Megjelent. De ezúttal nem valamelyik baromfiudvarban, hanem a Mozgó Világban. Merthogy soros havi naplójegyzetem hősévé tettem az Ukrajna több régiójában, így Kárpátalján is garázdálkodó vérszívó szörnyet. Ehhez jó alkalmat adott nem csupán az, hogy a legendába illő (és oda is való) ragadozóról pár hónappal ezelőtt megszaporodtak a híradások, hanem az is, hogy a nyelvtörvény, az ukrajnai választások és a kettős állampolgárság körül kialakult helyzetek is inkább a képtelenségek kategóriájába tartoznak, így aztán abszurditásuknál fogva egybe is csomóztam őket. Hogy a dolog érdekesebb legyen, az interneten elég jól megágyaztam ennek a nyomtatásban megjelent cikknek, erről egy külön blogbejegyzésben számoltam be: Local colour - Csupakabra Kárpátalján - bőven érintve akciómnak a honlapok optimalizálásában betöltött szerepét. Így szépen sikerült elérnem azt, hogy ha valaki a Mozgó októberi számában elolvassa az írásomat és kíváncsiságát kielégítendő esetleg a Google keresőbe beütné azt, hogy csupakabra Kárpátalján, akkor garantáltam az én oldalamra jusson. Aki viszont csak a közéleti naplójegyzetemet szeretné elolvasni, az ide kattintson: Csupakabra és tigrispiton.

A minap kölcsönösen előnyösnek látszó megállapodást kötöttem a Gépnarancs című portállal. Ennek lényege, hogy folyamatosan átveszik honlapjaimról a számukra általam felajánlott írásaimat. Igaz, hogy mindez térítésmentesen történik, de egyrészt már megjelent szövegekről van szó, másrészt meg nekem munkám nincsen vele, elég a linket elküldenem, a "beszerkesztést" nem én végzem (korábban kaptam más helyre szintén kedvezőnek látszó meghívást, de ott a technikai munkát nekem kell elvégezni - s tekintve, hogy most már 25-30 aktív blogot tartok fenn...). Az új együttműködés a Gépnarancs számára könnyen elérhető tartalmakat jelent, számomra pedig nagyobb publicitást, sok plusz olvasót. Egyelőre főleg régebbi, kulturális témájú (elsősorban filmes) jegyzeteim jövögetnek (de megjelent néhány közéleti anyagom is), kilistázva ezen a linken találjátok őket: Balla D. Károly - Gépnarancs

Frissítés 2018: A portál megszűnt, link törölve

Más: Számító gép javítás - szarviz blog Budapest

Árpa Péter temetésére szeptember 18-án, közép-európai idő szerint 14 órai kezdettel kerül sor a Kálvária ravatalozójából.

A neten terjed ez a kép. Remek gif-animáció. Szerzőjét nem sikerült kiderítenem. Valaki esetleg tudja?

Kedves távoli barátunk (Nagy Attila) megtalálta és a Facebookon belinkelte az eredetit: http://zy0rg.deviantart.com/art/Clockwork-300583438

Az azeri baltás ügy és a legutóbbi Orbán-blöff óta érezhetően megnőtt a miniszterelnök lemondását, bukását várók száma. Erre nekem nagyon jó mérőeszközöm van. Múlt év novemberében több olyan oldalt is készítettem, amelyek a Lemondott Orbán Viktor  keresőkérdéssel a Google-lista élén szerepelnek. Elég megnéznem a statisztikákat: ha látványosan megnő a napi keresési találatok száma, az nem jelenthet mást, mint a várakozás növekedését. Nos, e tekintetben a kormányfő erős felmenő ágba került: grafikon élesen felfelé ível - még nagyobb mértékben, mint ahogy a forint hanyatlik. Ebből az alkalomból most küldök is két új linket a két leglátogatottabb oldalamra - egy picit módosított szöveggel:

Orbán Viktor bukása

Megbukott Orbán Viktor

A szíves invitálásnak engedve szerzője lettem a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom igen gazdag tartalmú és roppant gondosan felépített interaktív orgánumának. A webhely egyszerre online magazin és közösségi portál, sőt, blogokat is integrál. Ami valamennyi szerzőjét, minden rovatát és összes szövegét jellemzi: az emberi méltóságra fókuszáló fokozott szociális érzékenység és a kisebbségek, hátrányos helyzetben élők melletti kiállás, mindenfajta diszkrimináció elleni fellépés. A meghívást követő első percben megértettem, hogy pirézként itt a helyem. Első felajánlott írásomból azonnal vezércikk lett (Ragtime, nem haragtime) - köszönet érte -, és hogy a dolog kerek legyen, a commmunity.eu alatt megnyitottam 32. blogomat Önkéntes mérvadó címmel.

Frissítés: a weboldal sajnos megszűnt néhány éve, a linkeket töröltem - 2016

Egy publikáció a régi weboldalról

Ezt is elvisszük magunkkal

Hogy mit viszünk át magunkkal a következő évbe? Például Kollár-Klemencz Laci melankolikus közéleti számát Erdős Virág versére. De sajnos nem csak a szépre emlékezünk. Slágvortokban felidézzük mi történt velünk az elátkozott 2012-ben.

Tizenöt éve még kisebbet álmodtunk, három szoba, három gyerek, négy kerék. De már ettől is távolodunk, a szoba a banké, a kerék lapos, a gyerek meg épp a Fidesz ellen tüntet. Nem csak az egyetemisták, a gimnazisták is beindultak, a Téli Rózsás Forradalomra nem számított a kormány azért.

Tüntettünk persze egész évben kisebb nagyobb eredményekkel, meg eredménytelenül, a forradalom évfordulóján pedig ellenzéki összefogás született. Petíciókat írtunk alá százat, felsorolni is sok volna, de az oldalon utánanézhettek, reméljük nem volt hasztalan.

Az MMA nevű nemzeti kulturális szörnyszülött tarol, az Új Színház felé már náci se jár, nincs közönsége, de támogatást kap a miniszteri keretből, miközben a függetlenek haldokolnak, a Nemzeti Színházat einstandolta egy színházi bölény és újabb art mozi zárt be, az egykori Szindbád moziból lett Kino, Felbukkant a magyar–európai antirasszizmus, Ámbédkaros alkalmazottak nyílt levelet írtak Balog Zoltánnak és Hoffmann Rózsának, a Jobbik parlamenti zsidózásai után pedig választottunk magunknak sárga csillagot. Jeszenszky Géza megnyilvánult roma ügyben, bár ne tette volna, aztán Havas Henrik és a többi “tudósok” sem átalltak nyilatkozatokat tenni a kisebbség ügyben, de cigányoztunk lépten, nyomom a médiában is.

Obskúrus módon kiválasztott népben és nemzetben gondolkodott idén is és elkezdte vad kampányát a Jobbik meg a gárda, Horthy szobrokat lepleztek országszerte kormánytámogatással, összefogva a még élő szadoszenilis nyilasokkal, dúlt az átnevezési láz, újrahamisították a történelmet, irodalmat, turult avattak Zuglóban, Érpatakon folytatódott a külön utas nacionál-szocialista köztársaság jelmezbálja. Végtére is igazi szegregáció lett az ország maga is, Európa egy eldugott, öntörvényű kis államalakulata.

Gyöngyöspata tovább él, bár az egri per végül jó irányt vett, a mai magyar végrehajtásban nem bízhatunk. Ha a politika elenged egy történetet, nehéz, hogy újra az érdeklődés középpontjába kerüljön az és megoldódjon valahogy, akár az évek óta húzódó romagyilkosságok pere.

Nem sorolnánk tovább, horror egy év volt. Mi magunk is támogatás nélkül csináltuk a felét. Veszítettünk barátokat is, mert nem mutyiztunk, de nyertünk szerzőket és bloggereket. Nem tűntünk el a médiából és nem is fogunk. Ígérjük, hogy olvashattok, írhattok minket jövőre is!

Hogy ne feledjük, az év legszomorúbb eseményei közé tartoznak a fizikai bántalmazások. Amellett, hogy a perifériára szorulókat, romákat, hajléktalanokat, nőket, gyerekeket még az ág is húzza, rengeteg feléjük az erőszak. A tudatlanságnak és a politikai kultúrának köszönhetően általában nagyon erőszakosak egymással ma Magyarországon az emberek és ennek beláthatatlanok a következményei. Erőszak- és előítélet mentes újévet kívánunk tehát, jobbat nem is tehetünk. És, hogy ne csak egy tégla legyünk a falban! Méltóságot Mindenkinek!

Ellenzéki mozgalmak a kádári érában - szamizdatos tüntetések a virtuális télikertben Budapesten

Néhány hónappal később a Mozgó Világ 2012/novemberi számában így búcsúztam el családunk kedves barátjától:

Éva szerint Tibor bácsi halálával Ungvár utolsó gavallérja távozott.

Az elmúlt nyolc-tíz évünk arról szólt, hogy a szüleinkkel egyívású „régi emberek” lassan kihulltak a sorból. Anyámnak-apámnak aránylag hosszú élet adatott, így aztán szinte minden barátjukat eltemették. Tibor bácsin kívül alig is voltak korukbéli öregek a temetésükön.

Mitől lennének ők „régi emberek”? Miért érzem úgy: nincs átmenet, nincs folytonosság: szakadék tátong köztük és az akár csupán 10-15 évvel fiatalabbak között? Talán mert abban a világban születtek és voltak gyerekek, kamaszok, fiatal felnőttek, amely menthetetlenül eltűnt a történelem süllyesztőjében. Eltűnt, visszahozni politikai szándékkal sem lehet – de öregeink nemzedéke akár három emberöltő múltán is hordozta magán a következetesen boldog békeidőknek nevezett, valójában két világégés közötti kornak a jegyeit. Ők azok, akik még latint tanultak a gimnáziumban, akik még jártak illemtanórára és tánciskolába, ők azok, akik fejből tudták a Toldi első énekét és két lapozásra megtalálták a lexikonban a keresett szócikket. Ők azok, akik feltétlenül visszaadják, amit kölcsönkértek, akikhez igazítani lehet az órát, akik elsején okvetlenül befizetik a lakbért és akik számára az adott szó szentségnek számít.

Nem, nincsen bennem semmi nosztalgia, egyáltalán nem gondolom, hogy az új világ felfokozott életritmusában és gyökeresen megváltozott viszonyai közepette az unokák és dédunokák generációjának is olyan normákhoz kellene igazodnia, mint felmenőiknek. Hiszek a haladásban és nem tartom végzetes bajnak, hogy a régi értékrend felbomlott – mégis sajnálom, hogy a „régi emberek” jószerével anélkül távoztak közülünk, hogy bármit is át tudtak volna adni másra figyelő, másban érdekelt, másra fogékony utódaiknak.

Évának sem fog már soha senki úgy bókolni és úgy kezet csókolni, mint a nyolcvan éves Tibi bácsi tette. Utoljára fél lábon inogva, fájós derekát kihúzva a színház forgalmas lépcsőjén, mit sem törődve azzal, hogy lovagias gesztusa életveszélyes zuhanással fenyegeti.

Vége az előadásnak, lefelé sodródik a tömeg, de ő az ellentétes irányba igyekszik, mert valamit ott felejtett, valami hallatlanul fontosat, amit nem veszíthet el. Most mégis megáll, hogy üdvözöljön egy szembe jövőt, kezet csókol, aztán délcegen kihúzza magát, mint aki hosszú monológra készül.

Családunk utolsó öreg barátja számomra azóta is ott egyensúlyoz a színházi lépcső bársonyszőnyegen. Egyik lába a múltban, a másiknak a helyét nem találja. Meginog, de mindvégig állva marad, pedig valamit elvesztett, amiért már nem mehet vissza.

A HVG Online háza táján az idén is meghirdették a nagy magyar blogversenyt, mint az elmúlt hét évben mindannyiszor. Jó, hogy van ilyen verseny, még ha a szervezés-rendezés-díjazás menete nem is feltétlenül alkalmas arra, hogy valóban a legjobb webnaplók kerüljenek ki győztesnek. De hát a versenyek többsége már csak ilyen. Az évek során talán 2 kivétellel minden évben én is neveztem éppen aktuális blogommal, a legjobb helyezésem, azt hiszem, az KULT kategóriában elért 5. hely volt (amivel maximálisan elégedett lehettem). Legelőször a kategóriabesorolás volt az, ami számomra problémát jelentett. Sem ez a bázisblog, sem mostani főblogom nem kifejezetten kultblog. Bár a kulturális-irodalmi vonal fontos, de bőven van benne közélet, politika, személyes hangú és témájú megszólalás, kreatív játék, akció, élc. Még a KULT se igazán vehető egy kalap alá, de hogy mérhető össze a kultblogokkal egy mindenes webnapló. Bognár László barátom be is vezette évekkel ezelőtt a komplex blog fogalmát, akkor javasoltuk, legyen a versenyen ilyen kategória. Évekkel később lett is, itt aztán összejött tücsök és bogár, lényegében a blogvilág teljes rovarállománya... Meg is szűnt a kategória. A másik nagy kitolás az volt, amikor a KULT-ot összevonták a SZÓRAKOZÁS-sal. Az idén is egyben van: aki kultbloggal ide nevez, mérkőzhet a szárkapocs gyűjtők hobbioldalával, a Madonna iránt rajongók vallomásaival, foci- és barkácsoldalakkal... És mégis neveztem! Leginkább azért, mert tudom, napi 10-20 új látogatót is hozhat az a puszta tény, hogy a blog neve megjelenik a nevezési listán. Ha pedig még a döntőbe is bejut...

Most azon fáradozom, hogy mindenes komplex főblogom BDK KULTblog -jellegét látványosabbá tegyem - a jobb sávra külön ablakokban kisorjáztattam a kulturális témák random módon váltakozó ajánlóit. És kilistáztattam a filmekről írt jegyzeteim címeit is. Phű, nem is gondoltam, hogy ennyi filmről írtam.

A díjak sorsa részben a szakmai zsűri kezében van, részben - és hangsúlyosabban - a közönségszavazatokon múlik. Aug. 20-ától lehet voksolni a kedvenc blogokra. Majd szólok! // frissítés: most szóltam itt: Golden Blog 2012.

Szégyen a Trafóban

Ismét látható J. M. Coetzee: Szégyen című, nemzetközi koprodukcióban készült darabja a Proton Színház csapatával, Mundruczó Kornél rendezésében, Zsótér Sándorral a főszerepben, január 3 és 6 között a Trafó színpadán.

A Szégyen főhőse egy, a messzi Dél-Afrikában, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket és éles pontossággal képes rámutatni saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüel alakját, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját.

Szereplők:
Bánki Gergely, Derzsi János,
Katona László,
Tóth Orsi, Monori Lili,
Rába Roland, Székely B. Miklós,
Szemenyei János, Wéber Kata,
Zsótér Sándor

keresőoptimalizálás blog