fermi-paradoxon: ellentmondás a földön kívüli civilizációk létezésének valószínűsége és a bizonyítékok hiánya között
A Fermi-paradoxon eredete
Állítólag a Nobel-díjas olasz fizikus, Enrico Fermi egy ebéd közben fogalmazta meg azt a paradoxonát, amely nagyjából így szól: "Az univerzum mérete és kora megengedi azt a következtetést, hogy a Földön kívül számos technológiailag fejlett civilizációnak kell léteznie. Ez a feltételezés ellentmond annak a ténynek, hogy az idegen civilizációk létezését nem támasztják alá bizonyítékok." A jövőkutatók e paradoxon feloldására számos hipotézist állítottak fel. A legújabbról egy mai cikkben olvastam.
A paradoxon és a Nagy Filter
Amikor még a Blogtéren blogoltam, akkor figyeltem fel és szerettem meg Dr. Galántai Zoltán tudományos népszerűsítő blogját, a Jövőnézőt. A szerzővel virtuális ismeretségbe kerültem, leveleket váltottunk, egyik könyvét is elküldte nekem dedikálva, és amikor egy-egy posztommal a tudományok világába ártottam magamat, mindig őt kértem meg, hogy elsőként mondjon kritikát jegyzetemről. Nagyon sajnálom, hogy múlt év szeptembere óta nem frissíti a blogját. A jövőkutatással és általában a tudományos érdekességekkel, újdonságokkal kapcsolatos cikkei mindig élményszámba mentek nálam. Hiányérzetemet most valamelyest enyhítette egy friss írása az Űrvilág honlapján: A Nagy Filter legendája.
A viszonylag új hipotézis szerint a Nagy Filter egy olyan működési mechanizmus, amely belső szűrőként meggátolja az értelmes élet hosszú távú megmaradását. Létezése magyarázatot adhat arra, miért találkozhatunk úgy a világűrben életnyomokkal, hogy értelmes életre mégsem bukkanunk.
Egy sci-fiből hozott példa szerint: az emberi civilizáció, noha technikai fejlettsége ezt megengedné, most nem lát hozzá a a Naprendszer benépesítéséhez. Ám
A viszonylag új hipotézis szerint a Nagy Filter egy olyan működési mechanizmus, amely belső szűrőként meggátolja az értelmes élet hosszú távú megmaradását. Létezése magyarázatot adhat arra, miért találkozhatunk úgy a világűrben életnyomokkal, hogy értelmes életre mégsem bukkanunk.
Egy sci-fiből hozott példa szerint: az emberi civilizáció, noha technikai fejlettsége ezt megengedné, most nem lát hozzá a a Naprendszer benépesítéséhez. Ám
amikor majd a Föld tönkretétele miatt kritikussá válik a helyzet, akkor viszont már minden kormány az aktuális problémák megoldásával lesz elfoglalva, és a hosszú távú túlélésünk biztosítására a jövőben nyilvánvalóan még kevésbé fog költeni, mint eddig. Mivel pedig minden technikai civilizáció hasonló pályát fut be, mint a miénk, ezért mindegyikük ugyanúgy végzi, mint mi, és mindegyikük elszalasztja a lehetőséget. Itt tehát a rövid távú, nem előretekintő gondolkodás működne Nagy Filterként.Nem tudom, ki hogy van ezzel, de az effajta rövid távú gondolkodásról nekem rövid távú problémáink is eszembe jutottak.
_____________________________
Kultblog: tudomány. Virtuális valóság - digitális univerzum - virtuális szerverek az űrkutatásban és a kozmológiai elméletek valószínűségeinek kiszámításában -
Csönge és barátai gondoltak egyet és meglátogatták egy diáktársukat a portugáliai Portóban. Amikor először hallottunk a tervről, elállt a lélegzetünk. Oda-vissza keresztül Európán... Párizs érintésével... Visszafelé Olaszországon át. Ez igen. Persze támogattuk a tervet: ha már egyszer Budapesten úgyis schengeni vízummal kell tanulnia, akkor használja ki a lehetőséget, lásson világot, lógassa bele a lábát a Szajnába és az Atlanti-óceánba. Hogy 6500 km alig tíz nap alatt úgy, hogy 2 teljes napot töltenek Portóban? Hogy mindezt egy bérelt Szuzukival? Hogy főleg vadkempinges-sátoros éjszakák közbeiktatásával? Hogy otthoni kajával, szűkös diák-pénzből? Hát igen. Még örülhettünk, hogy nem autóstoppal vágnak neki.
Végig tartuttuk a kapcsolatot, minden este kaptuk az SMS-t: Nürnberg, Párizs, Pireneusok, Porto - itt még a diáktársuk kollégiumából cseten is bejelentklezett. Aztán visszafelé Barcelona, Marseille, az Alpok... Kétszer mi is felhívtuk, ami neki is pénzébe került, drága roaming - de nem bírtuk ki, hogy ne halljuk a hangját. És alig várjuk, hogy a jövő hét elején hazaérkezzen és mindent töviről hegyire elmeséljen sok száz fotó kíséretében. Melyekből alább ízelítő következik, addig is, amíg sokadmagukkal felkerülnek egy részletesebb beszámolóval ide: 
A napokban 3 csomagnyi könyvet kaptam Makkai Ádámtól, egyenesen Hawaiiból. Mint korábban 
Miközben a magyar sajtó még hangos Orbán Viktor egy szűk körben elhangzott beszédének a nyilvánosságra kerülésével kapcsolatos találgatásoktól és értelmezésektől, és miközben kezüket összedörzsölve némi látható kárörömmel mondogatják a baloldalon, hogy lám csak, a jobboldal vezére is hazudozik, most már neki is van őszödi beszéde, aközben nekem, baloldali érzelmű, liberális gondolkozású magyar embernek továbbra is igen rossz a politikai hangulatom. És hovatovább azt is be kell látnom, hogy kellemetlen közérzetem okát nem – vagy nem elsősorban – a jobboldal ilyen-olyan ügyeiben kell keresnem. Persze egyáltalán nem örülök annak, hogy a polgári és nemzeti jelzőt kisajátító oldal előretört, hogy minden közvélemény-kutatás és elemzés azt mutatja: a Fidesz elsöprő győzelemmel nyerheti a következő választást. Nem örülök annak, hogy az ellenzék népszavazások kikényszerítésével tartja sakkban a kormányt, és, kell-e mondanom, nagy aggodalommal tölt el a Magyar Gárda megjelenése, a gyűlöletbeszéd terjedése, a szélsőségesek erőszakos fellépése. Meg hát természetesen én is csóválom a fejemet a nyilvánosságra került tényleges vagy állítólagos Orbán-beszéd egyes kijelentésein, megütközöm a laikus számára is nyilvánvaló, na jó, legyek finom: ellentmondásokon.
Mint harmadfél hete jólértesülten jeleztem itt: 
A nagyvárosokban gyakorta alig akadnak kényelmes, lepihenésre alkalmas padok (vagy ha igen, akkor mind foglaltak). A megfáradtak jobb híján kerítéspadkára, kirakatok beszögelléseire, oszloptartókra telepednek, sok kényelmetlenségnek téve ki magukat. Nem ritka jelenség az sem, hogy padot ugyan elhelyeznek a városgazdák a 
közterületeken, de ezeket gonosz módon úgy alakítják ki, hogy ülni még csak-csak, de végigfeküdni nem lehet rajtuk. Mindkét hiányosságot hatékonyan pótolja egy Los Angeles-i művész, 
Egyszer már darázsfészekbe nyúltam, amikor 
Kamasz koromban az ő fotóival és az LGT lemezborítóival volt kidekorálva a szobám. Mivel későn érő típus vagyok, a zenei ízlésem is lassan formálódott, kisiskolásként még Aradszky és Harangozó Teréz (ó, jaj!) volt a kedvencem, aztán tizenévesen elköteleztem magam a Metró mellett (szembehelyezkedve az Illés- és Omega-rajongókkal). Voltaképp a Metróból az első magyar szupergruppba átigazoló Frenreisz miatt váltam 1971-ben LGT-rajongóvá. Sokáig nem is tudtam, hogy az Omegából átigazolt Presser a csapat szellemi vezére, valahogy nekem Barta és Frenreisz látszott eleinte meghatározó egyéniségnek. Jobban is szeretem az eredeti, klasszikus felállásukat, a későbbi tagcserék inkább gyengítették, mintsem erősítették a csapatot. Somló Tamás ugyan legalább olyan jó zenész, mint Frenreisz, de például Karácsony János soha nem pótolhatta Barta Tamást.