• Kedvesen nosztalgiázik Kárpátaljáról az ungvári egyetem volt vendégtanára, Kovács Imre Attila: itt • Feltettem írói oldalamra a könyveimről írt azon kritikákat, amelyek szövege digitális formában rendelkezésemre állt vagy el tudtam érni: lásd • NolBlogomban tudósítok arról, hogy kormányra kerülése esetén a Fidesz új naptári rendszert fog bevezetni: Jön a Fidesz-naptár.

Olvasom, hogy valanikor a 60-as évek közepén "Kassák levelében nyájas udvariassággal igyekezett rávenni Kádár Jánost, hogy engedélyezzen neki egy nagyszabású tárlatot." Nem, eszem ágában sincs ezért akár csak a legkisebb mértékben is megítélni a nagyar avantgard nagy mesterét. A dolog egyfelől igen komikus, másfelől nagyon szomorú, de mindenképpen sokat elmond arról az abszurd rendszerről, amelyben egy Kassák formátumú művész arra kényszerült, hogy a pártvezérnek gazsuláljon. Már csak azért sem vethetek rá követ, mert hasonló bűnt én is elkövettem, igaz, nem 80, hanem 22 évesen: amikor megjelent első kötetem, az Álmodj zenét, apám javaslatára dedikáltam egy példányt Kádár János részére, amelyet ő, apám, el is postázott az általa személyesen ismert és mai napig nagyra becsült államférfinak.

Te jó ég!!!

Még szerencse, hogy megtaláltam a blokkoló gombot. A magyar politikában viszont valahogy nem találják...

Nemrégiben dedikálva megkaptam és a napokban el is olvastam az amerikai magyar szociológus, Nagy Károly most megjelent könyvét. Az Amerikai magyar szigetvilágban (Nap Kiadó, 2009) c. gyűjtemény vegyes műfajú írásokat tartalmaz, van benne interjú, előadás-szöveg, esszé, összefoglaló ismertetés, könyvkritika. Ezek túlnyomó többsége folyóiratokban és más kiadványokban már napvilágot látott a közelmúltban, itt most a közös téma és problémafelvetés egyesíti őket. Legfőbb érdeklődési területe, az ameriaki magyarság története és helyzete mellett általános magyarság-kérdésekkel is foglalkozik a szerző, fontos megállapításokat tesz többek között a kettős identitást és a korszerű magyarságtudatot illetően. Érdekes volt olvasnom például, hogyan vélekedett ez utóbbiról 1992-ben, az esztergomi Anyanyelvi Konferencián (ahol magamnak is szerencsém volt jelen lenni). Így ír Nagy Károly:

Jobboldali szakemberek kikísérletezték és egy Fidesz-közeli cég már le is gyártotta azt a polgárinak nevezett vakcinát, amely a kormánypropaganda által favorizálttól eltérően valóban hatékony az újinfluenzás fertőzéssel szemben. Az országos mozgalom keretében pártaktivisták és leendő képviselőjelöltek adják be az oltást a kormányváltó hangulatú lakosságnak. Az érdeklődés igen nagy, mivel az oltási kampányban azt hirdetik, hogy minden százezredik vakcinát maga Orbán Viktor fecskendez be.

Eléggé sajátosnak tartom, hogy Szili Katalin az általa alapított Szövetség a jövőért nevű mozgalom tegnapi zászlóbontása során az MSZP múltbéli négy hibáját felsorolva harmadikként azt említette, hiba volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás 2004-es kampánya, mivel lehetőség lett volna a nemzetietlenség bélyegének levételére. Nos, először is régen rossz, ha egy másféle kampány csak a bélyegtől való megszabadulás önző érdekét szolgálta volna, nem pedig a határon túli magyarokét. Mondhatni: kilóg a lóláb. Másodszor: józanul gondolkodva a nemzetileg még oly elkötelezettek is megérthették, hogy az akkori kampány nem a határon túliak, hanem a Fidesz érzelmi zsarolása ellen irányult (bár nem a legjobb módszerekkel, így például gazdasági demagógiával párosulva).

Budapest. "Mesterházy Attilának annyi az esélye a miniszterelnökségre, mint egy debreceni páros virslinek arra, hogy megnyeri az epsomi derbyit." - Alkalom- és ötletszerűen néha NolBlogomat is gyarapítom egy-egy poszttal. Most például neémi rezignációval és több hozzászólást is kiváltva azt állapítottam meg, hogy "a 21. század első évtizedének legszomorúbb eredménye: a baloldali és liberális erők teljes térvesztése. Jó lenne hinni, hogy ez nem jelenti egyben a demokrácia bukását is Magyarországon." Lásd: Bukás előtt Mesterházyval - (a NolBlog megszűnésével a posztot az Egy piréz Kárpátalján blogba tetten át. Itt a linket most írtam át - 2019)

sms marketing - http://google.elsohely.net/telikert-gyartas-es-epites/

A budapesti 56-os Intézet digitális fényképadatbázisában érdekes fotót találtam. Engem ábrázol, amint éppen mikrofon előtt állok a VI. Anyanyelvi Konferencián, Kecskeméten, 1989 augusztusának elején – azaz pontosan húsz esztendeje.

Hangfelvétel nem tartozik a dokumentumhoz, pedig érdekes lenne tudni, vajon miről beszéltem. Szinte bizonyos, a kárpátaljai magyarság anyanyelvhasználatát illetően a legnagyobb bizakodásomnak adtam hangot. Magasra emelt tekintetemből sugárzik az optimizmus. Volt rá okom:...

...akkor velünk nagyon meglódult az idő, egy súlyos holtpontján átlendülve jó felé fordult a történelem kereke. Látszott, hogy az a rendszer, amelyben felnőttünk, s amellyel kisebb vagy nagyobb mértékben megalkudtunk, menthetetlenül összeomlik, s nem volt kétségünk afelől, hogy egy jobb, szabadabb világ következik. Bár a Szovjetunió végleges széthullására még két esztendőt várni kellett, és bár abban sem lehettünk egészen biztosak, hogy az átmenet békésen zajlik majd, mégis vártuk, siettettük a változást, hittünk a demokrácia megszületésében és gyors megerősödésében. Olyan világ eljövetelében hittünk, amelyben maradéktalanul gyakorolhatjuk kollektív és egyéni nemzetiségi jogainkat, amelyben felvirágozhat kultúránk, kibontakozhatnak elfojtott értékeink. Hittünk abban, hogy lakóhelyünk egy jogállamhoz fog tartozni, s hogy az elkerülhetetlen magyarországi változások is nekünk kedveznek majd, anyaországunk felvállalhat bennünket (konkrét materiális támogatásokra akkor még nem is számítottunk, csupán erkölcsire: arra, hogy a magyar nemzet elidegeníthetetlen részének elismerjenek). És maradéktalanul hittünk magunkban is, értékeinkben, amelyek kibontakoztatásának eddig csupán külső, politikai akadályai voltak – amint megnyílnak a lehetőségek, lesz majd itt olyan magyar élet, hogy ihaj! Szinte megelőlegezve a még ki sem alakult feltételeket, magam is nagy lépésre szántam magam, folyóiratot alapítottam, címe nem véletlenül lett az, hogy Hatodik Síp: a magyar irodalom ötágúságából kifelejtődve elérkezettnek látszott a pillanat, hogy a saját szólamunkat a többihez hozzáadjuk.

Nézem a húsz évvel ezelőtti képet. Ez még az eufória előtti pillanat.

90-ben Magyarországon megtörténik a rendszerváltás, az első demokratikus választások nyomán Antall József kormánya a nemzetpolitika szintjére emeli a határon túli magyarság kérdését. 91-ben megalakul a független Ukrajna, amely első törvényeivel messzemenő jogokat biztosít a területén élő nemzeti kisebbségeknek. Új erőre kap a kárpátaljai magyarság önszerveződése. Látszólag minden együtt lenne a nagy meneteléshez! Ám a nagy lelkesedés után következtek a csalódások. Nemcsak az derül ki, hogy Ukrajna a diktatúra romjain nem képes azonnal jóléti államot építeni, hanem az is, hogy a demokrácia hagyományainak idült hiánya miatt a jogállamiság létrejötte is évtizedekig várat majd magára.

Nemcsak arról kellett megbizonyosodnunk, hogy a mindenkori hivatalos Magyarország belpolitikai csatározásokban kívánja kijátszani a határon túli magyarság kártyáját, hanem arról is, hogy a támogatások rendszere a célközösségben klientúrát hoz létre, s a megélhetési magyarok csoportjai a közösség érdekei fölé helyezik önérdekeiket. És nem csupán azt kellett megtapasztalnunk, hogy saját köreinkben is felveti sunyi fejét a széthúzás, az akarnokság, a nyerészkedés, hanem azt is, hogy baj van a belső értékekkel is: a kevés kincset megelőzve tört felszínre a sok silányság.

Mindez a húsz évvel ezelőtti fénykép égre emelt tekintetéből még nem olvasható ki.

Megjelent: Új Szó, 2009. aug. 8.

Előzmény:

ez a kis poszt, és ez a fotó:

Több jegyzetem

google első hely - x y z generáció

Az MTA Nyelvtudományi Intézete petíciót adott közre, amelynek aláírói aggodalmukat és tiltakozásukat fejezik ki a szlovákiai nyelvtörvény módosítása ellen, leszögezve többek között, hogy a korlátozások "mind nyelvészeti, mind emberi jogi szempontból" aggályosak. Aláírásra az inerneten is lehetőség van ezen az oldalon.