Az összes eddig közreadott haikumat egybegyűjtötte a műfaj leggazdagabb magyar portálja, a haiku.hu, amely voltaképp a Terebess Online alegysége. A magyar haiku-költők linkjére kattintva nyílik meg a szerzők listája, onnan lehet engem kiválasztani és gyűjteményemet megnyitni, amelyben korábbi Fabatkáim (ezek nem haikuk) is olvashatók, továbbá a Hogyan lettem haiku-költő c. blogbejegyzésem. E percben 99 versikém szerepel az oldalon. A közelgő kerek szám örömére két folyóiratnak el is küldtem ma újabb tízegynéhány háromsorosomat.  

Nem friss publikáció, de én most bukkantam rá Cseke Péter kedves könyvajánló soraira a Korunk honlapján. Ezeket írja:

»Balla D. Károly alkotói habitusát ismerve cseppet sem lep meg, hogy egy szokatlan számkombinációt választott az ezredforduló hét – kinek kövér, kinek szűk! – esztendejét megörökítő naplójegyzeteinek címéül: 2000±3. Mintha ekképpen is tudatosítani akarná a műfajjal szembeni elvárásainkat: az emlékelevenítés és az értékítélet terén legyen pontos és felelősségteljes, ugyanakkor dinamikus és célratörő, észleleteiben kritikus és önkritikus, indulatait pedig (ön)iróniával fékezze. Ezzel a módszerrel érte el a helyhez kötötten is hipertevékeny Balla D. Károly – írja ugyancsak rendhagyó műfajú elemzésében Tarján Tamás –, hogy írói, kiadói, iro­dalom- és kultúraszervezői munkásságának lenyomatai „egylendületű életleltár”-ként kerüljenek az olvasó elé.

Jóval szokatlanabb, amikor valamely kézikönyv címében tűnik fel a matematikai jel: Értelmező szótár+. Pályakezdő újságíró koromban épp Balla D. Károly szülőföldjéről, Kárpátaljáról hozattam meg (akkoriban ott voltak a legolcsóbbak a budapesti kiadványok) A magyar nyelv értelmező szótárának – Bárczi Géza és Országh László szerkesztette – hét kötetét. Az Értelmező szótár+ csak két kötet, mégis jóval „többet tud”, mint az MTA Nyelvtudományi Intézetében készült elődei. És nem azért, mert negyedmillió nyelvi adatot közöl. Érdeme, hogy a címszavak között éppúgy megtaláljuk legújabb szavainkat (csipkártya, honlap, laptop), mint a régi mesterségneveket (csiszár, felcser, ispán, kasznár, pintér, tőzsér stb.); továbbá a szinonimákat, az ellentéteket, a szólásokat, a közmondásokat és a tájszavakat is.

Aligha véletlen, hogy Balla D. Károly figyelmét is felkeltette a Tinta Kiadó meglepetése. Internetes naplójában így ajánlja az olvasónak: „A szótárnak ott a helye mindazok könyvtárában, akik tudatosan használják anyanyelvünket. Azonban – szerintem – azok forgathatják a legnagyobb haszonnal, akik valamilyen okból bizonytalanok egyes szavak használatát, értelmezését illetően, akik (még) nem sajátították el tökéletesen a magyar alapszókincset. Diákok, iskolások körében, egyáltalán: az anyanyelvi oktatásban nagyon jó szolgálatot tehet, de igen jól jöhet a magyarnak mint idegen nyelvnek az elsajátításában is. Akik pedig már túl vannak ezen a szinten, azok a + szolgáltatások okán nyúlhatnak érte bátran.”« (Korunk, 2008/április)

A 'hipertevékeny' jelzőn kicsit elmosolyodtam. Igazából nem értem, miért alakult ki rólam ez a kép (legutóbb Balogh Robi is rákérdezett egy interjúban). Azelőtt még csak-csak, de az utóbbi két évben igazán nem töröm el a szekérrudat; én úgy érzem, sokkal kevesebbet írok, semmint egy ebből élő szabadúszónak illenék. Még Évát is megtévesztem, neki az szúrt szemet, hogy egyre-másra rakom fel ide a blogra friss publikációimat... Hát igen, valaki csak megírta ezeket. Én a macskáinkra gyanakszom...

Amiről szó esik Cseke Péter írásában:

2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje.

Értelmező szótár+

A Terasz .hu az egyik első magyar kulturális portál volt a 2000-es évek legelejétől, sok izgalmas kezdeményezéssel, erős rovatokkal, rengeteg aktuális publikációval. Aztán valahogy leült. Aztán újjáalakult. Aztán megszűnt. Én is sokat szerepeltem benne. Említése blogomban jól jött nekem akkor, amikor a terasz beépítés kulcsszó honlap-seo projektjeim fontos elemévé vált.

Terasz: Interjú Balla D. Károllyal

Japán gyerekek mérnek rám megsemmisítő vereséget

Szép a tél Kárpátalján?

Tavaly láttam egy portréfilmet rólad, nem hízelgés, de a Manzárd-őr feljegyzései-t nagyon lehet szeretni. A főszereplő miképpen viszonyul a műhöz?

Minden magammal szembeni negatív előítélet ellenére nagyon tetszett ez a film, a DunaTV munkatársai (Medgyesi Gabriella rendező, Virág Anita szerkesztő, Sibalin György operatőr) igazán kitűnő munkát végeztek. Magam a nyilvánosság előtt olykor feszengő, máskor meg pózoló alkat vagyok, nehezen jutok el addig, hogy ne csak szavaimban (abban könnyebb!), hanem viselkedésemben is őszinte legyek – de ezeken a képsorokon mintha sikerült volna. A film végére már én is majdnem megkedveltem magamat, főleg, hogy ha szebbnek nem is, de okosabbnak látszottam a valóságosnál.

Mennyire összegzés ez az új kötet? Mi fűzi össze a benne szereplő verseket? Elmúltál ötven éves, ez már az önföldolgozás időszaka, vagy valami más az oka? Ha elkészül a könyv, végigolvasod?

Összegzés, de csak az elmúlt 10 évé. Illetve annyiban az, amennyiben az utóbbi évtizedem eddigi életem összefoglalásának mondható. Verseim első húsz évét a Halott madárral c. válogatott kötetem foglalta egybe, a mostani azt mutatja, azóta, 1999 óta hová jutottam. Az ív, a vonulat, a főbb motívumok és a formai-tartalmi jegyek, azt hiszem, nem sokat változtak, talán a műgond, a magammal szembeni szigor vált fontosabbá – de azt már nem tudom megítélni, hogy ezáltal verseim nem lettek-e manírosabbak, kimódoltabbak.

Az egyes darabokat az írói látásmód és a remélhetően egyéni nyelvezet azonosságán túl bizonnyal összefűzik az ismétlődő és vissza-visszatérő motívumok, az önkeresés, a hit és hitetlenség, az önfeladás, a halál, a pusztulás, a lemondás, az elmenés-maradás. Ezek a versek, ha tetszik, valóban egyfajta lírai-gondolati önfeldolgozás epizódjai, sokuk mintha már be is tetőzne, le is zárna valamit – de úgy, hogy közben mindig nyitva marad a lehetőség az új, a váratlan sarjadására.

Mint minden új könyvemre, ennek példányaira is mohón vetettem rá magam, amikor Szombathelyről megérkeztek a tiszteletpéldányok. De a módszeres végigolvasás helyett inkább a kapkodó bele-beleolvasás a módszerem, holott elég nagy súlyt fektettem a ciklusok összeállítására, a sorrendre. Talán éppen azért, mert az egymásutánisággal jó sokat bíbelődtem, most kényszeresen letérek a szerző kínálta útról, talán hogy ne írónak, hanem autonóm olvasónak érezzem magam.

Szerinted ki olvas ma verseket? Kinek írsz?

Szeretném hinni, hogy többen és gyakrabban olvasnak verset, semmint a szkeptikus vélemények sejtetik. De illúzióim persze nincsenek, vagy ha lennének, a köteteim példányszáma és fogyása kiábrándítana. Mégis hiszek abban az erőben, amelyet csak a költészet közvetíthet, s amely attól függetlenül roppant fontos, hogy hány költő áll az egyik, és hány olvasó az erővonalak másik oldalán. A „kiknek írok” kérdést pedig – nemcsak itt az interjúban, hanem írás közben is – igyekszem megkerülni, igyekszem valamilyen (kijelölhetetlen, de mégis:) nyugvópontot találni a „magamnak” és a „mindenkinek” között. Mivel úgynevezett célokat (az öncélúságon túl) nemigen tűzök magam elé, így célközönségem sincsen. Illetve hát, ha akarom, rövidre tudom zárni azt a felvetést azzal a banalitással, hogy annak írok, aki olvas.

Vizuális munkákat, hagyományos értelemben vett verset és prózát, esszét, blogot is írsz, rendszeresen meghökkentő kezdeményezésekbe fogsz a neten - néha már azt gondolom, hogy megtöbbszörzted magad, az egyik Balla D. verset ír, a másik regényt ír, a harmadik kinn a padon a dudáját fújja nagyon... . Hogy fenébe lehet ez?

Hát még ha szorgalmas is lennék!...

Nem tudom, ez a sokféleség valahogy adódik nálam. Nem szándékosan teszem – igaz, nem is állítok akadályokat elé. Jön. Hol ez, hol az. Ami belülről fakad – vagy amit éppen megrendelnek. De nem feltétlenül gondolom ezt erénynek, sőt, azt tartom, hogy sokkal értékesebb teljesítmény lenne egyvalamit igazán jól csinálni, egyvalamiben igazán jelentőset alkotni. De van, akinek ez nem megy, inkább felaprózza magát, azt remélve, hogy a mozaikcserepekből majd mégis összeáll valami nagyobb egész.

Nemrég kezdeményeztél egy kritikaírást Esterházy nemlétező regényéről, hogy áll az ügy?

Odáig már eljutottunk – tanúsítja bloghozzászólás, és tanúsítják szerzőtársaim – hogy a (figyelmetlenebb) olvasók már könyvesboltokban keresik a fiktív könyvet, illetve a recenzenstől akarják kölcsön kérni. Valóban ők a figyelmetlenek, mert aki egy kritika olvastán plusz egy-két kattintásra még rászánja magát, azonnal rájön, hogy Esterházy soha nem írt Tompaszöglet címmel regényt – viszont ez a tény bennünket, játékostársakat egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy beszámoljunk a könyv bemutatóiról, hogy részleteket adjunk közre belőle, kritikát, ismertetést írjunk róla, illetve megtervezzük új és újabb kiadásainak a borítóját.

Ahhoz képest, hogy az akció az én blogom olvasói körének nem túl széles táborára korlátozódik, szép eredménynek gondolom a tízegynéhány külön publikációt és azt, hogy a Gooogle már több ezer találatot jelez a címül választott szókreációra.

Maga Esterházy Péter egyébként nekem küldött levelében a projektünket még az elején – és látatlanban – mulatságosnak és megtisztelőnek nevezte.

Mit írsz mostanában, mi foglalkoztat?

Hosszabb ideje harmadik regényemen dolgozom. Mivel az első kettőt a kritika posztmodern trükkregényeknek titulálta (Tarján Tamás alkalmazta rájuk Milosevits Péter műszavát), azt gondoltam, ideje komisz próbák elé állított, filológiai mutatványokkal eltévelyített olvasóimon megkönyörülni, vagyis ezúttal egy történet-centrikusabb, a szövegtípusok váltogatásában nem tobzódó, önreflexiókkal túl nem terhelt írásművet megalkotnom. Amely azért – vallom itt be – keletkezésének körülményeiben egyáltalán nem mentes bizonyos posztmodern gesztusoktól, és hát bizony arról ezúttal sem tudtam lemondani, hogy regényem hőse is ne éppen regényt írjon, és ne annak milyenségén tépelődjön néhány bekezdés erejéig.

Most ez a regény, illetve ennek központi témája – ha van ilyen – foglalkoztat: az apa-fiú kapcsolat (ezúttal nem életrajzi ihletésű) összetettségének a bemutatása. Illetve hát vannak örök témáim, amelyeken soha nem tudok eleget morfondírozni: a valóság és fikció viszonya, a Valamivel körbeírt Semmi, a komplex létezés, amelynek van valós és van képzetes összetevője. No meg persze a halál, amelyről éppen most állapította meg a regényemben hősöm apja, hogy nem egyéb, mint azon hiányoknak a tudomásulvétele, amelyek külön-külön az életben is megvoltak, épp csak nem tudtuk, hogy minek az alkatrészei, hogy micsoda roppant konstrukció áll össze belőlük életünk végére.

De mielőtt személyes tapasztalatokat szereznék a meghalásról, sokat sakkozom mostanában. Az interneten találtam egy remek helyet, ahol online-játékra van lehetőség, azaz képernyő előtt ülő hús-vér partnerekkel mérkőzhetem meg úgy, hogy közben csetelni is tudunk. Magam is meglepődöm, mennyire élvezem ezt a játékot, amelynek – állandó partner hiányában – kamasz korom óta nem tudtam hódolni. És ha meguntam a több száz játékossal zsúfolt magyar sakk-szobákat, akkor átlépek a GO rendszerébe, ahol is ezt a remek, de nagyon nehéz keleti játékot űzhetem, cseppet sem bosszankodva azon, hogy 8-10 éves japán gyerekek mérnek rám megsemmisítő vereségeket.

Kérdezett: Balogh Robert

Megjelent: Terasz, 2009. febr. 20.

Új kötetem bemutatása a Teraszon: Harmadvalaki

Könyvemről blogomban (megrendelhetőség)

Terasz infrasugárzók - tél

Összes Tompaszöglet

terasz építés és fűtés télen, budapesten

Hát megjelent a Harmadvaki! A kiadó jóvoltából még a múlt héten kezembe vehettem frissen nyomott példányait. Szép, elegáns könyv (Csönge tervezte), igazán meg lehetek vele elégedve. Talán a tartalma sem vet rám rossz fényt: 1999-től írt verseim java szerepel benne. Úgy érzem, van íve a kötetnek (sokat bíbelődtem a ciklusokba sorolással és az azokon belüli sorrenddel), és "mindegyik hangom" megszólal benne, híven tükrözve azt a sokféleséget, amelyre mindig is törekedtem. A versek túlnyomó többsége persze az elmúlt évek során megjelent folyóiratokban, bár néhány azért akad, amelyik most lát először napvilágot (pl. a haikuk bő fele.) Ami pedig talán érdekes: ha a legszigorúbban is számolom, ez akkor is legalább a huszadik könyvem.

A könyvről még lesz szó ebben a blogban nem egyszer, készül majd egy bemutató oldal az összes szükséges adattal, fülszöveggel, mutatványversekkel - és szándékom szerint egy kis virtuális könyvpremierre is sor kerül majd, talán a jövő hónapban. Addig is közreadom az egyik eddig sehol meg nem jelent verset:

Balla D. Károly

Visszatérés

Indulnék újra, meztelen akár,
és bőröm vetkezném a néma fákra,
nem bánnám, hogyha kígyó mar halálra:
nem rémít már a mérgezett magány.

Hazát találnék, lenne bár kopár,
és büszkén rúgnék fel erényt, akárha
hintót borít a húzni fáradt pára,
ha szállni hívja röppenő madár.

És lennék elhagyott, kopott szavak
karámja lenne felnevelő fészkem,
elégedett lehetnék már egészen,

– de törne újra rám a sors, a vak,
indulnék vissza: hív a végzetem,
s látnák a fák, hogy csontom vetkezem.

A könyv részletes bemutatása a Teraszon (kísérőszövegek, versek, képversek, bibliográfiai adatok):

Balla D. Károly. Harmadvalaki

Versek, 1999–2008.

Balla D. Károlyt a gondolati, intellektuális líra művelőjeként tartják számon. Ösztönös költői invenciója tudatosan vállalt műgonddal társul, verseiben izgalmas egyensúlyba kerül a konkrétság a látomásossággal, a nyers szövegszerűség az emelkedett poézissel. (részletek az új kötetből)

Balla D. Károly (1957) szülővárosában, a kárpátaljai Ungváron (Ukrajna) él családjával. Harminc éve jelent meg első verseskötete, később a próza és a publicisztika is fontos műfajává vált. Húsz önálló könyvet tudhat magáénak, számos antológiában és almanachban szerepelt, művei rendszeresen megjelennek a magyarországi és határon túli orgánumokban. József Attila-díjas.   Balla D. Károly   A Harmadvalaki című kötetről: A szerző az elmúlt évtized költői termésének legjavát válogatta jelen kötetébe. Ha belelapozunk, előbb tárgyak és személyek többszörösen absztrahált mikrovilágában találjuk magunkat (Harmadvalaki), később az emberi viszonylatok, a megragadott pillanatok, az elesettség és a kiszolgáltatottság, az egyszerre tragikusan és ironikusan bemutatott élet és halál képei sorakoznak (A síklakó), majd a korábbi szabadversek világából a szigorúan kötött formák közé érkezünk, ahol az alaktani konzervativizmus egyfajta radikális tartalmi modernizmussal alkot feszes egységet (Fordul a föld). A kötet ívét a záró szonettkoszorú (Mélyek mélye) teszi teljessé: a legnehezebb verstani forma következetes alkalmazásával és az emberi szenvedés- és megváltástörténet igen újszerű, helyenként meglepő feldolgozásával a szerző kétség kívül egyik legjelentősebb költői teljesítményét tárja az olvasó elé. A kötet adatai: Balla D. Károly. Harmadvalaki. Versek, 1999–2008. Savaria University Press, Szombathely – 2009 96 oldal. Ára: 2000 Ft, 8 EUR, 60 UHR ISBN 963988211-9 Borítóterv: Balla Csönge Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap   A kötetborító   Mobil Halkan lép a kockaköveken, nehogy felkeltse a gyanút. Hogy nem is ő lépked itt, valaki más oson titkos célja felé. Egy bűzös lépcsőházon át a nincs is padlásszobába. Ahol megteheti végre. Ahol hozzáláthat. Előbb lesodorja az asztalról a felborult hamutartót, a ragadós poharakat, a rosszul összehajtott újság alaktalan halmát. Aztán előveszi öblös táskájából a részeket. Óvatosan kirakja mindet sorban maga elé. Aztán egymásba illeszti, ami egymásba illik. Összeállítja az alakzatot. Megpöccenti a kis bütyköt. Figyeli, ahogy minden mozgásba jön. Az a valaki figyeli. Aki a bütyköt pöccintette meg. Aki összerakta, öblös táskájából aki elővette. Aki titkos céllal osont. Nem ő. Hanem aki mindig rendesen összehajtogatja az újságot. Aki elmossa a ragadós poharat, időben kiüríti a hamutartót. Aki nem is tudja, hogy a padlásszoba nincs. Akinek soha nem facsarja orrát a bűz a sötét lépcsőházban. Nem ő, valaki más. Aki nem lépett eléggé halkan és felkeltette a gyanút a kockaköveken.   Keresés Belépett, becsukta maga mögött az ajtót és hozzálátott. Előbb a polcokon kereste. Ahol mindennek helye van. Ahol betűrend szerint sorakoztak. De hiába, mert nem tudta, milyen betűvel kezdődik. Aztán a szekrényben kutatta. Ahol számozott dobozokba osztva. De hiába, mert nem ismerte a sorszámát. Aztán megnézte a sarokba rakott kupacokban, ahol méret szerint voltak egymáson. De nem tudta a nagyságát. Átkutatta a szekrény tetejére tett bőröndöt, amelyben minőség alapján. De a tulajdonságairól sem volt fogalma. Kereste az ágy alatt a ládában, de nem igazodott el a véletlen halmazokban. Leült kicsit, hogy kifújja magát. Aztán felállt és bőszen újra nekilátott. Lesodort mindent a polcokról. Kiszórt mindent a szekrényből. Szétrúgta a sarokba rakott kupacokat. Kiborította a bőröndöt és a ládát. De amit keresett, nem volt sehol. Holtfáradtan belezuhant az összevisszaságba és azonnal elaludt. Amikor felébredt, hozzálátott, hogy mindent visszategyen. A polcokra betűrend szerint, sorszám szerint a szekrénybe, nagyság alapján a kupacokba, a bőröndbe úgy, ahogy a minőség kívánta. Ami nem illet sehová, azt bedobálta a ládába és az egészet berugdalta az ágy alá. Körbenézett. Amit keresett, ott hevert a lábánál. A zsebéből esett ki, miközben rendet teremtett.   Lélek ténfereg   Lukkal a közepén Amikor már nem is számított rá, megtalálta. Átfűzte az ujját a lukon, amit a közepén talált. Megforgatta, billegtette, mint búgócsigát a lassulás. Megnézte alulról és felülről. De nem látott rajta semmi különöset. Nyelvével is megérintette. Rátapasztotta a fülét. Gondolkodott felőle. De nem volt íze. Hangot nem adott. Gondolatot nem sugallt. Bosszúsan kihúzta az ujját a lukból. Amit megtalált, földre dobta, rátaposott és kemény bakancsával szilánkokra zúzta. Amikor már kívül volt a szobán, hirtelen megsajdult az ujja. Fájdalmában szájába vette. És ekkor megérezte a sosem érzett zamatot. Meghallotta, amit soha azelőtt. Feje tele lett eddig el nem gondolt gondolattal. Visszament, mert bántotta a lelkiismeret. Visszament, hogy legalább a szilánkokat összeszedje. Visszament, és amit olyan nehezen talált meg, az újra ott hevert a lábánál – sértetlenül. Sértetlenül hevert a lábánál, de már nem volt a közepén luk, amin az ujját átfűzhette volna.   Szép semmisülés   Fordul a föld mit magamra vettem lefeslik rólam csak bolyongok egyre szállongó hóban szerepem elhagy vagy én hagyom el őt nem hiszem ma amit hittem tegnapelőtt már csak a kétely mi nem foszlik szerte kezét az úristen rólam levette szándékot keresek gyöngülő lázzal mint aki hiteket gyűjteni házal megizzadt hátamon vacog az ingem ösvények mutatják el csak el innen előttem jártak a legnagyobb törpék magamat kerülném ha szembejönnék bozótra csapnak a károgó varjak nincs aki súgná hogy mit is akarjak csak bolyongok egyre szállongó hóban rozsdásan fordul a föld ki alólam   Hamis zavarban Mi felmagasztalt, így ér olcsó véget: sok fennkölt arcon zsírpapír a gőg, a felvert porban elgurul a lényeg, sarokban sorsok tépett hite nyög. Babérra tör egy kunkori kis féreg, a hős bikának bárgyú borja bőg, hamis zavarban oszlik fel az ének, már nincs ige, csak önhitt hirdetők. Silány lektűrré így válik a végzet. Ne szegd magasra hát a hetyke főd: a szürke porba fúrt cipődet nézzed – s vihogj kicsit a meghalás előtt.

A könyv megrendelhető a Kiadónál:

A postaköltséget Magyarországra a kiadó vállalja!

A könyv bemutató oldala: Harmadvalaki

_____________________________

• hír, irodalom, íróság, könyv, virtuális szerver bérlés
• íróblog, kultblog, magánblog - balla d. károly vers
• mobil számítógépek - virtuális memória és magyar billentyűzet
• SMS KÜLDŐ mobil alkalmazás - virtuális szerver <<új szerverblog

A nemrégiben indult Tollal.hu című irodalmi és közéleti portál felelős szerkesztője, Szabó Árpád azzal keresett meg, hogy oldaluk Pódium rovatában határon túli magyar írókat mutatnak be, rám is gondoltak. Mivel bemutatkozásként megfelelt a neten amúgy is fent lévő életrajzom, örömmel beleegyeztem. Abba is, hogy időnként írásaimból is átvesznek ezt-azt. Így most van egy újabb hely, ahol pirézségemet és egyéb mivoltjaimat hirdethetem. E percben a címoldalon is kint vagyok, bemutatkozásom pedig így fest. Köszönöm a lehetőséget!