Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2007. július

Legutóbb Andy Warholt nevezték tévesen cseh származásúnak, ezt helyreigazítva írtam posztot, most pedig Picasso szerelméről, a fotó- és és képzőművész Dora Maarról állítja írásában F.A. (zöld Kárpáti Igaz Szó, 2007. aug. 16.), hogy "zöld szemű, fekete hajú argentin szépség", aki "kitűnően beszélt spanyolul". Argentin lánytól az utóbbi igazán nem nagy kunszt, lévén a spanyol hivatalos nyelv a dél-amerikai országban. Nyelvtudása éppen azért érdemel említést, mert Dora Maar 1907-ben Henriette Theodora Markovitch néven látta meg a napvilágot a nyugat- franciaországi Tours-ban francia anyától és horvát apától.

Hosszabb ideje nem írtam már magánnaplót. Fő oka, hogy oldalamat egyre inkább igyekeztem magazinszerű tartalommal megtölteni. Kerestem az érdekességeket, művészi és tudományos különlegességet, figyeltem az újdonságokat. Ez egyfajta készenléti állapotot követelt tőlem - ebbe most kicsit beleuntam.

Talán azért, mert zsigerből utálom a honlapok vagy programok megnyitása előtt futó intrókat; talán mert viszolygok a komputeres animációktól, leginkább a technózenével kísért villódzásoktól; talán mert a komputergrafikát a művészet szerény eszközének, nem pedig öncélnak gondolom; vagy talán csak tájékozatlanságból - de eddig nem ismertem a demoscene műfaját.

El Lobo azon kesereg blogjában, hiába lesz Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa, ha nem épül autópálya, ha gyenge a városmarketing... Vonzóvá tenni egy várost nem könnyű. Liverpool 2008-ban lesz kulturális európai főváros, erre az alkalomra készült el a kivehető ajtós..., azaz elforgó homlokzatú ház.

A humor sokkal bonyolultabb, mint a sakk. Sakkozni ugyanis remekül tudnak ma már a gépek, de a legegyszerűbb szóviccet sem értik meg. Illetve a szakemberek még csak most készítik az első olyan programokat, amelyek képesek viccek felismerésére. De jaj, milyen siralmas módszerrel. Az egyik eljárás azt vizsgálja, hogy egy szövegkörnyezetébe nem illő szó milyen odaillőre hasonlít, a másik a viccekben előforduló szavak statisztikája alapján minősít valamit humorosnak.

A Könyvhéten jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában a Kárpátalján élő Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című regénye. Egy Nő a Másik Nőt papírfoszlányokból teremti meg, és nyomába ered...

Lázár bácsinak bámulatos a lábtechnikája. Hanyatt fekve ép és törött lábával a levegőben biciklizve hol lerugdalja magáról, hol meg visszalökködi a paplanját. Galacsinná focizza, beadja mellre, kezével még gömbölyít rajta egyet, aztán kiveti, mint halász a hálóját, és szinte röptében szétlábmunkázza. Közben a szeme hunyva, félig talán alszik is, beesett lárvaarca szenvtelen. Órákig elvan ezzel, aztán előbb lelassul, majd hirtelen abbahagyja az addig oly nagy igyekezettel végzett kényszermozgásokat, és egyik pillanatról a másikra mély álomba zuhan. Ilyenkor úgy veszi és úgy fújja ki a levegőt, mintha egy gőzmozdonytól tanulta volna. Arcán kisimulnak a ráncok, néha el-elmosolyodik.

Láthatóan nem érez fájdalmat, talán még az ágyból is kikelne, ha nem lenne derékban leszíjazva. Így csak hanyatt fekve hadonászhat a végtagjaival, mint a hátára fordított bogár.

Lázár bácsit nem látogatják, így hát a mások látogatóiban gyönyörködik. Amikor nincs elfoglalva a paplanos zsonglőrködéssel, akkor az ajtót lesi. Kivétel nélkül minden benyitóra rámosolyog. Akad, aki viszonozza, de a legtöbb idegent inkább zavarba hozza a gesztus, elfordulnak tőle. De őt ez nem zavarja, önfeledten nézi őket, ahogy bejönnek, leülnek egy másik beteg ágyához, felállnak, elmennek. Szinte végig rajtuk tartja a szemét.

A belépő nővérekre is ugyanígy rámosolyog. Azok, akár hozzá jöttek, akár máshoz, rutinszerűen megkérdezik. „Na, hogy vagyunk, Lázár bácsi?” Vagy: „Mi ez a nagy vidámság, öregúr?” Neki ettől fülig szalad a szája, percekre eltelik az örömmel, boldogan csukja be a szemét, és még rugdalózni is elfelejt.

Lázár bácsi az öregek otthonában esett el a fürdőszobában. Régóta nem boldogul már semmivel egyedül, de most mégis kilopózott a kis nyeles tükrével borotválkozni. A nagy igyekezetben elcsúszott, lehuppant. Egy ilyen ritkult csontú öreg lábnak nem kell sok. Behozták a baleseti sebészetre, megműtötték, összecsavarozták a törött portékát, így nem is kellett gipszbe tenni. Egy hét múlva vissza is küldik, addig tartják csak itt, amíg a heg be nem gyógyul teljesen.

A fájdalmat súlyos érelmeszesedése miatt nem érzi. Ezért tud focizni a törött lábával. Ezért nem szisszen fel, amikor a nővér eltéveszti a vénáját, döfi újra és újra a tűt, kékre, dagadtra szurkálja az öreg karját. Ő meg csak mosolyog, szabadon hagyott kezével vigasztalóan megsimogatja az ügyetlen nővér arcát.

A harmadik napon kivételesen mégis saját látogatót kap Lázár bácsi. Gondozónője jön hozzá az otthonból, elhozza néhány személyes tárgyát, meg egy kis süteményt. Az öreg ugyanúgy mosolyog rá, mint az idegenekre, a betegtársak egy ideig nem tudják eldönteni, egyáltalán felismerte-e. Pedig nagyon is tudja, ki jött hozzá! Ez abból derül ki, hogy – amióta a balesetin van, most először – megszólal. Kicsit torz, rekedt a hangja, de pontosan érteni, amint azt mondja, nem tud borotválkozni, mert nincs itt a tükre. A gondozónő huncutul mosolyog, előveszi a táskájából a kis nyeles piperetükröt. Az öreg nyüszítve örül neki, nem tud betelni vele. Hol magát nézi benne, hol meg elfordítva a szobát pásztázza. Ettől kezdve főleg a tükörből figyeli az eseményeket.

– Majd ha visszajön, úgy megborotváljuk, hogy csak na! – simítja meg a gondozónő Lázár bácsi háromnapos borostáját.

Ebédidő van, hozzák a tálcán a gőzölgő két fogást.

– Hagyja csak – mondja a gondozónő a nővérkének –, én megetetem, ha már úgyis itt vagyok.

– Forró még nagyon a leves, megégeti a száját.

– Dehogy égetem. Mi az otthonban a második fogással kezdjük, az hamarább kihűl. Mire azzal végeznek, a leves is ehető. Még jól is esik leöblíteni a száraz ételt.

A fiatal nővér nagyot néz, ma is tanult valamit.

– Mindenki üdvözli Lázár bácsit az otthonból. A Rózsi meg különösen, még csókot is küldött – huncutkodik újra a látogató. Az öreg láthatóan meghatódik, nagyon mondani akar valamit, de csak az álla és az ajka remeg, miközben lázasan keres valakit a tükörben.

– Tudom ám, hogy mit akar mondani. Hogy maga is csókolja, igaz?

Heves bólogatás. Hála, öröm, boldogság.

Lázár bácsi még akkor is integet a gondozónő után, amikor az talán már az épületből is kiment. Aztán következik a játék előbb a tükörrel, majd elalvás előtt, már hunyt szemmel, a produkció a paplannal.

A következő napon, már estefelé, a nagyhangú, kövér főnővér azzal tépi fel a kórterem ajtaját, hogy nagy újságja van. Egyenesen az öreg ágyához csörtet, megáll előtte, szinte üvölti:

– Lázár bácsi, képzelje, idetelefonált a lánya! Csak most tudta meg, hogy maga kórházban van.

Az öreg vonásaiból nehéz kivenni, érti-e, amit hall, azt meg végképp nem lehet tudni, örül-e neki. Inkább csak a várakozás tétovasága mutatkozik rajta. Aztán lassan az elszántság is megjelenik ráncai között, látszik, hogy koncentrál. Lázár bácsi mondani fog valamit, döntik el a betegtársak. És valóban.

– Mit … üzent … a lányom? – emeli meg a fejét az öreg.

A főnővér nem várta a kérdést, úgy tájékoztatták, és maga is úgy tapasztalta, a vénember nem tud beszélni, a kérdést most mégis egészen tisztán artikulálta.

– Azt üzente – kezdi bizonytalanul –, hogy… hogy a jövő héten is fog majd telefonálni.

Lázár bácsi arca továbbra is szenvtelen, alig láthatót bólint, alig hallhatót sóhajt, fejét visszaereszti a párnára.

Hogy megértette az üzenetet, s hogy érti az egészet, tökéletesen ért mindent, azt mégis tudni. Lázár bácsi lárvaarcán ezen a napon már nem jelenik meg a derű.

A kötelező lábmunkát azért most is pontosan elvégzi, majd nagy fujtatással súlyos, mély álomba zuhan. Holnapig a kis tükör mosolyog helyette az éjjeliszekrényen.

---

Megalakult. Honlapja is van. "A Társaság a Közszolgálati Rádióért szakmai szempontok alapján létrejött olyan civil szerveződés, amely a céljait az alábbiak szerint határozza meg:" >lásd << (a link megszűnt)

Egyre  teljesebbé válik a MEK Száz szép kép c. sorozata. Ezúttal Csontváry remekművét, a Baalbeket bemutató e-könyvvel bővült az állomány. Mint más összeállítások esetében, a művész életrajzán kívül olvashatók a kor művészettörténeti hátterét és a mű keletkezését bemutató szemelvények, műelemzések... A válogatás hiányossága, hogy Csontvárynak erről a monumentális főművéről nem ad közre egy nagyobb méretű, jó felbontású képet (a kinagyítható verzió is mindössze 755 pont széles). A részletek megfigyelésére is alkalmas posztert én sem találtam, a legnagyobb, amit felleltem, ezen a címen hívható le.