Az október 3-án esedékes, hévízi és keszhelyi diákok körében zajló találkozómmal kapcsolatban tanárnőjük részéről felmerült, hogy nem a gimnazisták számára teljesen ismeretlen új könyvemről kellene beszélnem, hanem - mint emailjében írta - egészen másról, például az alkotás folyamatáról. Én meg nem akarok semmi jónak az elrontója lenni: arról fogok beszélni, ami a hallgatóságot érdekli. S hogy mi érdekli őket, derüljön ki mielőbb! Ide alulra, hozzászólás formájában várom a kérdéseket. Kérem, a kérdezők jelezzék, ott az esten várnak-e részletes választ, vagy azt szeretnék, ha előzetesen is felelnék valamit, hogy aztán a helyszínen tovább vihessük a szálat. (Figyelmeztetés: aki azt kérdezi, hogy mikor írtam első versemet, azt lelövöm. Ennél sokkal jobb kérdéseket várok!! És persze kérdezhet az is, aki nem lesz ott, csak kérem, ezt jelezze, hogy itt válaszoljak.) Tehát: csak rajta, tessék kérdezni bármit, ami egy nyilvános író-olvasó találkozó keretébe beleférhet.

Bár tudományos pályára készültem, a 70-es évek derekától másfél évtizeden át mégis minden kortárs költő verseskötetét megvettem. Persze csak azokat,  amelyek Ungváron, a Druzsba könyvesboltban megvásárolhatók voltak – de így is roskadozik alattuk a polc. A szép választék darabjai fillérekbe, pontosabban kopekokba kerültek, az én segédlaboránsi fizetésemből is futotta rájuk. Össze is állt egy egészen tisztességes kollekció az elsőkötetes Bolgár Györgytől (igen, ugyanaz a Bolgár György) Ladányi Mihályon, Baranyi Ferencen, Váci Mihályon át Pilinszkyig, a három- vagy több kötetbe összegyűjtött Vass Istvánig, Weöresig, Juhász Ferencig, Nagy Lászlóig, Illyésig.

A hétvégén a 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje címen összegyűjtött naplójegyzeteimen végeztem el az utolsó simításokat, Éva segítségével. Több mint félmillió karakter, volt mit olvasni rajta. Leginkább félregépelésekre, névelírásokra, túl gyakori szóismétlésekre figyeltünk; akadt javítani való bőven. Én vagy száz idézőjelet és hárompontot is kiirtottam; ezek általában fölöslegesek, írás közben mégis állandóan rájár a kezem.

A hazaérkezésünk utáni napon kaptam a jó hírt: Szirtes Gábor értesített, hogy kiadójuk (Pro Pannoniai, Pécs) eredményesen pályázott napló- könyvem kiadására, így akár őszre meg is jelenhet a 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje c. kötetem. Kézirataim általában 2-3 pályázati fordulót szoktak megjárni, így alig hiszem, hogy ez elsőre befutott.

Az alábbiakban Berniczky Éva és Balla D. Károly közös irodalmi projektuma követhető nyomon: hogyan fejlődiik novellává egyetlen mondat (kronológia alulról felfelé). A két szerző szövegeit háttérszín különbözteti meg, a legfrissebb szöveg minden fázisban kiemelt. A projektum leírása itt található. [A kész novella április 4-én került fel az oldalra: Végelvész.]

Ma van a költészet világnapja. Ebből az alkalomból újrafordítottam Borisz Paszternak Hamletjét. Történt, hogy cirka 20 évvel ezelőtt a Szovjet Irodalom c. folyóirat felkért: fordítsam le az adott költeményt válogatásukba, amelyben a már ismert néhány átültetés mellé újakat helyezve  tizenvalahány magyar interpretációban lesz olvasható Paszternak remeke. Az enyém, emlékezetem szerint, jól sikerült - és meg is jelent a lap gyűjteményében Illyés Gyula és mások tolmácsolásai mellett. 

Végre megtudtam, miről is van szó! ...Bő hónapja mondta Kolos, valamelyik haverja olyan plakátot látott egy budapesti metróállomáson, amelyen tőlem szerepelt pár sor. Hm, különös, mondtam. És miféle plakát, ki helyezte el? Talán valami bank, volt a bizonytalan és hihetetlen válasz. És mi volt az idézet? A versírással kapcsolatos...

Legyintettem, de nem olyan régen Csönge ismerősei is látták az Arany János utcai metró-állomáson.

Egy kommentemben Ben Vautier megállapítására akartam hivatkozni, s ha már felötlött az alakja, akkor rá is kerestem a neten. Magyarul nem sokat találni róla/tőle, amit viszont felleltem, abba beleolvastam. És egy ponton megdöbbentem.