Mivel Csoóri Sándor levele ügyében írt kis szösszenetem meglehetős indulatokat kavart és kisebb vitát indított a hozzászólók körében, így, részben a témát is lezárandó, egy személyes történetet mesélek el (újra): miért ajánlottam verset 90-ben Csoórinak, és később miért változtattam meg az ajánlást.

A hazaérkezésünk utáni napon kaptam a jó hírt: Szirtes Gábor értesített, hogy kiadójuk (Pro Pannoniai, Pécs) eredményesen pályázott napló- könyvem kiadására, így akár őszre meg is jelenhet a 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje c. kötetem. Kézirataim általában 2-3 pályázati fordulót szoktak megjárni, így alig hiszem, hogy ez elsőre befutott.

2-án, szombaton sem a Vörösmartyn kezdünk - Kende Péterékhez vagyunk hivatalosak villásreggelire. Hanna és Péter szokás szerint nagyon kedves, szűk két órát töltünk náluk kellemes beszélgetéssel. Éva dedikálja a regényét, Péter két legutóbbi könyvével viszonozza a gesztust. Közben megered az eső, telefonálok Szirtes Gábornak, hogy csak akkor indulunk a térre, ha elállt, zuhogóban amúgy sem lehet dedikálni.

Csütörtökön semmi más dolgunk nem volt Bp-en, csak annyi, hogy Csöngét és cuccait elvigyük a kollégiumába, magunk pedig szálláshelyünkre érkezzünk. Mivel ezúttal senkinek sem voltunk a vendégei, szállást saját szakállunkra foglaltunk, takarékossági és kényelmességi okokból Leányfalun. Ebben a panzióban egyszer már megszálltunk, megközelítés, bejárhatóság szempontjából akkor nagyon megfelelt.

Ez az elutazásunk előtti utolsó bejelentkezéseim egyike. Holnap már csak könyvheti programunkat teszem fel, hogy bárki könnyebben megtalálhasson bennünket, ma pedig még talán lehetőséget kínálok arra, hogy legközelebbi barátaimon kívül mások is hozzájuthassanak kb. 5 könyv anyagát tartalmazó spéci CD-mhez, amelyet erre az alkalomra készítek néhány számozott példányban.

Nem akarom az oldalamat cicabloggá avatni, de egyszer azért csak be kell mutatnom két kismacskánkat. Most, hogy Csönge megjött és elhozta az én játékszeremnél sokkal jobb kis digitális gépét, készített is pár fotót róluk; mire belelendült volna, a kis kandúrok elaludtak. Különben nagyon élénk állatkák, a nap felét végighancúrozzák, akár órák hosszatt el lehet nézni, ahogy játszítják egymást, kergetőznek, bújócskáznak. Jó az étvágyuk, mindent megesznek, nem válogatnak - és kezdettől szobatiszták. Ritkán nyávognak vékony hangicájukon, csak akkor, amikor elvesztik egymást a lakásban, vagy amikor simogatást kérnek. Ez utóbbira naponta többször sor kerül, szabályosan felkéreszkednek az ölünkbe, és teljes gőzzel folyó dorombolás közepette szinte belesimulnak a simogatásunkba. Igazán kedves jószágok. - És akkor pár fotó.

Lassan kezd összeállni könyvheti programunk. A terv szerint 31-én indulunk Bp-re (valószínűleg Csöngével; időközben hazajön).  Másnap, 1-jén, pénteken munkaidőben ügyeinket intézzük, délután 16 órától Évával mindketten dedikálunk a Vörösmarty téren. Ő az új regényét (a napokabna hagyja el a nyomdát), én a Pro Pannoniánál az elmúlt 10 évben megjelent 4 könyvemet. Este 19 órától Éva a Radnóti Színházban olvas fel a Magvető könyvbemutatóján. 2-án, szombaton déli 12-től én újra dedikálok a Pro Pannonia standjánál, előtte és utána barátainkkal találkozunk. Minderről majd egy részletes táblázatot is készítek, hogy aki keres, megtaláljon minket.

Negyedik napja, hogy két kis kandúr boldog tulajdonosai vagyunk... Mióta eszemet tudom, mindig volt valamilyen állatom, olykor több is egyszerre. Kutyák (Tisza 1, Tisza 2, Csoki 1, Burkus, Csoki 2), macskák (Frici, Flekk, Muki), fehéregerek (Cini 1, 2), szarka (Gromek), akváriumi halak. Most vagy 4 éve nincs állat a házban. A legutóbbi cicánkkal és két utóbbi ebünkkel elég sok gondunk volt, így pusztulásuk után nem igyekeztünk sürgősen újat beszerezni.

De most eljött az idő. Évától kismacskát kértem a születésnapomra. A faj szaporodási szokásainak megfelelően tavasszal jött el a realizálhatóság ideje. És ha már kandúr, hát legyen kettő, hogy valamivel közelebb kerüljek Karinthy zseniális paradoxonához: Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.

Zénó és Kajetán nagyon jól érzi magát nálunk. Másfél hónaposak, az első napi riadtság után könnyen megbarátkoztak új gazdáikkal és környezetükkel. Az ölembe már fel tudnak mászni a földről (naponta többször megteszik), jó az étvágyuk, és szobatiszták (ami egyelőre azt jelenti, hogy a szobába helyezett homokdobozba járnak dolgukat végezni; az udvarra egyelőre nem engedjük ki őket). Sokat alszanak, az alvások közében esznek és hatalmasakat játszanak, főleg egymással. Ilyenkor akár órák hosszat elnézné őket az ember. Mind a kettő vörös, ilyeneket akartam, az egyik teljesen, a másiknak fehér foltjai is vannak.

Néha majd írok róluk és lesznek fotók is, de egyelőre nem akarok cicablogba átmenni.


*

Kész van az autónk (a balesetünk után szervízben volt). A részeg sofőr okozta kárt magára vállaló sógor állta a szavát: szépen rendbehozatta. Ennek ellenére gondolkodunk az eladásán (már 18 éves!), csak az a gond, hogy pár évvel fiatalabb hasonlót nem érdemes venni, a sokkal fiatalabbak, pláne az újak pedig számunkra elérhetetlenül drágák (sokkal többe kerülnek, mint Mo-n).

Befejezéséhez közeledik a belső tatarozás-átalakítás is. Kolos szobáját nagyon szépen sikerült felújítani, most a garázs rendbetétele került sorra.

*

Megvolt a második és harmadik forgatási nap a Duna TV stábjával. Szombat délelőtt elkészült a nagyinterjú, nagyjából 2 órányi hanganyag. Anita jókat kérdezett, én talán elfogadhatóakat válaszoltam. A műsor koncepciója szerint a kérdések nem lerülnek műsorba, csak az én kismonológ-szerű válaszaim.

Megvolt az első ungvári forgatási nap a Duna TV öt fős stábjával. Virág Anitával és Medgyesi Gabriellával már régi ismerősökként üdvözöltük egymást. Mint a leendő műsor riporterével és szerkesztőjével, már túl vagyunk jó néhány egyeztetésen és kisebb pesti forgatáson is.