Pénteken késő este történt. Álmában lefordult paplanostul az ágyról. Amikor Éva és Kolos felemelték, azonnal látták, hogy valami nincs rendben. Mentők, kórház, tomográfia. Negyven milliméteres vérömleny anyám jobb agyféltekéjében. Bal oldala megbénult, beszéde összezavarodott. Azóta állandó családi ügyelet mellette a kórházban; tegnap bátyám is megjött Bajáról. (Közben újabb tapasztalatok az ukrán egészségügyben uralkodó viszonyokról.) Az orvosok semmi jóval nem kecsegtetnek; szerintük egy-két hét múlva fog kiderülni, rosszabbra vagy jobbra fordul-e az állapota, netán állandósul. Mi persze a felépülésben bízunk, még ha nincs is rá túl sok remény.

A Bárka most megérkezett idei utolsó számában három nemrégiben írt angol szonettem jelent meg. Úgy gondoltam, a petrarcai szonettek után (ezekből száznál többet írtam) megpróbálkozom a versforma Shakespeare-i változatával is. A különbség annyi, hogy az olasz szakaszolást részben megtartottam.

Még nem számoltam be arról, hogy Csönge nemcsak nyáron látott világot, hanem egy hónapja is eljutott Európa pereméig. Az őszi egyetemi szünetben autóstoppal (!) vágott neki barátjával a világnak, négy barátnőjét látogatta meg Mannheimban, Utrechtben, Amszterdamban és Gentben (utóbbi belgiumi flamand város). Azóta most jött először haza, hozott mindenkinek ajándékot és sok-sok fényképet (amelyek egy része sajnos tönkrement). Alább következik egy kisebb válogatás a nekem tetszőkből.

Mi persze épp eleget izgultunk csaknem egyhetes csavargása idején, szerencsére azért mindenünnen kaptunk hírt róla, ösztöndíjjal Nyugaton tanuló barátnőitől csetelni is tudott - közben meg végtelenül örültünk, hogy világot lát, tapasztal, megismer. Meg persze csak akkor nyugodtunk, amikor egy novemberi hajnalon már budai kollégiumából jelentkezett.

Húszéves fejlesztés eredménye a fuvolát majdnem tökéletesen megszólaltató japán (naná, hogy!) robot. Nem szintetizálja a hangokat, hanem valóban fújja szájával a hangszert, levegőt vesz dugattyus tüdejével és járatja kis mechanikus ujjait a lukakon és billentyűkön. Az embernagyságú kalapos android egy ideje már állandó és igen népszerű vendége a robot-kiállításoknak. Méltán. Az alábbi videón Rimszkij Korszakov híres Dongóját adja elő nagy bravúrral - és már majdnem élvezhetően.

pánsíp hangszer - vezérlés laptop kijelzőről

Anélkül, hogy belemerülnénk a vitás kérdésekbe és taglalni kezdenénk, pontosan kik is azok a ruszinok (ruténok), mi az eredetük, önálló népnek tekinthetők-e avagy csupán az ukránság egyik etnikumáról beszélhetünk, inkább nézzünk néhány tényt.  Ezek közül az első az, hogy Ukrajnában – ellentétben Szlovákiával, Szerbiával vagy Kanadával – hivatalosan a ruszinságot nem tekintik létező nemzetiségnek, nyelvükről azt állítják, csupán az ukrán nyelvjárási változata. A szovjet rendszer idején egyházukat is betiltották, a pravoszláv hitre áttérni nem hajlandó papjaikat elhurcolták.

A rendszerváltással és az önálló Ukrajna létrejöttével a görög katolikus egyház ugyan újra létjogosultságot nyert, templomaik többségét is visszakapták, de a ruszinság népként való elismerése elmaradt.

Második tényként említsük meg, hogy bár köztársasági szinten érvényes maradt a fenti tagadás, Ukrajna ruszinok lakta megyéjében, Kárpátalján, a megyei tanács ez év márciusában hozott döntése értelmében önálló nemzetiségként mégis elismerték a ruszinságot. E határozat persze kiváltotta Kijev és az ukrán nemzeti erők rosszallását; kizártnak tekinthető, hogy a határozat országos jóváhagyást nyerjen.

A harmadik tény, hogy a Ruszinok II. Európai Kongresszusa, amelyet októberben tartottak Munkácson, ultimátumot intézett a megyei tanácshoz: ha nem nyilvánítják december 1-jéig Kárpátalját ruszin autonóm területté, akkor önhatalmúlag kikiáltják a kárpátaljai ruszin államot. Az időpont vészesen közeledik, ám arra semmilyen jel nem mutat, hogy az illetékesek hajlanának a követelés teljesítésére. A fenyegetést egyébként igen nehéz komolyan venni. A ruszin ébredés sokkal inkább tűnik egy szűk értelmiségi réteg (olykor személyes ambícióktól fűtött) heveskedésének, semmint széles néptömegek által támogatott mozgalomnak. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy vezetőik maguk is megosztottak a kérdésben, sokuk elítéli az Ukrajna területi egységének megbontását célzó szakadár törekvéseket, akkor beláthatjuk, bármiféle ruszin közigazgatási formáció létrejötte kívül esik a politikai realitások keretén.

A nevezett ultimátumban egyébként hivatkozási alapnak egyfelől a csehszlovák érában létezett önkormányzati alakulatot, a szovjet annexió révén 1945-ben megszűnt Podkarpatszka Ruszt tekintik, másfelől az 1991-es népszavazásra apellálnak, amelynek során nemcsak azt kérdezték meg a terület lakosságától, támogatják-e a független Ukrajna létrejöttét, hanem azt is, hogy ennek keretében kapjon-e autonóm státust Kárpátalja. A referendum eredményeként regisztrált elsöprő többségű igen szavazatnak (78%) azonban nem lett semmilyen következménye, az ukrán törvényhozás sem akkor aktuálisan, sem azóta még csak napirendre sem tűzte a kérdést. Az érthető, hogy a ruszin vezetők most erre a lakossági véleménynyilvánításra hivatkoznak, ám azt az egyáltalán nem mellékes tényt ügyesen elhallgatják, hogy az akkori felvetésben nem ruszin, hanem általános értelemben vett kárpátaljai autonómia szerepelt, s a terület etnikai összetételét tekintve ennek mindenképpen egy soknemzetiségű, soknyelvű formációnak kellene lennie. Hogy Kárpátalja teljesebb vagy részleges önállóságát a ruszin vezetők saját népük hegemóniájának érvényesítésével képzelik el, az semmi jóval nem kecsegtet a többi nemzetiségre, így az itt élő százötvenezres magyarságra nézve sem. És bár az önállósulási elképzelésekben több az illúzió, mint a realitás, az máris valószínű, hogy a magyaroknak az ukrán után a ruszin nacionalizmussal is szembe kell nézniük. (Balla D. Károly)

Megjelent: Új Szó, 2008. nov. 30.

Kellemes elfoglaltságokban volt részem a napokban. Az utolsó előkészületek zajlanak új verseskötetem kiadása érdekében (még az idén megjelenik, a Karácsonyi Könyvvásárra). A kiadó (Savaria University Press) igen rugalmas minden felvetésem tekintetében, így nemcsak abba ment bele, hogy a borítót Csönge tervezze (már majdnem készen van, igen szép lesz!), hanem abba is, hogy fotó helyett egy grafika formájában szerepeljenek nemes arcvonásaim a belső fülön. Keisz Gellért barátunk el is készítette az itt látható portrét. Szerintem nagyon jól sikerült.