Még nem számoltam be arról, hogy Csönge nemcsak nyáron látott világot, hanem egy hónapja is eljutott Európa pereméig. Az őszi egyetemi szünetben autóstoppal (!) vágott neki barátjával a világnak, négy barátnőjét látogatta meg Mannheimban, Utrechtben, Amszterdamban és Gentben (utóbbi belgiumi flamand város). Azóta most jött először haza, hozott mindenkinek ajándékot és sok-sok fényképet (amelyek egy része sajnos tönkrement). Alább következik egy kisebb válogatás a nekem tetszőkből.

Mi persze épp eleget izgultunk csaknem egyhetes csavargása idején, szerencsére azért mindenünnen kaptunk hírt róla, ösztöndíjjal Nyugaton tanuló barátnőitől csetelni is tudott - közben meg végtelenül örültünk, hogy világot lát, tapasztal, megismer. Meg persze csak akkor nyugodtunk, amikor egy novemberi hajnalon már budai kollégiumából jelentkezett.

Kellemes elfoglaltságokban volt részem a napokban. Az utolsó előkészületek zajlanak új verseskötetem kiadása érdekében (még az idén megjelenik, a Karácsonyi Könyvvásárra). A kiadó (Savaria University Press) igen rugalmas minden felvetésem tekintetében, így nemcsak abba ment bele, hogy a borítót Csönge tervezze (már majdnem készen van, igen szép lesz!), hanem abba is, hogy fotó helyett egy grafika formájában szerepeljenek nemes arcvonásaim a belső fülön. Keisz Gellért barátunk el is készítette az itt látható portrét. Szerintem nagyon jól sikerült. 

A körülmények úgy hozták, hogy, mint legutóbbi jegyzetemben, kicsit most is nosztalgiáznom illene. Értesítést kaptam ugyanis a Csíkszeredában élő Cseke Gábortól, hogy nemrégiben indított blogjában felidézte Egy mondat a... című irodalmi projektumomat, illetve kezdeményezésemnek a Románia Magyar Szó Színképek c. mellékletében közzé tett 9 részes (!) sorozatát. Ennek keretében jelent meg a 18 idegen nyelvből fordított 53 vendégmondatot magába szervesítő Tejmozi c. nagyobb elbeszélésem teljes szövege. A közlemények honlapom-béli változatára link mutat Cseke Gábor friss bejegyzéséből, amelyben felidézi a közleményhez akkor mellékelt járulékos szövegeket: munkanaplóm részleteit, Rácz Péter észrevételeit, Gergely Tamás interjúját és saját kisesszé-szerű reflexióját (Ülünk, mint a Tejmoziban). A kellemes visszarévedésen túl mindez számomra legaktuálisabb munkámhoz is kapcsolódik. Ugyanis - és ezt itt árulom el először - ...

Aki kicsit is ismer, tudhatja rólam, hogy nem szeretem a nosztalgiát (hacsak nem a Tarkovszkijét - azt viszont nagyon). Szívesebben nézek előre, semmint hátra, s ha valami távol áll tőlem, hát az a visszatekintések elérzékenyítő, legtöbbször hamis édessége, szentimentalizmusa. Most azonban egy kicsit csak vissza kellett révednem régebbi esztendők kedves és emlékezetes epizódjaira. Megérkezett ugyanis a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésétől a jövő évi, immáron XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál bukléja  a jelentkezési lapokkal. Vagy 8 éve annak, hogy utoljára könyvkiadóként, kiállítóként önálló standdal részt vettünk ezen a jeles eseményen, de amióta felszámoltam ezirányú tevékenysé- günket, csak írókként vettünk részt (az idén már így sem...). A MKKA, illetve a Fesztiváliroda még mindig számon tartja rég megszűnt kiadói műhelyünket, rendületlenül küldik a kitöltendő űrlapkat. Én meg gusztálom a színes mappát és eszembe jutnak azok a nagyon fárasztó, de igen kellemes és élménydús napok, amikor könyvstandot üzemeltettünk a Fesztiválon, a Kongresszusi Központban, és saját kiadványainkon kívül igyekeztünk bemutatni és forgalmazni a teljes kárpátaljai vonatkozású magyar könyvkínálatot.