Kellemes elfoglaltságokban volt részem a napokban. Az utolsó előkészületek zajlanak új verseskötetem kiadása érdekében (még az idén megjelenik, a Karácsonyi Könyvvásárra). A kiadó (Savaria University Press) igen rugalmas minden felvetésem tekintetében, így nemcsak abba ment bele, hogy a borítót Csönge tervezze (már majdnem készen van, igen szép lesz!), hanem abba is, hogy fotó helyett egy grafika formájában szerepeljenek nemes arcvonásaim a belső fülön. Keisz Gellért barátunk el is készítette az itt látható portrét. Szerintem nagyon jól sikerült.
Az internethez hasonlóan működő, hálózati csomópontok szerteágazó kapcsolatrendszerére épülő kommunikációs rendszer kiépítésén dolgoznak hosszú éve amerikai kutatók. Az úgynevezett mélyűrbeli kommunikációs hálózat (deep space communications network) működését egy megszakítás-tűrő rendszer - DTN (Disruption-Tolerant Networking) - tette lehetővé. Segítségével a jövőben földi és űrbéli (akár más bolygókon üzemelő) állomások úgy kommunikálhatnak, hogy az információ-csomagok nem a közvetlen kapcsolat veszélyesebb útvonalán, hanem a hálózat mentén pontról-pontra haladnak (akár az interneten), így akkor sem vesznek el, ha valamely állomás küldés- vagy fogadásképtelen: a csomópontok mindaddig megőrzik az információt, amíg az továbbítható lesz.
Szlovén, litván, kanadai, amerikai, orosz és persze ukrán díjakat is nyert a kijevi
Még szerencse, hogy én nem harangoztam be az Eurpeana indulását. Most furdalhatna a lelkiismeret, hogy hozzájárultam az összeomlásához... Nagy csinnadrattával
Tegnap jelentős irodalmi élményekben volt részem. A kiváló író, Balla D. Károly műveivel ismerkedtem. Egyfelől többheti hanyagolás után elolvastam készülő regényének mintegy százezer karakternyi (kb. 60 oldal) elkészült részét, és nem kis megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a szöveg igen jó. A cselekményszálak ugyan kicsit széttartanak, de bízhatóan sikerülhet majd őket egybeterelni a regény végéig. A másik, egyenesen megrázó élményt ugyanezen jeles szerző két versének az olvasása váltotta ki. Erre abból az alkalomból került sor, hogy egy folyóirat elküldte a decemberi számában megjelenő költemények korrektúráját. Hibát nem találtam bennük, lévén tökéletes művek.
Mint NolBlogomban beszámoltam róla, egy nagyon kedves régi zenei anyagomat sikerült letöltenem a netről: Manfred Mann és az Earth Band The Good Earth című albumát, amelyet 1975-ben, megjelenése évében rögzítettem szalagos magnóra. Agyon is hallgattam, de aztán - részben kényszerűségből - áttértem a kazettákra, 200 orsónyi zenei anyag elfekvőbe került, és én vagy 25 éve nem hallottam ezt a remek muzsikát. Érdekes, hogy ugyanabban a blogomban egy hasonlóan régi, 1985-ös és még korábbi epizódokra emlékeztetett egyik olvasóm, mint kiderült, volt földim. Már az is furcsa, hogy most
Berniczky Éva
Bár nem először történik, most is különös érzés a Vigiliában látni nevemet, versemet. A gyors átfutás is meglepett: alig másfél hónapja küldtem el ezt az opuszt a szerkesztőségnek, örömömre azonnal elfogadták - és máris az asztalomon a tiszteletpéldány. Ezúton köszönöm mind ezt, mind a szép publikációt, mind a lírai kételyeim iránti megértést. Ez a versem kétség kívül ebben a folyóiratban érzi a legjobban magát.
Először sikerült kimutatni, hogy a látható tartományban készült űrfelvételen egy Naprendszerünkön kívüli bolygó látható. Mint ismeretes, a hatalmas távolságok és a távoli rendszerek bolygóinak viszonylagos kicsisége miatt közvetlen megfigyelésük szinte lehetetlen. Legtöbbször csupán közvetett adatokból lehet létüket kimutatni (pl. az anyacsillag mozgásában és/vagy sugárzásában észlelhető periodikus változásokból), szenzációnak számít, ha közvetlenül a bolygóról érkező sugárzást 