(2002. nov. 16.) Tegnap Tóth István látogatása. Nagyon kellemes, „egész estét betöltő” beszélgetés. Kölcsönösen elmondtuk egymásnak, mi a bajunk a világgal, illetve főleg saját környezetünkkel. Nemigen tudtunk olyasmit állítani, amivel a másik, lényegét tekintve, ne értett volna egyet. Ebben az az érdekes, hogy - szigorúan véve - más-más „oldalra” húzunk. De ezt az „oldalasdit” egyben tagadjuk is, még ha ezzel összefüggésben volt is kis afférunk... Éppen ezt sikerült szerencsésen feloldani előbb levélváltással és most a találkozással. Kellemesen érintett, hogy István rendszeres olvasója honlapomnak: többször is elkezdtem volna elbeszélni valamit, ám kiderült, már olvasta a naplómban. Egy kicsit csapda is ez: „elírok” magam elől mindent, ami elmesélhető lenne. Jóízűen megeszem a magam kirakta csali-sajtot, és csodálkozom, hogyan kerültem ketrecbe.

(2002. nov. 14.) Van egy új videómagnónk... Az elsőt vagy 8-10 éve vettük, használtan. Nagyon rövid ideig működött rendesen, aztán már állandóan javítani kellett, pár év alatt a szerelőnek apránként kifizettük a vételárat.

(2002. nov. 12.) A minap kassai unokabátyám elküldte e-mailben közös dédapánk, Balla Endre hetven egynéhány esztendővel ezelőtt készült fotóját. A képen az öreg látszatra bóbiskol, de valójában inkább az átszellemültségtől hunyta le a szemét, ugyanis a kép hátlapjának felirata és egy unoka tanúsága szerint: „Nagyapa istentiszteletet hallgat”.

Istentiszteletet? Az udvaron, két hordó mellett? Igen - rádión!

A kisebbik hordó tetején látható a hangszóró (hatszög alakú peremmel), amely nyilván a benti készülékhez csatlakozott és kifejezetten azt a célt szolgálhatta, hogy a vasárnap délelőtti napsütés és az Ige egszerre melengesse az öreget.

(2002. nov. 11.) Belekukkantottam tegnap a Kárpátalja c. lap online-kiadásába (nov. 8-i szám). Egyebek mellett beszámoló olvasható benne a beregszászi Illyés-megemlékezésről. Természetes dolog, hogy egy centenáriumi ünnepségen felső fokú méltató szavaknak kell elhangoznia, de nem gondolom túl szerencsésnek, ha a legnagyobb kárpátaljai magyarságszervezet első embere a Nyugatot kárhoztatja amiatt, hogy Illyés nem kapott Nobel-díjat. Maga a megfogalmazás is eléggé furcsa: „Sajnálatos, hogy amikor döntés született arról, melyik magyar író kapjon irodalmi Nobel-díjat, nem rá esett a választás.” Ez a felvetés így teljesen hamis, hiszen azt sugallja, mintha Illyés most Kertész ellen lett volna versenyben. (Amikor Illyés neve felmerült, akkor viszont egyik magyar sem kapott...). Hasonlóan fals ez a gondolat is: „Járt volna neki, járt volna a magyaroknak, hogy ezt a teljesítményt ismerje el a Nyugat.”

(2002. nov. 10.) Tegnap a napló elmaradt, de egy nagyobbacska cikket a Terasznak egésznapos fejfájásom ellenére csak megírtam - és ma meg is jelent (LÁSD: Illyés, Szűrös és az elcserélt sípok). Ez az internet bája, varázsa, utolérhetetlensége - szombaton este elküldöm, vasárnap délelőtt megjelenik. Meg hát az sem rossz (kezdem megtanulni), hogy a Terasznál illik kész webfelületekkel dolgozni, magam „tördelem” az anyagot (bizonyos korlátokkal), magam tűzöm be a képeket... Onagy kicsit prüszkölt Szűrös szerepeltetése miatt, de hát, gondoltam, amiért ma esetleg valóban politikai „főelmebeteg”, attól még 89-ben mégis ő volt az ideiglenes köztársasági elnök és mindaz, amit leírok, valóban így történt.

(2002. nov. 8.) Kolos megérkezett Gyöngyösre. Reggel 8-kor Éva vitte ki Csapra, onnan átvonatozott Záhonyba, várt 3 órát a csatlakozásra, aztán 2 átszállással (Miskolc, Vámosgyörk) este fél hatra meg is érkezett. A DUE médiatáborába ment, ezúttal egynapos programra. Második éve tartja a diákújságírók egyesületével a kapcsolatot, kétszer is volt egyhetes nyári táboraikban Balatonfenyvesen.

(2002. nov. 7.) A címbe emelt rövidítés nem a NOSZty Fiúra, és nem is noszFalgikus hangulatomra utal, hanem egy olyan történelmi eseményre, amely a magyar helyesírás szabályai alól évtizedeken át kivételt élvezett, mert számtalan társától eltérően csupa nagy kezdőbetűvel volt írandó. Éspedig: Nagy Októberi Szocialista Forradalom. (A másik kivétel a Nagy Honvédő Háború volt.) Így szerepelt minden helyesírási szabalyzatban és szótárban, egészen a rendszerváltásig, pontosabban a 11. kiadású helyesírási szabályzat megjelenéséig.

(2002. nov. 6.) Vitéz Györggyel beszélgetett tegnap este Érdi Sándor a televízióban. A Kanadában élő költő lenyűgöző egyéniség, színesen, odafigyeltetően beszélt önmagáról, az irodalomról, a vallásról, a világról. Legérdekesebbnek azt találtam, amit állítólagos „hontalanságáról”, elszakadtságáról mondott: ez különösebben soha nem foglalkoztatta, no meg hogyan lehetne ilyesmiről beszélni az internet korában, amikor pillanatok alatt az összes barátját elérheti.

(2002. nov. 4.) Többen is felköszöntöttek ma. Az elsőknél még szabadkoztam, hogy egyrészt a családi hagyomány nem a mai napot, hanem január 28-át tartja számon Károly-napként, másrészt meg ha valamit, hát a névnapot soha nem vettem komolyam. Szerencsére a családunk se nagyon. A születésnapoknak ellenben van némi rangja és rituáléja, amely engem, különösen, ha a sajátomról van szó, évről évre jobban zavar, és már jóideje erőt kell vennem magamon, hogy elfogadjam: másoknak fontos megünnepelni engem.

(2002. nov. 3.) A Beszélő elfogadta közlésre Valóságpróza és látszatvalóság című tanulmányomat. Ez amellett, hogy hízeleg a hiúságomnak, más jelentőséggel is bír: egy másik, kifejezetten irodalmi és irodalomkritikai folyóirat, ha barátilag is, de elutasította ezt az írásomat, a Beszélő ellenben, amelynek sokkal kevésbé vág a profiljába, hogy egy határon túli magyar régió prózairodalmának aktuális problémáival foglalkozzon - elfogadta. Ugyanaz ismétlődik, mint a Mozgó Világban most megjelenő Címkézett irodalom című esszémmel (a Kortárs nem vállalta a közlését - 2007). Ami akkor történt, annak a számomra leszűrhető jelentését csak később értettem meg. A mostaninak már előre tudtam...

Alighanem ideje komolyan elgondolkozni azon: akkor most melyik „oldal” foglalkozik a határon túli magyarság gondjaival?