Laptopon is hallgatható internet rádió

Budapest. Ízléses, informatív, tartalom gazdag, áttekinthető notebook képernyőn is. Amilyennek egy jó honlapnak lennie kell. Ezen felül még muzsikál is. Akiről szól és akinek sok-sok zenéje megszólaltatható, az pedig az egyetemes művészet egyik legnagyobb zsenije, Wolfgang Amadeus Mozart.

internet és irodalom - nyomtatás vagy digitális, online és virtuális megjelenés, folyóirat, könyv, vita: Elek Tibor - BDK

Vita

 a nyomtatás, az internet, az élet és a (folyóirat)irodalom  viszonyáról

előzmények:

Vitazárás részemről egy héttel a vitanyitás után:

...alámerülni az Óceánba

«« Előzmény: Levelem Elek Tibornak - Bárka Online

 
Kedves Károly,

             köszönöm gratulációdat, mindazok nevében is, akiknek közük van a Bárka internetes változatának létrejöttéhez (hozzáértő, az internet világában nagy tapasztalatokkal rendelkező embertől ez különösen megtisztelő), és a jó szándékú, promóciónak is beillő leveledet. A méltó válaszadásra nem halogattam ez idáig az időt, hanem kerestem. S ezzel, az időhiány felemlítésével, már témánk közepébe is vágtam. Szinte minden embernek más-más az életmódja, munkabeosztása, mások a szokásai, például az olvasói, az internet használói. Tapasztalataim szerint az emberek többsége például különböző okok miatt nem engedheti meg magának, hogy egész nap (netán még éjszaka is) a számítógép előtt üljön és az internetet böngéssze. Hitem szerint nem is lenne jó, normális, egészséges, ha megengedhetné, vagy, ha megengedhetné, akkor így is tenne. Egyszerű példát mondok: lehet ma már a Körös-partot a számítógép monitorján is szemlélni (akár a www.barkaonline.hu frontoldalán), de én összehasonlíthatatlanul jobbnak gondolom, ha a valóságos Körös-parton ülve, netán még a horgászzsinórt is a vízbe lógatva, teszi ezt az ember. Attól tartok, hogy amikor Te az internet himnuszát zenged, akkor a saját élethelyzetedből, körülményeidből és személyes vonzalmadból indulsz ki, s abból próbálsz általánosítani. De inkább magamról beszélek, s magamról is csak azért és annyit, hogy az az egykori, általad idézett ominózus mondatom érthetőbbé váljon. Nagyjából ismered az élet és munkakörülményeimet, tudod hogy két-három munkakörben (pláne, ha azt is ideszámítom, hogy irodalomtörténész, kritikus is lennék; az online változat főszerkesztése csak hab a tortán) is igyekszem helytállni ahhoz, hogy egy nagyon szerény alsó középosztálybeli életmódot tudjak biztosítani magamnak és családomnak. Szerintem ez inkább általános manapság, mint rendhagyó. Ugyanakkor minden munkám valahogyan az irodalommal függ össze, s egyre inkább igénybe veszi az internet áldásos segítségét. Így volt ez már akkor is, amikor kicsúszott a számon az a mondat. Szerteágazó tevékenységem következtében állandó időhiánnyal küszködöm (azt hiszem, ebben sem állok egyedül, most, a hétvégén is, két sürgős, számomra is fontos, határidős munkát szorítottam háttérbe, hogy végre válaszolhassak neked), ennek következtében az internetet rendkívül célirányosan használom, csak azoknak a híreknek, információknak, szövegeknek a megszerzésére, amikre éppen szükségem van. Nem olvasok blogokat, internetes naplókat, nem levelezek különböző seitokon (a három e-mail címemre érkező, többnyire hivatalinak számító leveleket is alig győzöm megválaszolni, tapasztalhattad már magad is, ezért nem megyek föl az iwiw-re sem), nem keresgélek különböző honlapokon, csak úgy jókedvemben. Nem szórakozom az internet révén, sok mindenre nem használom, amire más igen, csupán munkaeszköz számomra (s feltételezem, hogy sokan vagyunk ezzel így). Egyrészt, mert nem érek rá, másrészt, mert nem akarok az internet rabjává válni. Látom, különböző példákon keresztül, hogy olyan ez is, mint bármely más időrabló és egészségkárosító szenvedély. Ezért fogalmazhattam valamikor azt a dühös, indulatos, csupán a személyes érzelmeimről árulkodó mondatot, amit véletlenül sem ismételnék meg, miközben továbbra is fenntartom abban az értelemben, hogy véletlenül sem szeretnék az internet kiszolgáltatottja lenni. Nap mint nap meg kell vele küzdenem, érzem, ahogy megpróbál engem is behálózni. Érzem, hogy a Te leveled is egy csapda helyzet, amibe ezúttal szándékosan lépek bele. De ezzel együtt, csak azért is….

            Nem az én internethez való viszonyom megváltozásának következménye tehát az, hogy a Bárka folyóiratnak elkészítettük az internetes magazin változatát, hanem valóban egy újabb eszköz keresése, felhasználása annak érdekében, hogy eljussunk olvasóinkhoz, hogy a kortárs magyar irodalmat népszerűsítsük. S valóban azért hoztuk létre, hogy olyan tartalmakat is eljuttassunk olvasóinkhoz, amelyeket a nyomtatott változatban nehéz vagy nehezebb lenne, s valóban azért is, hogy nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk szerzőinknek. Amit a hangsúlyok módosulásáról, új kontextusokról, visszacsatolásokról írsz, abban természetesen igazad van, s ezzel mi is tisztában vagyunk. S amit még kiemelnék, hangsúlyoznék ezzel összefüggésben, az a gyorsaság. Egy friss példánkat hadd osszam meg veled ennek kapcsán. Január 3-án este 9 órakor kaptam a hírt, hogy kedves szerzőnk, Nagy Gáspár meghalt. Régóta tudtam, hogy súlyos beteg, ezért a megdöbbenés és a gyász első percei után azonnal képes voltam cselekedni annak érdekében, hogy Szabó Tibor barátom és szerkesztőtársam, mindent félre tevő, technikai közreműködése révén hajnali fél egykor már méltó módon emlékezzünk meg a Bárka-díjas költőről. Egy kéthavonta megjelenő folyóirat szerkesztőjeként nagyon furcsa, szinte mellbevágó élmény volt megtapasztalni, hogy egy internetes magazin szerkesztője mire lehet képes, még ha nem is jutott eszembe az, hogy olvasók tucatjai ülnének a monitor előtt, meredten bámulva azt, arra várva, hogy mikor a számol be a www.barkaonline.hu a szomorú hírről. S messzemenő következtetéseket sem akarok levonni ebből a példából, mert egyáltalán nem biztos, hogy más esetben is hasonlóképpen tudunk, akarunk majd reagálni, (főként, hogy nem tudunk és nem is akarunk ott ülni folyton a gép előtt), hogy lesz megfelelő anyag az archívumunkban stb. De az igazad megerősítésére talán alkalmas ez a példa is. (Miközben az én személyes helyzetemre és az internethez való viszonyomra az is jó példa lehet, hogy napokig kellett keresnem az időt ennek a levélnek a megírására.)

            Ugyanakkor korántsem gondolom, hogy igazad lenne akkor, amikor arról írsz, jobb (lenne) a Bárkát a neten olvasni, mint a nyomtatott változatban. Pontosabban inkább azt állítom, hogy ez a bevezetőmben említett szokások és körülmények függvénye. Elfogadom, hogy számodra jobb, de számomra nem, meg is őrülnék, ha minden szöveget a monitorról kellene elolvasnom (a könyvekről nem is szólva), így is tönkre van már a gerincem is, a szemem is. Többek között azért tettük közzé a Bárkában is már vagy két éve, hogy meg nem rendelt kéziratokat nem fogadunk elektronikus formában, hogy legalább azokat ne kelljen a számítógépről olvasni. Másrészt nem mindenkinek, nem minden olvasónknak, szerzőnknek áll módjában internetet használni, még mindig vannak olyan szerzőink, akik még a szövegeiket is írógéppel írják (ami nem kis gond egyébként egy titkárnő nélküli szerkesztőség számára). Harmadrészt nem mindenhol lehet számítógépet olvasni, például a vonaton vagy a budin sem, miközben a Bárkát igen, ahogy Grecsó kolléga fogalmazott a minap. Azóta rájöttem, hogy sajnos már ott is, ha van az embernek egy jó laptopja, de azért ez nem igazán jellemző még, nekem sincs például, így a budira folyóirattal járok, időnként. De láttam én már buszon utazó, egyik kézzel kapaszkodó, a másikban folyóiratot tartó embert is, vagy játszótéri padon ülő, a homokozóban játszó gyerekére vigyázó anyuka kezében is folyóiratot, számítógépet viszont még nem. Nem folytatom ezt a gondolatsort. S abban sincs igazad, hogy a neten bármi szöveg hozzáférhető. Én például olyan olvasóként, aki régebbi folyóiratokban, könyvekben is keresgél, bizony, többször fordulok a megyei könyvtárhoz vagy a sajátomhoz, hiszen esélyem sem lenne a neten fellelni azt, amit keresek. Állításaid végkövetkeztetése az lehetne, hogy felesleges minden folyóirat és könyv, bezárhatnak a könyvtárak is lassan, úgy is felkerül majd minden a netre. Hát, ezt nem biztos, hogy megérjük, de inkább ne is. Térjünk is vissza a Bárkához! Rajtad kívül nehezen tudok elképzelni olyan olvasót, aki örömmel olvasná a neten a legutóbbi 2006/6-os számunkból például Németh Zoltán, Odorics Ferenc, Szilasi László egyébként fontos tanulmányait. De ha akarná, sem tudná még olvasni a honlapunkról, mert csak azután tesszük fel, ha már nem kapható a piacon, és ez a továbbiakban is így lesz. Sőt, azon is gondolkodunk, hogy ne maradjunk-e meg a PDF-változatnál, amihez kevesen tudnak még hozzáférni, ezzel is védve folyóiratunk nyomtatott formáját, s támogatva az azt őrző könyvtárakat. Épp ezért azt állítom, hogy igenis érdemes megvenni, sőt a biztosabb hozzájutás érdekében megrendelni a Bárkát. Képzeld el, épp a napokban érkezett a kérdés egyik megrendelőnktől, gondolom, azért nem a te leveled hatására, hogy érdemes-e ezek után megrendelni a Bárkát. Naná. Arról nem szólva, hogy a folyóiratokat támogató intézmények alapkérdése a nyomott és eladott példányszám, mintha bármi is következne ebből (lásd a sokszor hivatkozott Nyugat példáját!). S akkor, az általad is felvetett látogatottsági mérőszámról. Igazi kulturális termékek, irodalom esetében, szerintem, a példányszám, a látogatottsági mutatók bűvköréből ki kellene végre lépni. Lehet ez is egy szempont a megítélésükkor, sok egyéb mellett, de legalább a szakmabelieknél és a szakmai okokból támogatóknál nem lenne szabad ennek az első helyen állni. Hiszen jól tudjuk mennyire csalóka ez, miközben annyiféle módon befolyásolható és manipulálható. De én abból sem vonnék le messzemenő következtetéseket, hogy a Bárka eddig nyomtatott 900 példányához képest az internetes változatát egyetlen hét alatt 2100-an látogatták. Mit jelent ez? Majdnem semmit. Hiszen voltak nyilván, akik többször visszatértek hozzá, ami olyan, mintha többször kézbe vennék a folyóiratot, s még akkor sem biztos, hogy egy-egy írásnak nagyobb lett az olvasottsága, mintha könyvtárakban olvasnák. De, persze, nem akarom én azt állítani, hogy nem lehet, nem lesz nagyobb, inkább csak azt javaslom, hogy hagyjuk a fenébe az ilyen mutatókat! A végén majd azon kezdünk el versenyezni, hogy kinek a honlapját olvassák többen. Még szerencse, hogy nem nagyon van kivel. Egyelőre.

            Kedves Károly, befejezem ezt a hosszúra nyúlt, igazán nem az internetre való levelet, pedig tudnám még ragozni mondandómat. Téged ismerve, azt is sejtem, hogy Te is tudnád egy még hosszabb levélben továbbgörgetni a témát. Mégis azt javaslom, hogy hallgassunk mi most már egy kicsit. Vagy egy jó nagyot. Lehetővé téve mások számára, hogy ha van mondandójuk, bekapcsolódhassanak kettőnk vitájába…

             Barátsággal üdvözöllek:

Elek Tibor

Folytatás: Vitaoldal a BárkaOnlin keretében | Vitaoldal a BDK.BLOG.HU-n

Irodalom és internet - honlap

Valami hasonlót éreztem tegnap és ma este, mint pár héttel ezelőtt, amikor a Magyar Írószövetség szerencsétlen nyilatkozatáról értesültem, illetve arról, hogy nyolcan kiléptek a testületből. Első gondolatom akkor az volt, milyen jó, hogy én már 2004-ben kiléptem, most elég, ha csak megrándítom a vállamat.

Szokásos esti blogportyámon (amelyek most aktuális munkáim és ennek az új blognak a szépítgetése miatt a szokásosnál sokkal rövidebbek) tegnap is és ma is valami olyasmibe botlottam, ami azt mondatta velem, de jó, hogy már nem blogolok ott, ahol azelőtt. A tegnapi ügy eléggé szövevényesnek látszott, nem volt türelmem a konfliktust szétcincáló sok száz hozzászólást végigolvasni és a kapcsolódó posztokat megkeresni, mégis érteni szerettem volna, mi volt az egésznek a kiváltója és mi a lecsengése, ezért megkértem valakit, aki, láttam, aktívan részt vett a hm, mondjuk, vitában, foglalja össze számomra.

Megtudtam, amit akartam, és felsóhajtottam. Amennyire nem kedveltem a  történet egyik szenvedő alanyát, épp annyira nem kedvelem az effajta megleckéztetést: nicknevének elorzását és a nevében történő, őt lejárató kalózkodást. Nem tudom, ilyen esetben mi a blogszolgáltató felelőssége, azt azonban furcsálltam, hogy alig is tettek valamit, mert azt gondolom, a személyiségi jogok védelme ez esetben elsődleges, és a szólás szabadsága nem terjed ki a "valaki másnak a neve alatt szólás" szabadságára még akkor sem, ha a cél egy kellemetlen fráter megleckéztetése.

Ma pedig Pollner Médiablogjában olvastam ezt a történetet. A szerző, mivel a jelenséggel és nem az érintett személyekkel kívánt foglalkozni, nem említette az érintettek nevét, de jelezte, hogy könnyen kinyomozható. Valóban, bőven elegendő volt beírni a Google keresőjébe kulcsszavaknak sejtett kifejezéseket: 90 fokkal blog - és már meg is voltak a szereplők.

A hunyó ebben is az a szolgáltató, ahol én is blogoltam hosszú hónapokig, és a dolog még cifrább, mint elsőre látszik. A kettős plágiumnál is szánalmasabb, ahogy az érintettek magyarázkodnak és a problémát kezelik: nem a saját hibájukra haragszanak, hanem a hiba szóvá tevőjét marasztalják el. Még ám eléggé magas lovon ülve. De ismerős!! 

Aki nem akar mindent végigolvasni, az a tömör lényeget, pontos linkekkel, ebben a blogban találja meg összefoglalva.

Mindezeken elgondolkodva újra és újra arra a következtetésre jutok, hogy egyfelől magányosan szerencsésebb blogolni, mint közösségben, másfelől jobban jár az ember olyan szolgáltatóval, amelyiknél az számít természetes állapotnak, hogy az egyes blogokban még a főoldalra mutató link sincsen kitéve, és sem a belépésnél, sem a posztolásnál, sem semmilyen admin-műveletnél nem türemkedik a felhasználó arcába a szolgáltató logója, fejléc-csíkja, gépház-blogja, saját vagy fizetős reklámja. Nem kérkedik fejlesztéseivel, rossznál rosszabb új szövegszerkesztőjével, hanem szépen háttérben marad, teszi a maga dolgát, amiről nekem egyáltalán nem kell tudnom, ha épp nem vagyok rá kíváncsi.

Nem mintha olyan nagy kár lenne érte!

Ha a magyar informatika kormányzati szinten ott tart, mint ez a portál mutatta hónapokon keresztül, akkor jobb, ha soha többé nem lesz elérhető. Kovács Kálmán és az IHM egykori nagy büszkesége ugyanis nagyjából olyan volt, mintha egy középiskola számítástechnika-szakkörének a tagjai ütötték volna össze önszorgalomból.

Az ePontok létesítésének a ukrajnai vonatkozásairól utoljára itt írtam nem éppen elismerő szavakkal, magáról a portálról meg ezeket állapítottam meg március 27-i naplómban:

... A minap ide visszalátogatva néztem meg, vajh mi található az Ukrajna link alatt. Mi lenne: természetesen Kárpátalja. Igaz ugyan, hogy az eMagyar pontok nagy többsége az (UMDSZ-nek köszönhetően) Kárpátalja határain kívülre esik, ám erről tudomást sem véve Ukrajna címszó alatt Ukrajnáról egy árva szó sem esik. Kárpátaljáról annál inkább.

Három dokumentum olvasható itt, az első magát Kárpátalját hivatott bemutatni. Mit mondjak, igen sajátos koncepciójú összeállítás. A kurta bevezető szakaszban 3 mondat (!) jut a történelemre, a többi földrajz, közigazgatás, éghajlat. A második, leghosszabb rész a természet leírásával foglalkozik (inkább túristacsalogató, semmint szakszerű leírás), majd a hegycsúcsok és a természetvédelmi területek után, se szó, se beszéd, rátér az irodalomra. Ami íróembernek persze jólesik, pláne, hogy a neve is leíratik benne vagy ötször. Bár azt, hogy én egy nagyon nagy író vagyok, azt az IHM nélkül is tudtam.

Ám beteges hiúság ide vagy oda, mégis azt gondolom, egy kárpátaljai összefoglaló egyharmadát aligha érdemli meg kis irodalmunk. Pláne, hogy az első két rész egyáltalán nem magyar, hanem általános vonatkozásban tárgyalja a régiót, így össz-kárpátaljai szempontból azért talán mégiscsak előbb az iparról, a mezőgazdaságról, a közlekedésről, aztán mondjuk a néprajzról, a vallásról, a festészetről kellett vagy lehetett volna írni. Ha a turistacsalogató után már csak a kárpátaljai magyarság szellemi életéről akartak szólni, akkor azért az oktatás és sajtó mégiscsak előbbre kívánkozott volna - ám az összeállításból nem lehet megtudni, vannak-e magyar iskolák, van-e magyar hírközlés, mint ahogy azt sem, hogy egyáltalán léteznek-e magyar intézmények, szervezetek. Ám a magyar írócsoportokkal és kiadványaikkal részletekbe menően foglalkoznak. Mondom: piszkosul jólesik ötször olvasni a nevemet, de azért nem gondolom, hogy a beregszászi színház vagy főiskola, a napilapok és hát persze a magyarságszervezetek ne érdemeltek volna említést. Büntiben vannak, vagy mi? Akkor legalább csupa kisbetűvel! (Még majd rám fogják, hogy az IHM-miniszter a haverom.)

Később aztán még felkerült, ha jól emlékszem, valami KMKSZ-jelentés, de odáig a honlap rövid, ám dicstelen pályafutása alatt nem jutott el, hogy akár Kárpátalját, akár Ukrajnát érdemben bemutatta volna. A rosszacska állandó szövegek mellé nagyjából válogatás nélkül átvették a Kárpátinfó híranyagait (mint ahogy a fent kifogásolt szövegeknek is ez a lap volt a forrása).

Nos, nagy-nagyritkán azért odakattintottam az eMagyar csodára - www.emagyar.net -, hátha történik valami változás, hátha kilép a honlap a teljes érdektelenségből és használhatatlanságból. Mostani ellenőrző körútam során azonban ezt az oldalt kaptam:

Ez azért szép! A magyar kormányzat elmulasztotta a lejáró domain-név előfizetését meghosszabbítani. A szolgáltató még függőben hagyta: megújítás vagy végleges törlés következik-e.

Ha nem egy ilyen gyöngécske honlap lett volna eddig ezen a címen, bizisten, rászánnék 2 ezer forintot és megvenném magamnak.

_________________

Frissítés este 10 után: megnyugtató, hogy a magyar informatikai kormányzat olvassa a blogomat! Sürgősen meghosszabbították a domaint: a remek portál újra elérhető. Így csak egy röpke héten át volt elérhetetlen...