úgy érzem, készen van. Ilyenkor pihentetem pár napig, mielőtt az utolsó simításokra rászánnám magam. Aztán olvasni kezdem az elejétől, de nemcsak javítok, hanem menet közben egyfelől spontán módon bele-beleírok, másfelől rájövök, hogy még egy ilyen vagy olyan részlet hiányzik. Egy-két nap alatt elkészülök ezekkel is - na most már tényleg készen van. Pihentetés, újraolvasás - és megint beleírok, és megint hiányérzetem támad. De most ezúttal talán már tényleg befejeztem: a megfelelő helyre ma még beiktattam a komplex létezésről szóló újabb fejtegetésemet (már csak emiatt is), és egy hosszabb időre lezártam a 242 ezer karaktert számláló kéziratot.