(2003. jan. 15.) Kérdezi beregszászi barátom, vajon hány kárpátaljai olvasója lehet a virtuális konferenciánknak. A konferenciáét külön persze nem tudom, de próbálom összeszámolni az UngParty látogatóit. Átnézem a statisztikai rendszerek adatait, igyekszem azonosítani az ungvári, beregszászi szervereket, hozzáveszem azokat, amelyeket nem lehet lokalizálni, de feltehetőleg... Eléggé elkeserítő szám jön ki: legfeljebb 20 látogató, ebból 7-8 tekinthető rendszeresnek, 2-3 naponta, de inkább 1-2 hetente visszatérőnek. Ez bizony gyönge eredmény. Be kell látnom, hogy a honlapomat nem kárpátaljaiak olvassák. Illetve...

(2003. jan. 13.) Komolyan elámulok néha azon, milyen jól érzem magam ebben a virtuális-informácoiós-digitális világban. Számomra - kár lenne eltagadni - a valóságos létezés egyik fontos dimenziójává vált.

(2003. jan. 11.) Tegnap este az mtv2-n a Záróra műsorában (sajnos nem láttam legelejétől) a nemzeti identitás és az információs társadalom kialakulásának az összefüggéséről beszélgettek komoly szakemberek, többek között Csepeli György szociálpszichológus, Szarka László történész és Heller Ágnes filozófus.

(2003. jan. 10.) Hét elejétől dolgoztam egy kis publicisztikán - némi tagnapi utómunka után elfogadva a Népszabinál. Ez az a felkérés, amit nem akartam elkiabálni. Persze lehet, még most is korai, várni kellene, amíg megjelenik.

(2003. jan. 9.) Közzétették a több mint egy évvel ezelőtti ukrajnai népszámlálás adatait. Néhány kerekített szám: az 51 milliós ország lakossága 48 millióra csökkent; országos szinten a magyarság száma 6 ezerrel, Kárpátalján 4 ezerrel esett vissza. Hogy ez sok vagy kevés, nem tudom megítélni, de arra emlékszem, amikor 89-ben háromezres volt a csökkenés a tíz évvel korábbi adathoz képest, mindenki kétségbe volt esve. Igaz, akkor még ugrásszerű növekedést vártunk.

(2003. jan. 8.) Ajjajjj...... Évek óta furdal a lelkiismeret amiatt, hogy helybéli lapokba egyáltalán nem írok. Ezt szememre is vetették egyszer-kétszer (pl. olyan szerkesztő, aki azután rótt meg, miután ő nem közölte a cikkemet...), de nem emiatt, hanem önmagamból kiidulva bólintottam rá egy újabb felkérésre, és az elmúlt hetekben elég rendszeresen írogattam is a tárcákat, közéleti és kulturális témájú szösszeneteket. A megjelenésüket főleg az interneten követtem, nem is magának a lapnak, hanem az anyagait szinte kivétel nélkül átvevő hírportálnak a prezentálásában. És ezzel eléggé jól jártam, mert a hírportál színvonalasnak monható, míg maga a családi lap, hát, hogy is mondjam, eléggé vegyes színvonalú. De elhessegettem a gondolatot, hogy engem is minősíthet az, ha olyan lapban publikálok, amely, például, közli idős nénikék hitbuzgalmi klapanciáit. Írásom fölött (vagy alatta) ott a nevem, engem ez minősít, és nem az, mi van mellette vagy a túloldalon. A dolog mégis zavart, és tettem is egy lépést (leírtam egy projectet), hogy talán mégis vállalnék egy külön oldalt (rovatot), ahogy eredetileg is szólt a felkérés, de nem irodalmit, hanem valami másegyebet, kulturálisat és közéletit, amelynek lényege a személyes hang lenne. Megfogalmaztam azt is, hogy én a helyi lapokban megszokottól eltérő másfajta gondolkodást, másfajta értékítéletet szeretnék képviselni, mert azt gondolom, hogy az olvasóközönség túlságosan is szellemi egyentáplálékon „van tartva”. Hogy ezt a szerkesztőség elfogadja-e, arra még várom a választ. Ha nem fogadják el, félek, akkor én meg a szétszórt publikálást nem vállalom, mert valahogy - ki tudja, mi okból - nincsen gusztusom olyan írások közé keveredni, amelyek közül az egyik legrissebb így kezdődik: „A Jóisten kegyelméből és a Magyar Demokrata szerkesztőségének (Bencsik András főszerkesztő), illetve a pártfogó, Beregszászi Olga művésznőnek köszönhetően csodálatos élményben volt részünk december 29-én.” A cikk a lehető legeslegnagyobb elismeréssel egy jótékonysági koncertről számol be, amelyen, többek között: „Hatalmas sikert aratott ezúttal is Beregszászi Olga, aki a Magyar feltámadás c. kazettán hallható dalokból adott elő egy csokorra valót. Nagy tetszést aratott a Horthy Miklós katonája vagyok dallal, melynek szövegét a második részben így aktualizálta: "Orbán Viktor katonája vagyok…". A résztvevők szűnni nem akaró tapssal jutalmazták az előadást.” Erre mondtam, hogy ajjajjj...... Lehet, hogy még akkor sem kellene vállalni, ha külön oldalt kapok?

(2003. jan. 7.) Hiába vártam kézzel fogható bizonyítékát annak, hogy esszém megjelent a Beszélőben, a folyóiratszám csak nem bírt megérkezni címemre. (Sejthető oka: a szerkesztőség nem postázta a tiszteletpéldányt...). Néha odakattintottam a honlapjukra, de egészen mostanáig csak a novemberi számot láttam. Míg végre ott a decemberi. De... De a teljes tartalomjegyzékből csak néhány anyag hívható le, inkább csak ízelítőül. Az én Valóságpróza és látszatvalóságom sincs fenn. Ide ellenben felteszem: LÁSD [a link egy frisseb közlésre mutat - 2008].

(2003. jan. 6.) Alig akarom elhinni: tegnap épp csak, de ma bőven a 100-as álomhatár fölé ment a honlapom látogatóinak a száma. Ez persze a konferenciának, a szétküldött értesíté- seknek, a megjelent sajtóanyagoknak stb. köszönhető - de akkor is elképesztő, sosem hittem volna. Már jó pár hónapja működött tavaly az UngParty, amikor nagyjából beállni látszott a heti (!) ötven látogatás, és ezzel borzasztóan elégedett voltam, mert a minden szempontot figyelembe vevő számításaim szerint ez több olvasót jelentett, mint amennyi a nyomtatott Pánsípnak volt az utolsó időben. Aztán, ahogy mind több dolgot találtam ki a honlapra, szépen kúszni kezdett a látogatásszám. Az első nagyobb húzást talán a Szalon adta, a következőt az, amikor a Newság-híreket elkezdtem személyes jegyzetek formájában írni. Aztán jött Lengyel és Cséka naplója, és végül a Newság három rovatba tagolása, a Manzárdban a saját naplóm. A konferencia előtt napi 30-50 volt az átlagos szám - olyan ugrásra, amilyen most történt, nem számítottam. Úgy érzem, ez a virtuális konferencia egyik legnagyobb szerkesztői sikerem. A mai pedig alighanem az UngParty csúcsra járatása.

(2003. jan. 5.) Harmadik napja szinte semmi mást nem csinálok, csak a virtuális konferenciával foglalkoztam. Bár még „csak” 12 előadás van fenn, de a rendszer bonyolultsága miatt elég sok munkám volt vele, úgy érzem, „profi” webmesteri teljesítményt nyújtottam (a kis szerény!). Tegnap és ma kb. 800 értesítést (vagy még többet) is szétküldtem ismerős és kevésbé ismerős levelezőtársaimnak. Bevallom, az e-mail-címek egy részéhez nem a legkorrektebb módon jutok hozzá: tömegével kapok körleveleket, azoknak néha sok-sok címjettje van, és ha ezek nincsenek rejtve, akkor én bizony egy Válasz mindenkinek paranccsal berántom az egészet a címlistámba. Amikor magam is hasonló témájú körlevelet küldök szét, akkor elküdöm azoknak is, akik a korábbi, nekem is eljuttatott körlevelet is megkapták. Ez talán nem teljesen illendő dolog - mentségemre szóljon, hogy közérdekűek a leveleim (mint pl. a virt. konfer. ügye), és ha valaki véletlenül visszajelez, hogy ne küldjek neki ilyesmit, akkor elnézést kérek, és törlom a címét a listáról. Szerencsére százból 2-3 ilyen akad. Ellenben valamivel nagyobb azok száma, akik megköszönik a küldeményt, és nem egyszer honlapom látogatójává válnak. (Mint például most is egy angol műfördító.) No, a közel ezer értesítésnek meg is lett az eredménye, a mai napon este 9 óra 5 percig 92 egyéni látogatája volt a honlapomnak.

(2003. jan. 3.) Lassan készen vagyok a virtuális konferenciára érkezett 12 előadás webszerkesztésével. Ennyi szöveget egyvégtében megformázni és úgy rendszerbe állítani, belinkelni az egyes oldalakat, hogy a böngészők számára minden „kényelem” biztosítva legyen... - kicsit fárasztó. De jól haladok, holnap este mehet fel minden a tervezett január 5-i megnyitáshoz. Azt hiszem, eléggé érdekes anyag állt össze. És ígéretem van arra, hogy egy hasonló témájú tavalyi kerekasztal-beszélgetés írott változatát is megkapom. Aztán remélhetőleg jönnek a szakmai hozzászólások, viszontválaszok...