Nemsokára egy új oldallal fogok jelentkezni (legalább két hónapja nem nyitottam egyet sem...), amolyan összefoglaló-válogató portál lesz, de előtte még két régi, hosszabb ideje elhanyagolt statikus webhelyemet rendbe tettem, felújítottam a sok-sok elavult linket és beolvasott címek formájában integráltam beléjük napi blogomat. Az egyik mindenekelőtt  tizenhárom évi naplóm archívumának a megjelenítése, a másik amolyan ajánlóféle - és mindkettő bővelkedik a fontosabb webhelyeimre vezető linkekben. Így festenek:

Bár számomra nagy könnyebbséget jelent, hogy az utóbbi években nincsenek tényleges szerkesztő kötelezettségeim, így például nem kell eldöntenem egy-egy versről, hogy érdemes-e a publikálásra vagy sem (bő húsz éven át volt ilyen  – igaz, önként vállalt – felelősség a vállamon),  ám valahogy mégsem tudtam teljesen lemondani arról, hogy írói művek az én közvetítésemmel jussanak el a közönséghez, így hát  6-7 évvel a  Pánsíp végleges megszüntetése után kitaláltam a Balládiumot, a virtuális felolvasóhelyet, ahol is most heti váltakozással egymást hívják meg a költők egy vers és megírásának története erejéig. Én elindítottam a láncolatot, az újabb  szemek már tőlem függetlenül kapcsolódnak egymásba, munkám jószerével csupán technikai jellegű (közzététel a blogban).  Izgalmas publikációk állnak mögöttünk, mindnek volt valami különlegessége, hozadéka – egyszer talán irodalomtörténeti  adalékul is szolgálhat némelyik. »tovább

(NapiBlog) Minapi levelében azt kérdezte Csordás László (kisebb-nagyobb rendszerességgel ímélezgetünk egy ideje),  miért hagytam ott annak idején a magyar szakot. Nem is tudom, megfogalmaztam-e valaha ezt magamnak pontosan, tételesen. Akkor aktuálisan bizonyosan, most, húsz egynéhány év távlatából, inkább csak a lényeget igyekeztem érzékeltetni. »tovább

Újra működik és sokkal gyorsabb lett az új szerveren futó napi blogom. Ennek örömére frissítettem is, feltettem Csönge néhány hollandiai fotóját.

Csöngéék közel egy hetet töltöttek Hollandiában. Azért épp ebben a cudar télben, mert hihetetlenül olcsó jegyet kaptak egy fapados járatra. Ott tanuló barátjaiknál laktak Utrechtben és Amszterdamban, járták a várost és a múzeumokat, lélegeztek tiszta atlanti levegőt,  majd szerencsésen visszaérkeztek a budapesti szmogba. A hidegben Csöngének gyakran még a gépét se volt kedve elővenni, de azért így is készített pár száz fotót. Kis ízelítő: »tovább

Jazz mindhalálig :) - Mark Tokar dzsessz-bőgős. Free Jazz Ukrajnában

(Napiblog:) Másfél éve írtam Mark Tokarról (Jazz-bőgős a családban), akivel azon túl, hogy bejelöltük egymást a Facebookon, semmilyen személyes nexusom nem alakult ki. Tegnap azonban üzenetet küldött,  arra kért, ha időm engedi, foglaljam össze számára, mit írnak róla/róluk egy interneten talált magyar nyelvű lemezkritikában. Leírni hosszadalmas lett volna, inkább megadtam a Skype-azonosítómat azzal, hogy szóban akár az egész cikket lefordítom. Jött is a hívás és én végignyökögtem oroszul a szakkifejezésektől sem mentes írás mondatait. Elképesztő, milyen mértékben vált passzívvá orosz nyelvtudásom, alapvető szavak is nehezen jutottak eszembe. Az viszont meglepett, hogy a tárogatót oroszul (meg angolul is) tarogato-nak hívják.

No, azért a lényeget persze sikerült átadnom. A cikk egyetlen negatív észrevételével, miszerint a zenét szerző zenekarvezető Waclaw Zimpel túlkomponálta volna műveit és több lenne bennük a megírtság, mint a spontaneitás, Mark nem értett egyet. Én meg persze megkívántam az Undivided nevű nemzetközi formáció keretében egy torinói koncert alapján készített lemez anyagát, beszélgetésünk után megkerestem a neten és letöltöttem. Most ezt hallgatom nagy élvezettel, nem zavartatva attól, hogy télvíz idején hallgatok húsvéti passiót.  Szerencsére semmilyen nyelvre nem kell lefordítanom… Egy részletet a Youtube-on is találtam:

jazz

(dec. 12)

Amióta Kárpátalján is szépen terjed az internet, akadnak, akik most fedezik fel virtuális öngyilkosságomat. Vidéki tanárember érdeklődik, mi is lenne ez a dolog és hogyan kell elkövetni. Magyarázkodás helyett küldöm a linket: Posztumusz. Mások máshonnan keresnek: kedves irodalmár és muzsikus ismerősöm, Cs. R. I.  egy idézet felől érdeklődik: én írtam-e azt, hogy "Az ember szívesebben lenyeli a békát, ha nem mondják róla, hogy csokoládé" - merthogy feleségének ez a kedvenc aforizmája, de nem biztosak az eredetében. Vállalom az apaságot, küldöm a linket: egyik 1998-as jegyzetemben olvasható. Bognár László barátom ideszól, hogy blogja friss posztjának egyik hozzászólásában szóba hozott, s hogy megemlítettek a Civilek a Pécs2010 program  sikeréért sajtóanyagaiban is. Megjön a kedvem magamhoz, nevem beütöm a keresőbe, kattintgatok.

Az idei irodalmi Nobel-díjas: Mario Vargas Llosa... 2001-es naplómból:

Mario Vargas Llosa írása a 2000-ben: Globalizáció: a kultúra szabadsága. Az író meglepő egyértelműséggel, már-már agitatív hangot megütve áll ki a globalizáció mellett. Okfejtése mellbe vág, hiszen nem állít kevesebbet, mint hogy a regionális értékek megőrizhetőségét éppen a világméretű egységesülés szolgálhatja („A globalizáció nem fogja megszüntetni a helyi kultúrákat: egy nyitott világban valamennyi értékes és túlélésre méltó részük megtalálja azt a termékeny talajt, amelyen virágba borulhat.”) Ehhez a végkövetkeztetéshez abból kiindulva jut el, hogy a kollektív identitásra épülő nemzetállamok nem csupán az emberek egyéni identitását nyomják el, hanem a regionális értékeket is, és ezeket éppen a globalizáció hivatott felszabadítani. A dolog érdekessége,

Meg vagyok sértve!... Éva ma elvitte javításra és lencsecserére bő 30 éve vásárolt és hordott szemüvegemet. Az üvege már eléggé karcos és a kerete is reparálásra szorul: a rég elveszett kis csavarkák helyett általam hajlított merev huzaldarabok tartják egyben a szerkezetet. Három üzletbe is elvitte Éva, mindenütt azt mondták, ilyen régi keretekel ők már nem foglalkoznak, rendeljünk újat. Még hogy régi keret, meg vagyok sértve: alig több mint három évtizede vásároltam a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán 750 Ft-ért (nagy pénz volt!), mint első okulárémat, amelyről a helyben rendelő szemész le akart beszélni: voltaképp még nem szorulok rá, alig látok gyengébben a teljesen normálisnál; csak meggyorsítja látásom romlását.