Időutazásra invitálom kedves olvasóimat. Épp tíz esztendeje annak, hogy a NetPánsíp révén először kerültek Kárpátaljáról irodalmi szövegek az intenetre. A tájékoztató szerint: "A szerkesztést 2000. decemberében végeztem feleségem, Berniczky Éva közreműködésével, az anyagot az évezred utolsó napjaiban zártam le és fiam, Balla Kolos segítségével tettem fel a világhálóra." Amit most hozzáférhetővé teszek, az egyrészt a digitális folyóirat teljes anyaga, de a rendszer nem pontosan a tíz évvel ezelőtti, hanem

Bár magam is mások versei alapján kívántam meg ezt az angol eredetű műformát, úgy tűnik, az én Kárpáti limerikek c. sorozatom is megihletett néhányakat. Volt, aki levélben küldött ötleteket, mások kommentként tűzték be ide-oda a saját pikáns ötsorosaikat, és akadt, aki kedvenc közösségi oldalunkon kifejezetten nekem ajánlotta kis remekét. Még az is előfordult, hogy valaki éppenséggel engem tett limerikje szereplőjévé. Levélben egy álnevet használó szerző például ezzel a kis alkotással tisztelt meg:

(95 éve született Lőrincze Lajos - legyen ez az apropója alábbi szövegem közzétételének.)

Amiről beszélni szeretnék, egyetlen kérdés felvetése, inkább csak érintése, felröppentése anélkül, hogy a rám visszahulló problémák megválaszolására vállalkoznék. Ezt a kérdést ma Kárpátalján – és talán nem csak ott – egyszerűen nem illik feltenni, mert a kérdésfeltevés magának a kérdésnek a jogosultságát feltételezi, valamint azt, hogy esetleg igenlő és nemleges választ egyaránt lehet rá adni. Mivel azonban a határon túli magyar kisebbségek szószólói evidenciákban szeretnek gondolkozni (és nyilatkozni), magáról a kérdésről sem hallanak szívesen.

Betegesen halmozom a blogokat. Nem is tudom, a PraePost hanyadik. Azt viszont tudom, miért indítottam. Hogy új olvasókhoz jussanak el szövegeim, s hogy legyen egy tisztán irodalmi webhelyem, amely markánsan elüt mind ettől a komplexnek nevezett főblogtól, mind írói oldalamtól, utóbbitól például abban, hogy inkább műhelyként, kísérleti terepként működik (míg az írói oldal afféle alkotói archívum szerepét játssza). A PraePostra "apokrif" szövegek is felkerülnek, mint amilyen például az Angyalgödör. Ennek érdekessége az, hogy ebben a formájában ez a novella soha nem jelent meg - mégis ismerős lehet. Teszek is egy tétova kísérletet arra, hogy feladványt formáljak a közlésből: akinek van tippje, hol találkozhatott ezzel a szöveggel, ne késlekedjen ezt hozzászólás formájában közölni.

Elég régóta nem végzek szerkesztői munkát és még több ideje annak, hogy semmilyen lapot nem adok ki, időnként mégis megkeresnek ismeretlen szerzők ezügyben.  A szerényebbek jó esetben csak írásaik véleményezését kérik, a merészebbek köntörfalazás nélkül felszólítanak, hogy adassam ki a verseiket; lehetőleg azonnal. Töredelmesen bevallom, hogy nemcsak az utóbbi, hanem az előbbi, szerényebb kéréseket is el szoktam utasítani mostanában - igaz, azért előtte beleolvasok a kapott írásokba. Mert hátha mégis egy ismeretlen zseni tisztelt meg a bizalmával. De ez a veszély nemigen fenyeget, pár sor átfutása után már írom is a levelet, hogy sajnos idő hiányában...

Versbe szedett helységnevek

Balla D. Károly: Kárpáti limerikek

írta: Csordás László

Balla D. Károly irodalomszemléletét, paradoxonoktól sem mentes szépírói, kritikai munkásságát bonyolultsága, besorolhatatlansága teszi érdekessé. Azt is mondhatnám, hogy ő a kortárs kárpátaljai magyar irodalom „fenegyereke” (persze itt elsősorban a „gyereken” van a hangsúly).

 »» Balla László életrajza, önvallomása // MTI-hír, KISzó-nekrológ, hivatalos nekrológ:

berniczky novellák | várkulcsa könyv | infrapanel fűtés - sötétsugárzó tartalommarketing

Tarján Tamás: Szerzetek

Berniczky Éva: Várkulcsa

Mi történne, ha a tetőfedőt és fiát munkájuk végeztével a megrendelő nem fuvarozná haza falujukba? Bizonyára maradnának a tetőn, „fejünk fölött a magasban”. Hasonló, szépséges-borzongató természetes képtelenségek könyve e novelláskötet. - Tarján Tamás kritikája a revizor.hu portálon.

A Hatodik Síp premierje. Kárpátalja, Ungvár, Beregszász - Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub

  Az 1980-as évek elejének hol fagyos, hol kicsit felengedő ideológiai légkörében beregszászi értelmiségiek fejében érett meg az elhatározás egy magyar művelődési klub létrehozására. Ez akkor eretnek gondolatnak számított, a nacionalizmus vádját vonhatta maga után, így a kezdeményezés sokáig nem kapott zöld utat. Végül két apró homokszem mégis bekerült a szovjet bürokrácia gépezetének a fogaskerekei közé, és ez épp elegendő volt ahhoz, hogy megalakuljon az Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy (bizonyos fenntartásaimat is megfogalmazva) megemeljem a kalapomat Csordás László teljesítménye előtt. Önmagára és blogjára egy korábbi, tájainkon ritkának számító kemény könyvkritikával (Pap Ildikó Táltosok c. regényvázlata) hívta fel a figyelmet. Bizony, langyvizű, belterjes és önigazolási kényszerben szenvedő írásbeliségünk keretei között nem számít megszokott dolognak bármiről megállapítani, hogy nagyjában-egészében kívül esik azon, amit szépirodalmi műnek tekinthetünk. Ez bátor cselekedet volt, főként egy fiatal, pályakezdő irodalmártól (Csordás 22 éves, kiemelt magiszteri diplomáján szinte még szárad a tinta), aki láthatóan nem kirekesztődni, hanem szervezőként és szerkesztőként éppenséggel beilleszkedni igyekszik (egyébként szép sikerrel) az ún. kárpátaljai irodalmi életbe.