A felvétel nem új, jó régen készítette a budapesti DunaTV, párszor le is adták. Nemrégiben eszembe jutott, hogy megnézném újra - de hiába kerestem a tv archívumában. Most valaki feltette a YouTube-ra. Köszönet érte. Meg persze köszönet a színésznek és annak is, aki ezt a remek kis jazzt alá keverte - igazán szólhatna kicsit még tovább is.

Frissítés 2017: 

"Balla D. Ká..." Megszüntettük az ehhez a videóhoz tartozó YouTube-fiókot, mert több értesítés is érkezett harmadik felektől a szerzői jogok megsértése miatt.

Akkor ez ennyi volt. - Az éppen 25 éve írt vers szövege itt: A szó 

Volt egyszer egy vita, volt egyszer egy vetélkedő - nosztalgiázzunk!

A Megasztár menedzsmentje 2006-ban úgy döntött, hogy a döntőbe jutott két versenyzőnek, Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak nem külön számok előadásában, hanem énekpárbajban kell megmérkőznie az Év Hangja díjért. A jelentős eseményről akkori blogom is tudósított.

Az orosz ember két dologra érzékeny. A hazájára és a vodkára. A nagy orosz lélekben ez a kettő nagyjából ugyanazt jelenti: a haza ott van, ahol a vodka – és fordítva. Vodkában az otthonosság, otthonban a vodka; hogy is lehetne másképp!

Az abszcinens orosz ember nem is igazi orosz, eleve gyanús, megbízhatatlan figura, idegenszívű, idegenlelkű, kiközösítésre érdemes. Aki nem iszik vodkát, az hazaáruló.

A következőket olvasom a Heti Válasz friss cikkében:

Az új magyar képviselő meglepő aktivitást mutatott a kisebbségi ügyek iránt, láthatóan ambicionálta, hogy szociáldemokrata jelöltsége és vállalkozói, illetve hivatalnoki múltja ellenére igazi "magyar vezető" legyen. És a várt eredmény nem is maradt el: 2002 végén az UMDSZ elnökének választották.

Ezzel én maximálisan egyetértek, mivel szinte szó szerint egyezik az én 2006-os keltezésű Magyarul beszélő magyarok c. írásom megfogalmazásával. Nálam így:

Elég régóta nem végzek szerkesztői munkát és még több ideje annak, hogy semmilyen lapot nem adok ki, időnként mégis megkeresnek ismeretlen szerzők ezügyben.  A szerényebbek jó esetben csak írásaik véleményezését kérik, a merészebbek köntörfalazás nélkül felszólítanak, hogy adassam ki a verseiket; lehetőleg azonnal. Töredelmesen bevallom, hogy nemcsak az utóbbi, hanem az előbbi, szerényebb kéréseket is el szoktam utasítani mostanában - igaz, azért előtte beleolvasok a kapott írásokba. Mert hátha mégis egy ismeretlen zseni tisztelt meg a bizalmával. De ez a veszély nemigen fenyeget, pár sor átfutása után már írom is a levelet, hogy sajnos idő hiányában...

Nemrégiben írtam, hogy három olyan blogot is találtam, amelyik nevem említése nélkül mottóként vagy címként használja egy aforizmámat (ezt tekinthetem szerzői jogaim megsértésének és a folklorizálódás jelének is). Most meg olyan céges, illetve intézményi oldalakra akadtam, amelyek az idővel kapcsolatos bonmot-mat használják mottóul: egyik feltünteti a nevemet (lásd balra), a másik viszont nem (nem is kap linket!). Ez juttatta eszembe régebbi leletemet: egy biztonságtechnikai cég is tőlem kölcsönözte ars poeticáját. Akkor írtam nekik, hogy várom a tiszteletdíjamat - de persze válaszra sem méltattak. Most rákerestem szövegemre, a Google még kidobta akkori honlapjukat, de a link már egy újra vezet, ott nincs ars poeticájuk. Kis trükkel aztán csak sikerült megjelenítem régi rendszerüket, amelyben így festett az általuk átvett bölcs megállapításom:

Versbe szedett helységnevek

Balla D. Károly: Kárpáti limerikek

írta: Csordás László

Balla D. Károly irodalomszemléletét, paradoxonoktól sem mentes szépírói, kritikai munkásságát bonyolultsága, besorolhatatlansága teszi érdekessé. Azt is mondhatnám, hogy ő a kortárs kárpátaljai magyar irodalom „fenegyereke” (persze itt elsősorban a „gyereken” van a hangsúly).

Most, hogy újra versfordításra adtam a fejem (Alberd Yollaka, finn levelező- és költőtársam kért meg erre), eszembe jutottak Ivan Kricsfalusij-fordításaim. Éppen tíz éve ültettem át oroszul írt költeményeiből vagy félszázat, a negyven legjobb kis könyvecskében is megjelent a szerző költségén - magam azonban nem igazán dicsekedtem ezzel a munkával és a verseket se igen népszerűsítettem sehol, bár néhányat talán megjelentettem valahol. Visszafogottságom egyik oka, hogy a fordításokat bérmunkában végeztem a szerző megbízásából, a másik pedig az, hogy jószerével átköltésekről volt szó: az orosz eredetiket eléggé gyengének találtam, a szöveghű tolmácsolások magyarul roppant szegényesnek tűntek volna, puszta önbecsülésből hozzátettem tehát majd mindegyikhez valamennyit a saját költői invenciómból - de az eredmény ennek ellenére sem becsültem túl sokra. Most azonban, hogy tíz év távlatából beleolvastam az anyagba, néhány adaptációmat egészen tűrhetőnek találtam. Például ezt:

Mint olvasom, a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok.

Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint "a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«", Gajdos István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan azt állítja, hogy "»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra."

 »» Balla László életrajza, önvallomása // MTI-hír, KISzó-nekrológ, hivatalos nekrológ: