A körülmények úgy hozták, hogy, mint legutóbbi jegyzetemben, kicsit most is nosztalgiáznom illene. Értesítést kaptam ugyanis a Csíkszeredában élő Cseke Gábortól, hogy nemrégiben indított blogjában felidézte Egy mondat a... című irodalmi projektumomat, illetve kezdeményezésemnek a Románia Magyar Szó Színképek c. mellékletében közzé tett 9 részes (!) sorozatát. Ennek keretében jelent meg a 18 idegen nyelvből fordított 53 vendégmondatot magába szervesítő Tejmozi c. nagyobb elbeszélésem teljes szövege. A közlemények honlapom-béli változatára link mutat Cseke Gábor friss bejegyzéséből, amelyben felidézi a közleményhez akkor mellékelt járulékos szövegeket: munkanaplóm részleteit, Rácz Péter észrevételeit, Gergely Tamás interjúját és saját kisesszé-szerű reflexióját (Ülünk, mint a Tejmoziban). A kellemes visszarévedésen túl mindez számomra legaktuálisabb munkámhoz is kapcsolódik. Ugyanis - és ezt itt árulom el először - ...
Berniczky Éva neve valószínűleg kevesek számára ismerős. A fülszöveg tudósítása szerint a kárpátaljai írónő második kötetét, egyben első regényét olvashatjuk a Magvető Kiadó gondozásában. Így kevéssé befolyásolhat bennünket, olvasókat, a művek előzetes fogadtatása, csak a jelen szövegre hagyatkozhatunk, amely azonban önmagában elegendő ahhoz, hogy kellő figyelmet érdemeljen.
Íródik, írogatódik a regényem. Lassan, de bizonytalanul. Elég sajátos módszerét választottam a szövegalkotásnak, lényege a következő. Két korábbi novellám szövegét elhelyeztem az elképzelt, megírni remélt regény belsejébe. Egyszersmind fel is daraboltam és szétszórtam a szövegegészeket az üres regénytérben. Voltaképp a darabok között nyitott tátongó résekbe írom az új fragmentumokat. Ennél persze bonyolultabb a dolog, mert a régi és a szaporodó új részeket állandóan cserélgetem, helyezgetem, vizsgálgatva, mi hová illik jobban. Egy-egy újrarendezés után aztán javítgatok az illesztékeken, a kisebb-nagyobb fejezetek új előzéket és új véget kapnak, aztán mégsem találom jónak a sorrendet, felborítok és újrarendezek mindent.
Megjelent! 2004 óta dolgozom ezen a
Nem is tudom, kellemes-e vagy inkább zavarbaejtő ilyen levelet kapni... Az Ismeretlen Blogolvasó ritkán fedi fel kilétét magánlevélben. Ha jelentkezik, inkább rövid véleményt mond, netán saját személyét tolja előtérbe valamilyen ügyben. De hogy magáról keveset szólva inkább azt részletezze, mikor miben hatották rá a blogomban közzétett írások, ez eddig nem történt meg velem. Most azonban H.L., miután magáról is írt néhány bekezdésnyit, így folytatja:
Megjött a Forrás új, 2008/februári száma, benne sok egyéb mellett Zsávolya Zoltán interjúja .jpg)
Még nem dicsekedtem el azzal, hogy a Duna TV által velem készített riportfilm
Mivel közvetlenül az