A Parnasszus idei tavaszi számában két őszi versem jelent meg (ezúttal nem szonettek), Csönge érdeme, hogy kép is van a borítóról, tiszteletpáldányomat ő vette magához a minapi lapbemutatón, majd lefotózta, elküldte; a versek  pedig ezek:

   belépnél már a porral terhes helyre
   de áldozatod folyton kint reked
   s te visszafordulsz érte folyton s egyre
   amíg csak rá nem megy az életed

A Bárka idei második számában jelent meg tavalyi termésemből három angol szonett, ajánlom figyelmetekbe:

Ha a Google keresőbe (amelyet szívem szerint mostantól inkább "latin nevén" emlegetnék) beütjük az akrosztichon szót, az első találati oldalon előbb persze a kifejezés meghatározásai, értelmezései sorakoznak, ám az első olyan találat, amely magára egy akrosztichon-versre mutat, az éppenséggel az én írói oldalamra vezet, ami azért meglepő, mert ezt a szájtot alig pár hónapja indítottam, és a nevezett vers - Kettős akrosztichon - alig néhány hete van fenn - és lám, a keresőrendszer nemcsak hogy megtalálta, hanem előkelő helyen szerepelteti is (holott ezúttal semmilyen honlapoptimalizáló trükköt nem vetettem be). Most persze egyfelől nem állhatom meg, hogy az érintett és egy sokkal korábbi akrosztichonomat e helyütt közreadjam, másfelől megfigyeljem, hogy a jelen poszt mikor jelenik meg a találati lista élén (merthogy ez szerintem be fog következni, engem nagyon szeret a Gugula). De lássuk előbb az Orbán Ottó és a Tristan Tzara nevére írt akrosztichonjaimat:

Megjött a Forrás ehavi száma, benne két angol szonettem - most örömmel közre is adom őket. Aggódtam, amikor kiderült, a márciusi számban jelennek meg, nem gondoltam, hogy a hóesés motívuma újra aktuális lesz.

Mint emlékezhettek rá, a Pilinszky-projektum már könyv alakjábanban is megjelent, az egyes szonetteket azonban csupán abban az ütemben adom itt közre, ahogy a Debreceni Disputa megjelenteti őket. Most hozta a posta az idei februári számukat, benne a második sorozat 11. és 12. szonettje. Íme:

A zEtna webmagazin igen gyakran valamely megatott téma vagy egy-egy hívószó alapján mozgósítja szerzőit. Mostani felhívásukban, amelynek forrásvidékét egy-egy korábbi Ladik Katalin- és Thomka Beáta-szöveg képezte, az áttetszőség és láthatatlanság szerepelt ihletadóként, illetve a könyv és könyvtár. Az én kapcsolódó versem, amely örömömre a honlap élére került, imigyen szól:

Bodor Béla

Balla D. Károly: Harmadvalaki

Harminc éve jelent meg Balla D. Ká­roly első kötete, az Álmodj zenét. Azóta ez az utóbbi tíz év anyagából válogató gyűjtemény a hetedik verseskönyve. De mióta figyelem Balla költészetét, azóta ugyanaz a többarcúság jellemzi. A Harmadvalaki tehát voltaképpen költészete egészét, annak főbb tendenciáit reprezentálja. Az első, a kötetével azonos című ciklus darabjai rejtélyes tartalmú szabadversek. Voltaképpen valamiféle cselekvések leírásai ezek, de valaminek a jelzése mindig hiányzik: vagy azt nem tudjuk, hogy kicsoda, vagy azt, hogy mivel, vagy azt, hogy mit csinál. A Keresés így kezdődik: „Belépett, becsukta maga mögött az ajtót / és hozzálátott". A beszélő ezután hosszan keresgél valamit, és végül megtalálja: „A zsebéből esett ki, / miközben rendet teremtett". Nem tudjuk meg, hogy miről van szó, és éppen ezért fogadjuk el, hogy a megtalálás feltétele a rendezés volt. Ha a költő megnevezné a dolgot, amit keres, nem hinnénk neki. Ez bizonyos értelemben Balla ars poeticája is lehetne: azt az állítást rejti magában, hogy a megértéshez nem több dolgot kell ismernünk, hanem meg kell tanulnunk ismereteink egy részét figyelmen kívül hagyni. Ezt hívjuk elvonatkoztatásnak, absztrakciónak, modellezésnek. Eminensen így működik a matematika, és az ilyen gondolkodás technikáit alkalmazzák a természettudományok. A művészetek sokkal inkább a bonyolultsággal, az árnyalatok halmozásával operálnak. Balla esetében a kétféle mentalitás, elemzés és beleérzés összekapcsolódik, és ez nagyon izgalmas eredményhez vezet.