Néha megnézem a Magyar Elektronikus Könyvtár gyarapodási listáját. Most valami nem mindennapi áll az élen: Gárdonyi Géza A láthatatlan ember c. történelmi regénye - rovásírással. Ami ennél is meglepőbb: a katalóguscédula a furcsa vésett betűs kiadvány nyelveként ezt jelöli meg: hun. Megáll az ész.

:) lásd a hozzászólásokat is...

Persze a regénynek épp elég köze van a hunokhoz. Theodósziusz császár követeket küld Attila hun uralkodó udvarába, köztük Priszkoszt, akit elkísér a már felszabadított Zéta, aki beleszeret az egyik hun főúr lányába, Emőkébe, s vállalja az újabb rabszolgaságot, hogy szerelme közelében maradhasson. Miután harcossá képezik, részt vesz a hunok csatáiban, és reméli, hogy érdemeiért hamarosan felszabadítják. Ám hamarosan rá kell jönnie, hogy Emőke szívét sosem nyerheti el.

______________

Április 15. Utolsó budapesti napunkon Éva korán kelt. Mire én ébredezni kezdtem, ő már úszott is egyet. Aztán igencsak ráérősen megreggeliztünk: megint egy olyan délelőtt, amikor semmi dolgunk, csak annyi, hogy elhagyjuk a szállodát. Reggeli közben le is fotóztuk egymást. Ám jobban sikerült az a kép, amit az előzékeny felszolgáló leányzó készített kettőnkről.

Április 14. Harmadik napunkon csak déltől volt programunk (attól kezdve azonban sűrű), így délelőtt kényelmeskedhettünk. Éva reggel úszott egyet, aztán ráérősen megreggeliztünk, készülődtünk. Én lebonyolítottam néhány telefont, nőm olvasgatott. Voltaképp utazásunk egyik célja éppen az volt, hogy a rendezvények közeiben kicsit lazíthassunk, Éva megszabaduljon a mindennapi teendők percre szabott itthoni rendje alól.

Délutánunk a Könyvfesztivál jegyében telt. Mielőtt a Kongresszusi Központ forgatagába belevetettük volna magunkat, Balázs Istvánék meghívásának eleget téve megebédeltünk a Paulaner Sörházban (MOM-park). A parkolás a mélygarázsban ugyan okozott kis tétovaságot, ritkán teszünk ilyesmit, nem ismerjük a kártyás rendszert, aztán meg a lift helyett először a mozgójárdához irányítottak minket, kis híján hátragurultam rajta, Éva alig tudott megtartani, de azért baj nélkül a helyszínre érkeztünk. Anikóval és Istvánnal a nagyon finom ebéd keretében így négyesben most beszélgettük ki magunkat először úgy istenigazából. Az első képen például egyszerre beszélünk. (Még egy igazán meglepő, kárpátaljai vinatkozású sztorit is hallottunk.)

Istvánnal ősrégi a barátságunk, még abból az időből, amikor a Magyar Híreknél dolgozott (ott ismerkedtünk meg). Egyike azon keveseknek, akik Csöngét mínusz 1 éves korától ismerik, ugyanis Éva épp vele volt várandós, amikor először találkoztak. (Én persze pisztrángot ettem, különleges módon volt elkészítve: sajtot olvasztottak-sütöttek rá; hasábburgonyát kértem hozzá, hogy minden kedvencem együtt legyen; ugyanezen okból búzasört ittam mellé.)

A Kongresszusi szombat délután csúcsra volt járatva, ahogy a Mozgó Világnak írt hónaplómban fogalmaztam: akkora volt a tumultus, hogy egy kiadatlan kéziratot sem lett volna hely elejteni.

Nézelődések, percnyi futó találkozások után Kulcsár István barátunk nemrégiben megismert, íróként most debütáló feleségének a könyvbemutatójára ültünk be. Péteri Teréz civilben rendőr (na, ez a kijelentés aztán kapitális paradoxon!), pontosabban nyugalmazott tiszti állományban újságíró a Zsaru magazinnál. A Mákszemtündérek nyara az első kötete, szépen illusztrált meséskönyv; mint hallottuk, már készül a folytatás...  (Fotóim a helyszínen nem sikerültek valami jól.)

A bemutató után ott folytattuk, ahol abbahagytuk: nézelődés, beszélgetés a sorra feltűnő ismerősökkel.

Mindeközben még egy fontos dolog történt. Hosszabb ideje latolgatom egy laptop beszerzését. Az év egészét tekintve ugyan nem sokat vagyok úton, ám amikor igen, akkor bizony nagyon jól jönne, meg néha itthon is, hogy ne legyek mindig az íróasztalomhoz kötve, hanem a lakásban másutt is dolgozhassak vagy akár kiülhessek a teraszra. Nos, még itthonról kinéztük a megfelelő árfekvésű és minőségű portékát Kolossal, egy bp-i barátjával pedig elintézte, hogy ő megveszi, kipróbálja, installálja és helybe hozza nekem. A Kongresszusi előtti parkban meg is ejtettük az ügyletet. Úgyhogy van egy csodamasinám...

A platánok alatti kellemes sétányon futottunk össze Balla Zsófival és Báthori Csabával. Bár röviden, de jóízűen beszélgettünk pár percet.
 
És újra a beltér, a kiadók végtelen standjai, minden méteren egy ismerős. Az erdélyi kiadók standjánál Káli Király István és H. Szabó Gyula igen szivélyesen üdvözöl. Holott részben nekik is "köszönhető", hogy egy már betervezett könyvem nem jelent meg néhány éve a Kriterionnál... Ám kicsire nem adunk, ettől függetlenül teljesen jó viszonyban vagyok velük. Le is fotóztatom magam a kortárs erdélyi könyvkiadás két nagy alakjával, mondom is nekik, olyan ez nekem, mintha magával Apáczai Csere Jánossal és Heltai Gáspárral fényképeszkednék. Értik kicsit álnok iróniámat, mosolyognak. Nagy barátságban válunk el a Pátria teremben.

Pár perc múlva Békés Pál mellett állunk meg. Miközben dedikálja nekünk a Csikágó gangregényt, én már igyekszem is befírolni: legújabb irodalmi interakciómba szeretném bevonni, hogy ennek keretében írjunk közös novellát. Rááll a dologra, aminek nagyon örülök. Ha minden igaz, akkor júniusban Palival írok fagocitátumot.

Már a kijárat és következő kellemes programunk felé tartunk, amikor megállít Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója. Miközben egy új kiadványukkal és plakátjukkal megajándékoz, legutóbbi rádiós szereplésemhez és az a mögött álló akciómhoz (virtuális hídfoglalás) gratulál. Megköszönöm, jólesik, hogy kizárólag a blogom nyilvánossága előtt zajló akcióim kilépnek ebből a zárt körből, pozitív visszhangot kapnak.

És már kint is vagyunk, útban a Novotel teraszára, hogy Kulcsár Istvánnal és Terikével kávézzunk, beszélgessünk. Kellemes levezetése a hosszú, intenzív délutánnak.

Már sötétedik, mire szállásunkra érünk. Nekem persze első dolgom kipróbálni a frissen vásárolt laptopot, el is varázslódom pillanatok alatt, alig veszem észre, hogy Éva közben újra tempózott pár medencényit az uszodában.

« előző nap

Holnap Budapestre érkezünk, ahol is 17.30-kor kezdődik előadásom, amelyre ismételten hívok minden érdeklődőt. Részletek itt: Meghívó. Egy hete nyitottam meg az est interakciós oldalát, itt lehetett nekem kérdéseket feltenni, sajnos a lehetőséggel csak az utolsó napokban éltetek. Tegnap Szokolay Zoltán kéréseinek tettem eleget, ma Lengyel Jánosnak válaszolok.

A magyar költészet napja alkalmából most adom közre először egyben és egészében a Pilinszky költészete előtt tisztelgő sorozatom első részét. A szonettkoszorún 2004 óta dolgozom, utolsó két darabját az idén írtam. Projektumom lényege, hogy Pilinszky "sima" szonettjét egy meg nem írt szonettkoszorú mesterszonettjének tekintettem, és megírtam a "hiányzó" 14 verset, a szonett és szonettkoszorú írásának legszigorúbb szabályait betartva.

Az alábbiakban Berniczky Éva és Balla D. Károly közös irodalmi projektuma követhető nyomon: hogyan fejlődiik novellává egyetlen mondat (kronológia alulról felfelé). A két szerző szövegeit háttérszín különbözteti meg, a legfrissebb szöveg minden fázisban kiemelt. A projektum leírása itt található. [A kész novella április 4-én került fel az oldalra: Végelvész.]

A költészet világnapja alkalmából játékra hívlak benneteket. Paszternak Hamlet c. versének számos magyar fordítása ismert. Feladatotok, hogy minél többet megtaláljatok és hozzászólásként beszúrjatok, megadva a tolmácsoló nevét és a forrást is (internetes esetén a linket). Könyvtárosok előnyben: a Szovjet Irodalom c. lap a 80-as években vagy egy tucatnyit közölt.

Ma van a költészet világnapja. Ebből az alkalomból újrafordítottam Borisz Paszternak Hamletjét. Történt, hogy cirka 20 évvel ezelőtt a Szovjet Irodalom c. folyóirat felkért: fordítsam le az adott költeményt válogatásukba, amelyben a már ismert néhány átültetés mellé újakat helyezve  tizenvalahány magyar interpretációban lesz olvasható Paszternak remeke. Az enyém, emlékezetem szerint, jól sikerült - és meg is jelent a lap gyűjteményében Illyés Gyula és mások tolmácsolásai mellett.