Meghalt Lászlóffy Aladár, a mi kedves Lászlóffy Alink... Már régóta ismertük és kedveltük egymást (ha találkoztunk, az első ölelés után azonnal magunk gyártotta szóviccekkel licitáltunk rá a másikéra), amikor egy rendezvényen valamely - talán kisebbségi - témában igen hasonló véleményünknek adtunk hangot felszólalásunkban. Az övé után odamentem hozzá. "Te Ali, nincs az rendjén, hogy te még mindig nem fogadtál öcséddé." Inkább csak ugratásnak szántam, nem provokációnak, de ő komolyan vette, öccsévé fogadott, s attól kezdve úgy beszéltünk egymásról, mint fogadott testvérünkről. ...Biztosan sok jobb fotó készült róla, de ezen én kaptam lencsevégre Tokajban, írótáborozás közben, 2002-ben... Most már az égi írótábor legnagyobbjainak törzsasztalánál foglalja el a méltó helyét. Remélem, ott sem hagyja el szellemes sziporkáit.
Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2009. március.
Értem én, hogy miután Gyurcsány Ferenc végképp elvesztette a támogatottságát és az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni bő két és fél éves vergődés után belátta, távoznia kell, azután az MSZP nem akart vele együtt a politikai süllyesztőbe kerülni, azon voltak, hogy az előre hozott választásokat elkerüljék, és a hatalmat átmentsék maguknak a saját miniszterelnökük elleni konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal és új kormányfő jelölésével.
Március eleje óta hetente egyszer befejezem a regényemet. Mindig úgy érzem, készen van. Ilyenkor pihentetem pár napig, mielőtt az utolsó simításokra rászánnám magam. Aztán olvasni kezdem az elejétől, de nemcsak javítok, hanem menet közben egyfelől spontán módon bele-beleírok, másfelől rájövök, hogy még egy ilyen vagy olyan részlet hiányzik. Egy-két nap alatt elkészülök ezekkel is - na most már tényleg készen van. Pihentetés, újraolvasás - és megint beleírok, és megint hiányérzetem támad. De most ezúttal talán már tényleg befejeztem: a megfelelő helyre ma még beiktattam a komplex létezésről szóló újabb fejtegetésemet (már csak
Fotózni jó...! De amióta digitális gépekkel áldotta meg az emberiséget a civilizáció, a szelekció tűnik a legnehezebbnek. Csöngét a múlt héten meglátogatta Budapesten egyik legkedvesebb itthoni, most Lemberg- ben tanuló barátnője (volt osztálytársa), és mivel Vlasztának (róla is van kép) profi fényképezőgépe van, az együtt töltött hét során ezernyi (de tényleg!) felvételt készítettek, amelyekből Csönge kiszűrte a 600 legjobbat. Ezt is két estén keresztül néztük át most, hogy leányunk a tavaszi szünetre hazaérkezett. Ma már vissza is utazott, a blogom számára kiválogatottak közül itt mutatok be néhányat, persze erősen lekicsinyített formátumban.
Vagyok elég hiú ahhoz, hogy miközben József Attila emlékének is tisztelettel adózom születésnapján, aközben mégis saját versikéimmel ünnepeljem a magyar költészet napját, április 11-ét. Ezúttal a lejújabb, 2009-es kötetemben (
Mivel alig több, mint két hét maradt hátra nagy utazásunkig (az EPMSZ Akadémia Napjai, St. Georgen am Längsee, Ausztria), elérkezettnek láttam az időt, hogy az ismeretlen terepen abszolválandó utazásunkat megtervezzem. A
Megújult és igen tetszetős lett a Bárka folyóirat internetes magazinja, a
Tegnap Beregszászban, több ügyből is kifolyólag. Három éve nálunk lakó anyósom még mindig ottani fodrászához jár, oda vitte el Éva, aztán két temető családi sírjait tették rendbe, majd a mamát leparkíroztattuk egy rokonnál, s mi addig barátainkat látogattuk meg, voltunk egy jó órát Kovácséknál és csaknem hármat Csernicskóéknál: Pistivel és Anikóval ilyen ráérősen vagy három éve nem volt alkalmunk elbeszélgetni. Házukat, szép kertjüket is megcsodáltuk. Programjaink sorában még egy vásárlási akcióra is sor került: ajándékozási célból Kígyóson vettünk néhány szép beregi szőttest. Az ajándékozott személy számára ennek külön üzenete lesz.

